Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-27 / 48. szám
ÚEUJBSEfl Ma gyar gimnáziumok Szlovákiában: Ipolyság Diákköri szerelem? Inkább nyolc évi megszokottság. Akkor sokszor ridegnek, könyörtelennek tűnt. Az idő megszépítette az emlékeket. Igen, a te emléked, régi iskolám, ahonnan - fél évszázaddal ezelőtt érettségi bizonyítvánnyal és nagy-nagy reményekkel vágtam neki az ismeretlennek. Előtte és utána - nyolc évtizeden át - minden évben ígyjndult útjára újabb és újabb nemzedék, mert az ipolysági gimnázium jövőre ünnepli fennállásának nyolcvanadik évfordulóját. Áll még a régi épület. A magyar gimnázium azonban a város központjából új otthonába, a város peremére, az északi lakótelepre költözött, ahol korszerű iskola fogad. Az alapiskola bejáratánál ügyeletes irányít az igazgatói szobába. Innen megyünk át Lendvay Tibor igazgatóval a szomszédokhoz - a gimnáziumba. GYAKRAN CSERÉLTÉK AZ ÁLLAMFŐK KÉPÉT A magyar gimnázium 1913-ban, egy évvel az első világháború kirobbanása előtt tárta ki kapuit a tudásra szomjazok előtt. Nem csupán falain kívül, benne is végigszáguldott a történelem. S hányszor cserélték falain az államfő képét! Ferenc József, Masaryk, Benes, Horthy, újra Be- nes, majd Gottwald és az utána következők. A történelem iróniája, hogy épp a kerek évforduló előtt nincs az országnak elnöke... Mi is fér e nyolcvan esztendő történetébe? Sorozatos rendszer- váltások: monarchia, első köztársaság, 1938 után Horthy-időszak, majd újra Csehszlovákia magyarüldözéssel, az iskola bezárásával, 1953-ban újranyitásával. Az önálló szlovák állam most megint új fejezetet nyit életében. Néhány mozzanat: az 1918/19-es tanévben kilencszer szünetelt a tanítás, mert katonaság szállásául szolgált; 1944 áprilisában, Budapest bombázását követően a háború miatt zárta be kaput; a háború után, hogy diákjai ne veszítsenek évet, a tanév két hónapig (május, június) tartott. Ez is iskola- történeti kuriózum. Már az idei év kisebb jubileum. Az első világháborút követően 1922- ben kerültek ki az első érettségizők. Hány diák ballagott azóta jelképes tarisznyájával! Innen indultak, de ki hová ért? Teljesültek-e itt szőtt álmaik? Kamatoztatták-e a tudás aranyfedezetét, amit iskolájuktól út- ravalóul kaptak? Tenczel István, az iskola korban és tisztségében fiatal igazgatója a folyosókon kalauzolva mutatja a falakat fedő nagy érettségi tablókon:- Ez orvos, ez mérnök, amaz pedagógus ... íme, a válasz a hangosan fel se tett kérdésre. SORVADÓ HÁTORSZÁG A magyar gimnázium új otthont kapott. Az emlék a régihez, a jelen már az új épülethez kötődik. És hát a jövő is. Erről beszélgetünk Tenczel István igazgatóval és Lendvay Tiborral, az alapiskola igazgatójával.- A diákok létszáma?- Kétszázhúszon felül. Évente alig változik.- Sok vagy kevés? A válasz nem egyértelmű. A szlovák gimnáziumé alig kisebb. De oda is sok magyar anyanyelvű diák jár. Bizonyára abból a szülői megfontolásból, hogy ott jobban elsajátítják Tenczel István igazgató a teljes érvényesüléshez szükséges szlovák nyelvet. Az idén is két osztály nyílt. Bár az iskola általános irányzatú, a négy év folyamán egyes csoportokban érdeklődés szerint humán, másokban a műszaki irányzat kap hangsúlyt.