Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-09-11 / 37. szám

A madárkereskedés egyik kalitká­jából megszökött három papagáj: Rudi, Pityu és Gyurika. Napokig nyomukat sem lelték, mintha világgá röpültek volna, ám egyszer csak hí­rül vitték a gyerekek Danonak, a tu­lajdonosnak, hogy megvannak a ma­darak.- Ha visszahozzátok őket- mondta Dano úr egy a tiétek, kettő az enyém, - s magyarázatként hozzáfűzte - úgy vélem, tisztességes az alku. A kölykök kimentek, tanakodtak egy keveset az utcán, s aztán vissza- somfordáltak a boltba.- Szóval úgy áll a dolog, hogy a madarak ugyan megvannak, de nem hagyják magukat megfogni. Ha Laci bácsinak lenne valami ötlete, hiszen szakértő...- Honnan veszitek ezt a marhasá­got? Életemben nem fogtam mada­rat, kivéve idebent. Azt hiszitek, hogy személyesen fogdosom össze őket? Hát persze. Az egyikért Afri­kába megyek, a másikért Ausztrália őserdeit bújom, sőt néha kiruccanok Guatemalába is. íj»y gondoltátok? A gyerekek vihogtak a férfi mor­cosságán, s mielőtt elmentek volna, egy keveset bámészkodtak még a pecsopban. Maguk között így hív­ták a boltot, mivel Dano a cégtáblá­jára eme sejtelmes szavakat pingál- tatta fel rikító sárga festékkel: Pet- shop, s rá ferdén kékkel Avifauna- Dano. E felirat az érvényben levő politikai pragmatikának tökéletesen megfelelt, s igen gyakorlatias gon­dolkodásra vallott, lévén a dél-szlo­vákiai kisváros kevert lakosságú. A helyi polgárok, mint már sok egyéb jövevényszót, ilyeténképpen adap­tálták szókincsükbe: a Dano pe- csopja. Ám maradjunk a témánál s köves­sük nyomon, miféle bonyodalom származhat három madár meggon­dolatlan tettéből. Nem voltak különösebben érde­kes és értékes madarak, az avifauna legnépesebb papagájfajtájából szár­maztak, hivatalos nevük szerint: Melop sittacus undulatus, magyarul hullámos papagáj. A szakkönyvek állítása szerint némelyik példány, különösen a hímek, igen tanulékony, már ami az emberi beszéd utánzását illeti. A lurkók sok hullámos papa­gájt ismertek, melyek rengeteg csa- csiságot tudtak összefecsegni, néha olyan szavakat is, amelyek fölöttébb megnyerték a tetszésüket. Az egyik például, ha rájött a bolondéria, fél napon át képes volt azt lármázni, hogy kurrva rigók, kurrva rigók, csak lopva be kellett indítani.- Ha megfogjuk őket, a kéket tartjuk meg - mondta határozottan Gyuri, a legkisebb fiú.- Miért éppen a kéket? - tiltakoz­tak a bátyjai.- Mert az a hím — válaszolta.- Hallottam, amikor Laci bácsi az egyik vevőnek ajánlotta. Ha nem szöknek meg, akkor már rég az új gazdájuknál vannak.- Igen, mert ti folyton fagyizni akartok. így sohasem gyűlik össze a lóvé — korholta testvéreit Rudi, a legidősebb. A három fiú a legsűrűbben épített lakótelepen élt, ahol a panelházak közt még egy valamirevaló bokor sem marad meg, csak némi dudvás- szárú növény sínylődik az örök ár­nyékban a járda és a betontömbök közti szikkadt törmeléken. Ha az ember végigmegy egy ilyen keskeny utcán, úgy érzi, hogy a magas épüle­tek rögvest ráomlanak. A fiúk legtöbbször a szomszéd lakótelep aránylag tágas parkjában bóklásztak, ahol mozogni is lehetett egy kicsit, s ha nem túl hangosan lármáztak, egy ideig a lakók elvisel­ték a jelenlétüket. Itt fedezték fel elsőként Pityut, a zöld papagájt, aki szinte beleolvadt a tövises olajfa szürkészöld lombjába. A hangja Szerkeszti Kövesdi Károly árulta el, az az éles csirregés, mellyel a verebeket kívánta túlrikácsolni. Rudit, a sárgát, vagy fél kilométerrel odébb, a milliomos negyed szélén találták meg, a volt vnb titkár