Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-19 / 25. szám
Történelmi áttekintés M/AGYAROR Z A . G 1 1 szerb ■ magyar l«'«Vl horvát 111 ti román h—1 szlovák, cseh 111II ruszin, orosz, ukrán ROMANIA B| Ö [Belgrád ” E R B I A A VAJDASÁG NEMZETISÉGI TÉRKÉPE AZ 1981-ES NÉPSZÁMLÁLÁS ALAP JÁN. (AZ ABSZOLÚT TÖBBSÉGBEN LÉVŐ ETNIKUMOK) Több olvasónk kérte, hogy gyakrabban foglalkozzunk a más országok területén élő magyar nemzetiségekkel. Kérésüknek igyekszünk eleget tenni. Ezúttal a Vajdaság történelmét ismertetjük dióhéjban a Heti Világ- gazdaság cikke alapján. A véres nemzetiségi harcok szerencsére egyelőre elkerülték a Vajdaságot, azonban a jelenlegi szerb politika egyre nehezebb helyzetbe kényszeríti az ott élő magyarokat, és sokan kénytelenek elmenekülni szülőföldjükről. Az a veszély is fennáll, hogy az önállóvá vált köztársaságokból elmenekült szerbeket betelepítik az eltávozott magyarok házaiba, gazdaságaiba. A kommunizmus bukása utáni féktelen nacionalizmusnak elrettentő pélája az, ami jelenleg a volt Jugoszlávia területén folyik. A Vajdaság közel kétmillió lakosának 8 százaléka egy tavalyi népszámláláson még „jugoszlávnak“ vallotta magát, azaz nem sorolta magát sem az 57 százaléknyi szerb, sem a 17 százaléknyi magyar, sem a többi délszláv nép, sem a románok, szlovákok vagy ruszinok közé. E nemzetiségi mixtúra összetétele az elmúlt évszázadokban is jelentősen változott, most is változik, és várhatóan változni is fog. A honfoglaláskor ideérkező magyarság asszimilálta a vidéken talált gyér szláv népességet. A magyarok többségben maradtak egészen a török hódításokig, ám a 15-16. században sokan elpusztultak és elmenekültek, s helyüket a több hullámban északra húzódó szer- bek vették át. A törökellenes felszabadító harcok során a szerbek száma is drasztikusan csökkent, de e veszteséget újabb bevándorlási hullámok pótolták; a legnagyobbat, 1690-ben a legendás Csernojevics pátriárka vezette. A magyarok a Délvidéket ugyan továbbra is Magyarország integráns részének tekintették, míg a betelepülő szerbeknek I. Lipót császár diplomája még abban az évben megadta az autonómiát, ám ebből az idők során csalj egyházi önigazgatás maradt. A 18. század elején a népességet csaknem kizárólag szerbek alkották, ám a vidéket a felszabadító jogán megszerző Habsburgok az 1720-as évektől németeket telepítettek be, az 1740-es évektől magyarokat, később pedig - kisebb arányban - szlovákokat, románokat, ruszinokat is. A szerbek főleg határőrök voltak, akik - a szolgálat fejében - mentesültek a jobbágyi kötelességektől, s márcsak ezért is Bécs lekötelezettjeinek érezték magukat. Az udvar köny- nyedén fölhasználhatta őket a Rákóczi- és a Kossuth-féle szabadságmozgalmak ellen is, hiszen azok nem sok megértést tanúsítottak autonómiaigényeik iránt. A „Szerb Vajdaság“ 1849-ben közvetlenül Bécs fennhatósága alá került, de sem területe, sem státusa nem felelt meg a szerb követeléseknek, így 1860- as megszűnésekor (a magyar megye- rendszerbe való betagolásakor) maguk a szerbek sem sajnálták ezt a Bach-féle konstrukciót. A kiegyezés és a nyomában kialakuló új államrend ellen a magyarországi nemzetiségek közül a szer- bek emelték a legtöbb kifogást, akikben nemcsak az autonóm Vajdaság, hanem a Szerbiával és Horvátországgal való összefogás gondolata is tovább élt. 1918. november 25-én a zömmel szerb képviselőkből álló vajdasági szkupscsina ki is mondta Vajdaság Szerbiához való csatlakozását, Trianon mégsem Szerbiához, hanem - a belső hovatartozás rögzítése nélkül - a Szerb -Horvát-Szlovén Királysághoz csatolta. A területe eleinte külön egységet képezett, az 1929-es közigazgatási reform során pedig - ószerbiai területekkel egyetemben - beolvasztották az úgynevezett Duna-Bánságba. Míg 1910-ben a délvidéki területek 1,32 millió lakosából 382 ezer volt szerb (további 70 ezer egyéb délszláv), 422 ezer magyar, 301 ezer német, a két háború közti betelepítések (és több tízezer magyar áttelepü- lése) nyomán már a szerbek váltak a legnagyobb népcsoporttá. 