Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-05 / 23. szám
* * Afrika változik. Aki eljut erre a sokak által „feketének“ nevezett kontinensre, a legtöbb afrikai fővárosban luxushotelt is talál, mint Nairobiban a Hiltont, Abidjanban a Novotelt, Hararéban a Monoma- tapát, Dar es Salaamban a Kiliman- járót. Ezek akár az USA-ban vagy Európában is épülhettek volna. Persze, a luxusszállókban is érheti meglepetés a vendéget. A Kiliman- járóban például egy alkalommal másfél napig szünetelt a vízszolgáltatás - ezért a szálló fürdőmedencéjében mostam kezet... Ha valaki kimozdul a fővárosból, és szállást keres, hogy éjszakára lehajtsa a fejét, hamarosan a kalandregényekből és a múltszázadi útleírásokból ismert Afrikában találja magát! PUSKÁS ŐR A TIMBUKTUI SZERÁJBAN Nem teveháton, hanem egy két- motoros repülőgéppel érkeztem Bamakóból, a mali fővárosból Timbuktuba. Évtizedes kíváncsiság kergetett a Szahara déli kapujának tartott agyagvárosba, de nevezzük inkább „homokvárosnak“ ezt a ma alig hétezer lakosú sivatagi települést. Évszázadokon át tiltott város volt: a Szahara Mekkája. Mecsetei messze földön hírnevet szereztek Timbuktunak, amelynek akkoriban százezer lakosa volt. A francia René Caillé - rongyos burnuszbán Abd Allahi álnéven- 1828-ban jutott Timbuktuba, gyalogos vándorként. Ő volt az első, aki vissza is tért Európába, hogy beszámoljon róla: Timbuktu kincsek nélküli homokváros. A mesés gazdagság már csak legenda ... Egy cseh rádiós kollégával érkeztem Timbuktuba. A mindössze egy szélzsákkal és guruló lépcsővel felszerelt „repülőtéren“ (még bódéja sem volt) egyetlen terepjáró Land-Rover várta az utasokat. A két ülőhelyen húszán szorongtunk és aggódtunk, mikor süppedünk a homokba a hétkilométeres csapáson. Útitársaink testét fehér humusz takarta, arcukat vászoncsíkokból varrt kék litam védte a homoktól. E tuareg öltözet hiányában percek alatt befútt bennünket a Szahara homokja: testünk minden részét ellepték a finom homokszemcsék. Megváltásnak véltük, amikor az agyagból vert építmények között egy takarosabbra mutatott a sofőr:- Hotel! - Leugrottam a terepjáróról, és a vasajtón dörömböltem, prágai kollégám bele is rúgott, s én azt mondtam magyarul: - Szezám nyílj meg! -, amire a vasajtó valóban kinyílt! És csodák csodája, egy mesébe illő tuareg asszonyság, fátyolt és- aranycsüngőkkel, tallérokkal díszített - pártát viselő tuareg előkelőség tessékelt bennünket az udvarba. Onnan már elfogadhatónak tűnt, akár balatoni víkendháznak is beillett volna ez a karavánszeráj. Mert a bő, aranyszállal szőtt, barna öltözetet viselő asszony karaván- szerájnak nevezte szálláshelyünket. Minden esetre egy humuszos öreg arab hatalmas kulcsokkal a kezében az egyik vasajtóhoz vezetett. Tehát ez lesz a szobám: döngölt agyagpadló, egy fogas, szék, lavór köcsögnyi vízzel, vaságy, szúnyoghálóval és pokróccal, éjjeliszekrény gyanánt pedig egy hokedliféle. Kétoldalt egy-egy vasajtó. Estére, vacsorára visszatértünk a szerájba. Fürdés lavórban... Az étterem tágas helyiség, öt asztallal. Egyiken teríték, tehát csak mi vagyunk a vendégek. Jókora sötétvörös hús került a tányérba. Megrághatatlan tevesteak! De a köret - a hagymás krumpli - ehető volt. A plafonon egy lámpa pislákolt, két-három percenként változtatva a fényét, s ezt a szokatlan fényjátékot az udvar felől valami ütemes nyekergés kísérte. Furdalt a kíváncsiság, mi lehet ez a zaj? A szeráj úrnője, Zaima Ajgapsi asszonyság a vacsora után odavezetett: három öreg tuareg felváltva hajtott egy kézi áramfejlesztőt. Ha váltották egymást vagy lassítottak, lazsáltak, akkor csak pislákolt a fény, de amikor megjelent velünk Zaima asszony, olyan gyorsan kezdték forgatni a kereket, hogy vakító világosság árasztotta el az étkező- helyiséget. Éste nyolckor azután nyugovóra tértünk. Szobámban egy ideig a moszki- tóktól védő tüllháló alatt, gyertyafénynél a naplómat írtam, azután