Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-11-20 / 47. szám

E lsősorban a precizitás, az időbeni behatárolható­ság kedvéért említem: az 1992. júli­us 20-án leköszönt Václav Havel egyik utolsó elnöki döntése az volt, hogy önt, Dobrovsky úr, kinevezte az államfő nélkül maradó Elnöki Iro­da élére. Ez azonban csupán egyet­len epizódja az ön,, kalandos " életé­nek: a '89-es rendszerváltás után először szövetségi külügyminiszter­helyettes, majd két esztendőre Csehszlovákia védelmi minisztere lett: a forradalmat megelőző két évti­zedben viszont a Charta 77 egyik aláírója, kenyérkereseti lehetőségeit illetően pedig raktáros, fűtő és ab­lakpucoló is volt: még korábban - orosz-cseh szakos tanári diplo­mával - a Listy meg a Piámén szerkesztője, a Csehszlovák Rádió munkatársa, 1967/68-ban annak moszkvai tudósítója. Én most akár ,,csak" a nyolcvanas évekre gondol­va kérdezem: ellenzékiként elkép­zelhetőnek tartotta, hogy a kommu­nista diktatúra bukása után ennyire összekuszálódjon az ország belpoli­tikai helyzete?-Őszintén szólva, 1989 novem­berének eseményei, pontosabban azok üteme kissé meglepett. Mind­máig úgy érzem, hogy kissé készü­letlenül ért bennünket a hatalomát­vétel felelőssége. Egyebek között ez abban is megnyilvánult, hogy politi­kai pártok helyett inkább amolyan eufóriával teli mozgalmakat létesí­tettünk: Csehországban a Polgári Fórumot, Szlovákiában a Nyilvános­ság az Erőszak Ellen Mozgalmat. Mindkét mozgalomnak - konkrét po­litikát program híján - inkább csak egyetlen politikai célkitűzése volt: működőképes demokráciával he­lyettesíteni az előző rendszert. Ugyanakkor kevés értesülésünk volt arról, hogy milyen is a gyakorlatban egy demokratikus kormányzat; hogy önmagában ehhez nem a demokra­tikus intézményrendszer, beleértve a független bíróságokat, a parla­mentet s az általa ellenőrzött kor­mányt és végrehajtó hatalmat. Nem tudatosítottuk kellőképpen az Euró­pában hagyományos politikai pártok hiányát, holott a programjaik és egészséges versengésük révén azok a demokrácia megvalósítói. Az efféle pártok nálunk lényegében csak a forradalmat követő első vá­lasztási időszak derekán kezdtek megalakulgatni; de még ekkor is nagyon sokan voltak, akik nem ér­tették meg ennek értelmét, fontos­ságát. Ehelyett, az eufóriás egység iránti nosztalgiájukban, csalódottak­nak, kiábrándultaknak, netán becsa­pottaknak érezték magukat. Sajnos, a többség nem tudatosította, hogy a nosztalgia a politikában sem több a szappanbuboréknál, amely akkor foszlik semmivé, amikor az ember talán a legkevésbé szeretné. Így történt, hogy az akkori örömmámor fokozatosan keserű realitássá szelí­dült. Természetesen, annak vala­mennyi árny- és fényoldalával együtt.- Nem tudom, vajon épp egy ko­rábbi hadügyminiszternek illendö-e beváltanom, de jómagam sohasem voltam katona. Így hát szűzen az angyalbőr fertőzte gondolatoktól, valóban pusztán civilként érdeklő­döm afelől: napjaink Európájában a haderő vagy a politikum nyújt na­gyobb biztonságot?- Ezen már sokszor én is eltű­nődtem, hiszen más a helyzet a Bal­kánon és egészen más Közép- vagy Nyugat-Európában. Végül is arra a meggyőződésre jutottam, hogy a talpraesett és a konszenzust kere­ső külpolitika az, ami a leginkább elcsitíthat mindennemű kardcsörte- tést. Egy korszerű hadsereg felada­ta elsősorban az, hogy a polgárság bizalmát élvezve adjon tekintélyt a szóban forgó országnak; illetve bármikor készen álljon a bevetésre, ha külső fenyegetés révén kerülne veszélybe a demokrácia és a polgá­rok ebből fakadó jogai. Rivalizálás helyett én tehát a hadügyi és a külü­gyi tárca közötti együttműködést tar­tom különösen fontosnak. Ez a ve­zényszóra katonanótát éneklő baka számára éppen olyan előnyös,»mint annak számára, akit ilyen-olyan ok­kal kiszuperált a katonaorvos...