Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-12-22 / 52. szám

*

Flóra sír, a nagymama babusgatja, Olivér éles ajándéktrilláit küldi, a papának nyírfákat hoztak, a mama útban hazafelé.

Családi idill Pesthidegkúton, Rudolf Péterék- nél. Ő a papa. A mama Nagy-Kálózy Eszter. Fiatal házasok öt- és egyéves gyerekkel. Eszter a Radnóti, Péter a Vígszínház tagja, s bár mindkettőjük életében ott a film is, együtt még kamera előtt sem szerepeltek. Eszter a Bohémélet halálosan beteg Mimijét, a Ha már itt a tél apja bűne miatt vezekelő Ilonáját és Édes Annát, a megalázott cselédlányt játszotta legutóbb a tévében. Sanghajban, pár héttel ezelőtt épp ez utóbbi alakítását díjazták; most Sára Sándorral forgat. Péter humorát A Skorpió

megeszi az Ikreket reggelire című filmkomédiában élvezgettük nemrég, s hogy a sokat tudó színész mellett a sokra képes rendező is ott lakozik benne, azt a Pesti Színházban John Osborne Dühöngő ifjúságával jelzi.

Öt óra múlt. A nagymamának lassan indulnia kellene, de vár még türelemmel, hátha megjön Eszter. Olivér már a papa ölében koncertezik, Flóra befejezte, szipogni sem tud már, annyira fáradt.

Kocsiajtó csapódik a hófehérre vakolt családi ház előtt. Könnyű, ismerős léptek a sötét udvaron, két ajtó közt apró neszek, aztán egy finoman csengő anyai szó, amelyre már a legkisebb szempár is felcsillan: „Megjöttem. “- Mihez kell több tehetség: a pályához vagy a családhoz - kérdezem a feleséget, a férj azonban gyorsabban válaszol.- Önmagában valószínűleg egyik sem olyan nagy dolog, de a kettő együtt... ez már érdekesebb feladat.- Szerintem külön-külön sem kevés a kettő - vélekedik Eszter de közös nevezőt találni, munkát és családot eggyé szervezni, a mi pályánkon majdnem lehetetlen. Ma legalábbis így érzem.- Akkor most minden magától 'megy?-Magától? Segítséggel! Hol az egyik, hol a másik nagymama jön, mert ha mindkettőnknek előadása van, akkor csak éjszaka tizenegy felé érünk haza. Közben újra és újra ugyanazok a gondolatok foglalkoztatnak. Hogy miről maradtam le, mit nem sikerült elintézni... mert soha

semmi sincs pontosan úgy, ahogy azt szeretném.

— Igen, napi negyvenkét órával talán rendet lehetne teremteni - mondja a férj, a huszonnéggyel azonban sok mindent elszúrunk. Az egyik percben a családot, a másikban a szakmát hanyagoljuk el, bár lehet, hogy a panaszaink is inkább álpanaszok, hiszen amíg így gondolkozunk, addig ezek a legboldogabb nehézségeink.

— Nekem az a legnagyobb bajom, hogy mi ebben az egészben... munka, család, rohanás... szinte alig találkozunk.

Péter erre kacagva azt feleli:

— Talán éppen ez garantálja házasságunk hosszú életét. A megszépítő messzeség nálunk valóban adott. Ami engem a legjobban zavar ebben, az a kiszolgáltatottság, hogy már a következő napom is mások

kezében van. Ami itthon, a családban történik, az nem más, mint improvizálás. Elég egy icipici bökkenő és kész, már fel is borult minden.

