Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-26 / 26. szám
»> «fEGY ÖRKÉNY-KŐNYV KAPCSÁN TANAI BELLÁVAL- Üzent valamit Örkény a bemutató elé? Örömhírek, dohogások, „helyzetjelentések“, félmondatokba tömörített színházi híradások, velős megjegyzések. Könnyed hangvételben írt, borítékokból előkerült irodalmi értékek. Örkény István most először közreadott sorai az Ünnepi Könyvhéten megjelent Levelek egy percben című kötetben. Olvasom a Vajda Sándornak írott, 1972 áprilisában postázott sorokat: „A Macskajátékot (...) 17-én mutatják be Marosvásárhelyen Tanai Bellával, aki állítólag igen nagy színésznő. Mi nem megyünk le a bemutatóra, mert április végén jön a húgom látogatóba, és akkor majd együtt lemegyünk.“ El is jöttek, meséli a színháztörténeti eseményként elkönyvelt erdélyi előadás Or- bánnéja, Tanai Bella, és neki címzett Örkény-leveleket tesz elém az asztalra.- Próbáljuk meg feleleveníteni azt a nagy hírű előadást. Kitől kapta meg és ki rendezte a darabot? — Kovács György hozta át a szövegkönyvet Örkény Istvántól. Én negyvenkét éves voltam akkor, Orbánné viszont hatvanhét éves asszony. Kovács György félt is nagyon, hogy visszaadom a szerepet, be is jelentette, hogy ha nem vállalom el, nem fogja megrendezni a darabot. Olvasd el és aludj rá egyet, holnap reggel mindent megbeszélünk, mondta. De nem kellett győzködnie. Elolvastam a darabot és már hallottam is, hogyan fogom mondani a szöveget. Ilyet én soha, egyetlenegyszer sem éreztem addig. Miriggyel is, az Esőcsináló Lizzie-jével is, vagy a Fizikusok Zahnd doktornőjével is keményen megdolgoztam, Orbánné monológjai viszont annyira emberiek, annyira élőek, hogy a színész már-már képes azt hinni: a saját szövegét mondja. Vagy úgy gondolja, ezt egyenesen neki és róla irta Örkény. — A tolókocsiban is egyenes derékkal ülő, nemes tartásával méltóságot árasztó Gizus nem állt volna közelebb színészi al- katához?- Én nem vagyok Orbánné, az tény, ennek dacára boldogan játszottam a szerepet, mert annyira jól van megírva, hogy az első pillanattól fogva tudtam, mit kell csinálnom. Nem is figyeltem semmi másra akkoriban, mindenütt csak Orbánnét láttam, meg a macskát a karján, a fél deci tejet, a pongyoláját... a rendezőnek is csupán annyi dolga volt velem, hogy közölje, hol jövök be, hol megyek ki, mikor ülök le és mikor állok fel.-Nem. Semmit. Azok'a szavai viszont, amelyeket az általa látott előadás után mondott, valósággal belémivódtak. „Én eddig nem is tudtam, hogy ebben a darabban ilyen irtózatos mélységekben turkáltam. Erre maga által jöttem rá. És azt sem tudtam, hogy a komédiának ilyen magas fokát értem el. “ Ezt mondta, és ezt el nem felejtem soha. Egyébként csaknem százszor játszottuk a darabot, és minden egyes alkalommal hatalmas sikere volt. — Milyen ember benyomását keltette Örkény, hogy őrzi őt az emlékezetében? — Békés, csendes, kellemes beszélgetést folytattunk. Nem szeretem a nagy szavakat, de nem mondhatok mást: csodálatos ember volt. Mellesleg milyen lehet egy szívszorító macskajátékot kiötlő zseniális író? Csak ilyen. Egyszerű, szelíd, kedves és közvetlen.- Első levelét 1972. május elsején írta önnek a következő szöveggel: „Még mielőtt Erdélyből elmennék, a tegnapi remek- lés hatása alatt hadd mondjam el még egyszer, milyen szívbemar- koló és felejthetetlen Orbánnét viszünk haza a szívünkben. Kézcsókkal, örök barátsággal, Örkény István.