Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-20 / 47. szám
1 < A napi középhőmérsékletek november utolsó hetében várhatólag a következő módon alakulnak: az átlagos napi középhőmérséklet 3,1, a legmelegebb 10,4, a leghidegebb -3,3 Celsius-fok. A parasztkalendárium nevezetes napként tartja számon november 25-ét, Katalin napját. „Ha Katalin kopog, a karácsony tocsog“ - mondták a régiek. Szent Katalint tekintették korábban védőszentjüknek a nyomdászok, tanárok, ügyvédek, a filozófusok és a teológusok is. Ilyentájt már illik befejezni a fák törzsének bekötözését, a szamóca és a különféle gyümölcs- és díszfák fagy elleni védelmét szolgáló munkákat. Gondosan kötözzük be az almafák törzsét - a törpe fáknál az alacsonyabban lévő ágakat is mert édes kérgüket a nyulak nagyon szeretik. Védőanyagként jó szolgálatot tesz a nátronpapír; több réteg újságpapírból készített takarás is megteszi. Fóliát erre a célra ne használjunk, ha mégis, akkor lyukasszuk ki. Megkezdhetjük a fekete- és a vörösribizke-bokrok ritkítását és a tavaszi átoltáshoz szükséges vesszők szedését. Az oltóvesszőket kössük kötegekbe és nedves homokba állítva a pincében tároljuk tavaszig. Ne feledkezzünk el egy kartonlapra írva, azt a kötegre erősítve, megjelölni a vesszők fajtáját. Amennyiben a tél folyamán legalább két hétig 0 Celsius-fok fölé emelkedik a hőmérséklet, akkor az öszibarackfákon - amennyiben nyáron járványszerűen lépett fel - végezzük el a klaszteroszpóriumos levélfoltosság elleni lemosó permetezést. Erre a célra rézoxiklorid 50 WP 0,3 százalékos oldatát használjuk. Folytassuk a szóló fagy elleni védelmét, a felkupacolást, és ezzel egy időben végezzünk tápanyagutánpótlást is. A zöldségtermelők számára a fűtött fólia és a melegágy klímaszabályozása jelenti a legfőbb gondot. Megfelelő szigeteléssel jelentősen csökkenthető a fagyveszély. A melegágy szélét rakjuk ezért körül istállótrágyával. Ha már erősebb fagyok várhatók, növeljük a prizma földtakarójának vastagságát. A prizmában igyekezzünk 90-95 százalékos páratartalmat, 2-5 C-fokos hőmérsékletet tartani. Enyhébb napokon tárolóinkat, fóliasátrainkat szellőztessük. A fóliasátrak szellőztetése elsősorban azért fontos, hogy a közel 100 százalékos páratartalmat csökkentve hátráltassuk, megakadályozzuk a különféle parazita gombák szaporodását. A fóliasátrak kedvező klímájának kialakítása érdekében érdemes betartani néhány jótanácsot: , - lehetőleg csak délelőtt és keveset öntözzünk;- napközben ne feledkezzünk meg a szellőztetésről;- a hajnali órákban kb. 1 órára kapcsoljuk ki a fűtést;- használjuk ki a vetemények takarásának lehetőségét. Ügyeljünk rá, hogy a fejessaláta-palánták tűzdelésénél csak a növényke szára (a sziklevél pedig ne!) kerüljön a talajba. A tűzde- lést követően a salátának 12-16 Celsius-fokot kell biztosítanunk. Növényápolási munkák közben bánjunk óvatosan a növényekkel, ezek ilyentájt nagyon sérülékenyek, s minden egyes seb kaput jelent a kórokozók számára. Ha leveleznünk vagy kacsoznunk kell, akkor azt lehetőleg a napsütéses, délelőtti órákban végezzük, hogy a sebek a nap folyamán beszáradhassanak. Még ilyenkor is vethetünk rövid tenyészidejű zöldborsót és petrezselymet. A díszcserjék mellett ne feledkezzünk meg a dudvás szárú növények (mályvák, nyári orgonák stb.) takarásáról, a díszfüvek (Cortaderia sp.) védelméről sem. Az utóbbiak szárát fogjuk egybe és kötözzük össze. -rBanán vagy pizang - mint dísznövény A banán szép nagylevelű haszonnövény (latin megnevezése: Musa x paradisiaca). Kellemesen ható élénkzöld színéért egyre többször találkozunk vele a tágasabb lakásokban. Alacsony fajtái dísznövényekként váltak közkedveltté. „Törzse“ lágyszárú, egymást átölelő levélhüvelyekből