Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-11-06 / 45. szám

>

ilább

lő új köteté. Terepszínű- . Lehet majd

szik és kúszik, laz országnak. 1 lehet tartani, tdunk szállni, ofára is esett. Ijönnek. Hová

í?

dint a nyúl, ídenki fut. különösen. Túl szerkó. Ve- |nt is vagyunk.

Fütyörészni lyülünk. Zákalészek csűréseit agy kövek, fa- ackok. Hogy le- zeti kultúrákat ntogram nincs, fik. Az udvaron marék aprót, kiszedik. Már a vár faláról. |zögesdrót, utá- i, Dunaj, kinek In egy gorilla, [illők. Látcsövet nézni. Kérdem, oda? Hát oda. Ugyanolyan em- a Donauban. [int, beledobják zik. Még egyet, húsznak, pnánt kapni? tudja. Bamba, faslerkyt. Még

A szögesdrót Ét vár ránk. messze van. nellett. Maradt Szétosztom. El- ehéz a vállam

Az utca nemigen változhatott meg négy hónap alatt. A két sor ház nyilván ugyanaz, korlátos tornácaival és verandáival; ugyanaz az indiai szatócs üzlete is, és ugyanaz az áruház hátoldalán az egész falat beborító hatalmas fölirat. Ugyanaz az itt-ott repedezett szürke kövezet. Talán csak a vakolat, a színes festés fakult valamennyit, le-lehámlott egyik-másik házról, s az áruház falán széles esőcsíkok éktelení- tik el a fekete betűket.

És ugyanazok az emberek is. Kettesével, hármasával állingál- nak imitt-amott a házak kapujában, tétlen férfiak lopják a napot az áruház falánál, gyerekek játszanak a csatornában. Az utca igazában mit sem változott.

Mereven bámult maga elé, úgy fordult be az utcába, de még így is megcsapta a kíváncsiság hulláma. Vállon veregette a fölismerés, érezte a feléje forduló

kék - ezt valamelyik kevert vérű ősétől örökölhette, sok-sok nemzedékkel korábbról. Teste izmos, megedződött a négyhavi kemény munkától, de így is szép: melle telt, a hasa lapos, combja, lába szára hosszú és formás.

Végre megérkezett haza, s fölment a lépcsőn a verandára. Mikor benyitott, megütötte az orrát a konyhaszag a folyosó vége felől. Az olajban pirított hagyma régi szaga. Végigment a folyosón; a konyhában, a fekete öntöttvas tűzhely, a fazekak előtt korosodó, alacsony, tömzsi asz- szony állt, gyérülő haja a tarkóján kontyba tűzve. Az édesanyja.

Myra nekitámaszkodott az ajtófélfának: valami kis riadalomAlex La Guma

arcokat. Egy-egy kapuban megrebbentek az emberek, s izgalmuk sebesen, titokzatos úton- módon átterjedt a szomszéd csoportra, aztán a rákövetkezőre, végig az utcán, az asszonyok először alattomosan sandítottak rá, magukban dünnyögtek valamit, lesték, hogy közeledik, majd mikor elment már előttük, megeredt a nyelvük.

— Ő az... ő az...

— Négy hónapot kapott, erkölcstelenségért.

— Hazagyüttél, mi? Itt az utcában nem kell nekünk kurva.

Tűhegyes tekintetek kísérték, gyanakodva, dühösen, s titokban örvendezve is, hogy újabb áldozat kerül a nyelvük oltárára.

A férfiakkal más volt a helyzet. Nézték, hogy jön, némelyik nyíltan, némelyik a szeme sarkából, nézték, s szelíden el-elmo- solyodtak, ahogy eszükbe jutott a hódítása. A fiú fehér volt, de a fene bánja. Jó dolga volt, mi? Ilyen diadalt az ember sose sajnáljon mástól, még ha az a túloldalt áll is. A férfi az férfi, a lány meg lány. A lány meg itt van, s hátha köztük is akad majd szerencsés fickó.

Mulattak az asszonynép ostoba gonoszságán, s jelét is adták az ellenvéleményüknek, oda- odaköszöntek a lánynak: - Adj’- isten, Myra. Hogy vagy, Myra? Isten hozott, Myra. Fel a fejjel, Myra. — Ők is magukon érezték a nők sanda pillantását, s rá- rávigyorodtak a lányra, hogy kimutassák: nincs vele semmi bajuk.

A lány is szelíden elmosolyodott, hallotta a hangjukat, de makacsul fölszegte a fejét, s nem nézett se jobbra, se balra. Mintha a lénye új része volna, ott érezte magában a keserűséget. A könnyeken már túl volt, s a könnyek nyomán úgy maradt vissza a keserűség, mint a sóréteg a serpenyőben, ha a tengervíz elpárolgott. így hát a mosolya sem volt más, csak egy kesernyés ajkbiggyesztés.

Sudár volt, barna és mutatós, ajka telt, arca széles, orra egyenes, álla határozott, s a szeme

félével viaskodott. De leküzdötte. — Jó napot, mama — köszönt rá nyugodtan az anyjára.

