Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-22 / 52. szám
iíasúmap Co reggio: A gyermek imádása /... és nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ó népét annak bűnétől) A karácsonyt nagyobb pompával ünnepeljük, mint a hús- vétot, bár az egyházi ünnepek hierarchiájában ez utóbbi a jelentősebb. A keresztény hit csodálatos igazsága: hogy Isten három személy - atya, fiú, szentlélek. Az Istennel - lévén abszolút végtelenség - nem találkozhatunk közvetlenül, Krisztusban viszont az istenség és az emberi természet is megtestesül - személye azért oly fontos az emberek számára, a karácsony pedig azért, mert ez a nap Krisztus földi jelenlétének kezdete. A legnagyobb családi ünnep. Mint a teológusok írják, a szent család a kornak és a környezetének megfelelő életet élt, dolgozott, viselte a mindennapok terheit. Az Isten csak kivételes pillanatokban segítette, például amikor Egyiptomba kellett menekülnie Heródes haragja elől. Szent József törvényes férje volt Máriának, házasságuk a jegyesség kihirdetésével kezdődött, de Mária még egy évig a szülei házában élt. Azalatt fogant fiat isteni kegyelemből. Szent Jeromos írja, hogy József rendkívül fájdalmasan élte át a helyzetet. Nem okolta Máriát, tudatosította, hogy képtelen felfogni Isten szándékát. Máriát az akkori törvények szerint mint házasságtörő asz- szonyt megkövezhették volna. József ezt nem akarta, titokban szándékozta elbocsátani - magára vállalva a bűnt. S akkor álmában megjelent neki az angyal, s közölte vele: beteljesül a jóslat, megszületik a Megváltó. József megnyugodván, magához vette Máriát. „És nem ismeré őt, míg meg nem szüle az ö elsőszülött fiát; és nevező annak nevét Jézusnak.“ * * * Számunkra a karácsony a téllel, hóval kapcsolódik össze. Holott a Megváltó születésekor nem volt se hó, se tél. Betlehem városa a Földközi-tenger színe fölött, a hebro- ni országút keleti oldalán fekszik, kétórányi járásra Jeruzsálemtől délnek, egy magaslaton. Világhírűvé az Úr születési barlangja által lett. Az aranynyal és márvánnyal borított sziklaüreg Krisztus születési helye, onnan néhány lépésnyire, egy mélyebben fekvő üregben található a kőjászol - állatok ettek és ittak belőle -, ebbe fektették az Isten fiát. A sziklaüreg tarka virágokkal és gránátalmafákkal borította völgybe vezet; az angyalok ott jelentették a pásztoroknak az örömhírt. A karácsony jelképe a betlehem és a fenyőfa. A betlehemkészítés Assisi Szent Ferenc nevéhez fűződik; Krisztus születését megjelenítő hagyományt akart vele megteremteni. A fenyőfaállítás valószínűleg germán eredetű. Talán köze van ahhoz a szokáshoz, hogy a Megváltó születése napján az emberek - az állatokra is gondolva - eleséggel aggattak tele az erdőben egy- egy fát, később pedig az otthonukba vitték a feldíszített fenyőt. Strasbourgi feljegyzések 1605-ből papírrózsákkal, almával, cukorral díszített fát említenek, de gyertyadíszre csak 1757-ben találunk utalást. Goethe 1773-ban még nem ismerte a karácsonyfát. Báró Podmaniczky Frigyes azt írja Emlékirataiban, hogy gyermek volt még, amikor egyik osztrák nőrokonuk karácsonyfát állított fei náluk. A szokás onnan terjedt el később - országszerte. * * * Egyes vidékeken a szenteste bensőséges pillanata az ostyatörés. Családtagokkal, barátokkal, idegenekkel osztják meg a jelképes kenyeret. A gesztus a jóindulat, a szeretet kifejezése. Sok helyen plusz egy terítéket tesznek az ünnepi asztalra - a váratlan látogatónak. De vajon akadna-e olyan ház, ahol asztalhoz ültetnék a hívatlan vendéget?! Igaz, az ember iránti szeretet megnyilvánulása nem feltétlenül ilyen látható. Már az is örvendetes, ha valaki nem árt a másiknak... A szeretet magasabb rendű formája a másik emberről való gondoskodás - ha azt valaki ellenszolgáltatás nélkül, önzetlenül teszi. A karácsony a család ünnepe. De a család ma válságban van. Pedig ezekben a nehéz időkben csak a szeretet jelentheti a túlélést. Kosztolányi szavaival élve legalább karácsonykor „Kik messze voltak, most mind összejönnek / a percet édes szóval ütni el, / amíg a tél a megfagyott mezőket / karcolja éles, kék jégkörmeivel“. (kopasz) ♦ A hagyományos ünnepek közül egyiknek sincs olyan varázsa, mint a karácsonynak. Ha lelkembe pillantok, fölcsillognak gyermek- és ifjúkorom karácsonyai, a feledhetetlen ünnepek, amelyek nemcsak káp- rázatukkal, igéző