- Lesz-e elég diák az elkövetkező években? Meggyőződésük, hogy lesz, bár a felvevő terület zsugorodik. A kisiskolák megszűnésével, helyi magyar iskolák hiányában sokan szlovák iskolába kényszerülnek. De sorvadnak és elöregednek a falvak is. Példaként említik Ipolyvisket, ahol az utóbbi évek folyamán mintegy kétszázzal csökkent a lakosság száma. A fiatalok munkalehetőség hiányában távoznak. A szakmunkásképzők is felszívnak valamit. Az utóbbi időben a régiók együttműködése keretében magyaroszági iskolákba is eljutnak. S oda általában nem a gyengébb diákok mennek. Egyelőre még sok minden tisztázatlan. Vajon elismerik-e itthon az ott szerzett bizonyítványt? Lesz-e szükség rájuk? S valamennyien visszajönnek-e? Általában manapság a (többnyire indokolt) panasz korjelenség, de ebben az iskolában bizakodó a hangulat. Eredményeikről szerényen nyilatkoznak. Az oktatás színvonalának fontos mércéje a főiskolát végzők száma. Természetesen ez is viszonylagos. Egyes szakokon (orvosi, jogi) a túljelentkezés miatt a felvétel szinte reménytelen, ami már önmagában is a rosszabb felvételi arányban tükröződik. A szakok iránti érdeklődést viszont a közeg is befolyásolja. Ipar, üzemek hiányában a műszaki ágazatok közvetlenül nem vonzanak. Az érettségizők 30-50 százaléka jut tovább a főiskolákra. Esetenként több is. Lendvay Tibor igazgató is itt érettségizett. Harmincuk közül húszat vettek fel főiskolára. A két világháború között az ipolysági gimnáziumban érettségizők nyolcvan százaléka végzett főiskolát. A közeg más vonatkozásban is hat az oktatás eredményeire. Az iskola nem él légüres térben. Fontos az önkormányzat, a lakosság támogatása. Erre nincs panaszuk. Szerény lehetőségeikhez képest a környező falvak is segítenek, hisz az ö gyermekeiket is itt készítik fel az életre. Tőlük kapnak támogatást arra az egyszeri ösztöndíjra is, amit a végig jeles és jelesen is érettségiző tanulók kapnak. NINCSENEK NYELVI NEHÉZSÉGEIK Az iskolát ugyan közege élteti, de az iskola is visszahat közegére. Korpás Pál (szerkesztőségünk egykori munkatársa), a kiváló pedagógiai munkásságáért Komensky-emlék- plakettel kitüntetett szlovák szakos tanár megelégedéssel állapítja meg, hogy falujárása alkalmából jólesik hallania a szép magyar beszédet. S ha már szlovák szakos létére a magyar beszédről szólt, felteszem a kérdést:- Hát a szlovák nyelv?- Kikerülő diákjaink közepes szinten beszélik a szlovák nyelvet. Sok esetben helyesebben, mint a tájszólástól befolyásolt szlovák diákok. Szerinte egy osztályból húsznak nincs problémája a szlovák nyelvvel, míg négyen-öten kiválóan elsajátítják. Kettő-három soha nem tanulja meg, ahogy mások például a matematikát. A főiskolára kerülőknek tehát nincsenek nagyobb nyelvi nehézségeik. Ki tudja, milyen lenne az összehasonlítás a szlovák iskolába járó magyar diákok főiskolai felvételi arányával. A magyar nemzetiség felszámolásának szándéka a második világháború után a magyar iskolák bezárásával öltött konkrét formát. A magyar gyerekek egy része nem részesült oktatásban, más részük szlovák iskolában próbálkozott. Ipolyságon például 1945-bén a szlovák gimnázium tanulóinak nemzetiségi megoszlása: 138 