áll. A levélhüvelyek szorosan egymáshoz zárulva hozzák létre a látszólagos törzset. Őshonos Ázsia, Afrika trópusi és szubtrópusi részein, több mint 80 fajával. Csak a kisebb változatait érdemes lakásokban elhelyezni, a nagyra növök csak fejlődésük kezdeti szakaszában lehetnek a lakások díszei. Főként üvegházban, télikertben, átriumban tarthatók. Kerti körülmények között tartható a kerti banán (M. ensete) a fagymentes hónapok idején. Télen ezeket helyezzük el télikertben vagy üvegházban. A banánok tápdús talajt igényelnek. Jól fejlődnek humuszban gazdag talajon, amihez me- legágyi földet, tűlevelű lombföldet, tőzeget és homokot keverünk. Rendszeres vízellátásuk fontos. Meleg szobában cserepeit állandóan vízben tartjuk. Ha a cserép alatti tálból a víz felszívódik, pótoljuk. A talajnak nem szabad kiszáradnia. Amennyiben lehetséges, szobahőmérsékletű esővizet használjunk. Télen központi fútéses lakásban párologtatóval biztosítsuk a levegő szükséges páratartalmát. Szaporítása főként tősarj, gyö- kérsarj segítségével történik. Juhász B. Árpád A helyben átteleltetés lehetőségével is érdemes megpróbálkozni. Ekkor a sárgarépából, a fagytúrőbb petrezselyemből az eltartásra alkalmasakat, a hosszú tenyészidejűeket ne szedjük fel. Egy kisebb részüket hagyjuk vissza, hogy a talajban teleljenek át. Szerencsés esetben, mikor nincs túl hosszú kemény tél, ez sikerrel jár. Növelhető az áttelelés biztonsága, ha lombbal, szalmával vagy más hasonló anyaggal letakarjuk a földben hagyott gyökérzöldségeket (1). Ilyen módon tavasszal nagyon korán lesz belőlük finom, zsenge zöld, de a gyökerük is frissebb, zamatosabb, mint a tél előtt felszedett, szokásos módon tárol- také. TERMÉNYTÁROLÁS Átteleltetés Rövidebb ideig és kisebb mennyiségben a gyökérzöldségek, a fekete retek, a téli karalábé és a fejes káposzta még nagyobb kartondobozban vagy akár hullámpapír rekeszben is tárolható (2). Jobb azonban az 50 kg-os előzetesen tisztára súrolt, kiszárított fa, esetleg műanyag láda. A ládát vékony műanyag fóliával béleljük ki, majd az aljába terítsünk ujjnyi vastagon tiszta, kissé nyirkos homokot. Erre kerülhetnek ezután a tárolásra szánt gyökerek, melyek berakhatók álló helyzetben is (3). Legfelülre takaró homokréteg kerüljön. Végül csak középen marad egy fölfelé táguló rés (4). Ezen át majd figyelemmel kísérhető a tárolás idején a homokba rétegezett termények állapota. Azt, amelynek kiálló fejrésze barnul, puhul, legjobb a közvetlen körülötte levő szomszédaival együtt haladéktalanul kiemelni és a helyüket tiszta homokkal kitölteni. Jobb tárolóhely hiányában a favagy műanyag ládában, homok közé rétegezett gyökérzöldségek szél ellen védő falakkal körülvett erkélyen, teraszon vagy lépcsöfeljáró alatti térben is tárolhatók. Ilyenkor fontos, hogy az átázástól védő fóliaborításon kívül hungarocell szigetelő lapok, régi takarók vagy zsákok, esetleg hullámpapír borítás is védje a terményeket a túlhűtéstól (5). A leggondosabb tárolásnál is számolni kell a párologtatásból eredő súlyveszteségen kívül legalább 5-10 százalékos romlási veszteségre. Emiatt fontos a tárolt termények állapotának folyamatos megfigyelése, hogy a romló példányokat mielőbb maradéktalanul eltávolíthassuk. Ezermester cég Nitra, BratisJavská ul, Braüslava-Tmávka, Cablkova c. 3, telefon: 090/170 1292 Kosice, Kukocínova ul., telefon; 095/229 29 KÍNÁLATA:-a holland vágott- és cserepes virág-piac teljes választéka-térítésmentes szállítás klimatizált járművekkel a rendeltetési helyre - rendszeres időközönkénti szállítás a választék és a minőség egész évre garantált Lépjen velünk kapcsolatba Készséggel nyújtunk tájékoztatást telefonon: 087/4115 27 faxon: 087/4174 85 VK-254 % ♦ 12 1992. XI. 20. » Vasárnap