villájá­nak erkélyén, amint egy óriási legye­zőpálmán gubbasztott. Gyurikáról, a harmadikról már szinte lemondtak, úgy hitték, valami kóbor macska martaléka lett, amikor a haverok váratlanul közölték, hogy a lebon­tásra szánt óváros romos házai közt, a vén körtefákon vert tanyát. Ő lett a történet főszereplője, illetve bo­nyolult kimenetelének oka. Rudit és Pityut a'fiúk ugyanis minden nehéz­ség nélkül megfogták és visszavit­ték az Avifaunába, Gyurika viszont nem hallgatott a szép szóra. Hol ide, hol oda röppent, mintha incselked­nék az üldözőivel. Minél inkább csa­logatták, annál bizalmatlanabb lett, s a repedezett kérgű, varas gyümöl­csöt ringató körtefákról átrepült az utcát szegélyező hársakra, majd a dió­fák felső ágai között próbált meg­Csicsay Alajos egérkét nyaggatja - mondta Pityu. Az apa megsértődött.- No, menjetek a francba - hárí­totta el magától a kölyköket, akik később abban állapodtak meg, hogy apjuknak egyáltalán nincs igaza, mert Laci bácsi, ha néha dilizik is, azért egészen jó krapek. Lám, most sem hagyta őket cserben.- Ha kíváncsiak vagytok a véle­ményemre, én amondó vagyok, Gyurikát befogta valaki. Egy papa­gáj nem tűnhet el nyomtalanul. Nem hülye, hogy macskával bratyizzon, sőt nagyon intelligens állat, s ha valami dög ragadozó mégis fölfalta volna, arról tanúskodnának a tollai. Ti ebben a városban minden zugot ismertek. Láttatok valahol papagáj- tollat röpködni? No ugye, hogy nem! A szél odavitte volna az orrotok elé. Keressétek csak tovább Gyurikát, de ne a régi módon. Változtassatok tak­tikát. Akár egy haszontalan kölyök, vagy mondjuk egy magányos vén­asszony is magához édesgethette, hiszen annyi van belőlük a lakótele­peken, mint a nyű. A fiúknak szöget ütött a fejében Dano úr logikus okfejtése, s nap­bújni, de rikító színe és éles rikkan- tásai folyton elárulták őt. Az emberek hülyébbnél hülyébb ötleteket kínáltak a kölyköknek. Volt aki tűzoltólétrát, a másik ho­mokszemekkel töltött csúzlit, a har­madik gázpisztolyt emlegetett. Köz­ben Gyurika egyre közelebb húzó­dott a sűrűn beépített lakótelephez, ahol egy napon hirtelen, s talán vég­érvényesen, nyoma veszett. A gyerekek folyvást keresték, szinte lázba hozták a környéket. Sokan tudtak már a kék hullámos papagáj rejtélyes eltűnéséről, hol itt, hol ott vélték felbukkanni, de a rá vadászó fiúk sehol sem lelték.- Ennek már alighanem kampec - jelentette ki lemondóan Rudi, s Pi­tyu öccsével azon tanakodott, ha megvennék a két megtalált szöke­vényt, Gyuri testvérüket miként le­hetne kárpótolni. Hiszen van még Dano úr shopjában több papagáj is, vagy esetleg galamb, zebrapinty, s ha kell, hozat ő akár kanárimadarat is. Ám Gyuri ragaszkodott a Gyuri­kához. Nem csoda, hiszen együtt keresztelték el a három madarat, saját nevük alapján, közös megegye­zéssel. Szőtték az álmokat, miként jutnak majd hozzájuk, s hogyan ta­nítják meg őket beszélni. Filléren­ként rakosgatták össze a pénzüket, s naponta könyörögtek Laci bácsi­nak, ne adja el a papagájokat más­nak. A madarak ára már össze is jött, csupán a kalitka okozott gondot, mert jóval többe került, mint a há­rom papagáj. Csakhát, mint a példa is mutatja, madarat kalitka nélkül nem lehet tartani. A két nagyobb gyerek mélyen együttérzett a kiseb­bik testvérrel, aki, miután Gyurika elveszett, időnként álmában felsírt, karjával hadonászott és dobálta ma­gát a heverón. Az anyjuk a nagyob­bakat szidta.