Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-22 / 52. szám
4 Sm£RHEir ¥n/tö19 Mióta a Vasárnapot szerkesztem, hetenként tucatnyi magazint, naponta tíz-tizenötféle napilapot lapozgatok át, böngészek, hogy lássam a nagy, százezer példányszámokban megjelenő folyóiratok mivel szórakoztatják olvasóikat, hogyan tálalják a világ történéseit, a hazai eseményekét milyen műfaji változatossággal, újságírói leleményességgel és szakmai bravúrral dolgozzák fel. Irigylem lehetőségeiket, nagyszerű fotósaikat, tehetséges toliforgatóikat. Olvasgatás közben gyakran kezembe veszem az ollót és a legsikerültebb fényképeket, karikatúrákat, grafikonokat és újszerű adatokat közlő fejtegetéseket kinyírom és elteszem, egyszer hátha jól jön. S bizony elég gyakran nézek bele a kivágásokba, és mindig találok bennük valami használhatót, ami a Vasárnap olvasóinak is újat nyújt. Most, 1992 végén megállapíthatjuk, bonyolult évet hagyunk magunk mögött. Nemcsak a hazai események áttekinthetetlenek, az egyszerű emberek számára igen gyakran érthetetlenek, hanem egész régiónk fortyog, mint egy kifutásra készülő teli üst. Közép-Európa még nem csendes, a politika minden napra tartogat valami meglepetést. Az idei év nagy eseménye Csehszlovákia kettéválása... A jugoszláviai háború, a menekültek százezrei sokkolják a világot. De a Szovjetunió utódállamainak torzsalkodása, nemzetiségi viszályai is Damoklész kardjaként függenek a békeszerető emberiség felett. A világ többi részén sem hallgatnak a fegyverek. Afrikában pedig az éhínség megfékezésére nincs elég áldozatkészség. A jóléti államok könyöradományai nem oldanak meg semmit. Egyszóval a világ megszabadult az atomkatasztrófától, a legveszedelmesebb szembenállástól, de a nagy problémák megoldása késik. Sőt, néha úgy tűnik, sokasodnak a gondok. Az új év küszöbén elővettem újságkivágásaimat és a teljesség igénye nélkül kiválasztottam néhány képet, amelyek bejárták a világsajtót, dokumentumértékűek. Az elmúlt év egy-egy jellegzetes pillanatát örökítik meg. Egyúttal arra figyelmeztetnek bennünket, hogy rettenetes sok még a tennivaló minden országban, sok még az önzés, az elvakult nemzeti törekvés, idegengyűlölet, terjed a szegénység, az éhség, ember az embernek farkasa és nem testvére. Megválaszolatlan nagy kérés, hogy 1993-ban a világ sorsáért felelős szervezetek és politkusok tudnak-e tenni valamit az emberiségért, a mai problémák megoldásáért. Csak reménykedhetünk, hogy eredményesebben, mint 1992-ben. írta és nyírta: Szűcs Béla |Százezrekéhhalája- Hétéves vagyok, még alig éltem és éhen fogok halni, mert az a néhány szem mag, amit kikaparok a sívó homokból, nem elég az életben maradáshoz. Testvéreim már éhen haltak, most rajtam a sor - mondja a Szomáliái Etsgenet. Szomália az évszázad katasztrófája. Nincs erő, amely a szétzilált társadalmat megmentené? Amikor a világ fejlett országaiban hegyekben állnak az eladatlan élelmiszerek, nincs olyan emberi szolidaritás, amely eljuttatná az éhezőknek? Az ENSZ és a Vöröskereszt támogatása csupán porhintés alvilág szemébe, a gazdag országok kormányainak lelkiismeret-megnyugtató akciója. Csupa „nem lehet,“ csupa „hiábavaló“, csupa kibúvó. Szomália népe pedig a szemünk előtt pusztul. Ma Szomália, holnap ki tudja melyik ország? Egyik jobbra - másik balra? 