Az öregasszony összerezzent, vaskos, agyonsikált kezében a fazék fölött megrándult az irdatlan fakanál. Hátrafordult. Myra belenézett hunyori öregedő szemébe, látta, hogy a meglepett tekintet lassan megkeményedik, az idős száj lebiggyed, látta a nyakán a ráncokat, arcán a szarkalábak hálóját.

— Szóval hazajöttél? Haza, a gyalázatoddal, mi?

— Hazajöttem, mama - mondta Myra.

— Szégyent hoztál mindany- nyiunkra — nyilatkoztatta ki nagy hangon az anya, s ott hadonászott a fakanállal a lány arca előtt. — Mink tisztességes népek vagyunk, és te most szégyent hoztál ránk. — Az arc egyszerre darabokra tört, s a két szemből könnyek szivárogtak. - Szégyent. Hogy nem tudtál fölszedni egy magadfajta fiút, neked muszáj volt egy fehér tekergővel összeállni. Szégyent hoztál ránk, hiába hogy dolgoztam, mint a barom, hogy téged tisztességben fölneveljelek. A mi családunkból még senkit be nem csuktak, csak téged, lány létedre. Csuda, hogy ez el nem visz egy öregasszonyt, hogy meg nem üti őtet a guta.

Myra csak nézte az anyját, s a munkától elnehezült test, a széthullott arc meg a könnyek láttán már-már utat tört benne a szánalom, de valami más érzés félrelökte. — Nincs mit szégyellnem, mama - mondta határozottan. - Egy férfit szeretni nem szégyen, mindegy, hogy milyen a bőre színe, s hogy honnan jött. Rendes ember volt, nem fehér tekergő, ahogy te mondod. Ha módjában áll, elvett volna. Mindig azt mondta.

— De mi bajod neked a magad fajtájával? Miért nem jó neked egy derék fekete fiú? — A reszke- teg hang megcsuklott, zokogásba fulladt, s a lányba belesajdult az undor.

— Nekem aztán semmi bajom a színes fiúkkal - mondta inkább bosszúsan, mint dühösen. — Az

égvilágon semmi. Csak véletlen- ségből egy fehér fiúba szerettem bele, ennyi az egész.- Az nem jobb, mintha kurva volnál - zokogott az öregasz- szony. — Semmivel se jobb.- Helyes - hagyta rá a lány keserűen. - Semmivel se jobb. Helyes. Ebben maradunk. Kurva vagyok, és szégyent hoztam rátok. És akkor?- Te, ne beszélj nekem így az anyáddal! — kiabált, s hadonászott dühösen a fakanállal az öregasszony. — Hát van képed így beszélni a szerencsétlen édesanyáddal, azok után, amit az megtett érted? Hát fogalmad sincs róla, hogy mi az a tisztelet? Hogy mivel tartozol a náladnál jobbaknak? Itt a húgod, az Adie, az hamarosan férjhez megy. Egy rendes, magafajta fiúhoz. Nem úgy, mint te. Férjhez megy, s te

Myra elnézte egy másodpercig a hisztérikus öregasszonyt, aztán elfordult. Legszívesebben sírva fakadt volna, de elhatározta, hogy azért se sír. A sírásból már elege volt. Kiment, s a folyosóról benyitott a szobába.

A szoba még ugyanaz volt; a ruhásszekrény a falnál, s az öltözőasztal a két ágy közt, ahol ő meg a húga, Ada aludt. így, ruhástul, ledűlt az ágyra, s bámulta a mennyezetet.

Ada tehát férjhez megy. Ennek őszintén örült. Adával mindig is nagyon jóban voltak. Ha nem tiltja a törvény a vegyes házasságot, és nincs az az erkölcsvédelmi törvény, gondolta, akkor lehet, hogy most én is férjhez mennék, de így esküvő helyett sitten töltöttem négy hónapot. Szegény Tommy.

ugyan szép példát mutatsz neki. Te! Te! Igenis, te!

— Örvendek, hogy Adie férjhez megy — jelentette ki Myra színlelt közönnyel. - És tiszta szívemből remélem, hogy a férfi elviszi innét, s a magukéban lesznek.

— Fogalmad sincs, hogy mi az a tisztelet, hogy így beszélsz az édesanyáddal. Csak hogy megmutasd, miféle nő vagy te. Adie legalább támogatott, amíg te börtönben voltál, négy hónapig, abban a gyalázatban. Most meg hazajössz, hogy szerencsétlenséget hozzál a házra. Mert az vagy magad is, szerencsétlenség.

Myra elmosolyodott, egy csöppet megvetően. — Helyes. Kurva vagyok, szégyen és szerencsétlenség. Helyes, mama. De ne aggódj, azért nem fogsz éhen halni, amíg én itt vagyok.

— Már persze ha kapsz munkát — vágta rá az anyja. — Mert ha én főnök volnék, én ugyan nem adnék munkát egy ilyen kurvának.

— Jaj, hagyd már abba, mama. Még belebetegszel.

— Ja. És ki lesz az oka?

