Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-10 / 28. szám
A mikor Minszkben Oroszország, Ukrajna és Belorusz- szia elnökei aláírták egy államszövetség létrehozását a volt Szovjetunió szláv köztársaságai között, Dakar nyugat-afrikai városban az Iszlám Világkonferencia (ICO) tanácskozása folyt, amelyen Kazahsztán és Azerbajdzsán muszlim delegátusai is részt vettek. Az utóbbi köztársaságot teljes jogú tagként felvették az iszlám szervezetbe. A Dakarban képviselt közép-ázsiai és Kaukázuson túli ország csak kettő a muzulmánok lakta hat volt szovjet köztársaság közül. A többi négy Közép- Ázsiában fekszik: Kirgizia (Kirgiz- sztán), Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán. Élnek muzulmánok máshol is a volt szovjet birodalomban: Észak-Kaukázusban (így Grúziában) és a szláv köztársaságokban is (krími tatárok). Négy közép-ázsiai köztársaság és Azerbajdzsán 1991. augusztus 31-e és októbere között nyerte el függetlenségét, miután egy évvel korábban már kinyilvánította szuverenitását. Kazahsztán 1991. augusztus 26-án deklarálta szuverenitását, függetlenségét pedig 1991. december 16-án. A szláv államszövetség minszki deklarációja után mind az öt középázsiai muzulmán köztársaság elnöke találkozót tartott és készségét fejezte ki, hogy csatlakozik ehhez a lazat államszövetséghez, azzal a feltétellel, hogy nem fognak „másodosztályú országoknak“ számítani a tömörülés hangsúlyozottan szláv jellege miatt. Közép-Ázsia és a Kaukázusontúl muzulmánjai erősen ingadoznak egyrészt azon kívánságuk között, hogy a Dár al- Iszlámhoz (az Iszlám Házához) tartozó szuverén államokként működjenek, és aközött, hogy egy nagyobb szövetség tagjai maradjanak, amely eddig szuperhatalom volt a világpolitikában. AZ ISZLÁM GYÖKEREK ÚJJÁÉLEDÉSE A kommunizmus vége Közép- Ázsiában és a Kaukázuson túl nem demokratizálást jelent, hanem legjobb esetben ugyanazon uralmat egy másik színnel. A funkcionáriusok alkalmazkodnak a lakosság mindenek fölött álló vágyához, hogy iszlám gyökereiket újjáélesszék, anélkül, hogy á harmadik vagy a negyedik világba akarnának lesüllyedni. Az iszlám ébredése hatalmas erejű ezekben a régiókban. Mint Arnold Hottinger újságíró Buhara üzbég városból jelentette, a Szaud-Arábiából pénzelt, egymillió Korán-példányt tartalmazó légiszállítmány nem volt elegendő ahhoz, hogy fedezze a szükségletet, így az ottani tanulók kézzel másolt példányokból kénytelenek olvasni a Korán szövegét. A Korán nyelve az arab; és ezzel elkezdődik az arab íráshoz való visszatérés is a legtöbb, ma a cirill írást használó közép-ázsiai nyelvben, amelyek, mint maguk a népek, minden esetben török vagy iráni eredetűek. Az iszlám ezen újrafelfedezésével párhuzamosan az iszlám világ központjából az iszlámon belüli irányzatok közötti harcok is bekerülnek Közép-Ázsiába, így a tradicio- nalisták, szekularisták és fundamentalisták közötti harc. A szovjet hatalomnak valójában sohasem sikerült kiűznie az iszlámot Közép-Ázsiából és a Kaukázuson- túlról. Az iszlám mint hit és mint kulturális rendszer inkább csak háttérbe szorult, de nem tűnt el. Ma inkább az iszlám újjáéledése, nem pedig újbóli felfedezése megy végbe. Maria Subtly ukrajnai származású kanadai iszlámszakértő többszöri taskenti és tadzsikisztáni tartózkodása után azt írja: a szovjet hatalom kudarcot vallott abban, hogy kiirtsa az iszlám hit jelenségeit, sikert ért el A szovjet hatalomnak nem sikerült kiűznie az iszlámot viszont abban, hogy a már meglevő etnikai tudatot a kialakított köztársaságokra vonatkozó nemzeti tudattá változtassa. Ily módon az iszlám érzelmek és az etnikai-nemzeti államhordozó tudat keveréke állt elő; ez jellemzi ma az iszlám Közép- Ázsiát és a Transzkaukázust. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a hat iszlám köztársaság lakossága etnikailag homogén lenne. Tádzsikisztánban nemcsak tadzsi- kok élnek, Kazahsztánban sem csak kazahok, hanem az iszlámhoz tartozó más etnikumok, továbbá szlávok és zsidók, akik a jelenlegi felfordulásban a kivándorlást mérlegelik. A volt Szovjetunió iszlám részei- a nemzetalakítás szovjet „sikere“ ellenére - befelé etnikailag megha- sonlottak. Kifelé azonban egységet alkotnak. Mindenekelőtt akkor, ha az iszlám és a Nyugat közötti konfrontációról van szó - amely az ő számukra az iszlám és a kereszténység közötti viszályt is jelenti, különös tekintettel a keresztény szlávokra- jelennek meg Közép-Ázsia és a Kaukázusontúl muzulmán lakosai, továbbá a többi mohamedán zárt egységként, tekintenek tisztelettel a Dár al-lszlám (az Iszlám Háza) központi arab területére, amely ma ismét iszlám világként formálódik; s ennek vezetését is elismerik. TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉS Az iszlám Közép-Ázsia a késő középkorban vagy törzsi szervezetekből, vagy olyan, gyenge államokból állt, amelyek kánságokba voltak szervezve, és amelyeket uralkodóként mindig egy emír testesített meg azzal az igénnyel, hogy ő kán, azaz Dzslngisz kán leszármazottja. Közép-Ázsia már a XVI. század közepén érintkezésbe került a cári Oroszországgal, amikor Rettegett Iván 1556-ban meghódította az Asztraháni Kánságot. Az orosz inváziók ettől kezdve e történelem részei. Nagy Péter korában megnövekedett a cári orosz érdeklődés Közép- Ázsia iránt, és a birodalom politikájának rendszeres részévé vált. Az oroszoknak ekkor sikerült meghódítaniuk az akkor törzsi hordák által lakott mai Kazahsztánt, és tovább nyomulniuk dél felé. Három kánság volt ott akkor: keleten Kokand, nyu^^vastuk_J gáton Híva és középen Buhara. A mai Türkmenisztán területe annak idején - az amúgy is gyenge három kánság között - a katonai bekerített- ség helyzetében volt. 1865-ben Csernyajev orosz tábornok mindössze kétezer katonával és tizenkét ágyúval meghódította Taskentet. Michael Rywkin amerikai történész találóan állapítja meg: „A buharai csapatok képtelenek voltak arra, hogy egy európai regurális hadsereggel szemben ellenállást tanúsítsanak“. A számszerűen nagyobb buharai hadsereg veresége a taskenti csatában párhuzamba állítható Napóleon 1798. évi egyiptomi hadjáratával, amikor a bátor, de nem modernül szervezett és felfegyverzett mameluk hadsereg Kairó előtt, a gizehi piramisoknál vereséget szenvedett a francia expedíciós hadtesttől. Csernyajevet Kaufmann cári tábornok követte, akinek a következő nyolc -évben sikerült keresztülvinnie, hogy győzelmeivel (Szamar- kand 1868, Híva 1873) mind a három kánságot, Kokandot, Buharát és Hívát orosz vazallusokká tegye. Mindezek az akkori politikai képződmények, amelyek korábban csupán államszerű szervezettel rendelkeztek, kifejezetten gyenge központi hatalommal, az etnikai sokszínűség képét mutatták, lakosságuk gazdaságilag törzsi színvonalon élt. AZ OROSZOK SZÁMÁRA „INDIÁNOK“ VOLTAK Az oroszokat a gyapot, a letelepedési terület, valamint a termékeik számára kínálkozó piac érdekelte. Az ő szemükben a muzulmán közép-ázsiaiak „primitív bennszülöttek“ (inorodci) voltak, akiket hasonlóan kezeltek, mint Észak-Ameriká- ban az európai telepesek az indiánokat. Ha eltekintünk az oroszok által már meghódított sztyeppes területtől (a mai Kazahsztántól), megállapíthatjuk, hogy valamennyi újonnan meghódított közép-ázsiai terület együttes lakossága annak idején mindössze hatmillió fő volt (ma 40 millió), tehát a gyarmatosítás nem járt olyan teherrel, hogy nagy ráfordítások lettek volna szükségesek egy nagy létszámú lakosság pacifikálásához. Már a cári Oroszországban - jóval a nagy deportálások és áttelepítések előtt, melyekkel Sztálin egész népeket sújtott, és amelyek sok emberáldozatot követeltek - elkezdődött Közép-Ázsia szlávosítása letelepítő és gyarmatosító intézkedésekkel. De nem a legjobb szlávokat küldték oda, hanem általában aszociális, kiközösített elemeket (így volt elítélteket és bűnözőket). Az 1917- es októberi forradalom idején Kazahsztán lakóinak 29 százaléka már szláv volt, míg a déli közép-ázsiai területek lakosságának csak átlagosan 4 százaléka volt szláv. A forradalom után ezek a számok erősen emelkedtek, ami a szisztematikus szláv bevándorlási politikának volt az eredménye. A mai adatokat illetően Lilija Sevcova orosz kutató a közép-ázsiai oroszok százalékarányát a következőkre becsüli: 40 százalék Kazahsztánban, 13 százalék Türkmenisztánban, 8 százalék Tádzsikisztánban, 22 százalék Kirgíziában és 11 százalék Üzbegisztában. Összehasonlításul tekintetbe vehetjük, hogy Ukrajna lakosságának 21 százaléka orosz. Fontos különbség azonban Közép- Ázsiával szemben, hogy az oroszok és az ukránok vegyes házasságok