fényükkel maradtak meg emlékezéseim mélyrétegeiben, hanem meghitt hangulatukkal is. Krisztus születése napjának, a szeretet és béke ünnepének jelentősége, ma újra megnőtt. Ma még jobban vágyunk a szeretet és békesség meleget árasztó erejére, mint valaha, hiszen egyre magasabbra csap a gyűlölködés lángja körülöttünk. Azért lesz a karácsonyi legenda lelkünk, tudatunk részévé, emberi formálódásunk, emelkedésünk zálogává. Hiszünk, hinni akarunk a béke gondolatának megtisztító hatalmában, földet átfogó gesztusában. Hiszen bármilyen sötét körülöttünk az éj, a csillagok azért ragyognak valahol... Régi karácsonyaim szegényesek, de boldogok voltak. Kis fenyőfa mosolygott a földes szobában, amelyeknek vályogból rakott falaira a penész rajzolt szeszélyes ábrákat. Ha duruzsolt is a dobkályha tüze, hamar ellobbant belőle a meleg, s a vaksi ablakok üvegén ott ragadt a jég, az egész télen át nyíló jégvirág. De ha vézna is volt a fenyő, ha suta is volt az ága, mégis szép volt, mégis elkápráztatott. Bizony ritkán került ágaira igazi szaloncukor, ha került is néha, csak amolyan házi készítésű. Én azért igazinak véltem, gyönyörűnek láttam. A szeretet minden esztendőben földíszítette a fát tarka girlandinokkal, papírfüzérekkel. Piros alma, csörgő dió is került rá, kormos sütőkben aszalt mézes sütemény. S ha néha-néha ezüstpapírba csomagolt csokoládéfigurát küldött a csöndesen munkáló szeretet, még forróbb sugárzásban, gyertyafényben fürdött a parányi szoba... Ahogy bealkonyult kicsapódott a konyhaajtó, s nagy örömömre fölcsendült a szívemnek oly kedves karácsonyi ének: Krisztus Urunknak áldott születésén, angyali verset mondjunk szent ünnepén, mely Betlehemnek mezejében régen, zengett e képpen: Eljött már, akit a szent atyák vártak, királyok, bölcsek, akit óhajtottak, kiről jövendőt próféták mondottak, álmot álmodtak. Ez az Úr Jézus, igaz Messiásunk, ki által vagyon bűnünkből váltságunk, mennyben ő érte lesz örökös részünk, üdvözlésünk... Szállt az ének szívből szívbe, föl, egészen a mestergerendáig s beragyogta a szoba homályos sarkait. Újabb kántálók kopogtattak új énekkel: Az Istennek szent angyala, mennyekből hogy alászálla, és a pásztorokhoz éré, nékiek eképp beszéle: Mennyből jövök most hozzátok, jó hírt mondok, ím halljátok, nagy örömet majd hirdetek, melyen örvend a szívetek. E mai nap egy kis gyermek, megtartótokul küldetett, Dávid király városába, egész világ váltságára. Benépesültek a görbe utcák, házról házra jártak a cigányzenészek is, hol bandába verődve húzták, hol magányosan cincogva. Mennyi öröm, mennyi nyájas emlék csillog át a múltak rétegein, a gyermekkor felejthetetlen honából. Ma is bekerít, varázsorsójának szálaival most is magához kötöz a sok régi karácsony... Egyszer azonban elmaradt a karácsonyfa. Nagy, dermesztő tél volt abban az esztendőben, s valahogy megszomorodtak, elcsönde- sedtek az emberek. E nyomasztó zsibbadtság engem is meglegyintett fagyos leheletével. Mert akkor szegényebbek voltak az emberek, mint valaha. Mit tudtam én még akkor a gazdasági válságról, munkanélküliségről, reménytelenségről. Érezni azonban éreztem, s megsejtettem, hogy talán karácsonyfám sem lesz az idén.- Lesz-e nekem karácsonyfám? - kérdezgettem lecsüggedt fejű apámtól, szomorú szemű anyámtól. Nem szóltak semmit, csak félre fordították a fejüket, s még elmeriiltebben tették dolgukat.-Hát nem lesz karácsonyfám!? - kiáltottam föl szívszorongva. Összenéztek és arcukra fagyott mosollyal bólogattak.- Lesz, hogyne lenne. Lesz neked is karácsonyfád jövőre. Ne félj, gyermekem, olyan karácsonyfát hoz a Jézuska, hogy a mestergerendát veri majd a teteje. Rogyásig csüng majd rajta a cukorka, csokoládé, a füge meg a narancs. Aztán a sok csillagszóró, gyertyácska telehinti fényével a szobát. Egymás szavába vágva biztattak, de meg nem vigasztaltak. Szomorú, fagyos, csöndes karácsony volt akkor, hiába jártak a kántálók, s hiába húzták a cigányok házról házra járva. Jó volt, ha egy darabka kenyeret s néhány fillért kaptak azoktól, akiknek még volt mit adniuk. De aztán valahogy kiigazodott megint az élet, s a karácsonyfákon újra vidáman csilingeltek a pici csengettyűk. így üzennek nekem a karácsonyok a messzeségből, hogy újra meg újra elhozzák szerető szívek melegét, a szívekét, amelyek régen elporladtak. DÉNESGYÖRGY Feledhetetlen karácsonyfák 992. XII. 22.