“ Ezután képesla- pok is jöttek és itt egy kártya is egyetlen mondattal: „Tanai Bellának, a Macskajáték első hősi sebesültjének a határon túl is híressé vált nagy alakításért hódolattal küldi Örkény István.“ Hősi sebesült?- Combizomszakadást kaptam egy előadás végén. Abban a jelenetben, amikor Orbánné és Egérke macskajátékkal próbálják felvidítani egymást. Illyés Kinga hátán kellett legurulnom, s valahogy úgy estem a lábára, hogy a cipője éles sarka a combomat érte.- Hogyan jutott el Örkényhez a baleset híre?- Erre nem emlékszem, csak arra, hogy egy jugoszláviai turné maradt el emiatt. Örkény egyébként mindent tudott rólam, mi elég szoros kapcsolatban voltunk. Az áttelepülésünket is ő intézgette; ha a román fél huzavonája miatt lejárt a magyar állam befogadója, fogta a telefont és meghosszabbíttatta. Négy évig „települtünk“, azalatt Örkény állandóan a sorsunkat rendezgette.- Édes Bella - írja 1976. no- vember 26-ai levelében - Ma hívott fel Sík Ferenc rendező, aki ottjártakor látta a Macskajátékot és el volt ragadtatva magától, az előadástól, a sikertől. El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok és azt sem tu- dom, hogy köszönjem ezt meg magának. A legjobb volna személyesen, vagyis úgy, ha egykét hétre kirándulnának Budapestre. Rettentően szeretném már magukat látni, s valamit hallani a maga szájából az előadásról. Nálunk maguk mindig szívesen látott vendégek. (...) ígérem, hogy finom vacsorát fognak kapni, bár azt nem mi főzzük, hanem az anyósom. Új darabomat, a Kulcskeresőket a Nemzeti januárban fogja bemutatni. Küldtem magának egy példányt a színházi címre (...) magának isteni szerepe volna benne, itt Törőcsik Mari játssza, már próbálnak. Édesem, sokszor és a régi szeretettel csókolom az egész családot, magának a Macskajátékért mélyen megemelem kalapomat. Mind imádjuk magát. Örkény István.“- Ezt a levelet már a felújított előadás után kaptam, két-három éves kihagyás után, az új színházban ugyanis újra műsorra tűztük a darabot. A siker még nagyobb volt, a történet, ha lehet, még igazabb. Közben vártuk a választ Bukarestből, hogy mikor települhetünk. Magyarországra azokban a hónapokban már nem jöhettünk, Örkénnyel levélben vagy telefonon értekeztünk. Általában ő hívott és hogy rajtunk kívül senki se értse, olyanokat, mondott, hogy „Hallom, megint fáj a feje, küldöm a porokat.“ Ez azt jelentette, hogy sikerült elintéznie az újabb befogadót. Ha az nem volt elég, én hívtam őt, hogy beteg a lábam, újabb „gyógypapucs“ kellene, pontosan olyan, mint amilyet a múltkor küldött.- „Kedves Bella — írja egy Csopakon feladott képeslapon —, nem jó, hogy a maga migrénjei még mindig visszatérnek.“- Arra reagál, hogy még mindig nem kaptuk meg a román engedélyt.- „A kért orvosságot ismét megígérték, remélem, ezúttal használni fog. Ezt ugyan már a múltkor is reméltük.“ , — Igen, hatszori kérvényezés után kaptuk meg a választ, hogy költözhetünk, de ha nincs Örkény, aki szüntelenül intézkedett, még tovább húzódik az ügyünk.- „Ezentúl is mindenkivel beszélek majd, akitől bármit is remélhetek“ — üzente 1977. no- vembeT 16-án feladott képes- lapján.- Ez is az ő emberi nagyságát jelzi: továbbra is segíteni akart. Ha nem vitte volna őt el a betegsége 1979-ben, akkor biztos, hogy máshogy alakul a pályám, mert ő nagyon-nagyon hitt bennem. Az erőd női főszerepét is neki köszönhetem...- ... amelyért Rómában, a tudományos-fantasztikus filmek fesztiválján- a legjobb női alakítás díját kapta. Ha élne Örkény, elárulná neki, hogy időközben ön is elkezdett írni?