Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-10 / 28. szám
■ Vasárnap ■» * * A Franciaországban éiő Fe|iő Ferenc politológus nyilatkozata a Román Televízió magyar nyelvit adásában Fejtó Ferenc az egyik legjelesebb Kelet-Európa szakértő. Az Osztrák-Magyar Monarchia szétbomlása című könyvért 1969-ben megkapta az év legjobb francia történelmi munkájának járó díját. A politológussal a Román Televízió magyar adása készített interjút. Ám szúk időkerete miatt a beszélgetésből csak rövid részletet sugározhatott. Az interjút azután teljes terjedelemben a Romániai Magyar Szó közölte. A kelet-európai változásokról és a nacionalizmus újjáélesztéséről szóló fejtegetése bizonyára olvasóinkat Is érdekli, ezért a beszélgetést kivonatosan ismertetjük. HIT ÉS KIÁBRÁNDULÁS Fejtő Ferenc egyetemista korában beleszeretett egy komlói bányamunkás lányába, rajta keresztül került kapcsolatba a kommunista párttal. Erről így vall: „A kommunizmusba vetett hitem, egy évig és hét hónapig tartott. Gyermekbetegség volt, amiből hála Istennek mihamar kigyógyultam... Ahogy megismertem a pártembereket, az Ideológusokat, rájöttem az egész elmélet belső ellentmondásaira, hazugságaira. Ehhez társultak a politikai tapasztalatok is. Ugye, a kommunisták fő ellenségei az egész világon a szociáldemokraták voltak, antifa- slzmusuk mellékes volt. Amikor mint kommunista a börtönben voltam, egy látogatóm mondta el, hogy Berlinben a szociáldemokrata kormányt a nácik és a kommunisták összefogva buktatták meg. Ez volt az, ami József Attilának és nekem egyidőben azt sugallta, hogy elforduljunk a kommunizmustól. “ ÖTVEN ÉVI MUNKA EREDMÉNYE Fejtő Ferenc a monarchia széthullásáról Irt könyvet. Bevallása szerint ötven esztendei munkája fekszik benne. Az 1988-ban kiadott tanulmányt 1938-ban kezdte el írni. Amikor a riporter megkérdezte, foglalkozott-e a monarchia területén élő nemzetiségek történetével, kijavította öt. „Nemzetek történetével. Mert azok nemzetek voltak. Még ha kisebbségi helyzetben voltak is bizonyos helyeken. Erdélyben a magyarok voltak az uralkodó helyzetben, de számbelileg más kisebbségben voltak. Ezekkel a problémákkal annál inkább foglalkoztam, mert vegyes családból származom, a nagyapám Prágában született, édesanyám Zágrábban, a nevelőanyám pedig Belgrádtól északra egy elszerbesedett magyar családból származott. Burkus Júliának hívták. Az egész környéken éppen csak Erdéllyel nincs közvetlen rokonsági kapcsolatom... NYUGATI SZEMMEL Hogyan értékeli a Nyugat a kelet-európai változásokat és az újjáéledő nacionalizmust? „A Nyugatnak nem volt elképzelése arról, hogy milyen széteső nagyhatalom a Szovjetunió. A Nyugat berendezkedett egy bizonyos egyensúlyi helyzetre, azt remélve, hogy a Helsinki-szerződés után a kommunista államok vizet öntenek majd a borospoharakba, engedményeket tesznek az emberi jogoknak, és maradhat minden úgy, ahogy van. Nekünk itt nagyon jól ment a dolgunk, volt egy ellenségünk, akivel szemben lehetett fegyverkezni, nekünk, franciáknak volt egy kis atombombánk, az amerikaiaknak nagy nukleáris ütőereje, az védett bennünket, Németország gazdasági nagyhatalom volt, de esetleges nacionalizmusát mérsékelte az, hogy ketté volt vágva, és hogy ott volt a szovjet nagyhatalom, ami azért nagy szerepet játszott Kelet- Európában. Úgyhogy nyugalom volt a világban, mi pedig olyan jóléti állapotba kerültünk, amelyet soha a történelemben nem ismertünk. Tulajdonképpen, mint ahogy néha francia barátaim orra alá dörgölöm, meg voltunk elégedve a helyzettel. FRANCIAORSZÁGBAN NINCS NACIONALIZMUS? Csak félelem van. A német nagyhatalomtól... „A német egység azt jelenti, hogy Franciaország másodrendű hatalommá válik Európában. A francia atombomba bizonyos értelemben politikai, stratégiai súlyt adott Francia- országnak, de