- Ti viszitek bele mindenféle rosszba, talán már cigarettázni is megtanítottátok. Csak jöjjön haza az apátok, meglátjátok mit kaptok tőle, haszontalanok! Az apa meghallgatta a fiúk pana­szát és így felelt:- Pecsovics pók lehet az a ti Laci bácsitok. így tart benneteket a mar­kában, ni! - S a kezét ölbe szorítva maga elé tartotta, mire a srácokból kitört a nevetés.- Apa, most olyan vagy, mint a Kandúrbandi a tévében, amikor az hosszat a lépcsőhazakat járták csendben, perceken át hallgatózva egy-egy ajtó előtt, nem szűrődik-e ki valahonnan papagáj-csirregés. Es­ténként hosszan tanakodtak, egyre reményvesztettebben, de makacsul ragaszkodva a tervükhöz.- Kész hülyék vagyunk - jelentet­te ki egyszer Rudi. - Hárman capla- tunk egyszerre a lépcsőkön, ahelyett hogy külön-külön mennénk. Mennyi időt pocsékoltunk így el, s ráadásul a felnőttek is folyton belénk kötnek. Ha egyedül megyünk, tán még segí­tenek is nyomra bukkanni, így meg folyton azzal gyanúsítanak, hogy lopni akarunk. Szétváltak hát, aminek alig fél nap múltán meg is lett az eredmé­nye. Gyuri azzal az örvendetes hír­rel rohant a két testvérhez, hogy meglett Gyurika.- Egy öregasszony tartja őt fogva az előszobájában - mondta, majd részletesen előadta, miként talált rá. A három kölyök egyenként lopa­kodott oda özvegy Korompayné aj­tajához, és a kémlelő nyíláson be­kandikált.- Marha érdekes — lihegte Rudi. - Tény, hogy odabenn papagáj van, de mintha nem is folyosót látnék, hanem hosszú alagutat, s annak a vé­gén ül a kék madár.- Papagáj, vagy nem? - kérdezte Pityu.- Te mit láttál?- Hát azt, amit te.- Kéket?- Kéket.- Nahát! Elhatározták, hogy beavatják Laci bácsit is. így hát Dano, a gyerekek igaz barátja és örök üzletfele, más­nap szintén bepillantott a kémlelő­lyukon.- Ami azt illeti, fordítva még nem néztem át rajta, pedig jóval idősebb vagyok nálatok, ám tény, hogy oda­benn papagáj van, és kék. Igen, kék. Ha jól meggondolom, Gyurika való­di szine nem is él már az emlékeze­temben, meg az a vacak üveg is szörnyen torzít. Ami pedig fölöttébb furcsa, a madár nem hallatja a hang­ját. Azt tanácsolnám, próbálkozza­tok közelebb férkőzni hozzá, hiszen ti elég dörzsölt fickók vagytok. Biz­tosan eszetekbe jut valami jó trükk, csak engem hagyjatok ki a buliból. Nem tenne jót az üzletem hírne­vének. A gyerekek kissé csalódottan kul­logtak haza, de másnap mindhárman ott sorakoztak özvegy Korompayné ajtaja előtt és becsengettek. A néni fakókék pongyolában nyitott ajtót, fején ómódi turbánnal. Mindezt jól lehetett látni annak ellenére, hogy az ajtót nem tárta ki, azaz csak résre nyitotta, amennyire a biztonsági lánc megengedte.- Ó, gyermekek! - mondta negé­desen. - Mit kívántok leikecskéim?- A papagájt... izé, a papagájt szeretnénk látni — mondta Pityu, a középső gyerek.- Miféle papagájt kedveseim?- Hát azt a kéket, a Gyurikát.- Vagy úgy! - emelte fel a hangját a hölgy. - Szóval ti leskelődtetek? Ez bizony nem vall jólneveltségre. Az én papagájomat pedig Tamarának hívják és nem Gyurikának. Továbbá, bármennyire szeretnétek is látni, nem mutathatom meg őt, mert ide­geneket elvből nem engedek be az otthonomba. Most pedig felszólítom az urakat, szíveskedjenek távozni!- Marha jó! - mérgelődött a lép­csőn lefelé Rudi. — Elvből nem enged be a lakásába. Ez a szüle valamit titkol. Újabb elhatározás született a lur­kók fejében: ezután minden nap, ugyanabban az órában, becsenget­nek özvegy Korompaynéhoz, azzal a kéréssel, hogy szeretnék látni a pa­pagájt.- Kinek a papagája veszett el tu­lajdonképpen? - kérdezte másnap Korompayné.- Hát a Laci bácsié.- Laci bácsié? - álmélkodott az öregaszony. — És ki az a Laci bácsi?