1941 -ben a Szeb-Horvát-Szlovén Királysággal együtt a Vajdaságot is felosztották (1944-ig Bácska és Baranya magyar, Bánát pedig német fennhatóság alatt állt). Az 1945-ben autonóm tartományként Szerbiához kerülő Vajdaságot úgy alakították ki, hogy a zömmel szerbek lakta Szerémség nagy részét hozzácsatolták, a vegyes lakosságú Baranyát viszont Horvátország kapta meg. Ennek, valamint az utolsó, szervezett betelepítési hullámnak és a németek kitelepítésének köszönhetően a szerbek csakhamar abszolút többségbe kerültek: az 1948-as népszámlálás adatai szerint az akkor már 1,63 milliós lakosságból mindössze 418 ezer volt magyar, a németek száma 32 ezerre süllyedt. A Vajdaság igazi, széles körű autonómiát csak a 60-as évek reformjai során kapott; e státusát rögzítette végül az 1974- es alkotmány. Az autonómia a Vajdaságra mint területre vonatkozott, azaz nem külön-külön az egyes nemzeti közösségekre: azok szerveződését itt- Szlovéniától és Horvátországtól eltérően - mindig nacionalizmusnak tartották. A szerbek még a Vajdaságban is a számarányuknál nagyobb befolyást kaptak, de a nemzetiségekhez tartozóknak- a volt szocialista államokkal összevetve - jó dolguk volt. Az „őshonos" vajdasági szerbek és a háború után délről felköltöző „telepesek“ között még ma is hatalmas mentalitásbeli különbségek feszülnek. Az előbbiek ugyanis - bár nem hagyták el ortodox hitüket - egyre inkább a középeurópai kulturális térség részeivé váltak, s kialakult „vajdasági öntudatuk“, amelyet gazdasági tényezők is erősítettek, minthogy a tartomány a jugoszláv agrár- termelés központja volt, továbbá, hogy a közvetlen belgrádi dominancia mindig kizsákmányolással járt. A „telepesek“ viszont jobban őrzik a balkáni hagyományokat, és sokkalta fogékonyabbak az „össznemzeti létkérdésekre“. A telepesek adták annak a „joghurtforradalomnak“ a fő bázisát, amellyel Szlobodan Milosevics véget vetett a Vajdaság két évtizedes autonómiájának: 1988 nyarán és kora őszén szerb nacionalista tüntetéshullám árasztotta el a Vajdaságot, októberben lemondásra kényszerítve a régi vezetést. Az „őshonos“ vajdaságiak - mind a szerbek, mind a nemzetiségiek - passzívan viselkedtek, azaz nem tüntettek, de nem keltek a status quo védelmére sem, hiszen a régi kommunista gárdát sem sajnálták, s a Vajdasági Kommunista Sz^/etség új vezetésébe néhány, a reformokra fogékonyabb politikus is bekerült. De csak átmenetileg, 1989 januárjában a tartományi pártkonferencián a Ne- deljko Szipovacs vezette milosevicsista frakció szilárdan magához ragadta a kormányrudat. Márciusban a képviselőház megszüntette a tartomány külügyi, belügyi, igazságszolgáltatási és gazdaságirányítási jogosítványait. A vezető posztokat mindenütt „telepes“, milosevicsista csoportok foglalták el, akik a sajtóvezérkart lecserélték, állandó kísérleteket tettek a magyar újságok főszerkesztőinek leváltására, a köz- igazgatást pedig épp most igyekszenek „körzetesíteni“; a tervezett reformok eredményeképp az „északi tartományban“ alig maradna nemzetiségi többségű körzet és választókerület. Juhász József Miné) hamarabb, annál Jobb Egyre több azoknak az iskolás kor előtti amerikai gyerekeknek a száma, akik egyszerre két-három nyelven tanulnak beszélni. Számos szakember és szülő megállapította, hogy egy másik nyelv tanulása fejleszti a gyerekek szellemi képességeit. A felmérések bebizonyították, hogy azoknak a nebulóknak, akik két nyelven beszélnek, fejlettebb a képzelőerejük, jobban tudnak bánni az absztrakt fogalmakkal és gyorsabb az észjárásuk, mint azoknak a gyerekeknek, akik csak anyanyelvükön beszélnek. Az alkalmazott nyelvtudomány washingtoni központjának adatai szerint az Egyesült Államokban jelenleg több mint 1200 nyelvtanulási program létezik a hatévesnél fiatalabb gyerekek számára. Azonban még ez sem képes kielégíteni a