Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-08-28 / 35. szám

A zt csak tudja az em- bér, hogy kit sze­ret!“ Céliméne szavai ezek Mo- liére darabjában, A mizantróp­ban, de Börcsök Enikő, aki pár hónappal ezelőtt, a Szolnokon megrendezett országos színházi fesztiválon a legjobb női alakítás díját nyerte el ezzel a szereppel, ugyanígy vélekedik. Aztán be­vallja azt is: szeretni is ugyan­úgy szeret, mint Céliméne. Erő­sen, nagyon erősen. Az erő, a mélység, az eleven­ség színészi játékából sem hi­ányzik. Harmadéves főiskolás­ként a Koldusopera Pollyjával hívta fel magára a figyelmet a Vígszínház színpadán. Izmos, karizmatikus tehetsége 1991 őszétől Kaposváron van kibon­takozóban, ahol Shakespeare Júliája és a Csárdáskirálynő Stá- zija lesz nemsokára. Három filmfőszereppel, a Lukáts Andor rendezte Három nővér reményt vesztett Irinájával, a Salamon András alkotta Zsötem szeren­csétlenül járt Szilvijével és a Szabó Istvántól kapott „drága Böbével“ a mozivásznon is je­lezte már: van miből adnia, van mit megmutatnia. Börcsök Enikő „szabadfogá­sú“ színésznő. Szabadon játszik az érzelmeinkkel.- Mitől lesz, mitől lehet ma­napság kapós egy huszonéves színésznő? Minek köszönhetően osztják rá gyors egymásutánban három film főszerepét?- Nehéz kérdés. Én erre nem is tudok válaszolni. Hogy példá­ul engem miért hívnak. Talán van bennem valami, ami megfe­lel a közízlésnek, amit szeretnek az emberek... nem tudom, fo­galmam sincs, hogy ez mi lehet. Egyvalamiben azonban teljesen biztos vagyok: olyanfajta érde­kesség van bennem, ami mögött nagyon nagy titkokat sejtenek. Ezt minden rendező elmondja, akivel kapcsolatba kerülök.- És jók a megérzéseik?- Végül is igen. Azzal együtt, hogy nyitott ember vagyok és majdnem mindent nyíltan meg­élek, titkaim is vannak. Hát persze!- Kalandok, vészhelyzetek?- A kettő együtt, az az igazi! Ki kell próbálni... fantasztikus! Nem kell hozzá más, csak egy kis vállalkozó szellem vagy bá­torság, kíváncsiság. Hatodik emeleti erkélyről lógtam fejjel lefelé. Most már tudom, milyen érzés. Felmértem. Kaposváron, az első héten leugrottam a zsi­nórpadlásról. Kötélbe kapasz­„Másfél hétig bírtam szó nélkül... “ (Karéi Kouba felvétele) Egy arc a moziból: Börcsök Enikő kodva tizenöt méter magasról. Láttam egy fiút, a Diótörőben, ő csinált valami hasonlót. Meg­vártam, míg kiürül a színház, aztán este tizenegy után, amikor már senki sem volt bent, leugrot­tam szépen. Őrületes érzés volt, ahogy lengtem a nézőtér fölött. De nem tudtam irányítani ma­gam, és mikor egy hatalmas szekrény felé közeledtem a be­épített díszletben, úgy megijed­tem, hogy elengedtem a kötelet és a zenekari árok szélére puf­fantam. Három napig sínben volt a lábam, de egy könnyű kis ín­szalaghúzódással ezt is megúsz­tam. Nekem mindig szerencsém van.- Júliaként, gondolom, az er­kélyen fog majd valami léleg­zetelállítót produkálni.- Ha engedik, biztosan kitalá­lok valamit.- Nem lepődött meg, amikor önre osztották a szerepet? Mert akárhogy nézem is, külsőleg se­hogy sem Júlia.- Ezt én is tudom... meglát­tam a nevem a próbatáblán és azt hittem, hanyatt esek. Micso­da ötlet! De ezért jó Kaposvá­ron, ott olyan szerepeket oszta­nak rám, amilyeneket máshol még csak véletlenül sem kapnék. A Rómeó és Júliát Lukáts Andor rendezi, ő akart engem erre a szerepre, de Babarczy László, az igazgató is mellettem állt. Azt mondták, ez így „világszám“ le­het. Júlia különben sem olyan naív lélek, mint amilyennek Zef- firelli mutatta... ő nagyon is tu­datos emberke, kettőjük közül inkább Rómeó a romantikusabb, azzal együtt, hogy vagány is. De ha az eseményeket nézzük: min­dent Júlia irányít, ő dönt, ő hatá­roz, és a szerelmét is ésszel éri meg. Hogy tizennégy éves és ártatlan? Ezt majd el fogom hi­tetni. Ha nem az első percben, akkor a másodikban.