Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-31 / 31. szám
BT i/asárnap Dé libábváros Egy képzelt főváros. Látszat. Ábránd. Moszkva, illúzióváros, hazugságváros egy mesterséges birodalom - hol a Szovjetunió, hol Oroszország - élén. Sem európai, sem ázsiai. Egyáltalán semmilyen. Délibábváros. IDOMTALAN, KUSZA METROPOLIS A tatároknak, Napóleonnak, Hitlernek volt ebben kegyetlen tapasztalata. A bevehetetlen Moszkva, amely inkább lángba borul, semhogy meghajoljon a hódítók előtt. Az elfoglalhatatlan Moszkva, amelyet Rettenetes Iván óta egyetlen cár sem tudott leigázni. Olyannyira, hogy minden idők legnagyobb cáija, Nagy Péter elmenekült a Moszkva folyó partjáról, és felépített egy másik fővárost: egy valóságos, civilizált, harmonikus várost, ahol méltóképpen, „kultur- no“ fogadhatta az átutazó európaiakat. Ez a város Szentpétervár a maga velencei hangulatú csatornáival, finom palotáival, az épületeket díszítő szobraival, az Ermi- tázzsal, elegáns templomtornyaival, rendezett kertjeivel... Moszkva, a koldus, szutykos Moszkva soha nem heverte ki ezt a sértést. 1918-ban tárt karokkal fogadta a bolsevikokat, akik visz- szaadták fővárosi rangjelzéseit. A hajdani harmadik Róma, amelynek Konstantinápolyt kellett felváltania, a proletariátus élcsapata jóvoltából született újjá. A ragyogó jövő és a haladás nemzetközi fővárosa! És erős bástya is a sztyepp közepén az ellenséges Nyugattal szemben. A Kreml harsány, népies pompája várta a második és harmadik világbeli elvtársakat, akik vérszomjas és messia- nisztikus akcentussal énekelték az Internacionálét. A kapitalista világból érkező vendégeknek előbb meg kellett hajolniuk a Vörös téri mauzóleum előtt. A féltékeny Moszkva nem csinálta végig az októberi forradalmat, de ördögien felhasználta régi gyűlölete jóllakatására. Gyűlölte a cárokat, német feleségeiket, olasz építőművészeiket, francia nevelőiket, egész Európát, és főleg észak Velencéjét, még ha az felvette is Lenin nevét. Moszkva egyébként soha nem szerette Vlagyimir Iljicset, ezt a Marxon felnőtt emigránst, akit zsidó értelmiségiek vettek körül. Rajongott viszont Sztálinért, a diktátorért. Halálát 1953- ban ugyanolyan túláradóan siratta meg, mint abogy csodálta első hóhérát, Rettenetes Ivánt. Miért lenne hát meglepő, hogy a ribanc Európa által agyba-főbe dicsért Gorbacsov helyett Borisz Jelcint fogadta szívébe, a rámenős, harsány hangú, belevaló embert, aki masszívan iszik, és nem fél semmitől? Vajon a moszkvaiak kivonultak volna az utcára 1991 augusztusában egy anyámasszony katonája miatt? Lázadó Moszkva - az első pillantásra látszik. Idomtalan, kusza metropolis, ahol minden ferde. Silány épületek, megtört perspektívák, stílustalan homlokzatok halmaza, ahol a legkifinomultabb konstrukciók mindig valami roska- dást, repedést, tökéletlenséget tárnak a szemünk elé — amelyek nélkül Moszkva valóságos városnak látszana. Még az új épületek is megdőlnek itt egy kicsit. A talaj minden útkereszteződésnél, az egész városban hullámos. A Vörös tér kicsit homorú. Moszkva nem bán áll a Puskin téri McDonald’s előtt. Az emberarcú kapitalizmus ezen előőrsei elbűvölik és dühít'k a helybélieket, habár ezt sohasem