ez most elvesztette minden értékét. A francia atombombával legfennebb Csehszlovákiát és Kelet-Né- metországot lehetett volna bombázni, de ha lehetne Is, Oroszországban kit bombázzanak? Nincs kit. Úgyhogy mivel az atombomba Európában legalábbis egyelőre nem játszik szerepet, a figyelem áttevődött a gazdasági súlyra. Gazdasági szempontból pedig Németország az első számú nagyhatalom. Persze, én nem győzöm magyarázni a franciáknak a sajtóban, az egyetemeken, az előadásaimban, hogy ez a félelem túlzott, hiszen a mai németek nem ugyanazok, mint Bismarck és Hitler idejében. A németeknek még sokáig gondot fog okozni, hogyan állítsák lábra ezt a tönkretett Kelet-Németor- szágot. A németek most olyanok mint az amerikaiak, gazdasági imperializmust teremtenek és nem stratégiai, hanem katonai imperializmusra törekednek. Nekik nincs szükségük se Horvátországra, se Szlovéniára, szóval a történelmi helyzet tökéletesen megváltozott. A furcsa az, hogy az emberek nem tanulnak a történelemből." A TORZSALKODÁS ÉS SZÉTHÚZÁS IS HAGYOMÁNY? „Úgy éltem 42 évig, hogy nem léptem Magyarország területére, kivártam azt a pillanatot, amikor Magyarország megszabadult a kommunista cirkusztól. Ez ’89-ben történt meg. Hát sok türelem, sok önfegyelem kell. Mert nem szabad beugrani. Főleg ettől féltem a magyarokat. Mind az erdélyi magyarokat, mind a magyarországi magyarokat. Nem szabad a provokációnak bedőlni. Mert, ha bedőlnek, saját maguknak ártanak. Tehát ismétlem, nagyon nagy önfegyelemre van szükség. Tudom, hogy nagyon nehéz túrni, mert egyszerre kell küzdeni, az embernek nem hagyni magát, ugyanakkor nem bedőlni a provokációnak. ... Tudok róla, hogy az erdélyi magyarság soraiban is sok személyi torzsalkodás, mindenféle széthúzás van, és remélem, hogy ezeknek véget vetnek, mert az egységes magyarság súlya Erdélyben nagy lehet, és egész másként alakíthatja a történelmet, mintha a magyarok a régi hagyományhoz híven szembefordulnak egymással. Ezt a hagyományt fel kell számolni... F ábry Zoltánnal való utolsó találkozásom alkalmával a többi között szóba került - amiről annyi mendemonda keringett -, tagja-e a kommunista pártnak. Amikor minden bevezetés nélkül feltettem neki ezt a kérdést, láttam rajta, váratlanul éri. Fürkészve nézett rám, mintha egy pillanatig azon tűnődött volna, ml célból firtatom a dolgot, majd Így szólt: -Ez egy fura történet. Jó régen, az első köztársaság idején, a harmincas évek legelején történt. Egy napon pár soros értesítést kaptam a kommunista párt stószi szervezetétől, hogy felvettek soraikba. Meglepett a dolog, mert nem kértem a felvételemet. Néhány nap múlva kiderült, mi húzódik a tagfelvételem mögött. Éppen akkoriban folytak Szlovensz- kó-szerte a közigazgatási választások előkészületei, amelyek kapcsán a kommunista párt engem jelölt Stósz községi bírájának. Minthogy nagyon népszerű voltam Stószon, a lakosság zöme - kommunisták - nem kommunisták - rám szavaztak, és így a párt győztesen került ki a választásokból. Fábry némi szünetet tartott, majd így folytatta:- A bírói munka nagyon lekötött, alig maradt időm az írásra. Ez a kötöttség jó másfél évig tartott. Ugyanis ekkor menteSÁNDOR LÁSZLÓ Peéry Rezső tősgyökeres pozsonyi volt. A második világháború után mégis át kellett települnie Magyarországra, mert nem volt hajlandó reszlovakizálni, vagyis megtagadni nemzetiségét és szlováknak vallani magát. Ám 1956 zűrzavaros őszén ismét kénytelen volt felszedni a sátorfáját és áttelepülni az NSZK-ba, mert nem tudta elképzelni életét a sztálini szocializmus keretei között. Fábry Zoltán „párttagsága“ sültem ettől a szereptől, mert az Országos Hivatal nem hagyta jóvá a megválasztásomat. Hja, isten malmai lassan, de biztosan őrölnek! Ami azonban párttagságomat illeti, az mindössze három hónapig