nyelvtanfolyamok iránti igényeket. Milwaukee-ban három iskola német, francia és spanyol nyelvű tanfolyamot indított négyéves gyerekeknek. A jelentkezők száma mindegyik osztályban túllépte az ötvenet. Washingtonban a Nemzetközi Iskolában megkétszereződött az iskoláskor előtti osztályokba, valamint a francia és spanyol nyelvű óvodákba jelentkezők száma. Néhány éve még nem létezett egyetlen nyelvkönyv sem az iskoláskor előtti nyelvoktatásról. Ma már több tucat áll a pedagógusok és a szülők rendelkezésére. Günter Brandt, a washingtoni Nemzetközi Iskola igazgatója szerint e korai nyelvtanfolyamokra jelentkező szülők leggyakoribb érve: „A világ egyre kisebb és az amerikaiaknak meg kell érteniük, hogy nem szabad elszigetelődniük.“ Számos szülő sajnálja, hogy kora gyermekkorában nem tanulhatott idegen nyelvet. Mások családi hagyományok megőrzése miatt taníttatják gyereküket. San Franciscóban például a japán nyelvtanfolyamokra járó gyerekeknek csaknem a fele japán származású. A két nyelvet beszélő gyerekek hamarabb Megtanulnak olvasni, mint egy nyelvet beszélő társaik. Ezt állítja Kenji Hakuta a Yale Egyetem pszichológusa, aki könyvet írt a bilingvizmusról. Hakuta szerint az olvasás ugyanolyan képesség, mint két dialektus ismerete. Ha a gyerek tudja, hogy két különféleképpen hangzó szó ugyanazt a tárgyat jelenti, megkönnyíti annak megértését, hogy a nyomtatott szó szintén szimbólum. A szülők éveken át attól tartottak, hogy ha egyszerre két nyelv tanulására kényszerítik a gyerekeket, az zavart kelthet bennük. A tudósok, azonban megállapították, hogy a két nyelven beszélő családok gyermekei egy kicsit ugyan később kezdenek el beszélni, de ha már megtanulnak, sokkal ügyesebben kommunikálnak, mint társaik. A két nyelven beszélő, iskoláskor előtti gyerekek gyakran keverik a nyelvet, amit régen úgy magyaráztak, hogy összezavarják azt. Az újabb tanulmányok szerint ennek épp az ellenkezője az igaz. A gyerek egyik nyelv szavaival kihangsúlyozza a másikat. „Kihasználják mindkét nyelv gazdagságát“ - állapítja meg Hakuta. Azonban azt is jó tudni, hogy a gyerekek nem „nyelvi szivacsok“. A szakemberek ugyan melegen ajánlják már az iskoláskor előtti idegennyelv tanulást, azonban figyelmeztetik a szülőket, hogy megfelelő fáradság és időráfordítás nélkül ne reméljenek eredményeket. Katherine Snow, a felnőttképzés harwardi pedagógiai intézetének docense megvizsgálta a hollandul tanuló angol szülőket és gyerekeiket. Megállapította, hogy ha a felnőtt és a gyerek egyformán igyekszik, a felnőtt gyorsabban megtanulja a nyelvet. Szerinte a felnőtt gyorsabban megérti, hogyan „kell a nyelvvel bánni“, és a gyerekekkel ellentétben nekik már fejlett stratégiájuk van a szavak és a nyelvtan elsajátítására. A tanítók véleménye szerint a gyerekeknek két előnyük van a felnőttekkel szemben; először is, semmi nem akadályozza őket az új hangzók elsajátításában, ami szorosan hozzátartozik a nyelvtanuláshoz, másodszor, ha elég korán kezdik a nyelvtanulást, kiejtésük természetes lesz, hangsúlyuk olyan, mint a „bennszülötteké“. A kiejtés legfinomabb árnyalatainak elsajátítására a legalkalmasabbnak a kamaszkort tartják. A Maryland államban, Silver Springben lakó Paul Duston Munoz már hároméves korában elhatározta, hogy hátat fordít a spanyol nyelvnek. Anyjának azt mondta, hogy nem akar más lenni, mint a többiek. Noha anyja spanyolul beszél hozzá, a már hatesztendős Paul kizárólag angolul válaszol. Spanyolul csak akkor szólal meg, ha betegen vizet kér, vagy ha olyasmit mond, ami angolul nem cseng olyan elegánsan, mint spanyolul. Azonban ilyen körülmények között is, amikor a gyerek elutasítja a másik nyelvet, a nyelvészek szerint később könnyebben megtanulhatja azt. „Itt soha semmi sem vész el, csak elraktározódik, mint egy fagyasztóban“ - állapítja meg Wally Lambert pszichológus professzor. (A U. S. News and World Report nyomán) Milosevics szerb elnök a Presse karikatúráján