- ön két kerek esztendőn át Csehszlovákia haderőinek élén állt. Miként jellemezné az ország ketté­szakadása révén ,,amöbásítandó", tehát osztódással szaporodó ármá­diáját?- Hála a Varsói Szerződés örök­ségének, ez egy műszakilag gyen­gébben felszerelt, az emberállomá­nyát tekintve viszont jól képzett és fegyelmezett hadsereg. Ezt annak ellenére merem állítani, hogy a sor­köteles fiatalok nem mindig vannak meggyőződve a tényleges katonai szolgálat valós értelméről. Ez a tény befolyásolja ugyan a harcképessé­get, de távolról sem annak egyetlen kritériuma. Az ország védelmi jelle­gű hadseregének gerincét ugyanis a tartalékosok alkotják, akik érettebb fejjel többnyire komolyabban tiszte­lik mindazokat az értékeket, amelye­ket egy szabad ország állampolgá­raiként részint megbecsülni, részint védeni hivatottak. És aki ezt tudato­sítja magában, az azt is megérti, hogy Csehszlovákiának miért volt szüksége az egységes haderőre; il­letve Csehország és Szlovákia szá­mára miért lesz előnyös, ha külön- külön, önálló hadseregük lesz. Ugyanakkor jó lenne, ha ezek a se­regek a jövőben is együttműködné­nek, bár ez csak akkor lesz lehetsé­ges, ha e két önálló köztársaság külpolitikai prioritásai is rokoníthatók lesznek. (Fotó: CSTK) Interjú Lubos Dobrovskÿval- ön sokáig a szövetségi állam­forma, a közös hadsereg és az egy­séges hadvezetés híve volt. Ma már másként látja mindezt?- Nézze, erőnek erejével egy há­zasságot sem lehet egyben tartani, nemhogy az országot és annak had­seregét. Személyesen továbbra is a csehszlovák föderáció szószólója vagyok, de értelmetlenség lenne ki­térni a tények elől. Csehszlovákia jelenleg széthullásra ítéltetett. Re­mélhetőleg ez nem jelent majd szembefordulást, hanem azt, hogy új, kölcsönösen előnyös érintkezési pontokra kell mielőbb rálelnünk. Ez nemcsak katonailag, hanem törté­nelmileg és gazdaságilag is indokolt.- Még a miniszteri bársonyszék­ben ülve olyan vádak érték önt, hogy elszabotálja Szlovákia védelmi ere­jének kiépítését!-Akik efféle badarságokat szaj­kóztak, azok a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság katonai doktrínájának legagresszívabb fel­forgatói voltak. Másnak ekkora kép­telenség még csak eszébe sem jut­hatott. Az efféle sületlenségeknek csupán egyetlen céljuk volt: viszályt kelteni a csehek és a szlovákok között. Nekem tényekkel bizonyítha­tó ellenérveim vannak. Hadd említ­sem csak a leglényegesebbet: az Államvédelmi Tanácsnak az 1990- es választásokat követő első ülésén rögtön azzal a javaslattal álltam elő, hogy a Csehországból Szlovákiába átvezényelendő katonaság áthelye­zését gyorsítsuk meg egy teljes esz­tendővel. Ezt azért tartottam lénye­gesnek, hogy már pár hónappal a rendszerváltás, illetve a Varsói Szerződés összeomlása után az or­szág valamennyi csücskében kellő létszámban és arányos fegyverzet­ben legyen jelen az új szerepkörbe került haderő. Ezt nem most találom ki, és nem is a kisujjamból szopom; elvégre minderről jegyzőkönyvek, de még inkább maguk a tények tanúskodnak, hiszen az új védelmi doktrína megvalósítása és a hadse­reg átcsoportosítása még ’90 őszén megkezdődött.