Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-18 / 51. szám
Méry Gábor felvétele A * m a mogyoró, a dió nem érhet fel a banánnal, mandarinnal, kivivel, egyébbel. A „Lesz zsákjában minden jó“ az idén sokakat keserű kifakadásra is késztethet: hiszen azt sem tudjuk, telik-e egyáltalán egy satnya fenyőre, a mai árak mellett! A fenti dalocskában, persze, nem az ajándék a lényeg. A boldog várakozásról szól, az ünnep misztériumáról, a havas karácsonyról, a békéről. Nemcsak a kintiről, elsősorban a lélek békéjéről. Mert békéden lélekkel nem lehet ünnepelni. Igaz, egyre inkább a békének is híjával vagyunk. Az emberek rohangálnak, vásárolnak, maradék pénzüket, ha van, valutába fektetik, hisz nem tudják, mit hoz a holnap. Ami sokaknak a nemzeti felszabadulást jelenti az év végén, másoknak szorongást, bizonytalanságot hoz, kérdőjelekkel teli holnapot. Rég volt ilyen bizonytalan adventunk, s ilyen karácsony előtti zavaros hangulatunk. Amikor 1989 novembere után először léptük át a nyugati határt, a közeli Bécsben szinte arculcsapás- ként tárulkozott fel előttünk a jobb világ - a tömött kirakatok, a tisztaság, a nyugalom. Igen, gondoltuk, így is lehet élni a világon, s meg lehet vásárolni a nyolcszáz shillinges ezüstfenyőt, amelyhez foghatót sosem láttunk. De nézhettünk egyebet is: rendezett falvakat, szépen felszántott földeket, takaros falusi portákat, az udvaron gépkocsival, az ablakban virágokkal. Amiről megint a sóvárgás jutott az ember eszébe, míg el nem gondolkodott kissé: hiszen nekik sem adták ingyen mindezt, ők sem éltek minőik ilyen jól. Mi > megszoktuk a nagy karácsonyfát a pazar ajándékokat, a viszonylagos jólétet, csak éppen nem állt mindemögött a rend, a szorgalom, a lélek békéje, s most önkritikátlanul szidjuk a rendszerváltást, s visszasírjuk a régi rendszert, mert az adott mindent. Mindent? Ha olyan jó lett volna, nem dől össze kártyavárként. Ha lett volna fedezete, talán másképp festene itt is a helyzet. Szóval nyugtalankodunk, mérgelődünk, miközben elfelejtjük, hogy a történelem malmai lassan, de biztosan őrölnek, s hogy átmeneti korba értünk, aminek meg kell fizetni az árát. Lehet, hogy kisebb lesz a karácsonyfánk, szerényebbek az ajándékok, s még jó pár évig idegenként bámulhatjuk a nyolcszáz shillinges ezüstfenyőt a szomszédban. Dehát a Karácsony nem a jólét, a gazdagság ünnepe, a rongyrázásé és a kivagyiságé. A Karácsony a szegények ünnepe, s a béke reménységéé. A megváltó sem azért jött a földre, hogy ajándékokat hozzon, hanem kérni jött és számonkénti. Elszámolni a lelkiismeretünkkel. Leszámolni barbárságunkkal. S mi itt állunk egy relatív béke és relatív jólét és biztonság után, s újra csak a külsőt figyeljük, a mázat, hogy kinek megy jobban, ki gazdagszik, ki szegényedik, pedig a világ mindig is ilyen volt, jó rendszerek és rossz rendszerek kalodájában vergődött, népek feszültek népek ellen. Talán éppen azért, mert hagytuk, mert nem a lényegre figyeltünk sohasem, s kívülről vártuk a megváltást. Kövesdi Károly A télapó-varo dalocskaban nincs szó Legorol, irányítható meseautóról, hajasbabáról, sílécről, csodá- sabbnál csodásabb játékokról. Sem színes televízióról, videóról, netán nyugati márkájú gépkocsiról, amit a reklám unalomig ismételt szlogenje szerint közös ajándékként is megvásárolhatunk a családnak a karácsonyfa alá. Csak arról szól, amit az Isten adott, s amit a természet megtermett - gyümölcsről, még annak is az igénytelenebb fajtájáról, hiszen