- Első látásra, mit gondol, mi­lyen benyomást kelt az embe­rekben?- Júlia?- Nem, Börcsök Enikő.- Első látásra? Ha csak úgy ülök, vagy ha beszélek is? Mert ha nem beszélek, akkor teljesen mást képzelnek rólam, mint ami­lyen vagyok. Általában félénk, csendes lány benyomását kel­tem, aki nem sok vizet zavar.- Erre megszólal...- ... és már a hangomon is elcsodálkoznak. Kerek arc, rö­vid, barna haj, hozzá mély, füs­tös hang... ez már csak tudato­san cselekvő, akaratos ember lehet.- És nem az?- De, de.- Makacsságot, határozottsá­got is érzek a szavai mögött.- A határozottságot elfoga­dom, de hogy makacs lennék... nem tudom. Azzal, hogy hol a helyem és mennyit érek, tisztá­ban vagyok és önbizalmam is van, igen, de hogy a jó színészek között mennyire vagyok jó, azt már nem vagyok képes felmérni. A három filmfőszerep és amit most kaptam Bereményi Gézá­tól, az mind fontos számomra. De az első figura, amelyről tud­tam, hogy az igazán az enyém, és jobban senki sem tudja elját­szani, mint én, az kaposvári „születésű“. Céliméne számom­ra a tökéletes azonosulás lehető­ségét hozta el.- Filmjei közül melyiket tartja a legfontosabbnak?- A Három nővért.- Meglepett. Azt hittem, az Édes Emma, drága Böbével kez- di majd.- Arról beszélni sem akarok, mert nagyon nem szeretem. Em­bertelen közegben nem könnyű asszisztálni. Mert az volt a dol­gom. Asszisztálnom kellett Jo­hanna Tér Steege mellett. Aki remek ember és nagyszerű szí­nésznő, csak nem vette észre, hogy máshogy bánnak vele és máshogy velem, másfél hétig bírtam szó nélkül. Aztán min­dent elmondtam neki, mert attól féltem, hogy eltávolodom tőle. Szabó Istvántól el is hidegültem alaposan. Nem hiszem, hogy még egyszer hívni fog, bár a Há­rom nővér bemutatója után kap­tam egy levelet tőle. „Maga na­gyon jó színésznő — írta —, le­gyen büszke a filmjére. “ Büszke is vagyok rá nagyon, Lukáts An­dor és Csákányi Eszter mellett a lehető legtöbbet adhattam ma­gamból.- És Szilviként, a Zsötemben?- Az is nekem való szerep volt. A mentalitása, az indulatai, ahogy belép a szobába, ahogy átlátja a dolgokat, ez mind én vagyok. A peep show-beli jele­nettől halálosan féltem. Ez volt az első főszerepem és máris vet­kőznöm kellett. Még jó, hogy ezzel a jelenettel kezdtük a for­gatást, legalább hamarabb túlju­tottam rajta.- Bereményi Géza most ké­szülő filmjében, A turnéban mi­lyen feladatot kapott?- Szépet és nagyot. Színé­szekről szól a film, három férfi­ról és három nőről, akik tájolni mennek. Én a Szubrett vagyok benne, aki helyes és jópofa lány, ha beszél, de ha hallgat, a többi­ek valósággal rettegnek tőle, mert azt hiszik: tud róluk vala­mit. „Ott ült a Szubrett sokat mondó tekintettel.“Ez a mondat gyakran visszatér a forgató- könyvben. Közben persze törté­nik egy s más a lánnyal... abor­tusza van, meghal az apja... egyedül őt éri tragédia.- Böbe és Szilvi még ennél is rosszabbul végezték.