1992-ben a legtöbbet dicsért és szidott két politikus képét látjuk itt. Václav Klaus a jobboldali cseh pártvezér és Vladimír Me- ciar a meghatározhatatlan irányzatú szlovák politikus, aki a kommunista párttól kacskarin- gós vargabetűk után eljutott a szlovák nemzeti törekvések valóraváltásához, a független Szlovákia megvalósításához. A két politikus elvileg tűz és víz, és az ő nevükhöz fűződik a világ egyik legdemokratikusabb hagyományokkal rendelkező államának szétverése, az európai egységtörekvések idején a makacs önállósodás keresztülhaj- szolása. A világ értetlenül, tehetetlenül nézte, hogy a lakosság többségének akarata ellenére a két pártvezér hogyan cselezi ki a meglévő alkotmányt, hogyan csapja be az ország lakosságát. Szerintük nincs más út csak az elválás. Egy-egy övön aluli ütés után mindig kiegyezett a két politikus. Nem jó a föderáció, megvalósíthatatlan a konföderáció, halva született javaslat az unió, mert a választásokból kikerült két párt az önállóság mellett döntött. Történelmi kuriózum: a lakosság megkérdezése nélkül pártok alapítanak államot. Minden nemzetnek joga van a szuverenitásra, Szlovákia népe is független állam lehet, mint bárki más, mint Magyarország, Ukrajna vagy Horvátország. De a válásnak tucatnyi más formáját ki lehett volna találni, amely megőrzi Csehszlovákia gazdasági értékeit, kereskedelmi hagyományait és két nép testvéri kapcsolatait. Egyre inkább úgy tűnik, hogy Vladimír Meciart az államalapítási vágy hajtotta, be akart kerülni a szlovák történelem nagyjai közé. Ez a kép történelmi dokumentum, jelkép számomra: egyik jobbra, másik balra indul el a bizonytalan jövő felé. Kit akarsz megölni, kislány? Ez a felvétel valahol a szarajevói utcán készült. A fiatal lány a ravaszon tartja az ujját, hogy bármely pillanatban halált szórjon géppisztolya. Miért? Nem tudom milyen nemzetiségű, hogyan lett ádáz ellensége azoknak, akikkel évekig együtt élt a városban, milyen nacionalista méreg hódította meg, vette el józan ítélőképességét. Nem azért szülte az anyja, nem azért nevelte fel, hogy most egy buta eltévedt golyó kioltsa fiatal életét. Az ő szép hivatása a család- alapítás, a gyereknevelés lenne és nem az, hogy gyilkoljon, hogy ugyanolyan muzulmán vagy hor- vát fiatalnak kioltsa az életét, csak azért, mert más mint ő. Ez a kép számomra az értelmetlen szörnyűségek dokumentuma. A lapokban egyre gyakrabban jelennek meg a fentihez hasonló fényképek, a tévében szinte naponta számolnak be a volt szocialista országokban a bőrfejűek garázdálkodásairól. Németországban utcai csatákat vívnak a rendőrökkel, az országban élő idegenek, másfajúak szinte sehol nem érezhetik magukat biztonságban. A szociológusok magyarázzák a szélsőséges jobboldali mozgalom kialakulásának társadalmi körülményeit, a politikusok igyekeznek elbagatellizálni, jelentéktelenné degradálni, de számukra is kellemetlen, hogy ezek a megvadult fiatalok fasiszta jelszavakat hirdetnek, dicsőítik Hitler fajgyűlöletét és a német felsőbbgpidűséget. Nem véletlen, hogy pont Németországban erősödik ez a mozgalom. A háttérben biztosan nem a tizenévesek állnak. De a bőrfejűek mozgalma nemcsak Angliában terjed, hanem a volt szocialista országokban is. A temető- gyalázásokban, a fasiszta Szlovák Állam magasztalásában a börfe- jűek a „vezérek.“ Környezeti világkatasztrófa Az elmúlt évben számos nemzetközi tanácskozáson állapították meg, hogy az emberiség a vesztébe rohan, ha nem cselekszik sürgősen, és nem állja útját a környezeti világkatasztrófának. A sarkvidék felett egyre nagyobb a védő ózonrétegen a veszedelmes lyuk, tovább irtják az éghajlaton szabályozó esőerdőket, lassan belefulladunk a szemétbe, hulladékba. A hatékony intézkedésekre sehol nincs elég pénz. Közben az ellenőrizetlen vegyszerek, töméntelen sok kipufogógáz, káros anyagokkal fertőzőn élelmiszerek, az egyre kevesebb egészséges ivóvíz következtében milliók vesztik el egészségüket. A környezeti veszély legalább olyan súlyos probléma, mint a helyi háborúk, konfliktusok, ezért az ENSZ-nek, a kormányoknak lelkiismeretesebben, nagyobb áldozatokat hozva kellene megpróbálni útját állni a katasztrófának. t 1992. XII. 3 ÚBUJESBH Q
