Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-06 / 45. szám
ÚBUJBSBfl Gö mörhorkai emberekkel * 1992. XI. 6. A „GYŐZELMEK“ VESZTESÉGEI A Sajó még egy éve is bűzös, halott kanális volt, amelynek sorsán csak rontott a hetvenes években befejezett szabályozás. Eltűntek a vízfolyást csendesítő kanyarok, megszűnt a mederben a szennyezett iszaplerakódás, eltűntek a hatalmas füzek, kőrisek, nyárfák. Még a szövetkezetesítés áldozatául nem esett gyümölcsök maradványait is kitépték a földből. Zúdult hát a Sajó szennyezett vize át a határon, egészen a miskolci iparvidékig, hogy délebbre a Tiszába vigye a dobsinai, a rozsnyói és a csetneki völgyek vízgyűjtőiével együtt a Murány-pa- tak és a Rima folyócska szennyét is. Tény volt, hogy Gömörhorkán a cellulózgyár üzemárka alsó végének szennyét befogadva halott vízként folyt tovább. Nagy győzelmeket ünnepeltek akkoriban a cellulózgyárban. Kormányszinten kivételek kivételek után készültek, mint menlevelek a gyár számára, miközben minden a koldus cifra kalapjára és lyukasgatyás me- zítlábasságára kezdett hasonlítani. Az immár évszázados szulfit-cellu- lóz gyártása elavult technológiának számít a század közepétől. A kalci- umbiszulfit és a kénessav elegyéből készített fözósav nemcsak a faforgácsot puhította cellulózszálakká, de a gyártási folyamat során számos környezetszennyezés forrása volt. A Mitsherlich típusú torony jellegzetes panorámát kölcsönzött a Pelsóc- nél dél felé kiszélesedő Sajó völgyének. Nemcsak látványelemek, de szagok is jelezték az arra járóknak, hová is érkeztek. Idén október elején pontosan kiszámítva a dőlés szögét és várható irányát, lerobbantották a fözösav- gyártó-tornyot. Már nincs levegőszennyezés. Az elszabaduló széndioxid egy-egy kiadós és lassú eső során olyan helyi savasesót okozott, amely felért egy-egy napalmbombával. A toronyból légáramok útján a földfelszínre csapódó kén-dioxid nem egy száraz nyáron leégette az erdő fáinak levelét, de olykor a falu gyümölcsfáit is tönkretette. Ennél mindig sokkal látványosabb volt a vízszennyezés, hiszen a Sajó nemzetközi folyó, amelyre Magyar- országon az igen jelentős borsodi iparvidék csatlakozik. Nézem hát a Sajót, és lopva a combtöig érő gumicsizmát viselő horgászt figyelem. Ott, ahol két esztendeje megállni is alig lehetett az orrfacsaró bűz miatt, most pisztrángot fogott. Talán még megérem, hogy a sűrű bozótból egyszer ismét Sajót övező fák növekednek, amelyek alatt gyerekeim is csatangolhatnak majd unokáimmal. A veszély elmúlása csak látszat. A legújabb győzelem - a svéd Möln- lycke konszern megtelepedése és országlása - is meghozza a maga veszteségeit. MUNKANÉLKÜLIBŐL SZEMÉTDOMBÖR Ismerős tájék, bár a természeti tárgyak méretei jóval kisebbnek látszanak, mint amilyeneknek az emlékezetemben őrzöm azokat. A víztartály köré emelt mesterséges domb fölött a Veresnek nevezett hegyen markolók és földgyaluk nyitotta hatalmas szakadék, amelybe a Mellétébe vezető út mellől zúdítják a cellulózgyár bontásából származó törmeléket; de ide hordják a Mölnlycke higiéniai termékeit gyártó gépsorok hulladékát is. Ez utóbbira azon frissiben földet túrnak. A szakadék fölött a kassai Geo- mat cég két munkása egy talajszondát betonoz. Körbejárom a mesterséges szakadékot, s mire szemrevételezem a kb. húsz centiméter átmérőjű, fedéllel lezárt csöveket, mellém szegődik a szemétlerakóhely éjjeliőre. Egy munkanélküli, akinek dologként jobb híján ez is megteszi. Nem a víztartályt őrzi, hanem a szeméttelepet és annak sorompóját kezeli. Miközben beszélgetünk, a közelben feldübörög a fúrótorony motorja. Újabb talajszonda furatát mélyítik. Több százezer korona költséggel vizsgálják, hogy mikor éri el a szemétdombra hordott, fözösawal és klórral