Már-már afelől is kétsége támadt, hogy Tommy valóban komolyan szerette őt. Ugyan, persze hogy komolyan. Igazán komolyan. Szerette hát, de ez már, úgy látszik, sok volt neki. De akkor is,- miért kellett, hogy menjen és megtegye ezt? Ha annyira szerette, akkor bírnia kellett volna, akárhogy is. Bár lehet, hogy Tommy nem látott más kivezető utat. Aznap éjjel, ahogy a rendőrség rajtuk ütött, kiment a hálószobából a nappaliba, s mielőtt még bárki észrevette volna, elővette a fiókból azt a kis automata pisztolyt, és agyonlőtte magát.

Igen. Szegény Tommy. Lehet, hogy ő is szégyennek tartotta. Szégyellte a dolgot, akárhogy szerette őt. De most már mindegyHevert az ágyon, és megpróbált nem erre gondolni. Hanem Adára. Valami szép nászajándékot kell majd adnia Adának. Az esküvőre persze nem megy el. Megkíméli a drágalatos családját a megbotránkozástól. De Adának mindenesetre valami szép nászajándékot kell adnia.

Miközben ezen járt az esze, bevágódott a kinti ajtó, sietős lépteket hallott a folyosón, s benyitott valaki a szobába. Ada.

— Myra! Myra, öreg haver! Hát itthon vagy?

A húga volt az, hajított el szatyrot, kabátot, s ölelte magához. - Hallom ám, hogy az a sok rohadt vén tyúk az utcában mind a nénémről kotkodácsol, s már rohantam is haza.

— Szia, Adie. Örülök, hogy látlak. Adj egy puszit. Hát, azt hiszem, elkotkodácsolnak még egy darabig. - S keserűen hozzátette: — így van vele az öreglány is.

— Sose bánd, őzikém. A fenébe is, de örülök, hogy megjöttél, és itt leszel az esküvőmön.

— És a fiú?

— Azt bízd ide — mosolyodott rá szélesen Ada a nénjére. — Fütyül rá. A családja persze járatni

fogja a száját. A kisujjam köré csavarom - nevetett, s mutatta.

— Család vagy nem család, ő Adie-ra hallgat.- Már mindened megvan?- Hallod! Az esküvői ruhám is, szombatra, a hét végén. Sikerült félreraknom valamit, s vettem ezt-azt a házba. Joe pedig megkérvényezett egy tanácsi házat, s azt mondják, beköltözhetünk.- Hiányozni fogsz.- Eredj már. Akkor jössz el hozzánk, amikor akarsz. Ide hallgass, ha akarod, beszélhetek Joe-val, s akkor akár ott is lakhatsz nálunk. Jó?- Nem. Költözz te csak a magadéba, és érezd jól magad. Én itt maradok. Lehet, hogy a mamával örökké csatázni fogunk, de majd csak kibírom.- És most mihez kezdesz, Myra?- Nem tudom— mondta. - Valakinek az öreglányról is gondoskodnia kell. Mondd, igazán megvan mindened?- Hát persze. Talán csak egy kisestélyi kéne még, hogy legyen mibe szombat este átöltöznöm. Láttam egy oltári szépet a Párizsi Divatházban, de azt hiszem, jól megleszek így is, hogy nem öltözöm át. Csak tudod, olyan hülye dolog, hogy az ember az esküvői ruháját viselje a vacsorán is. Még le találja enni, vagy leönti valamivel. Az a jó, ha az asszony estére mást vesz. Vacsorára Joe-éknál leszünk. Mindegy, csak arra gondoltam, hogy állati szép lenne, ha volna mit fölvennem. De az utolsó vasamat is elvertem, s arra már végleg nem telik, hogy kifizessek érte nyolc guinea-t. Pedig olyan szép. Atlaszselyem. És marha elegáns.

Ada fölállt az ágy széléről, s nekiállt levetni a munkaruháját. — Mondd, Myra, ott nagyon rossz volt?- Nem olyan rémes. A mosodában dolgoztam, majdnem mindvégig. De erről, öregem, nem beszélünk.- Nem — mosolyodott el Ada, s nagy kínnal beletomászta magát a szűk fekete cső-farmerba.- Kész, vége. Most nyugi, és majd szólok, ha kész a vacsora. Addig is nem akarsz egy teát?- Kösz.

Ada vigyorgott, kikacsázott a szobából, s Myra az ágyon megint csak magára maradt. Szegény Ada, kurva a nővére. Kész szerencsétlenség, hogy meghívott, mondja majd az öreglány, az biztos. És fájt a szíve anyjáért, Adáért, az utca valamennyi asszonyáért, Tom- myért. Szegény Tommy. Több nem telt a bátorságából. Tőle és a szerelméből. Tőle és a szeret- lekjéből. Én is meghaltam, gondolta, mikor Tommy meghúzta a ravaszt. Szegény Tommy. Fájt a szíve mindnyájukért.

Adie szeretne boldog lenni, gondolta. Ő meg azt szeretné, ha Adie boldog lenne, Adie-nak tehát meg kell kapnia azt az atlaszselyem kisestélyit, ajándékba, tőle, amire vágyik. Azt a nyolc guinea-t játszva megkeresheti.

Göncz Árpád fordítása

Szkukálek Lajos rajza