tartott. Egy napon ismét levelet kaptam a párt stószi szervezetétől, hogy miután nem tettem eleget tagdíjfizetési kötelezettségemnek, a párt törölt tagjai sorából. Tudomásul vettem, mint ahogy annak idején tudomásul vettem tagfelvételemet is. A köztudatban azonban máig is úgy élek, hogy régi, veterán tagja vagyok a kommunista pártnak, holott voltaképpen tagja sem voltam, hiszen meg sem kérdeztek, s hozzá sem járultam, amikor felvételemről döntöttek. A taggyűlésekre sem jártam, és - mint írták - tagdíjat sem zettem. Tehát csak papíron voltam egy deig a párt tagja. Nyilván azért, hogy a választáson a párt győzelmet arasson. Komlós Aladár kötődése Losonchoz Komlós Aladár az egykori Felvidék szülötte. Erősen kötődött hozzá. Ám röviddel az első világháború után mégis kénytelen volt onnan - egzisztenciális okokból áttelepülni Magyarországra. Budapestre, de mint gimnáziumi tanár a nyári vakációt és az évközi szüneteket Losoncon élő idős szüleinél töltötte. Számára ihletet adó felfrissülést jelentettek e csendes kisvárosban töltött hetek, hónapok.- E város jó tanyai csöndjében - jelentette ki egy vele készített interjúban - tudok a legnyugodtabban dolgozni. Visszavonultan élek, élvezem, hogy mindennap kialszom magam, ami a művészi ihletnek - a köztudattal ellentétben - legfontosabb feltétele. Valóban, Komlós Aladár nem egy regényét vagy hosszabb lélegzetű tanulmányát, esszéjét írta Losoncon. Azért jött minden alkalommal szívesen Losoncra, s nem utolsósorban azért is, mert számos barátja, szellemi partnere élt e városban, akiknek társaságában örömmel töltötte szabad idejét. Kedvelte a sarlósok társaságát is - jó néhány élt közülük azokban az években Losoncon -, akikkel számos időszerű kérdést vitatott meg. így például hosszan vitatkoztak a népi és urbánus Írók ellentéteiről, amelyek megosztották a haladó írók táborát. Meghányták-vetették a magyar irodalom decentralizálódásával kapcsolatban a magyar irodalom egyetemes voltának kérdését, a magyar emigráns irodalom problematikáját, a dunai népek szellemi együttműködésének kérdéskörét. Ezek a kérdések akkoriban élénken foglalkoztatták határokon innen és túl a szellem embereit. Komlós Aladár érdeklődését leginkább a dunai népek együttműködésének a kérdése kötötte le, szívügyének tekintette.- Én a legforróbban óhajtom, egyszerűen mert lelki szükségletem - jelentette ki. - Bajom volna ötleteket rögtönözni arra nézve, hogyan lehetne intézményeket szervezni az együttműködés állandósítására. Mégis, azt hiszem, nem volna lehetetlen egy afféle szűkebb Pen Club létrehozása, amely a dunai népek íróit hozná össze egy fedél alá, hogy összejöveteleiken megismerjék egymást és együttesen- az idővel bizonyára tekintélyessé váló intézmény támogatásával - gondoskodjanak egymás műveinek kölcsönös megismertetéséről és fordításáról. A magyar Demokrata írókör losonci zászlóbontása A harmincas évek második felében, a fasizmus előretörésének időszakában Szlovenszkó-szerte megbolydult az élet. Az antifasiszta tömegek aktivizálódtak. A haladó magyar írók is mozgolódni kezdtek. Győri Dezső, Szalatnai Rezső, Vass László, Vozári Dezső és társaik elhatározták: a demokrata magyar írók tömörítésére szervezetet hoznak létre, hogy szembe helyezkedjenek a fasizmus terjedésével. A zászlóbontás színhelyéül Losoncot tartották a legalkalmasabbnak, azt a várost, ahol a húszas évek elején értékes hagyományai alakultak ki a demokratikus gondolatnak. Az ünnepi aktus, amelynek megrendezésére a város valamennyi haladó kulturális egyesülete összefogott, 1937. december 18-án zajlott a városháza zsúfolásig megtelt dísztermében. Ezt megelőzően a Losoncra érkezett írók a délelőtti órákban megkoszorúzták a losonci református temetőben Kármán József sírját és a sztregovai kastély kertjében