átitatott bontási anyag a víztartályt és környékét. Ki finanszírozza mindezt? És mi lesz, ha az eső a talajba mossa a kénes vegyü- letektöl szennyezett hulladék toxikus anyagait? Készült-e valamilyen előzetes vizsgálat, vagy a szemét- és hulladéklerakatról szóló döntés meghozatala után kényszerből törődnek a víztartállyal és annak környékével? KÉTSÉGEKET KELTŐ VÁLASZOK Majoros Zsuzsanna polgármester elém teszi a pozsonyi Szlovák Hid- rometeorológíai Intézet szakvéleményét, amely a Gömöri Cellulóz- és Papírgyár területén végzendő bontásból származó hulladékanyag vizsgálatának eredményeit tartalmazza. Eszerint megvizsgálták a lebontásra kerülő épületek falát, amelyek anyagát biztonságos tárolásra alkalmasnak vélnek. Igen, csak arról nem szól a jelentés, hogy milyen helyen és körülmények között. Azt is figyelmen kívül hagyja, hogy egy működő falusi vízvezetékrendszer egyik legfontosabb berendezésének közelében. Ez a víztartály több mint harminc esztendeje épült, sejtésem szerint rég amortizálódott, és műszaki állapota sem bizonyítottan kifogástalan. A 314-es csoport 31 409-es alcsoportjába tartozó hulladék egy pozsonyi intézet (Ekologicky technoiogicko-chemicky inginiering a skúsobníctvo, Bratisla- va, Magnetova 11) szerint ez minden gond nélkül tárolható a 2. osztályba sorolt építőipari bontásanyag tárolására szolgáló szeméttelepen. Mindez azért érdekes, mert jóllehet, egyenként a vizsgált tényezők bizonyára ártalmatlanok a víztartályra, s így aligha szennyezik el a falu és a gyártelep ivóvizét. Arról már nem szólnak a jelentések, hogy az adott környezet terepviszonyai, geológiai sajátosságai, valamint az agyagos és kavicsos talajban mesterségesen előidézett erózió következtében mi várható. A polgármesterasszony igyekszik megnyugtatni:- Sajnos, a vízvezetékrendszerünk nemcsak műszakilag avult el, hanem kapacitással sem bírja már. Az éjjel-nappal üzemelő szivattyúk sem képesek annyi vizet nyomni az említett víztartályba, amennyi el nem fogyna. Időközben elkészült egy kutatófúrás a vasútállomás melletti területen, ahol a mostani vízforrásnál két-háromszorosán gazdagabb vízhozamú eret találtak. Rövidesen kénytelenek leszünk megépíteni az új szivattyútelepet és az új víztartályt. Szerencsénkre ez a Mölnlycke részvénytársaságnak is az érdeke, mivel erre a vízhálózatra van rákapcsolva. Közös erőfeszítéssel megoldhatónak véljük a dolgot. A most üzemelő víztartály környékének talaját és a hulladéklerakó helyet • vizsgáló szondákat is a régi gyár épületeit elbontó kassai Kohóépító Vállalat finanszírozza. Hogy mi történik akkor, ha mégsem jók és alaposak a környezetvédelmi vizsgálatok? Reméljük, hogy ez nem valószínű. Amúgyis sürgősen lépnünk kell, hiszen a falu közepén található vízforrások elrendezése sem felel meg az állami szabványnak. Nincs meg körülöttük az előírt hatvanméteres biztonsági sáv. A FALU GONDJA A GYÁR GONDJA IS LESZ? Ez lenne hát a másik kapcsolódási pont a falu és a Mölnlycke között? Az első: a nagyobb kenyér, a nagyobb létbiztonság és a folyamatos munkalehetőség. A másik: a közös forrásból fakadó tiszta víz, amely akár jelképe is lehetne a gömörbor- kai változásoknak. Csata előtt vagy csata után? - tettem fel a kérdést. Hatalmas lelki energiák feszülnek egymásnak a gyárban és a faluban. Különösséget az ott lakók helyzetének az kölcsönöz, hogy miközben léthelyzetük kényszeríti őket lemondani a sokszor hagyománynak is mondott megszokásról és kényelmességről, az új munkaadó megjelenésében nagy szerepet játszott az újkori hagyomány: az ipari termelés kultúrája. Nem akármilyen szempontja ez egy multinacionális konszern döntésének. Abban a pillanatban, amikor a Mölnlycke menedzsercsapata felismerte az ebben rejlő gazdasági