Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-10 / 28. szám
* ■0 4 Feró Spécii felvétele Minden gyerek ígéret Petröci Bálint beszélgetése Két ital, egy pofon és kávé Gergely Róberttel a Duna-kanyar után az 5. oldalon Péterfi Szonya riportja Szabó G. László írása a 8. oldalon a 12. oldalon A frikában, némely bozótköztársaságokban az a szokás, hogy ha valamelyik vezénylő őrmester úgy látja, nem elég demokratikus a társadalmi ügyek intézése, fogja magát és néhány tucat fegyveres élén megostromolja az elnöki palotát, majd tüstént kommünikét tesznek közzé Mugambo hadnagy népellenes rendszerének megdöntéséről. A hivatalos jelentés utolsó mondata még a következőket közli: Az általános gyűlölet övezte Mugambo hadnagyot menekülés közben agyonlőtték, és az élet visszatért szokásos medrébe. A bozótköztársaságban pedig az élet tovább folyik szokásos medrében, mígnem egy szép napon fogja magát az M-i helyőrség egy tizedese, és szakasza élén a főváros ellen vonul. Megostromolja az elnöki palotát, az ország távirati irodája pedig kiadja a szokásos kommünikét, amelynek utolsó mondatában ez olvasható: A nép által megvetett Pangó őrmestert a munkanélküliek karóba húzták, majd az élet visszatért szokásos medrébe. A mi égtájainkon ez nem fordulhat elő. Elvégre mi nem Afrikában élünk, és számunkra nem teljesen ismeretlen fogalom a demokrácia. A mi égtájainkon demokratikus választások révén következik be a hatalomváltás. Errefelé politikai váltógazdaság dívik immár idestova három esztendeje, és ez alatt legalább 68,352 százalékkal emelkedett a politikai kultúra színvonala. Nálunk a választásokat követően szó sem lehetett arról, hogy menekülés közben egy minisztert vagy pártelnököt agyonlőjenek, netán karóba húzzanak. Nálunk csak azt a hírt kezdik terjeszteni a választási eredmények közzétételét követő napon, hogy a mezőgazda- sági miniszter, aki az új kormány kinevezéséig azért még hivatalában marad, egy mintagazdaság meglátogatásakor az iránt érdeklődött a fejőgulyástól, hogy mennyi az évi tejhozama a bikának. Nálunk csak az történik az új kormány kinevezését megelőző napokban, hogy fölröppentik a hírt: a kulturális miniszter mindeddig nem tudni milyen indítékoktól vezérelve ismeretlen rejtekhelyre menekítette a Nemzeti Galéria 32 Picassóját, 9 Monet-ját, 3 milói Vénuszát és 28 El Grecóját. A pénzügyminiszterről ekkor már mindenki tudja, hogy az Állami Bank aranykészletének kétharmadát panellakásának pincéjében helyezte el. Az iparügyi miniszter is különös tranzakciókat hajtott végre kormánytagságának utolsó három hónapja alatt: nyugati imperialista bankemberekkel összejátszva csendestársként megszerezte a Keletszlovákiai Vasmű részvénytöbbségét, és ha nem alakul meg elég gyorsan az új kormány, a Ziar nad Hronom-i Alumínium- kohót is átjátssza egy chilei érdekeltség kezére. Nosza, beindult a szárnyra röppent hírek igazságtartalmának kivizsgálása. A mezőgazdasági miniszter előbb nyilatkozatot juttatott el a Sajtóirodához, amelyben határozottan cáfolta az alattomos híreszteléseket, rámutatván, hogy ő igenis különbséget tud tenni a bika és a fejőstehén között. Az újságok állatorvosi diplomájának hitelesített másolatát is leközölték. A kulturális miniszter sem hagyta annyiban a dolgot. Sajtókonferenciát tartott, amelyen hiteles dokumentumokkal bizonyította, hogy a 32 Picasso eltüntetéséből csak annyi igaz, hogy Párizsban járva egyszer egy honolului újságírónak adott interjút, és mélységes sajnálkozását fejezte ki afölött, hogy a Nemzeti Galériában nálunk egyetlen Picasso sem található. Valamikor régen ugyan volt egy, de az 1945 tavaszán eltűnt. A milói Vénusz-históriának azonban van némi igazságtartalma - mondotta az elbizonytalanodott kulturális exminiszter az újságíróknak. Kinyitott egy tekintélyes nagyságú bőröndöt, három milói Vénuszt vett ki belőle. - Uraim, hadd mutassam be Nemzeti Galériánk új szerzeményét. Ugyan gipszből vannak, de a legjobb műhelyben készültek. A Louvre-ban... A francia kulturális miniszter figyelmessége. Gyorsan befejeződött a sajtókonferencia. Az új kormányhoz közelálló napilap kulturális rovatának vezetője lélekszakadva visszarohant, és feltett még egy kérdést: Miniszter úr, úgy gondolja, hogy hiánytalanul megvan a francia kulturális miniszter ajándéka? Az exminiszter nem értette, mire céloz a rovatvezető. Csak másnap értette meg, mire gondolt. A kormányhoz közelálló napilap első oldalán a következő szalagcímet olvashatta: „Hová tette a volt kulturális miniszter a három milói Vénusz karjait.'“ Egy hét múlva az új kormány sajtótitkára elvi nyilatkozatot adott ki a politikai kultúra színvonalának emeléséről. „Mélységesen elítéljük a fejlődő országokra jellemző politikai gyakorlatot. Afrikából érkezett hírek szerint a kontinens déli részében megint karóba húztak három leváltott minisztert. Nálunk ilyenről szó sem lehet. Mi nem Afrikában jártunk politikai iskolába.“ Tóth Mihály
