Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-10-02 / 40. szám

Berlinben rendezett, Párizsban és Pozsonyban játszott, Prágában előadástól búcsúzott, Montrealban letett egy tervé­ről. Jirí Menzel nem sokat pihent az elmúlt egy év alatt. Woody Allen Szentivánéji szexkomédiáját vitte színpadra a németeknél, majd rögtön ezután Costa Gavras Kis apokalip­szisében és Martin Sulik Mindent, amit szeretek című alkotá­sában állt kamera elé. Elvált, magányosan élő lengyel írót formál meg a francia filmben, becsapott szeretőt a szlovákban. Legendás hírű színpadi szerepében, az O’ Casey írta Nőtlen urak panziójának részeges szállóvendégeként viszont nem láthatjuk többé. Hallibut úr szűrét, tizenhét év után, kitették a Cinoherní klubból. Ez volt a nagyobb csalódás Menzel számára. A kisebb: meghiúsult egy régóta dédelgetett film­terve. Josef Skvorecky, a több mint két évtizede Montrealban élő cseh író kiváló regényét, Az emberi lelkek mérnökét vitte volna filmre, de a kanadai fél meggondolta magát és visszalé­pett a koprodukciótól. Menzelnek ezek után nincs is kedve új partnert keresni, a forgatás amúgy sem hiányzik neki, állítja. Színházban vár rá nagyszerű feladat: a világhírű Comédie Française igazgatója kérte fel egy Labiche-darab megrendezé­sére, és mert komédiáról van szó, Menzel egyetlen percig sem habozott. A komédia mindig is az ő műfaja volt. Vegyük csak legutóbbi filmjeit, a Koldusoperát, a „Régi időket“ vagy Az én kis falumat, a sajátosan finom menzeli humor mindegyikben felragyog. Nem véletlenül írták az amerikai kritikusok a pók­hasú Pávek úrról és a félnótás Otíkról, hogy a legkomikusabb páros Laurel és Hardy óta. Menzel humora nem mar, nem szúr és nem vág, egyszerűen csak megmosolyogtat és azt sugallja: ilyen az ember. Gyarló, botladozó, hibát hibára halmozó, de ezzel együtt is szeretetreméltó. „Különös ajándékot kapott a sorstól - nyilatkozta Menzelről állandó munkatársa, Rudolf Hrusínsky. - Nemcsak a rosszat, a jót is észreveszi az emberekben, a rosszat pedig meg tudja bocsátani nekik. Ez nagy érték az én szememben. “ „Játszani ezerszer jobban szeretek... “ (Milos Fikejz felvétele) Menzel Párizsba készül-Pávek úr és Otík Az én kis falum utolsó képsorán, jelezve a nagy kibékülést, egymáshoz igazít­ják lépteiket. Csehország és Szlová­kia ilyesmire most aligha lenne képes.- Szerintem mindkét fél nagyon gyorsan meg fogja bánni az elszaka­dást.- Gyorsan, de későn.- Igen. Ekkora hibát nem lett vol­na szabad elkövetni. Szétválás... Tisztán látnak és jól hallanak vajon, akik kitalálták mindezt? Biztos nem. Szerintem nosztalgiával gondoltak az önálló szlovák államra és most úgy érezték, eljött az ideje, hogy visszaállítsák „a régi rendet“. Mi történt az első világháború után? Ugyanaz, mint most. A gyengéd, kiforratlan demokrácia egyforma te­ret engedett jellemtelen és becsüle­tes egyéneknek. A nép pedig, ami­kor nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól, azoknak dől be, akik csak „kábítják“ őt. Főleg, ha úgy érzi, hogy elnyomásban, szegény­ségben él. És Szlovákiában, ahogy ezt a vezető pozsonyi politikusok állítják, nagy a szegénység. Én soha, egyetlen utam során sem tapasztal­tam ilyesmit, bármerre jártam is Szlovákiában, még a legkisebb falu­ban is takaros házakat láttam. Köny- nyebb persze más nyakába varrni a bűnt. Ujjal mutogatni ránk, hogy mindenért, ami az elmúlt rendszer­ben rosszul alakult, arról mi, csehek tehetünk. Aki erőnek erejével ellen­séget akar keresni magának, az a sa­ját hibáiról próbálja meg elterelni a figyelmet. Be kell ismernünk saj­nos, hogy műveletlenek vagyunk, és egyik napról a másikra ezen aligha változtatunk. A műveletlenségnek pedig van egy nagyon rossz velejáró­ja: a manipulálhatóság. Tudták ezt a kommunisták is és a pártjuk is eszerint működött, ezért követke­zett be a nép részéről, a „nagy kiáb­rándulás“. De ha az emberek rögtön az első beintésre ugrani képesek, akkor ez azt jelenti, hogy gondol­kozni még most sem tanultak meg. Itt a bizonyíték: az ország sorsáról, politikájáról ugyanazzal a könnyed­séggel döntenek, mintha legkedve­sebb színészüket választanák meg. Lehet, hogy kulturáltabbak va­gyunk, mint más népek, de akkor sem mondhatok mást, csak azt, hogy kevés, kevés, még mindig kevés.