útján keverednek, míg ez szlávok és muzulmánok között Közép-Ázsiá- ban ritka kivételnek számít. Sztálin idején már „nemzetiségi kérdésként“ kezelték a Szovjetunióvá alakított cári birodalom etnikai sokszínűségét. Ennek szellemében alakították át 1924-ben a Kazahsztántól délre fekvő közép-ázsiai vazallus területeket szovjetköztársaságokká, melyek határait aztán 1924 és 1936 között átszabták (így például a mai Tádzsikisztán-területét leválasztották az 1924-ben alapított Üzbegisztánról, és külön köztársasággá nyilvánították). Attól fogva öt szovjetköztársaság volt Közép- Ázsiában; Kazahsztán, Kirgizia, Tádzsikisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán. A volt Szovjetunió hatodik muzulmán köztársasága a Kaukázuson túli Azerbajdzsán. Néhány híres történelmi várost leszámítva, amilyen Buhara, Taskent és Szamarkand, Közép-Ázsia városiasodása fejletlen volt, hiszen a lakosság nomád és félnomád törzsekhez tartozott. A nemzetiségi és nyelvi politikával párhuzamosan végrehajtották a gazdaság kollektivizálását, ami gazdaságilag kihúzta a talajt a hagyományos közösségek alól, a kulturális identitást azonban csak módosítani volt képes. Hivatalosan nyelveket teremtettek minden egyes nemzet számára, ezek a nyelvek általában a farsi (perzsa) és a török variánsai. A húszas évek vége felé megszüntették e nyelvek arab írását, és bevezették a latin betűs írást, majd később a ma is használatos cirillre változtatták. Jelenleg Tádzsikisztánban hivatalosan támogatják azokat az erőfeszítéseket, hogy ismét bevezessék az arab írást. KORRUPT PATRÓNUSRENDSZER Annak érdekében, hogy a kommunista funkcionáriusként szolgáló muzulmán ázsiaiak lojálisak maradjanak Moszkvához, a szovjet vezetés eltűrte, hogy a kommunista uralmat átszőjék a helyi törzsi patrónusi- kliensi kapcsolatok. Minden középázsiai funkcionárius a saját törzse tagjaival töltötte meg a maga apparátusát, és törzsi módon osztogatta a pártprivilégiumokat. Ahogyan Martha Olcott szovjetológus és Kö- zép-Ázsia-szakértő kimutatta, ezt a Szovjetunió születése óta fennálló korrupt rendsze'rt valamelyest megingatta Gorbacsov peresztrojkája, amely csak meggyorsította a Szovjetunió amúgy is folyamatban levő széthullását. A magát univerzálisnak kikiáltó, valójában rasszista színezetű szláv kommunizmus a maga doktrínájában a Szovjetunió minden lakosát egyenrangú szovjet állampolgárrá deklarálta, de soha nem adta fel bizalmatlanságát Közép-Ázsiával szemben. Bizalmatlanságát táplálta az attól való félelem, hogy a muzulmán közép-ázsiai lakosság nagyon hamar megduplázódhat. A szláv lakosság növekedése nem tarthatott lépést az Iszlám lakosság növekedésének gyorsaságával. Illusztrációképpen idézzük a hivatalos statiszti- ká adatait a szovjetunióbeli lakosság növekedésről 1959-től 1989-ig: míg az oroszok száma ez alatt a harminc év alatt csak 27 százalékkal növekedett, addig a tadzsikoké 201 százalékkal, a kazahoké pedig 124 százalékkal. Már jóval a kommunizmus keleteurópai összeomlása előtt megindult a szláv népvándorlás Közép- Ázsiából észak felé. A szlávok sohasem érezték magukat otthon még a nagy közép-ázsiai városokban sem, ahol a szlávok aránya a jelentős kisebbség és a hájszálnyi többség között ingadozott. Az iszlám veretű szociokulturális környezet idegen volt számukra. A középázsiai kommunista funkcionáriusok, az ateista államideológiát elfogadó hivatalos kijelentéseik ellenére, soha nem adták fel hagyományos kötődéseiket. Soha nem ment végbe a társadalmi struktúrákat és érték- rendszereket átfogó szekularizáció. Moszkva csak úgy érhette el a közép-ázsiai muzulmán funkcionáriusok lojalitását, ha eltűrte a patrónu- sok és a kliensek korrupt törzsi rendszerét, amelyet a pártállami bürokráciába mentettek át. A jelszó ez volt: valamit valamiért. Az alku így szólt: lojalitás a moszkvai központ iránt, cserében pedig a baksis, amelyet a helyi fejesek még a saját, orosz helyettesek vezette államapparátusoktól is behajtanak. A Szovjetunió Kommunista Pártja nem létezik többé. Inkább amiatt aggódnak, hogy lecsúszhatnak a harmadik világba. Kazahsztán, bár atomfegyverei vannak, nem fejlettebb, mint az afrikai Felső-Volta, melyet ma Burkina Fassónak neveznek. Frankfurter Allgemeine Zeitung 1992. VII. 10 Q Vasárnap
