Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-06 / 45. szám
Garantáltan politikamentes beszélgetés dr. Nagy Géza gyógyszerésszel A Nagyon nehéz bemutatni olyasvalakit, akit országszerte nagyon sokan ismernek. És nemcsak szűkebb pátriájában, Komáromban, hanem a Csallóköz, a Mátyusföld, s a Bodrogköz városaiban, falvaiban egyaránt. Mert azok az emberek, akiket nem gyógyítottak meg orvosok, dr. Nagy Géza gyógyszerész-természetgyógyásztól várják bajaik, kínjaik enyhülését.- Ne tűnjék szerénytelenségnek, de szlovák vidékről is felkeresnek. A beteg embernek ugyanis mindegy, ki gyógyítja, szlovák, magyar, német, akár bantu néger is, a legfontosabb az, minél gyorsabban szabaduljon meg a fájdalomtól, a betegségtől. Annak ellenére, hogy magyar vagyok, szlovák kollégáim megválasztottak a hazai Alternatív Gyógyászati Társulás alelnökévé. Szerencsére, közöttünk nem a nemzetiségi hovatartozás a mérvadó.- Doktor úr, amikor beleegyezett a beszélgetésbe, kikötötte, hogy nem hozzuk szóba a politikát - vágtam kissé illetlenül Nagy Géza szavába.- így igaz - helyeselt, majd megkérte gyógyszertári kolléganőit, állják a műszakot nélküle is.- Nádszegi születésű vagyok, s az én korosztályom érettségizett Galántán először: magyarul. Amióta az eszemet tudom, orvos akartam lenni. Ám szüleimnek nem futotta taníttatásom költségeire. Ezért érettségi után a rózsahegyi tiszti iskola kétéves egészségügyi szakára iratkoztam be. Nagyon sokat tanultam, s a két év elteltével hatunkat a Hradec Králové-i katonai főiskola orvosi karára ajánlottak. Nem volt protekcióm, de ezt nem folytatom, hiszen ez már ismét politika... Fiatal katonaként Nagy Géza a komáromi hidászokhoz került, s bár tilos volt, ellátta az orvosi teendőket is. 1961-ben lehetőséget kapott a továbbtanulásra. Nem az orvosi egyetemen, a gyógyszerészetin tanulhatott távhallgatóként.- Nem volt könnyű egyeztetni a munkát és a tanulást, mert a teljességre törekedtem. Már Rózsahegyen a kocsmák helyett a természetet jártam, s ismerkedtem a táj növényvilágával. A gyógynövények érdekeltek a leginkább, s az egyetemen az oktatóim csodálkoztak is azon, mennyire ismerem őket. Azt tudták, hogy nem könyvekből tanultam mindezt. Tanulmányaim alatt éppen ezért a szintetikus gyógyszerek és a természetes növényi hatóanyagok kapcsolata érdekelt. A szakvizsgámat a klinikai gyógyszerészetből tettem le. Hiszen mindig azt vallottam, hogy az orvos és a gyógyszerész között nem lehet rivalizálás, csak együtt szolgálhatják a betegek javát. Katonaként Rózsahegyen Amikor katonaéveit említi, nem leplezi keserűségét. Mert mint mongi^ nem volt könnyű magyar nemzetiségű tisztként dolgozni a katonai kórházban. Bántotta az is, hogy ápolónő felesége kénytelen volt a távolabbi civil kórházban tevékenykedni, habár a többi kolléga feleségét alkalmazta a katonai kórház. Igaz, ők nem voltak magyarok. Az 1968-as szovjet katonai megszállás munkahelyén érte a gyógyszerészt.