-A bolsevizmus koldusokat csi­nált belőlünk, nyilatkozta nem is olyan régen, de mi lesz a koldussal? Nem maradhat rongyosan a járda szélén.- Dolgozni kell, tisztességgel, alá­zattal, odaadással, más megoldás nem létezik. Meg kell tanulnunk mi­nőségi munkát végezni, olyan termé­keket gyártani, mint például Hollan­dia. Az is kis ország, de mekkora tekintélye van a nyugat-európai pia­con! A kultúra terén azonban még most is mi vagyunk előbbre, s erre joggal lehetünk büszkék. Hollandiá­ban a színház, a képzőművészet, az irodalom csak egy nagyon szűk réteg érdeklődési köré. Nálunk szerencsé­re más a helyzet. Az iparosításnak, a privatizálásnak a későbbiekben sem szabad eljutnia arra a pontra, hogy a kultúrát háttérbe szorítsa. Jó volt a kommunisták elgondolása, hogy a kultúrát támogatni kell, a baj abból eredt, hogy diktálni kezdtek, belebeszéltek azokba a dolgokba, amelyekhez egyáltalán nem értet­tek. Én sem állítom, hogy mindaz érték, amit értékként nyújtanak fe­lénk, de a művészet új hullámait nem törheti meg egyetlen párt sem. Hogy emberi történetek helyett hovato­vább atlaszvállú szuperhősök ostoba picture show-it kapják a mozinézők? Ez engem is elkeserít. Amerikában egyébként az irodalom terén is ugyan­ez a helyzet. Minél nagyobb őrült­séget tálal az író, annál többen ve­szik meg a könyvét. Aminek persze az égvilágon semmi köze sincs az irodalomhoz, hiszen ahelyett, hogy finomabbá tenné, még inkább eldur­vítja az emberi lelket.- Hatvannyolcban, amikor kété­ves szerződést kínáltak fel önnek, . ezért nem ment Amerikába?- Én nem vagyok Formán, én csak itthon tudok élni, ezért maradtam.- Ma sem menne, ha hívnák?- Most azt mondanám nekik, hogy fizessék csak a tizedét annak, amit húsz évvel ezelőtt ajánlottak, és engedjék meg, hogy itthon, a saját csapatommal forgathassak. Tehát cseh operatőrrel és cseh színészek­kel. A kanadai koprodukció is volta­képpen emiatt úszott el.- Olyan nagy megalkuvásnak te­kintette volna, hogy a főbb szerepek egyikét világhírű sztár játssza?- Én nem akarok sztárokkal dol­gozni, és különben is egy Kanadában élő cseh író szerepét ne osszák Bran- dauerre. Mert őt ajánlották.- Costa Gavras filmjében ön is írót játszott, egy Párizsban élő len­gyel írót.- Egy Párizsban élő morva szár­mazású lengyel írót. A film forgató- könyve Tadeusz Konwicki regénye alapján készült, a férfi pedig, akit játszom: ötödik kerék a kocsiban. Ott él egykori felesége házában és egy nap, amikor kialszik a villany a szobájában, maga próbálja megja­vítani. Tűz keletkezik és leesik a ma­gasból, s amikor odarohannak hoz­zá, azt hiszik, öngyilkosságra ké­szült. • A nő hősnek látja egykori férjét, az pedig, hogy az asszony büszkén nézhessen rá, nem meri be­vallani neki, hogy esze ágában sem volt öngyilkos lenni, egyszerű baleset az egész. És itt kezdődik az igazi komédia. A házaspár baráti köre, a hatvannyolcas párizsi események résztvevői kitalálják neki, mikor és hogyan végezzen magával.- Jó szerep, kiváló rendezővel.- És ha tudná, mennyi pénzt ka­pok érte! Nagyon sokat. Látja, ez az igazi öröm: remek szerep, nagyszerű rendező és jókora összeg. így aztán megéri. Komolyra fordíts* a szót: elvállaltam volna én a feladatot ke­vesebb pénzért is, hiszen játszani ezerszer jobban szeretek, mint ren­dezni. Costa Gavras pedig külön tanulmány volt számomra. Három hónapon át nézni, figyelni, hogy for­gat egy kolléga... ilyesmi nagy rit­kán adódik az életemben.- És milyennek látta Gavrast?