Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-24 / 4. szám

Mielőtt megbotránkoznék a kedves olvasó, eláruljuk: tudjuk mi, hogy nem egészen így hangzik a már közmondássá vált szállóige: mi változtattuk meg. Nyelvében él a nemzet - halljuk e megállapítást előadók szájából, olvassuk összejövetelek felirataként. Nem tudjuk, ki volt a megalkotója - tulajdonítják Kazinczynak, Kölcseynek, Széchenyinek és másoknak -, de ez talán nem is lényeges. Bessenyeitől Arany Jánosig több nagy írónk, toliforgatónk írt le hasonló értelmű mondatot, így nehéz volna megmondani, hogy szónokok ajkán, írók tollán kiéből csiszolódott ki a mai forma. A fontos az, hogy amit ez a szállóige mond, az megfellebbezhetetlen igazság.

De ha a nemzet a nyelvében él, mennyivel inkább abban él a nemzetiség, a nemzeti kisebbség! Ennek aztán igazán a nyelv a megtartója, mentsvára, mindene! Amíg az anyanyelvét fel nem adja, addig meglesz az azonosságtudata, s nem bomlik fel a többségi népek- nemzetek oldó hatású közegében. Megtanulhatja nyugodtan ezeknek a nyelvét, mert ha a magáét is biztosan ismeri és használja, az új nem szorítja ki a régit. A baj akkor kezdődik, amikor a kisebbségi egyén úgy érzi: az új nyelv fölébe kerekedett a réginek. Az újat már biztosabban, fölényesebben alkalmazza, mint a szegényesebbnek, megkopottabbnak érzett régit. Amikor a családban elsajátított nyelvvel primitívnek érzi magát, az újnak a könnyed használata viszont biztosabbá teszi fellépését, sót a magasabbrendűség érzését kelti benne. Az ilyen ember aztán könnyen nyelvet vált.

S aki nyelvet vált, az lelket cserél.

De ez a kettős csere korántsem elkerülhetetlen velejárója a kisebbségi létnek. A tájékozatlanság és a közönyösség a kiváltó oka. Számos szülő megelégszik azzal a nyelvtudással, amelyet gyermeke a családban szerez. „Tud ö magyarul, tanuljon inkább szlovákul!“ - döntik el otthon az iskoláztatás kérdéJAKAB ISTVÁN,

sét s ezzel együtt gyakran a gyermek sorsát. A szlovák iskolába íratott tanulók közül kiváló eredményt csak a nagyon tehetségesek érnek el, nagy többségüknek nehézséget okoz a különféle tantárgyak (matematika, fizika, kémia, történelem stb.) anyagának megértése, még inkább reprodukálása (feleléskor) szlovák nyelven. Az idegen (angol, német stb.) nyelvek tanulása szintén megterhelő egy másik idegen nyelv közvetítésével. A szorgalmasak sokszor „magolásra“ kényszerülnek, a kevésbé kitartóak beérik rosszabb jeggyel, s rá vannak utalva a pedagógusok elnéző magatartására. Az érvényesülés helyett nemegyszer kudarc az osztályrésze az átlagosabb képességű tanulónak: a rosszabb osztályzatok akadályai lesznek az egyetemi, főiskolai felvételnek, a tudás fedezet nélkül kapott jobb középiskolai jegy pedig később bizonyul bumerángnak: már számos (egy kis szerencsével vagy protekcióval) felvett hallgatót kényszerí- tett tanulmányainak abbahagyására.

A tanulót és a szülőt egyaránt csalódás éri ilyenkor. Sőt néha már előbb is - a gyengébb tanulmányi előmenetel miatt, amely beárnyékolja az érvényesülés elképzelt kilátásait. Az ifjúnak a csalódását némileg enyhíti az a felfedezés, hogy talán mégsem volt hiábavaló

a küzdelme: a szlovák nyelvet választékosabban használja, mint a magyart. Es több esetben bekövetkezik a nyelvváltás. Vesztesnek főképpen a szülő érzi magát: amikor nagyszülővé válva azon kesereg, hogy nem érti unokái nyelvét. S még egy vesztes lett: a magyarság.

Nem új keletű felfedezés, hogy a családban folyó anyanyelvtanulás nem elégséges. Gyermekkorában az egyén csupán a legszükségesebb szavakat sajátítja el környezetétől, kiejtése ennek jegyeit viseli magán, gondolatainak kifejezésére (mondatszerkesztésére) is ez a környezet van hatással. Az ösztönös anyanyelvtanulást fel kell váltania a tudatosnak, illetve a nyelvtanulást a nyelvtanításnak kell

segítenie. Tanulnunk kell tehát anyanyelvűnket is!

Ez szintén nem mai felfedezés és tanács, hiszen Révai Miklós nyelvtudós már a 18. században korholta azt a megátalkodott és oktalan büszkeséget, amely ilyen „ítéletre“

késztetett sok magyart:

.....született magyar

va

gyok, anyám tejével szoptam hazai nyelvünket, tudok magyarul; miért s kitől tanuljak magyarul?“ Jan Amos Komensky nagy cseh pedagógus még a 17. században - a latin nyelv uralma idején - hangsúlyozta, hogy a tudományok alapjait anyanyelvükön kell elsajátítaniuk a tanulóknak. Igen, mert a családban ösztönös módon szerzett anyanyelvi ismeretek csak ahhoz szolgálhatnak alapul, hogy egyrészt az anyanyelvoktatás keretében továbbfejlesszük őket, másrészt a különféle tantárgyak anyanyelven történő oktatását rájuk építsük. Régi tapasztalat, hogy aki az otthonról hozott szerény nyelvismerettel megelégedve, idegen nyelven végzi iskoláit, az bár az iskola tanítási nyelvét jobban elsajátítja, mint anyanyelvét, végeredményben azonban alaposan egyik nyelvet sem fogja ismerni. De aki az otthon szerzett nyelvtudását továbbfejleszti az iskolában, s ezen a nyelven szerzi meg az általános műveltséghez szükséges ismereteket, az később erre az alapra már idegen nyelven is építhet.

Gyermekeink iskoláztatásával kapcsolatban tehát egy fő cél elérésére kell törekednünk: az anyanyelvi műveltség fejlesztésére. Ennek eszköze: az anyanyelvi és az anyanyelvű oktatás.

a Komensky Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetője

Nyelvében él nemzetiség

(Mészáros Dénes felvétele)

Csodálatos téli világ