Madách Imre síremlékét. Az est műsorán hat író neve szerepelt, de csak 'öten léptek a közönség elé- Györy Dezső, Morvay Gyula, Szalatnay Rezső, Vass László és Vozári Dezső - és tartották meg előadásukat, illetve mondták el verseiket. A hatodik író - Darkó István - helyett sürgöny érkezett Kassáról, aki betegségére hivatkozva mondta le szereplését. Darkó István szereplésének elmaradását meglepetéssel fogadták és utána rögtön megindult a közönség körében a találgatás: nem politikai betegség okoz- ta-e Darkó István távolmaradását az irodalmi estről? Ezt a feltevést arra a hecckampányra építették, amely az est előtti napokban a Horthy-Magyarország jár- szalagján levő Egyesült Magyar Ellenzéki Pártok lapjában folyt az együttműködés gondolatát meghirdető Magyar Demokrata írókor vezetősége ellen. E sajtóorgánum ugyanis már napok óta azt fújta, hogy az együttműködés csak e párt égisze alatt lehetséges, másképpen nem. A széthúzás szelleme jelentkezett ez esetben is, mint ahogy a történelem folyamán oly sokszor. Előbb Bécsbe került, majd tovább sodródott és végül Stuttgartban kötött ki. A város közelében levő Reitlingeni Pedagógiai Főiskola könyvtárának lett a vezetője. Peéry, mint a Sarló irodalmi és művelődési szakterületének a gazdája, a mozgalomban baráti körömhöz tartozott, s jóllehet nem egy városban éltünk, valahányszor Pozsonyban jártam, mindig találkoztunk. Időnként levelet is váltottunk egymással. Kapcsolatunk 1938 őszén a bekövetkezett politikai változások folytán váratlanul megszakadt és csak hosszú évtizedek múltán találkoztunk ismét. E találkozásra 1973 novemberében került sor, amikor részt vettem egy kéthetes tanulmányúton az NSZK-ban. Stuttgartba érkezve első dolgom volt, hogy érintkezésbe lépjek vele. Peéry már tudott a városba érkezésemről, mert testilelki jóbarátja, Szalatnay Rezső levélben értesítette tanulmányutamról. Esteledett, amikor a stuttgarti kilátótorony eszpresszójában találkoztunk. Felesége kíséretében érkezett. Az utolsó találkozásunk óta eltelt harmincöt esztendő megváltoztatta külsőnket. Talán idegenként mentünk volna el egymás mellett, ha az utcán véletlenül találkozunk. Az eszpresszóból kocsin a lakásukra vittek, ahol vacsora után rajnai bort kortyolgatva csaknem éjfélig beszélgettünk. Bőven volt mondanivalónk egymásnak. Közben átadtam Peérynek Szalatnai Rezső ajándékát, Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete című művét. Peéry láthatóan megörült e könyvnek, mert - mint megjegyezte - maga is foglalkozik a gondolattal, hogy visszaemlékezéseit megírja s ehhez etalonként fogja használni Kazinczy önéletírását. Mikor már jól belemelgedtünk a beszélgetésbe, Peéry elmondta, hogy a Pedagógiai Főiskola vezetősége kezdettől fogva bizalmatlan vele szemben. Lép- ten-nyomon tapasztalja, annyi év után is, hogy idegenként bánnak vele. Stuttgartban alig van barátja, akivel meghitten, bizalommal megvitathatná az időszerű társadalmi és irodalmi kérdéseket. Az emigráns sorsnak ilyen árnyoldalai vannak. Kiderült, hogy olthatatlan honvágy kínozza. Szeretne visszatérni Magyarországra, de a fennálló rendszer miatt ez nincs ínyére. Nyugatra való távozása előtt évekig Sopron volt a lakhelye. Nagyon megszerette ezt az öreg várost és nyílt szívű? művelt lakosait. Oly közel álltak hozzá - mondta -, mint szülővárosának, Pozsonynak házai, utcái, emberei. Szívbántalmaira panaszkodott. Ez év tavaszán hónapokig feküdt szívizomszakadással a stuttgarti kórház intenzív osztályán. Orvosi javaslatra kíméletes életmódot kell folytatnia. Ezért nem nagyon bízott abban, hogy elkövetkezik az az idő, amikor visszatérhet Magyarországra. Jól sejtette: négy évvel a találkozás után egy napon halálhírét hozta a posta. 992. VII. 10. Egy estém Peéry Rezsőnél Nagy József: Toldi sorozat (1983)