- Figyelmesnek, nyugodtnak és hallatlanul toleránsnak. Tanulságos dolog marad ez számomra. Én a fe­szültséget szörnyű nehezen viselem, ideges vagyok és hisztérikus is néha, s amit nagyon restellek: nem tudom leplezni mindezt. Nekem persze so­sem volt még három hónapom egy forgatásra, és nyersanyagból sem kaptam annyit soha, mint Gavras. Ha számomra is ugyanolyan feltéte­leket teremtenének, mint neki, ha naponta nem 7-800 métert kellene leforgatnom, akkor talán én is nyu- godtabban dolgoznék.- Legutóbbi rendezése, a Václav Havel műve nyomán készült Koldus­opera állítólag közel sem aratott akkora sikert, mint a Vége a régi időknek, vagy a Pacsirták cémaszá- lon. Mit gondol, miért nem?- Talán mert félúton áll színház és film között. De nem igaz, hogy meg­bukott. A vártnál sokkal többen lát­ták. Nekem kellett volna bátrabbnak lennem. Ha kihagyok bizonyos jele­neteket a drámából, szorosabbra fog­hattam volna a cselekményt. Václav Havel nagyon jó ember, csak az volt a baj, hogy forgatás előtt keveset beszéltünk a darabról, mert nem tudott elegendő időt szakítani. Ami­kor szóltam neki,hogy itt és itt ki kellene húzni néhány mondatot, lát­tam rajta, hogy ha rám bízza is a dolgot, valójában minden szóhoz ragaszkodik. Én meg nem akartam őt megsérteni azzal, hogy a háta mögött belenyúlok a szövegbe.- A Koldusoperát két évvel ezelőtt a Cinoherní klub színpadán is meg­rendezte. Nem jött még el az ideje, hogy ugyanott újabb darabot vigyen színre?- Sok minden megváltozott mos­tanában a Cinoherní klubban. Az új igazgató „zárta be“ a Nőtlen urak panzióját is, nem a közönség, és nem is a színészek unták meg a darabot, hanem ő. Amerikai vendégszerep­lésre hívtak bennünket, de most már ebből se lesz semmi.-Az ön szava...- Nekem ott már nincs szavam. A legjobb színészek is elszerződtek más színházakba, mert nem érezték jól magukat. Machiavelli Mandrago- rája volt az első rendezésem a Cino- hemí klubban 1965-ben. A bemuta­tó napjáig nagyon szerettek, de a si­ker után tizennégy évet kellett vár­nom, hogy újabb darabot rendezhes­sek. Addig szóhoz sem engedtek jutni. Másutt is hasonló a helyzet, tudom, szomorú is vagyok emiatt nagyon. Elmegy a kedvem a munká­tól, ha beleolvasok az újságokba. Ilyen közérzettel pedig nem tudok filmet csinálni. Még akkor sem, ha rendező vagyok. Szabó G. László El Botcsinálta angyal Az ausztrál Paul Hogan - aki a Krokodil Dundee-val egy csa­pásra világhírhez jutott - az am­biciózus színészek fajtájába tar­tozik. A váratlanul nyakába sza­kadt siker, úgy érzi, kötelezővé tette számára, hogy következő filmjei is maradéktalanul körülöt­te forogjanak. E feladat realizá­lására a legalkalmasabb forga­tókönyvírónak, olyannak, aki ga­rantáltan figyelemmel lesz eme igényeire, saját magát tartot­ta. így ötölte ki azután azt a történetet, ameny a fenti cí­men került megvalósításra. Ki­induló ötlete vonzónak és ígéretesnek látszik a film első negyedórájában. Egy minden hájjal megkent, zseniális bank­rabló életét kockáztatva meg­ment egy gyereket a gázolástól, így szerzett sérüléséből követ­kezően kórházba kerül, ahol az a víziója támad, hogy maga az úristen küldi vissza őt a halálból, próbaidőre bocsátott őrangyal­ként. Az így megformált alap­helyzet egy ígéretes vígjáték le­hetőségét hordozna magában, s néhány percen át errefelé is gördül a történet. Ám aztán el­kanyarodik, és egy olyan érzel­gősen nyálas história kerekedik 1992. X. 2. belőle, amely a harmincas évek Hollywoodjának legrosszabb hagyományait idézi fel, s amihez képest még a híres-hírhedt Love Story is tele van realista elemek­kel. Nem részletezzük, hogy mi­lyen helyzetek sorjáznak ezu­tán, aki szereti az ilyet, az úgyis megnézi magának. Hogan partnere ezúttal is Lin­da Kozlowski, aki azonban sze­rep híján csak bájos jelenség­ként mutatkozhat meg, J. Cor­nell szolidan jelentéktelen ren­dezői munkájához alkalmazkod-

Next

/
Thumbnails
Contents