- Kiknek jó hát a valótlanságokra épülő hangulatkeltés?- Akik a saját pecsenyéjüket sü­tögetve, jobbára a nemzetieskedés tromfjaival akartak gyors karriert csi­nálni. Többnyire ugyanazok ők, akik a föderáció felrúgásában is a leg­szélsőségesebb nézeteket vallották.- A Szlovák Katonák Egyesületé­re gondol?- Rájuk is. Ez az a szervezet, amely még a közös állam viszonyla­tában is a hadsereg azonnali ketté­osztását szorgalmazta. Üzelmeik során azzal érveltek, hogy Cseh­szlovákiának - a Szövetségi Gyű­lésben elfogadott új honvédelmi tör­vénnyel ellentétben - nem lehetnek közös védelmi célkitűzései; hogy Szlovákiának katonailag teljesen másak az érdekei, mint Cseh- országnak. Ezeket a véleményeket éppen úgy helytelenítettem, mint azt az idétlen állítást, hogy a szövetségi hadseregben a szlovák katonákkal szemben évtizedek óta tudatos nép­irtás folyik. E vádakat - amelyek hitelességét a katonai ügyészség is vizsgálta -, azon melegében vissza­utasítottam. Az érem másik oldalát tekintve viszont látni kell, hogy mi­ként a puding próbája az evés, úgy a demokrácia velejárója a szólás- szabadság. Természetesen, a had­seregben is - amíg mindez össze­egyeztethető a véleményalkotás jo­gával és nem lépi túl a bújtogatás, netán a zendülés határát.- Úgy tudni, hogy a Szlovák Katonák Egyesülete kitűnő kapcso­latokat ápol a Demokratikus Szlová­kiáért Mozgalommal. Állítólag azért is, mert a DSZM aránylag megértő a korábbi rendszer kommunistáival szemben, és tudvalévő, hogy 1989 novembere előtt a hivatásos tisztikar szinte kivétel nélkül tagja volt a CSKP-nek...- Ebben a tekintetben miniszter­ként sem végeztem szociológiai fel­mérést, nemhogy most, az Elnöki Iroda kancellárjaként. A honvédelmi tárca élén állva a tisztikartól elsősor­ban a szakmai rátermettséget és a demokrácia iránti elkötelezettsé­get kértem számon.- Rendben, hiszen ahogy a taní­tóságot vagy a rendőrséget, a tiszti­kart sem lehet egységesen leváltani, kiseprúzni. Ennek ellenére érdekel­ne, hogy most, bizonyos időtávlatból szemlélődve mi a véleménye arról az állítólagos beavatkozási szán­dékról, amelyet a katonaságnak '89 novemberében ,,Zásah“ fedőnév alatt kelleti volna végrehajtania?- Én hiszek annak a különbizott­ságnak vizsgálati eredményeiben, amely annak idején Václav Havel megbízásából értékelte a hadsereg szerepét az úgynevezett bársonyos forradalom legforróbb napjaiban. Ebben a jelentésben az áll, hogy a hadsereg mindvégig megőrizte hi­degvérét, nyugalmát, és nem tett semmi olyat, ami gátolta volna a rendszerváltáshoz fűződő demok­ratikus fordulat kibontakozását. A hadsereg ily módon derekasan helytállt, voltak viszont egyének, aki­ket gyorsan és határozottan civilbe kellett küldeni. És ha már itt tartunk, hadd szögezzem le azt is, hogy az ország kettészakítása körüli huza­vonában a hadsereg zöme nagyon fegyelmezett és tartózkodó maga­tartást tanúsít; bár egy igazi katona minden politikusnál jobban tudja, hogy Csehszlovákia kettészakítása mindkét utódállam védelmi erejét je­lentős mértékben gyengíti.- Dobrovsky úr, miként látja a te­rületi honvédelmi dandárok létesíté­sének indokoltságát? A parlamenti képviselők közül Vit'azoslav Móric 1992. november 3-án azt nyilatkozta a pozsonyi Kondornak, hogy önnek habzott a szája, amikor védelmi mi­niszterként először hallott az úgyne­vezett ,,domobranáról“...