- Biztosan. Kíváncsi lennék a véleményére. Jó lenne tanácsokat, bátorítást kapni tőle, de az is lehet, hogy azt mondaná: Hagyja abba, Bella, nem magának való ez. Szinte hallom a hangját... tele van szeretettel. Szabó G. László Azt mondják, Gerard Depardieu francia filmszínész habzsolja az életet. Rendkívüli étvággyal eszik, vizespohárból issza a bort, mondanivalóját erőteljes geszti- kulálással kíséri. No, persze a finom burgundi borokhoz hozzá is szokhatott már, hiszen állítólag pazar szőlőskertek tulajdonosa. Éppen negyvenhárom esztendős ez az életvidám és fáradhatatlan férfiú, aki napjaink vitathatatlanul legjobb és legnépszerűbb francia színésze. - O Franciaország lelke - mondja róla Bertrand Blier, több filmjének írója és rendezője. S ez a „nagy“ lélek valóban sok mindenre képes. Eddig hatvanöt filmben játszott, komikus és tragikus figurát egyaránt különleges szuggesztivitással alakít, mindig úgy, ahogy a szerep, a pillanat megkívánja. Egyszerűen imádják a franciák, a neve fogalommá vált közöttük. Ha valaki egy különleges emberpéldánnyal találkozik, aléltan sóhajtja: Ó, ez egy Depardieu! Pedig igazán nem mondható szépfiúnak. Az orra akár egy boxolóé, hatalmas, öszvérszerű arcát lógó haj keretezi, apró szemei mélyen ülnek kiugró pofacsontjai fölött. És mégis, valami nyers erő, varázslatos charme árad belőle, amelynek honfitársai sem tudnak ellenállni. Talán azért, mert ez az ember sohasem langyos. Vagy forró vagy hideg, de mindig „valamilyen“. Például megengedi magának azt a pimaszságot, hogy ma is boldog családban éljen 18 meg 20 esztendős gyemekeivel. Talán azért is értékeli annyira a nyugodt, meleg családi otthont, mert igen szegény, zaklatott körülmények között nőtt fel. Egy isten háta mögötti kisvárosban, Chateauroux-ban született, egy majdnem analfabéta szövőgyári munkás gyermekeként. Életrajzírói szerint már kiskorában megerősödött benne a vágy, hogy mindenáron ki kell törnie abból a környezetből. Autodidakta módon tanul, olvas, és nagy fordulatot jelent az életében, amikor megismerkedik Dosztojevszkij művészetével. Rendkívüli hatással van rá az orosz író emberismerete, lélekábrázolása, szép nyelve. És a faragatlan fiú, aki sokáig nehezen fejezte ki magát, talán Dosztojevszkij hatására kinyílik, megtanul beszélni és az előadóművészetet választja élethivatásul. Aztán jönnek a jobbnál jobb szerepek, ő pedig egyre népszerűbb lesz Franciaországban. A világ leghatalmasabb filmipara azonban nem francia nyelvű. És felvetődik a kérdés, vajon Depardieu át tudja-e váltani ösztönös, nyers, francia tehetségét nemzetközi sztárság- ra? Valamikor, a boldog békeidőkben néhány szépséges francia „hálószobaszínésznek“, így Maurice Chevalier-nek vagy Charles Boyer- nek már sikerült. De vajon ennek a „nyers“ tehetségnek elegendő-e az akarata hozzá? A válaszhoz nem kell nagy jóstehetség: Minden bizonnyal! A Cyrano-ból készített filmbeli alakításáért Oscar-díjra jelölték, és van már egy amerikai sikerfilm is a háta mögött, a Zöld kártya című, amely ugyan számára csak ujjgyakorlatot jelentett, az amerikai közönséget mégis elbűvölte. Gerard Depardieu tehát ott áll már a kapuban. Talán csak hetek kérdése és Hollywoodot is meghódítja. Amikor a kritikusok arról faggatják, vajon őszerinte mi lehet a sikerének titka, csak mosolyog: — Tudják, a nagyanyám boszorkány volt. Ahol megjelent és felemelte a kezét, meggyógyultak az emberek. p_ [ ! ^ i 11 ... | „ Csaknem százszor játszottuk...
