Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-24 / 30. szám
Vasárnap Mé ry Gábor képriportja a nagyatádi menekülttáborból TÜRELEM, VÁRAKOZÁS ÁGYRA KÁRHOZTATVA „VAJON MEDDIG KELL NÉZNEM EZT AZ IDEGEN AJTÓT?" „A FIÚKAT LELÖVIK, UGYE?" „ANYU, SZERETNÉK HAZAMENNI..." Miközben diktátorok és diktátorocskák, politikusoknak nevezett tömeggyilkosok megszentelt ostyaként veszik nyelvükre Európa nevét, a háttérben megkezdődött az öreg kontinens újrafelosztása. Miközben egyszerű emberek reménykedve ejtik ki nevét, s új, szebb világot várnak, s oda vezető utakról és általa szentesített normákról olvasnak, s hallgatják a szentenciákat, a Balkánon már testközelbe került a háború. Sokan legyintenek: ó, a Balkán, az Balkán! Ott százéves hagyománya van a fegyvercsókolásnak, ott usztasák és csetni- nek és partizánok és kiontott belek. Vagy Besszarábia? Mintha egy Svájccal, Angliával kezdődő fennkölt mondat végére biggyesztenénk oda a satöbbit. Maradék-Európát. Három pontot a civilizáció végére. Függeléket. Aztán egy szép napon megjelennek a kertek alatt a riadt szemű, éhes, robbanó játékok közül menekülő gyerekek, a szégyenkező, kiszolgáltatott öregek, a szétlőtt térdű férfiak, terhes anyák, akik nem tudják, hogy ők a függelék, a három pont. Hogy a fejük fölött hadonászó tábornokok szemében ők a meghatározatlan tömeg, a nyáj, akit odébb kell tessékelni. Ha másképp nem megy, puskatussal, ablakon bevágott gránáttal. Egy karéj kenyérrel beérik, egy meleg levessel, egy pohár fertőzetlen vízzel, egy vánkossal, ahol lehajthatják meghajszolt fejüket. Ahol álmodhatnak, ha tudnak még. Miről álmodhatnak? Mire riadnak fel éjszakánként? Bosszút esküdnek, vagy lelki békéjük maradékát őrizgetik, hogy a túlélés napján kisimuljanak az öklök? Amit látunk: türelmesen álldogálnak egy tányérral, vagy órák hosszat elnéznek egy madarat, s ki tudja, mire gondolnak. Nyilván nem Európára. Talán gondolkodni sem tudnak, csak az idegeik, az ösztöneik álmodnak helyettük. Gondjaik tengelyében, egy szelet kenyér holdudvarában, egy otthagyott udvarszeglet álomködében. Otthon. Nemzeti álmok ködös vérgőzében a menekültek. Csattogó zászlók és recsegő jelszavak árnyékában. Otthon? Haza? Nemzet? Mindent elnyelő és mindent eltaposó ideák? Haljon meg értük, aki kitalálta! Talán csak az érti meg őket, aki maga is volt már menekült. Akit üldöztek, száműztek, kitelepítettek, kicseréltek és megvertek. Akit megaláztak. Aki sejti, menekült lehet maga is. Talán holnap, talán holnapután. A történelemkönyvek senkijei. Ki akar történelem lenni? (kövesdi) „HÁT EZÉRT DOLGOZTAM EGÉSZ ÉLETEMBEN?" 1992. VII. 24.