váltanák be. A Pizza Hűt ajtaján a külföldi várakozás nélkül lép be, és ülve étkezik, míg az orosz ember egy óráig ácsorog az üzlet előtt, aztán állva eszik. Ő ugyanis helyi pénzzel fizet, és a rubel szintén csak fikció. Moszkva, megaláztatások városa... Bernard Lecomte moszkvai riportja hisz a geometriának: van két körútja, de nincs középpontja. A Ma- nyezs teret tartják annak, amely a Vörös térhez csatlakozik, és a Moszkva szálló uralja. Még ennek a szállónak a homlokzata is durván aszimmetrikus. PA TYOMKIN-FŐ VÁROS Moszkvában az első egyenes vonalak a hatvanas évek végéről származnak. Akkor létesültek, amikor egy nyugati típusú kerületet kívántak felépíteni, az Új Arba- tot, a régi Arbat romjain. Az Ar- bat! Ez a város legmozgalmasabb kerülete, Moszkva legmoszkvaibb része. Az itteni őslakosok sokáig tiltakoztak, mielőtt elköltöztek volna a külvárosokba, vagy a gazdagabbak Peregyelkino gyantaillatú dácsáiba. Buiat Okudzsava gitárja sírt, a festők és írók tiltakoztak, hogy a földmérők megölik a múltjukat. Hiába. A régi Arbat- ból mára csak egy - természetesen kanyargós - sétálóutca maradt, ahol a külföldiek beszerzik a matr- joska babákat, a hamis ikonokat és a megfeszített Krisztust ábrázoló posztkommunista akverelleket. Moszkva a könyörület városa. Olykor egy-egy torzonborz, félig művész, félig koldus alak néhány kopejkáért borízű hangon Puskint szaval, vagy saját költeményeit adja elő. Moszkva költői mind koldusok egy kicsit. És megfordítva. Moszkva Patyomkin-főváros, hatalmas szemfényvesztés. Üres üzletei, porlepte kirakatai lehangolják a látogatót, aki nem tudja, hogy az emberek itt a munkahelyeken, a kandi szemek elől rejtve szerzik be az árut. A Tverszkaja utcán vagy a Riga piacon sorban álló emberek többsége nem moszkvai, hanem Bakuból vagy Szaratovból jött átutazó, aki elképedve bámulja Christian Dior kirakatát vagy - a luxus csúcsa! - sorMoszkva utcáit elárasztja valami gyászos melankólia, rosszkedvű keménység - sok millió ember ösz- szeszorított foggal és lesütött szemmel jár-kel, mintha sürgősen menekülnie kellene a töredezett járdákról, és el kellene tűnnie a hatalmas parkokban. Ez Moszkva! Az egyszerűség és az élet helye, ahol a fák ellenállnak az időjárás viszontagságainak éppúgy, mint a szeméthalmoknak. Ahol katonák, tudósok, munkanélküliek és anyókák őrzik felváltva a kisgyermekeket és a közös szemétládákat. Tavasszal vattaeső hull a nyárfákról, és mint a hó, beborítja a béke és a szemét e kikötőit. A srácok óriási élvezettel gyújtják meg a földre hullt nyárfavattát. Bravúros vállalkozás: gyufát kapni ugyanis lehetetlen. Baráti kapcsolatai sem szövődtek. Akkor miért jár ki? „Mert nincs hová mennem - magyarázza kedvesen. - Legfeljebb sétálhatnék a parkban. Itt legalább szórakozom.