szlovák, 158 magyar; 1946-ban már 204 szlovák, 55 magyar; 1947-ben pedig 290 szlovák, 18 magyar. A magyar diákok vagy kimaradtak, vagy szüleik szlovákoknak vallották őket. A magyar gimnázium megnyitása után változott a helyzet, ám az el- szlovákosodás tovább tart. Az igazgatói szobában beszélgetve is az oktatásügyi minisztérium munkatársának sajtóértekezlete jut az eszembe, aki a dél-szlovákiai szlovák iskolák sorsa miatt kongatta meg a vészharangot. Bővítésüket követelte, míg a sorvadó magyar iskolákkal kapcsolatban csupán a magyar nyelv tisztaságának megőrzését tűzte ki feladatként. Vajon a szlovák iskolába járó magyar diákok ott is megőrizhetik anyanyelvűk tisztaságát? AZ ISKOLA FALAIN KÍVÜL A magyar iskola törvényszerűen a nemzetiségfenntartás fontos láncszeme. Szerepe nem szűkülhet le diákjai szakmai felkészítésére. A gimnázium eredeti küldetésén kívül kulturális góc is. A kultúrát ápolja, terjeszti az immár országos hírű, József Attila nevét viselő irodalmi színpada is Vas Ottó vezetésével. Jövőre ünnepük fennállásuk harmincadik évfordulóját. Ez idő alatt hány előadáson és hány helyen csendült fel tolmácsolásukban a szép magyar szó! Tagjaik, az iskolát elhagyva is, számos helyen, ezrek szívében ébresztették fel a magyar kultúra sze- retetét! Vagy említsem az énekkart? A Diák című újságjukat? Az évente ismétlődő irodalmi és képzőművészeti pályázatukat? A tavalyi nyertesek képzőművészeti kísérletei most is a folyosó falait díszítik. S ki tudja, a próbálkozások alkotói nem az első lépéseket tették-e meg egy magasba ívelő pályán. Az 1991-1992-es évkönyvükben lapozgatok. Valóságos krónika. Beszélgetés parlamenti képviselőkkel, kopjafaállítás a világháború áldozatainak emlékére, szavalóverseny, ,,Ki tud jobban szlovákul?“ vetélkedő, kiejtési verseny, Keres Emil látogatása az iskolában, nívódíj a komáromi Jókai Napokon, az Ifjú Szívek művészeinek előadása, sítanfolyam és számtalan más esemény. A régiók együttműködése keretében állandó a kapcsolatuk a balassagyarmati Balassi Gimnáziummal. Az irodalmi színpad, az énekkar és a sportolók közös rendezvényein kívül a két tanári kar szakmai vonalon is együttműködik. Az ipolysági gimnázium Szondy György nevét szeretné felvenni. Az iskolaügyi szervek állítólag inkább más javaslatot támogatnának. Természetesen erre ők az illetékesek. Bár Szondy György közös történelmünk hőse, aki a magyar és a szlovák nép létét egyaránt veszélyeztető török túlerővel szemben védelmezte Drégely várát. Távozóban ötven év után is felemelő érzés kerít a hatalmába. Visz- szatekintek az iskola kapujára, amelyen át az idén és az elkövetkező években is a bennünket váltó új nemzedékek lépnek az életbe. Bizonyára ők is világmegváltó elhatározásokkal és álmokkal. Zsilka László 1992. XI. 27. iS ¿tényével letörli a szék ülőkéjét, l\ hellyel kínál, majd hangosan kiszól:- Apukám, vendég érkezett.- Hatvan éve élünk együtt szeretetben, megértésben. Egyidősek vagyunk, hamarosan 80 évesek.- Talán ha az életükről mesélnének- kérlelem vendéglátóimat, akik csak úgy állnak kötélnek, ha nem fedem fel kilétüket.