potenciált, az újtól való félelem ellenére is elkezdődött egy új gömörhor- kai öntudat kialakulása. Természetesen ez már nem fog kizárólagosan a faluban élőkhöz kötődni, bár sokan szeretnék ezt. Egy meglévő, de igencsak elavult cellulóz- és papíripari technológia fokozatos felszámolásával egy időben került ide egy sokkal igényesebb munkahelyi kultúrát követelő gyártás. A közvetlenül eladható késztermékek egy igen átgondolt és sajátosan kivitelezett reklámkampány folyamatában máris országos ismertséget kölcsönöznek a Libresse és a Liberó higiéniai termékcsaládokat gyártó üzemnek. Ugyanakkor ismerve a hazai piac megrögzöttségeit, az innen kikerülő új termékek márkaneve alatt még olvasható a régi márkanév: a Hygema. Lehetne világszenzációt emlegetni, lehetne dicshimnuszokat zengeni egy profit után szívós következetességgel menetelő multinacionális cégről. A dolgok ennél sokkal bonyolultabbak. Sok múlik az embereken, sok múlik a régi és új vezetőkön, még több azon, hogy milyen gyorsan ismerik fel az új állapotokban saját egzisztenciájuk esélyeit az emberek. Bár az érdekvédelem megoldhatatlan kérdése igencsak bizonytalan helyzetet teremt egy erős gazdasági hanyatlás körülményei között profitra törekvő vállalkozás személyzeti munkájában. Lét- biztonságot és nagyobb béreket Ígér a vezetés, ami sokkal több, mint ami a Sajót, a levegőt, az emberek testét és lelkét szennyező régi gyárban az utolsó három évben elérhető volt... 1992. október 20. Hajó a hegyen A magyar Buda nevú totó-önjáró volt az első dunai hajó, amely a Duna-Majna-Rajna csatornán át - 1009 tonnányi rakománnyal - eljutott a Rajnára. A hilpolsteini ünnepélyes flottaparádéra felsorakozó többi hajó vagy uszály nélkül kapaszkodott fel a tengerszint feletti 406 méteres Duna-Máj na vízválasztóhoz, vagy - mint tette azt a cseh és szlovák zászló alatt közlekedő Muflon 5-ös tolóhajó: - üres bárkát vitt A német hatóságok kérték, hogy a parádéra felsorakozó hajók fedélzetén csak a személyzet tagjai tartózkodjanak. Ezért hajóskönyvet kaptam a Maharttól, hogy mint „élelmező“ elkísérhessem a Budát első útján. Naponta átlagosan 100 kilométert tettünk meg. Hilpolstein után még két zsilipben egyszerre 27 métereken eresztették le a Majna felé tartó hajókat. Mivel arrafelé kevés a víz, a zsilipek mellé különböző magasságú medencéket építettek. Zsilipeiések- kor ezekbe engedik a vizet és ilyen forgatásokkal a víz hatvan százalékát visszatartják. Az Altmuhl völgyében a régi Lajos csatorna nyomvonalát követi a csatorna. Az építők a természeti adottságokhoz igazították munkájukat Lemondtak több átvágásról, öblöket hagytak vissza, hogy a vízimadarak nyugalmat leljenek. A hosszabb út választását meghálálta az élővilág. Ezernyi vadkacsát, gémet láttunk utunk során. A Majnát még a háború előtt kezdték el csatornázni. Frankfurtig 5-12 kilométerenként követik egymást a vízlépcsők. Egyenként 3-7 méterrel tartják vissza a folyót. A kis emelkedéseknek köszönhetően a vidék arculata alapjában megmaradt és a part menti települések egyben keresett kirándulóhelyek is lettek. Kép és szöveg: V. Paizs Gábor Nümberg és Eriangen között négy helyen hidakon, a terepszint felelt vezették a csatornát. Képünkön a Zenn folyócska feletti híd látható kerékpárúnál, amit már szinte a csatorna teljes hosszában kiépítettek. A Majnán és a Rajnán járó hajók ereje alatta marad a dunai hajókénak. Fél lóerő elég egy tonna mozgatásához... Autószállító ro-ro hajó a Rajnán, a SL Goar-i szorosban. A vízi szállítás versenyképessé teszi, teheti a válságokkal küzdő magyar acélipart is. A dombon áHó hajó a kép bal alsó sarkában úszott be a hilpolsteini zsilip aivizéról v Ami a víztartály mögötti szakadékban látható (A szerző felvétele)