- Augusztus 23-án szolgálatos tiszt voltam, amikor a kórház kapuja elé tankokból álló konvoj érkezett. Az oroszok azt követelték, engedjük őket be az udvarra. Gondoltam, biztosan eltévedtek, kaszárnyának nézték kórházunkat. Megkerestem a parancsnokot, közöltem vele, nem engedem őket a betegek közelébe. Akkor lélegeztem fel, amikor a rám irányuló fegyverek nem dördültek el, s ők elmentek. A későbbiek során ezt a fejemre olvasták. Mesélt arról, hogy a szlovák közegben gyerekei sem érezték jól magukat, „másságuk“ miatt nem leltek barátokra. És a katonák kifogásolták azt is, hogy nem tagadta meg hitét. Ennyi „bűn“ elég volt ahhoz, hogy 1971-ben búcsút mondjon a „zöldeknek“. így került a család Komáromba, s dr. Nagy Géza gyógyszerész 1973-ban abba a Fucík utcai patikába, ahol hosszú évek óta ő a főnök.- Ebben a gyógyszertárban - tért át beszélgetőtársam a politikáról - mindig többet foglalkoztunk a gyógynövényekkel, mint mások. Ennek híre ment és sorra jöttek a természetes gyógymódok iránt érdeklődők. A betegség kezdeti szakaszában nem csupán gyógynövényt, hanem elsősorban életmód-változtatást ajánlottam. Volt amikor a gyógyszer-gyógynövény kombinációhoz folyamodtam. A természetes gyógymód persze nemcsak gyógytea-fogyasztás- ból áll, segíthetnek a gyógyfürdők, a légzőgyakorlatok is. A természetgyógyászok ugyanis nem a betegség gyógyítását tartják elsőrendű feladatuknak, hanem a megelőzést. Ha az aura megsérül- Mindig azt vallom - folytatta almát ropogtatva -, az életben nincsenek véletlenek, mindennek oka, értelme van. Talán öt évvel ezelőtt, bár nagyon fáradt voltam - nem utasítottam vissza egy látogatót. így jutottam Budapestre a Magyar Természet- gyógyászok Társaságába. Azóta havonta találkozom a kollégákkal, tapasztalatot cserélünk, előadok, de tanulunk is egymástól. Budapesten elkezdtem foglalkozni a bioenergia mérésével. Az Úr megajándékozott az adottsággal, amit én fejleszteni próbálok. Fémrúd - virgula - segítségével kimutatom az embert körülvevő aura (fémburok) sérülését. Ahol a rúd kileng, ott található a jelenlegi vagy a jövőbeni betegség góca. S ha tudom, melyik szerv beteg (illetve lesz beteg), egyszerűbb, gyorsabb és eredményesebb a fitoterápiás kezelés. Dr. Nagy Géza nem tagadta, a természetgyógyászat manapság divattá vált. A könyvpiacon számos kiadvány jelent meg, s felkeltette a tömegek érdeklődését. Ilyen volt Maria Treben könyve is, ám a szakemberek nem fogadhatták el a szerző valamennyi állítását. Hogy miért? Szerinte azért, mert nem elegendő, hogy az, aki adottságot kapott az Úrtól, csak hívő legyen. Tudását fejlesztenie kell, fel kell tárnia a betegség hátterét, gyakran a lelki sérültséget. Ezért nemcsak a testet kell gyógyítania, hanem a lelket is. Gyógymód: a pozitív gondolkodás Dr. Nagy Géza úgy tapasztalja, az emberek hajlamosak a borúlátásra. Pedig szinte valamennyien egészségesen születünk, ám keveset törődünk álló- képességünk megtartásával. Ha baj ér bennünket, belenyugszunk a betegség fényébe. A mai felgyorsult élet, a számtalan stresszhatás, a bizonytalanság pedig fokozza a negatív gondolkodás kialakulásának lehetőségét.