- Együtt gyerekeskedtünk, szomszédok voltunk. Szüléink is egymásnak szántak bennünket, de gyerekfejjel mit tudtunk mi erről? Talán tizenöt éves sem voltam, amikor nagyanyám megbetegedett. Nem akartuk idegenekre bízni, így nekem kellett hozzá költöznöm. Valahogy nagyon nehezemre esett a búcsúzás - vallotta kissé belepirulva(!) K. néni.- Hogy én mennyit gyalogoltam miatta!- neveti el magát I. bácsi, s eres kezével megszorítja asszonya kezét. Aztán ránéz, s égszínkék szeméből szeretet árad:- De megérte! A kislányból nagylány lett. A két fiatal heves szerelme nem maradt következmény nélkül. A két család nagy haragra gerjedt, ám a nagymama megértette és befogadta a fiatalokat. A gondot az jelentette, hogy szülői áldás nélkül nem akartak egybekelni. Remélték, hogy a baba megszületése után rendeződnek a viszonyok. Ám a 17 éves gyereklány majdnem belehalt a szülésbe. A kisfiú is gyengécske volt, csak két hetet élt.- Ez volt életünk legszomorúbb időszaA rendszerre, az államosításra, a szövetkezetesítésre nem szívesen emlékeznek. - Mindenkinek odalett a kis földje, tehénkéje - zárta le a témát I. bácsi.- De talpra álltunk. Felneveltük a kislányokat, taníttattuk őket, majd kirepültek a házból. Szerencsére, a vejeim is jóravató smcrcztm a szemtatben ka. A tragédia még jobban egymáshoz láncolt bennünket - vallják mindketten. Az átéltek után már az esküvő sem volt sürgős. Húszévesen mondták ki a boldogító igent, hat lányuk született.- Az én jó uram mindig sokat dolgozott, hiszen kellett a pénz. Persze, én sem henyéltem, ott volt a háztartás, az állatok, a kert. Győztem a munkát, s esténként, amikor apuka megjött, bármennyire fáradt voltam, jókedvűen, mosolyogva fogadtam. Az úristen megsegített abban is, hogy épen jött haza a háborúból. emberek, fiaimmá fogadtam őket. Egy rossz szót sem mondhatok a gyerekekre - mondta büszkén K. néni. - Naponta megnéznek, jól vagyunk-e, s nem kell-e valami. Amíg nem vezették be a központi fűtést, azért jártak, hogy bekészítsék a tüzelőt, de megetették az állatokat is, művelték a kertet. Most meg legszívesebben magukhoz vinnének, hogy szem előtt legyünk. De nem hagyjuk magunkat! - mondják határozottan. Mesélnek a szép családi összejövetelekről, amelyekre ma Is K. néni süti a kalácsot, a lepényt.- Nehogy elhiggye, hogy ő süti azt a rengeteg tésztát - kacsint felém I. bácsi. - Anyuka csak felügyeli a lányokat. Ha nem figyel oda eléggé, nem is olyan finom, omlós a kalács. Akkor boldogok, ha valamennyien összegyűlnek. Ragyogó arccal mesélnek a tizenkét unoka csínytevéseiről, majd előkerülnek a fényképek.-Az unokákat mi nevelgettük. Minek jártak volna óvodába? A gyerekek mellett visszafiatalodtunk...- Apukám, hozz egy kis ribizlibort - kéri kedvesen az urát K. néni, s míg I. bácsi a kamrából visszatér, csendesen megjegyzi. - Jó volna egyszerre meghalni. Egymás nélkül úgysem tudnánk élni.- Mi a titka annak, hogy két ember így éli le az életét? - gondolkodom hangosan.- Ezt kérdezik a gyerekeink is - kuncognak kedvesen. - A válasz egyszerű: szeretjük egymást.- így igaz - helyesel I. bácsi s az asztalra helyezi a bíborszínű nedűt. Koccintunk. Ők ketten egymásra néznek, s a szavaknál többet mond arcuk ragyogása, szemük csillogása... (péterfí) Vas Ottó, az irodalmi színpad vezetője