“ A marxista-leninista törvények kőtáblái tiltották a szerencsejátékokat. De Moszkvában a kommunisták soha nem tiltották a lóversenyzést - talán azért, mert a hatalomhoz közelálló alvilág itt mosta tisztára szennyes pénzét. Vasárnaponként és szerdánként a közönség megtölti a lelátókat, és szaklap segítsége nélkül (ilyen ug/anis nem létezik) fogad az egyetlen tulajdonos - az állam - lovaira. Télen, amikor a talajt hó és jég borítja, az emberek szöges bakancsot vesznek fel. Sztálin idejében, de még Brezs- nyev alatt is moszkvaiak tízezrei számára a lóverseny volt az egyetlen legális hely, ahol az emberek ízlelgették a pénz ízét, dédelgették álmaikat. Ez a szegények kaszinója máig is fogadja a kisembereket, és nem tart nekik erklölcsi prédikációt. Moszkva. Nem város, hanem mítosz, amelyben 9 millió ember él, és naponta 3 millió vidéki látogatja, remélve, hogy hozzájut valami árucikkhez. A Tudományos Akadémia szociológusai szerint az életminőség itt annyira leromlott, hogy szerencsésebb, aki Volgográdban vagy Novoszibirszkben él. A városközpontban minden második lakás társbérlet. Mind több a munkanélküli. Általános a korrupció, „meg kell kenni“ a szakembert, ha valaki sírkövet akar vásárolni... A szakadatlan áremeléseket nem kompenzálják a bérek. A nyugdíjasokat különösen sújtja a korábban ismeretlen infláció. A süllyedés annál is fájdalmasabb a moszkvaiaknak, mivel látják egy harsogóan gazdag burzsoá osztály felemelkedését. Soha ennyi butik nem volt, ahol a parfümöket, a farmereket és a kolbászt dollárért vásárolják. A város skizofrén állapotba került. Az újgazdagok Volvójukon száguldoznak, mások leszerelik Ladájuk ablaktörlőjét, nehogy ellopják. Mindenki azt mondja: soha nem volt ilyen szegény, és nem volt ennyire tudatában a szegénységének. Az éhezéstől félve sokan bespájzolnak. Lakásuk erkélyét Genya és Rita Neustadt megpakolta autógumikkal, konzervekkel, tésztafélékkel, zacskós levessel. Ráadásul, a moszkvaiak ezreihez hasonlóan, hetenként többször kijárnak (50 kilométerre) a telküket művelni. Életük az évszakok ritmusában változik; szóba sem jöhet, hogy nyáron üdülni menjenek, a telek nem várhat... A születések száma zuhan. A jövendőmondók, asztrológusok, mágusok vagyonokra tesznek szert. Moszkva lakosai egy olyan rendszer árvái, amely hosszú időn át védelmet nyújtott számukra. A Csermuski kerületben valamikor három üzlet árusította a Kelet-Né- metországból, Jugoszláviából és Lengyelországból származó házHosszú sor kígyózik a drága hamburgerekért a moszkvai McDonald’s előtt SZEGÉNYSÉG ÉS HARSOGÓ GAZDAGSÁG Mint 19 éve minden vasárnap, az idős hölgy most is a lóversenyen tölti a délutánt. A moszkvai lóversenypályán néhány rubelt tesz a találomra kiválasztott lovakra. Nagy összeget soha nem nyert. tartási gépeket és ruhaféléket. Már rég egyik sem kap árut. A Gorkij-park fáradt körhintái és kehes zenekarai már nem vonzzák a vasárnapi sétálókat, mint hajdanán. A színház- és hangversenytermek sem olyan zsúfoltak, bár a jegyárak még olcsók. „A tévé hírei sokkal látványosabbak, mint amit én csinálnék“ - panaszkodik egy rendező. FIATALOK ÉS AZ AL VILÁG Különösen nagy a zűrzavar a fiatalok fejében. „Ebben az országban az győz, aki a legerősebb. Ezért én akarok a legerősebb lenni“ - mondja a 17 éves Vlagyik, és felemeli súlyzóit. Moszkva egyik szomorú külvárosában, Vukinóban vagyunk, ahol egy régi bisztrót alakítottak át tornateremmé. Vlagyik és barátai minden este lejönnek ide, hogy építgessék Schwar- zenegger-módra dagadó izomzatúkat. O a hősük. De a dicsőségért megizzadni nem hajlandók; „Sportolónak