- E kijelentéséért csak azért nem perelem be Móric urat, mert vitat­kozni sem szoktam vele... Ami a kérdés szakmai lényegét illeti: eb­ben a tekintetben rengeteg pontat­lanság kering közszájon. A valóság­ban arról van szó, hogy még az egységes hadsereg 2005-ig kidol­gozott fejlesztési tervezete valóban számolt területvédelmi egységek létrehozásával, de csak a központi tábornoki kar felügyelete alá rendelt szárazföldi alakulatok keretében! Ezek a honvédelmi egységek - in­dokolt esetben - egy-egy adott idő­szakra lettek volna mozgósíthatók. Értesüléseim szerint azonban Szlo­vákiában mostanában ettől az ere­deti szándéktól egészen eltérő felfo­gásban akarják létrehozni a szóban forgó alakulatokat. Legalábbis erre engednek következtetni a jelenlegi belügyminiszter, Jozef Tuchyna nyi­latkozatai.- Konkrétan mire?- Ezt a kérdést inkább neki tegye fel. Ha ugyanis Tuchyna úrnak más szándéka van a „domobranával“ mint Imrich Andrejőák szövetségi honvédelmi miniszternek, az nekem - polgárként - aggodalomra ad okot. Egyszerűen azért, mert minden egyéb szándék ellenkezik a hatályos honvédelmi törvénnyel.- ön miként vélekedik: a táborno­ki ranggal bíró Jozef Tuchyna lesz az önálló Szlovákia hadügyminisz­tere?- Nekem erről nincs vélemé­nyem; nem az én gondom, hogy ki lesz a Szlovák Köztársaság honvé­delmi minisztere. Sót! Nem is kívá­nok ehhez véleményt fűzni.- És ahhoz sem, hogy milyen jel­legű hadsereget szervez a pozsonyi kormányzat?- Nem, ahhoz sem.- Pedig szívesen hallanám a né­zetét arról, hogy Szlovákia a cseh­szlovák légierő felét: 115 harci repü­lőgépet és 25 helikoptert akarna megkaparintani: emellett 400 ne­héztüzérségi berendezést, 500 harckocsit és 800 páncélozott jár­müvet terveznek az eljövendő szlo­vák hadseregben. Ráadásul mind­ezt erős nemzeti érzésre építi, az Egyesülés szándékai szerint kiszűr­ve azokat a tiszteket, akik a közös, tehát a csehszlovák eszmével fertő­zött hadseregből érkeznek, ön sze­rint ez támadójellegú hadseregszer­vezés, avagy összeegyeztethető mindez a védelmi doktrína szükség­leteivel- is?- Nézze, amikorra ezek a kérdé­sek a gyakorlatban is időszerűvé válnak, addigra én már nem a szö­vetségi állam Elnöki Irodájának, ha­nem a Cseh Köztársaság államfője irodájának leszek a kancellárja. Eb­ben a helyzetben pedig nem az én tisztem megítélni egy szomszédos ország katonai doktrínáját. Ugye, megérti...- Abban az estben igen, ha civi­lekként azért még visszatérhetünk a témához! Nevezetesen arra gon­dolok, hogy korábbi, miniszteri ta­pasztalataiból kiindulva miként látja: lesznek-e nemzetiségi ellentétek az önálló szlovák hadseregben, ahol ezrével szolgálnak majd a magyar, lengyel, ukrán, német vagy akár cseh nemzetiségű fiatalemberek is?...- Erre csak azt felelhetem: szíve­sen elmondom, miként szeretném, hogy legyen; ám hogy a valóságban hogyan is lesz ez a dolog, az a szlo­vák politikusok, a szlovák törvény- hozás, a szlovák hadsereg vezérka­rának a dolga. A kérdés lényege ugyanis abban rejlik, hogy a polgári elveket, vagy a nemzeti érzéseket helyezik-e majd előtérbe?!- ön, a két évig kormányzó Cal- fa-kabinet civil honvédelmi miniszte­re, vajon mivel vigasztalna engem, aki, mint említettem, sohasem vol­tam katona: és akire a derék Évejk éppen itt, a monarchiabeli Prágában csak rálegyintene: Ez is egy kiszu­perált státskripli...- Hogy ne búsuljon! Elvégre mindketten civilek vagyunk, és pol­gárokként is rengeteg a teendőnk a demokrácia és a világi társadalom kialakításában.- Dobrovsky úr, köszönöm az in­terjút! Miklósi Péter 392. XI. 20.

Next

/
Thumbnails
Contents