- Igen, nekem, most ilyen sze­repek jutnak. Akaratgyenge, ki­szolgáltatott emberkék. Két év múlva talán majd másfajta fel­adatokat kapok. De nincs baj, én így is jól érzem magam. Szabó G. László S úlyos izmokkal és egy könnyű utazótáskával érkezett a grazi fiatalember 22 évvel ezelőtt Amerikába. A kor­látlan lehetőségek hazájában ő tette népszerűvé a body buildinget, miután sorozatban nyerte el a megtisztelő Mr. Uni­versum címet. Amikor Amerika-sz'erte a testedzés már-már népi mozga­lommá vált, a filmrendezők észbe kaptak: lehetetlen, hogy satnya színészeik felvegyék a versenyt a közönség soraiban ülő izomkolosszusokkal. Ekkor fedezték fel Arnold Schwarze- neggert a film számára. Vajon a grazi katonatiszt fia hogyan tudott ekkora karriert csinálni? Szerencséje volt, de valószínűleg az inflációnak is szerepe volt a dologban. „Nagyon érdekel a pénzcsinálás, jóllehet maga a pénz nem annyira fontos a számomra“ - mondja Arnold. Autói: egy terepjáró, egy Cadillac és egy Harley Davidson. Vagyona potom tizennyolcmillió dollárra rűg. A filmkészítésben is azt szeretem a legjobban, hogy csodálatos gázsit kapok. És boldogan fizetem be a jövedelem- adót, mivel tudom, hogy beruházásaim révén az utolsó centig mindent visszanyerek az államtól“ - büszkélkedik. Felesége, Maria Shriver a Kennedy-fivérek unokahúga, ezért sokan felteszik neki a kérdést, hogy republikánus létére hogyan vélekedik a Kennedy-rokonok demokrata politikájá­ról. „Mint ember, mindig csodáltam Teddyt, jóllehet a politiká­jával nem értek egyet. “ Hasonlóan érzett az elnök Kennedy iránt is. „Demokrata volt, de úgy politizált, mint egy republi­kánus.“ Arnold Schwarzenegger az amerikai sikerember megtestesí­tője. Élettörténete hamisítatlan amerikai karriertörténet. Annyi a pénze, hogy össze sem tudja számlálni, gyönyörű nő a felesége, aki ráadásul a leghíresebb amerikai család tagja. A védekező hős: Arnold Schwarzenegger Mire vágyik még? „Nem érdekel, mi lesz tíz év múlva. Egyszerűen megtörténik velem az élet, akár egy film. Bármi­lyen vad ötletem támad, megvalósítom. Inkább a fantáziám irányít, semmint a józan előrelátás“ - vallja. „Annyi pénzre van szükségem, amennyivel minden kedvtelésemet kielégíthe­tem. Számomra mindennél előbbre való a szórakozás. Olyasmi­vel akarom az időmet tölteni, ami mulatságot jelent: teni­szezni, hegyi túrákat tenni, utazgatni és síelni.“ Filmjeit az erőszak fémjelzi. Vajon eszébe jut, hogy a sok véres, erőszakos jelenet kártékonyán hat az emberek lelkére? „Ha így vélekednék, nem csinálnék ilyen filmeket. Én magam is egész életemben erőszakkal teli filmeket néztem, és ennek semmiféle káros hatása nem volt rám. Ami a vásznon történik, senkit nem tesz gyilkossá, kivéve azokat, akik enélkül is hajlamosak a kriminalitásra. Csak a gonoszok cselekszenek gonosz módon. Az én hőseim csupán védekeznek. Az üzenet, amit közvetítenek: légy erős, ravasz és csakis önmagadban bízzál. így minden veszélyt le tudsz győzni.“ Tervezi, hogy következő filmjeit maga rendezi és a saját zsebéből finanszírozza. Mivel rendkívüli külsővel rendelkezik, sajnos többnyire csak skatulyaszerepekre vállalkozhat. Igen furcsán hatna egy könyvelő vagy egy bonyolult lelkivilággal rendelkező, tépelődő neurotikus szerepében. De nem is vágyik tőle idegen területekre. „Az a lényeg, hogy az ember nevét az egész világ ismeri, elfogadja a szakma, és a lehető legmagasabb gázsit kapja.“ Schwarzenegger nem diétázik, nem koplal, eszik, iszik, pipázik, szivarozik, amennyi csak belefér. S ha egy-egy alkalommal túl sok kalóriát fogyaszt, legfeljebb kinyom két­száz fekvőtámaszt. (tm) 1992. Vili. 28.

Next

/
Thumbnails
Contents