Most csak a cserép akar felborulni; Olivér lankadatlan erővel a pálmát cibálja.-A döntő szót melyikük szokta kimondani?- A jelentéktelen ügyekben én - állítja Péter -, de az is igaz, hogy Eszter ugyanúgy ítéli meg a dolgokat, mint én.- Persze. Péter mond valamit, én meg rábólintok. A nadrágot tehát ő hordja.- Ugyanaz hátulról. Eszter sugall, én meg aszerint cselekszem. Mint most, amíg Sanghajban volt. Dzsumbujt csináltam a kertünkből. Fásítottam, örökzöldeket ültettem, nyírfákért rohangáltam... még két-három fődíj, és őserdő lesz a házunk mögött. Tessék, ide vezet a szerelem.-Honnan indult? Ki figyelt fel előbb a másikra?- Ezt te mondd el!- Meséld inkább te, te jobban tudod! - biztatja férjét a feleség, és meg is győzi őt szépen, elvégre...-... az én művem volt, igen. Mi a pályán soha, egyetlenegyszer sem találkoztunk, de azért figyeltünk egymásra. Nyár volt, sörözni készültünk barátunkkal. Rátóti Zolival, és bizonyára freudi alapon kitaláltam egy viccet. Hogy jelentsük be a többieknek: Eszter és én összeköltöztünk. Játsszuk el, hogy régóta szeretjük már egymást, csakhát titkoltuk eddig. Örült is mindenki, el is hitték anélkül, hogy egy icipicit is kételkedtek volna, közben semmi, de semmi nem volt köztünk. Aztán idejöttünk hozzám, és itt kezdődött minden.- Két hónappal később már jött, hogy megkérje a kezem.- Azon az estén, amikor eljátszották, hogy összetartoznak, hogyan érezte magát?- Nekem nem igazán tetszett az ötlet, de egy felemás munka után, gondoltam üsse kő, ne én legyek, aki mindent elront. És Péter is annyira kedves, annyira vonzó volt... na, de aztán Kaposvárott, amikor eljött hozzám, hogy „beismerő vallomást“ tegyen... nézem őt, állok az ajtóban elképedve... először azt hittem, keres valamit az autóban. Nem keresett. Ott feküdt kidőlve, mert...-... mert elfelejtettem, hogy nyugtató van bennem és bizony ittam egy kicsi. Tíz kilométerrel a cél előtt megálltam, hogy összeszedjem magam, mert annyira izgultam.- Órákig tartott, míg kijózanítottam.-De amikor magamhoz tértem, azonnal megkértem a kezed.- Nem, az jóval később történt. Előbb elájultál szépen.-Elájultam vagy csak húztad az időt?- Hát nem aranyos? Ilyennek láttam akkor is. Júniusban volt egy éve, hogy összeházasodtunk, de Olivér akkor már útban volt.- Gyorsan jött minden. A szerelem is, Olivér is, a házasság is. Pillanatok alatt kétszeres apa lettem, Flóra ugyanis Eszter első házasságában született. Nem voltak bulik, bóklá- szások, randevúk, mozibaj árások... semmi ilyen nem volt. Csak a szerelem és hogy mikor, ki vigyáz Flórára, majd Olivérre is. Lesz mit bepótolnunk nyugdíjas korunkban. Most, ha el is megyünk valahova háromnégy napra, iszonyú nagy lelkiisme- ret-furdalással rohanunk haza.- Én mindig azzal vigasztalom Pétert, hogy majd öreg korunkban fogunk igazán egymásba kapaszkodni. Úgy megyünk majd át a zebrán, mint Philemon és Baucis... idős fejjel is nagy szeretetben.- Önmagából, az egyéniségéből ki mennyit adott fel, amióta házasságban élnek?- Pétertől nem egyszer hallottam már olyasmit, hogy bizonyos dolgokat fel kellett adnia... én nem érzek ilyet. Szerintem mindketten változunk és nemcsak a másik hatására, hanem attól is, hogy két gyereket nevelünk. Én sokkal keményebb, határozottabb voltam, amikor negyedéves főiskolásként Flórát szültem. Most lágyabb vagyok és talán nyitottabb is.- Egy jó házasság esetén rengeteget hat egymásra két ember. Eszter véleménye, még ha különbözik is egy kicsit az enyémtől, biztosan nyomot hagy bennem. Igen, Eszterrel való találkozásom előtt én mindig feleslegesen nagyot nyitottam. Most visszafogottabb lettem. 0 nyitott, én zárulkoztam. A végén én leszek Nagy-Kálózy Eszter ő meg Rudolf Péter.

Nevetésünkből Eszter száll ki elsőként.- Én Péter mellett valósággal ki virultam ... felmegyek a színpadra és érzem: nem az vagyok, aki régen voltam. Könnyebben oldódom, nincs bennem félelem.- Nem kell ebben trükköt keresni- szól Péter —, ez rám is érvényes. Ha büszkeséget érez az ember a másik iránt, ha szereti az értékeit, akkor az óriási hatással van rá.- Terveket ki sző a családban?- Mind a ketten tervezgetünk, csak nem egyszerre és nem pont ugyanazt - hallom jobbról is, balról is.- Sírtak már együtt?- Egyszer. Amikor mindketten hagymát szeleteltünk.- A legnagyobb öröm?- Amikor mindketten itthon vagyunk.- A telefon persze így is belecsörög az életünkbe. Mondom is Eszternek gyakran: jó lenne már elbújni a világ elől.- Erősebbnek, gondolom, Péter érzi magát.- Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem szégyelleném magam, ha én lennék a gyengébb. Eszter egyébként sok mindent jóval tisztábban lát, mint én. Kettőnk közül nem ő a bizonytalanabb.- Olivér mellé ki ül be a járókába?- Én, a legnagyobb gyerek- mondja Péter.

Eszter szemében cella a járóka.- Ki is veszem belőle gyakran a gyereket, mozogjon csak szabadon, még ha így jobban'kell vigyáznom rá, akkor is.-Na, tessék. Mik derülnek ki rólam?! - nevet a férj. - Én vagyok az, aki bent tartja a gyereket a cellában, tulajdonképpen nem is akart hozzámjönni a feleségem, egy részeges pali kérte meg a kezét... szép kis kép állt össze rólunk. De ha főzök valamit, akkor ugye, az nagyon ízlik?- Ilyesmire sajnos ritkán kerül sor. Tízszer-tizenötször főztél amióta együtt vagyunk?- A rántottáimat is beleszámoltad?- Mindent, még a teákat is.-Karácsonyra mi lesz a legnagyobb meglepetés?-A fa. Négy méter magasat szeretnék, hogy egészen a mennyezetig érjen. Majd létrán állva díszítjük fel Péterrel, ketten. Ezek biztosan szép napok lesznek, mert ennyi időt soha nem tudunk együtt tölteni, csak most, amikor egyikünk sem játszik. Nagyobb csend persze, így sem lesz nálunk, mert mi olyanok vagyunk, mint a nápolyiak. Itt mindig őrületes hangzavar van. De szeretni, ragaszkodni is úgy tudunk, akár az olaszok. Ha bírná a hátam, én a két gyerek mellé még Pétert is felvenném, vinném az egész családot magammal. Mindig, mindenhova.

Olivér a virágok közt, Flóra mesére vár, a nagymama, még mielőtt elindulna, asztalt terít. Egy valaki nem tud csak megvacsorázni: a családfő. Neki mennie kell. Mire hazaér, addigra el is múlik az éhsége. Nekem mondja Eszter, ő nem is hallja:- Kövidinka 3/B a szeretet szigete.

Szabó G. László

1992. XII. 22.

Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter ünnepei