- Haverunk — vágta rá Gyuri.- A haverotok.- Igen, és övé a pecsop avifauna.- No nézd csak, angolul is tudtok. Igaz, kissé rossz kiejtéssel, de meg lehet érteni amit mondotok. Tudjá­tok, mi az az avifauna? Madárvilág, gyermekeim.- Néni, kérem! Tessék nekünk megmutatni a papagájt, és ha meg­győződtünk róla, hogy nem a Gyuri­ka van magánál, ígérjük, többször nem jövünk ide.- Igen? Tehát ti azzal gyanúsíto­tok, hogy madártolvaj vagyok, s ha jól értettem, naponta zaklatni akar­tok engem. Hát vegyétek tudomásul, hogy én ezt nem tűröm. Feljelentést teszek a rendőrségen.- Hát csak tessék! - lépett előre Rudi határozottan. - Ha a néni nem rejtegeti előlünk Gyurikát, miért nem meri megmutatni, hogy milyen papagája van? Az egyre hangosodó beszédre ki­jöttek a lépcsőházba a lakók is.- Miféle idegen kölykök ezek itt?- kérdezték. - És milyen szemtele­nül beszélnek!- Hát igen - sóhajtott özvegy Ko­rompayné. — Ide süllyedt a családi nevelés. E lakonikus megjegyzésre a fel­nőttek egyetértőén bólogattak, mert valamennyien úgy tudták, hogy raj­tuk kívül mindenki rosszul neveli a gyermekeit. Ezért nem csoda, ha olyan a világ, amilyen.- Miféle Gyurikát szajkóztok itt? — szólt közbe egy férfi.-Az a helyzet, hogy elszökött egy kék hullámos papagáj, ami ha előkerül, a miénk. Kettőt ugyanis elfogtunk, a harmadikat meg nekünk Ígérte Laci bácsi, de valaki el akarja tőlünk lopni.- Csak nem gondoljátok, hogy épp a tanító néni az? A gyerekek kényelmetlenül érez­ték magukat a felnőttek gyűrűjében. Tapogtak, dadogtak, verítekeztek.- Nem, de lehet, hogy a nyitott ablakon át berepült és... Egy másik férfi nyomakodott elő­re és nyájasan így szólt:- Kedves Annácska néni, mutassa már meg a fiúknak Tamarát, hiszen az nem hullámos papagáj!- Méghogy hullámos - méltatlan­kodott Korompayné. — Életemben nem láttam hullámos papagájt. Az enyém igazi jácintkék arara Anodor- hynchus hyacinthinus, fajtársai kö­zül a legszebb. Még boldogult uram­tól kaptam ajándékba.- Tessék már idehozni kérem! S kisvártatva az ajtórésben megje­lent egy nagy kitömött madár. Papa­gáj volt, valóban jácintkék arara, hatalmas, horgas csőrrel, s üvegsze­mével bambán bámult az ajtó előtti csődületre. Az emberek a fejüket csóválták, mosolyogtak, szívesen nevettek vol­na hangosan is, de az idős hölgy iránti tiszteletből nem tették. Néhá- nyan a fiúkat kezdték korholni, akik megszégyenülten igyekeztek eltűnni a sötét lépcsőháziján.- Többet meg ne lássunk itt ben­neteket! - kiáltották, mintha az ott­felejtett cókmókjukat hajigálták vol­na utánuk. Annácska néni pedig, lelkében an­gyali tisztasággal, halkan becsukta az ajtót, a kitömött kék ararát visz- szaállította a sarokba, majd sebta­passzal felragasztotta a kémlelönyí- lást. Aztán betipegett a nappali szo­bába, s ott a kis Tamarának — az élőnek — elpanaszolta, milyen inzul­tusban volt része az előbb, de hála Istennek, a veszedelem már elmúlt. A nap föl) idő, és a h vadt. Patakc varra néző, ablakon. A 1 tyakot oda! már sötété« már odaben A férfi a ! kát hajigáit az asszony- örülök, lök, hogy el asszony. -1 A férfi a holmiját a- Te roha hogy elmég va fakadt^ membe se t Aztán nr a kisbaba melte. A férfi rá megtörölte é bámult, azt; visszament- Hozd a férfi.- Szedd - mondta ai A férfi nei ta a bőrönd ját, körülnéz és eloltotta ment a nap[ Az asszoi jában állt, k<- A gyere ta a férfi.- Megórü- Nem, c rom. Elküldi mijéért.- Nem n’ rekhez — mt A kisbáb; asszony ki a takaróból.- Ejnye, asszony, és Borzi Lászl Rácz László: Pihenés (tusrajz)

Next

/
Thumbnails
Contents