lenni, az túró“. Vlagyik régebben a ljuberci bandába tartozott, terrorizálták Moszkvát, és rendszeresen összeverték a „kaukázusiakat“. Ma már felhagyott ezekkel a gyermeteg dolgokkal. „Csak a mani a fontos“ — szögezi le. Őszinte, rokonszenves, értelmes fiú, higgadtan fogalmazza meg életcélját: „Zsaroló akarok lenni“. Ez azt jelenti, hogy egyike lesz azoknak a csicsás melegítőben járó fickóknak, akik „védelmet“ ajánlanak a kiskereskedőknek, vendéglősöknek, árusoknak, egyszóval a magánvállalkozóknak. Veszélyes foglalkozás, nem? A kérdés mosolyra készteti Vlagyi- kot. „Ha van dollárod, a zsaruk nem zaklatnak“. Az „erkölcs“ szóra már teli szájjal nevet: „Meg kell élni.“ Barátja, Aleksz, akivel együtt edz, 20 éves, szépen kidolgozott mellizmokkal. Foglalkozása eléggé titokzatos. „Üzlet“ - mondja. Értjük. Kirill, egy másik izom- pacsirta már „testőrként“ dolgozik. Foglaljuk csak össze: ebben a rosszul szellőző tornateremben a fiatalok egyik fele zsaroló, a másik fele testőr akar lenni? Igen - jelenti ki a három barát. Vlagyik bandájának életcélja könnyen megmagyarázható. Egyes ifjú zsarolók - számuk a városban több ezer - olyan Szuzukival parádéznak, amelynek ára egy évszázadi átlagfizetés... És a fiatal moszkvaiak semmiféle „becsületes“ lehetőséget nem látnak arra, hogy pénzt keressenek. „Pénzen“ természetesen dollár értendő. „Az én szakmámmal - kőműves vagyok - havi 500 rubelt keresnék. Csak a farmerem ezer rubelbe került!“ - mondja Szása, aki a rok- kerek minden kellékét viseli: bőr- dzseki, fémlapokkal díszített csizma, gyűrűk minden ujján. Ő is üzletről beszél: bonyolult kereskedelmi forgalomról van szó, farmerek, órák, televíziók, amelyek lengyel közvetítéssel Törökországból érkeznek. A kaukázusi árusok szállítanak marihuánát és mákot is. A moszkvai termék - receptje: a felhasított mákgumót meg kell főzni, és a lét intravénás injekció formájában felhasználni - rendkívül veszélyes, de a szakértők szerint nem nagyon elterjedt. Az egyetlen valóságos drog a dollár. „Nálunk az iskolában minden fiú seftel! — magyarázza Andrej, a 16 éves gimnazista. - A kicsik cigarettát árulnak, a nagyobbak mindent. Még a katonáktól szerzett fegyvereket is.“ 15 000 rubel egy kalasnyikov. Jegyezzük meg, csak a fiúk kereskednek. A lányok - egy hivatalos felmérés szerint - főleg arról álmodoznak, hogy „dolláros pros- tik“ lesznek. A nagyralátóbbak egy nyugati vállalatnál szeretnének dolgozni. Az álmuk álma: házasság egy nyugati férfival. „Moszkvában minden eladó. A fiatalok mindenre kaphatók. Aggódom a jövőjük miatt“ - mondja egy EGK-tisztségviselő, aki élelmiszersegélyeket oszt el Moszkvában. „Elhappolták az egész segélyt - vág vissza Szása, Vlagyik, Andrej -, a maffiáé lett minden.“ A maffia? Ebbe a tág fogalomba gyömöszölnek bele gengsztereket, politikusokat, korrupt rendőröket ... És nem is nagyon tévednek: közismert az általános korrupció. A rendőröknél a módszer egészen primitív: az utcán megvárják, hogy a srácok bezsebeljenek néhány dollárt, azután elkobozzák tőlük a bevétel felét. Az árak az égig szöknek, az elkeseredés nőttön nő, a derűlátók megátalkodottan keresik a haladás jeleit. (A L’Express nyomán) 1992. VII. 31.