- Mi a teendő? - kérdezem, s a természetgyógyász válasza meglep.- Meg kell tanulnunk meditálni. Ha naponta 20-50-szer elismételjük: holnaptól jobban fogom magam érezni, holnaptól derűs és vidám leszek, agyunk elkezdi teljesíteni ezt a programot. Interferont termel, amely fokozza ellenálló képességünket. S ha külsőleg is besegítünk, életstílusváltással, gyógynövénykivonatokkal - teákkal, aromaterápiával - nemcsak a testünk gyógyul meg, hanem a lelkünk is. Ugye érthető, amit mondtam? - kérdezte kedvesen, s fotós kollégámmal duóban bólogattunk. Rákérdeztem a nemsokára Magyarországon megjelenő könyvére, melynek már most jó sajtója van.- Papírra vetettem mindazt, amit fontosnak tartottam. Úgy gondolom, gyakran nincs is szükségünk nyugtátokra, temérdek gyógyszerre, megteszi a macskagyökér-kivonat. (Egy kávéskanál macskagyökeret két deci vízben tizenöt percig főzünk.) Jó a gyors szívverés, a kimerülés ellen is. A galagonya virága pedig erősíti a szívet és nyugtat is. (2 deci vízzel leforrázunk - macerálunk - egy kávéskanál galagonya-virágot. Tizenöt percnyi áztatás után a nap folyamán két-háromszorra fogyasztjuk.)- Elégedett ember? - váltok témát, s úgy veszem észre, a kérdés gondolkodóba ejti.- Ez nagyon relatív dolog. Családi életem kiegyensúlyozott. Vegyészmérnök fiam Ga- dócon dolgozik, lányom Pozsonyban zenetanárnö. Van egy aranyos unokám is, akivel sajnos, nem találkozhatom annyit, amennyit szeretnék. Gyógyszerészként igyekszem tanácsokkal is segíteni a betegeket, természetgyógyászként pedig, idehaza és külföldön, tanfolyamokon adom át tudásomat. Ezeket figyelembe véve elégedett lehetnék... Csak hát. Az embernek nemcsak barátai, jóakarói vannak... Ezekben a hektikus időkben sok támadás éri az embert. Aztán aggaszt sorsunk, jövőnk alakulása. Ezért nem csinálhatom csak azt, amit szeretnék. Nem lehetek csak figyelmes gyógyszerész, segítő természet- gyógyász. A politika beleszól mindennapjainkba, s vannak pillanatok, amikor az ember nem mondhat nemet. De most már nem folytatom - neveti el magát - hiszen politikamentes beszélgetésben egyeztünk meg. Péterfi Szonya 1992. XI. 6. I7f FOTRONIC KITTSEE Hauptstraße 34 Mi vagyunk a legközelebb Önhöz! Ha átlépi a határt, azonnal KITT- SEE-be ér. A főúton baloldalt, mindössze 500 méterre a határtól gazdag választékkal várja a FOTRONIC üzlet: Hauptstraße 34. Kedvezményes 14 karátos aranyvásár ARANY KERESZT SZÍV ALAKÚ ÖC _ ÉRME vo’ «*40f& FÜLBEVALÓK 1 cm 80,- -tói NŐI ARANYLÁNC 240,- -tői • Ilyen kedvezménnyel ön még sohasem vásárolt • Az arany mindig érték marad most érdemes nálunk vásárolni ELEKTROMOS VÉRNYOMÁSMÉRŐ csak 580,GÉPKOCSIRIASZTÓ TÁVIRÁNYÍTÓS RIASZTÓ csak 580,KONYHAI KÉZI ROBOT csak 1 80,“ SZUPER HAJSZÁRÍTÓ 2 SEBESSÉGŰ csak 95,' GYÜMÖLCSLÉ-CENTRIFUGA c$ak490,így jutnak el hozzánk: Pozsonyban át a hídon Petrzal- ka, majd Jarovce felé, az osztrák határ irányába. A határátkelőtől 500 méterre van a FOTRONIC üzlet. wmu l JTfotronic _ • GfÓR Áraink nettó árak. 1000 schillinges vásárlás esetén értendők! Minden pénznemmel fizethet! VK-1 Méry Gábor felvételei