lefeküdtem. (Maradjon holnap estére is a gyertyaszálból!) Éjszaka - mint kiderült, hajnali ¿él négykor - iszonyatos dübörgésre, dobogásra ébredtem. Mintha a föld rengett volna, de a szobának nem volt ablaka. Az őrült zaj a másik vasajtó felől hallatszott. Megpróbáltam kinyitni, hogy kinézzek rajta. Kifelé nyílt, de valami nem engedte. Mintha egy krumpliszsákot tettek volna oda. Ez a „zsák“ a következő pillanatban megmozdult - és felállt! Zaima Ajgapsi, a karavánszeráj asszonya. A csillogó párta kopaszra nyírt fejét takarja. meg. Az első éjszaka két testes fekete alak hajolt az ágyam fölé, s arra ébredtem, hogy valaki vagy valakik a takarómat igazítják rajtam. A légkondicionáló zúgása mellett nem hallottam, amikor kulccsal kinyitották a szobám aj- taját. ,..,.,-.wvv»:.®:5Sí!;ÍS A sötétben egy ember alakja. rajzolódott ki. Visszahőköltem és becsuktam az ajtót. De most már ő nyitotta ki. Gyufát gyújtott, s a fénye egy fekete arcot világított meg. Bamakói ismerőseim figyelmeztetése villant át az agyamon: a sivatagban rablóbandák garázdálkodnak, megtámadják és kifosztják a karavánokat! A fekete fiú megszólalt és bocsánatot kérőén a kulcsra mutatott: - Zárja be az ajtót! - Már A motelben kialakult szokás szerint éjszakánként két afrikai szobalány végigjárta a szobákat, hogy ellenőrizze, a vendégek jól pihennek-e, nincs-e túlságosan meleg vagy hideg, s annak megfelelően állítják be a légkondicionáló szabályozóját. Erről azonban sejtelmem sem volt, s amikor megpillantottam a fölém hajló két kövér, fekete asszonyság fehéren csillogó szemét, egészen másra gondoltam. Egyebek között rablókra meg szellemekre. Ám mielőtt igazán felocsúdtam volna, jó éjszakát kívánva, csendben távoztak. nem tudtam elaludni, de reggel mindenre fény derült. A fiút, aki katonaidejét töltötte a milíciában, éjszakára az ajtóm elé parancsolták egy század eleji mordállyal, hogy vigyázzon rám! A másik őr a cseh kolléga ajtaja előtt „aludt őrséget“. A földrengésszerű dübörgés pedig a hajnalban a messzi északról érkezett sószállító tevekaraván patásaitól származott: a szomjas tevék a karavánszeráj közelében levő tóhoz rohantak FEKETE HÖLGYEK HAJOLNAK AZ ÁGYAM FÖLÉ Ébresztettek már éjszaka - kérés nélkül - Accrában is. A ghánai főváros egyik moteljában szálltam (A szerző felvételei) Reggel hatkor kopogtattak az ajtómon: a morning tee-t, az angoloknál (és volt gyarmataikon) ma is szokásos reggeli teát hozták. Egy tálcán tea kannában, csésze, cukor és tej, valamint két keksz. Ismét ketten jöttek. Az egyik fekete „baba“ a teát, a másik a friss reggeli újságot hozta. Néhány napon át megismétlődött az éjszakai látogatás. Ezután megkérdeztem a portást, hogy miért járnak kettesével az éjszakai takaróigazításra. A portás kérdésemre kérdéssel felelt: - Sir, önnek talán az egyik is elég lenne? - és nagyot nevetett. .4Z OROSZLÁNOK ÉBRESZTETTEK És még egy afrikai éjszakai nyugvóhely története. Elefántvadászatra indultam Tanzániába, dr. Nagy Endre meghívására, a Manyara-tó vidékére. Egy terepjáróval és az utána akasztóit kétkerekű pótkocsival utaztunk. Afrikai kísérőink, Dániel, Lanyu és Jozef egy dombtetőn álló, terebélyes ernyősakác alatt - jó kilátással a Manyara- tóra, ahová sok vad jár szomját oltani - gyorsan felverték két sátrunkat. Itt nincs hotel, nincs motel, szűk kis sátor az otthonom. Másnap, egész napos cserkészés után egy csordából a vadász kilőtte az egyik tembót. Az elefánt farkát lenyisszantotta, így az íratlan afrikai vadásztörvény szerint idegen már nem nyúlhat hozzá! Holnap majd terepjáróval eljövünk a 165 centiméteres agyarért, a két fülért és a többi értékes darabért - ezzel a gondolattal indultunk el, hogy megkeressük hátrahagyott terepjárónkat és táborhelyünket. Nagy Endre közben vadászott: egy im- palát (antilopfaj) és egy varacskos disznót lőtt, meg frankolinokat (gyöngytyúkokat) sörétes puskájával. Volt öröm a táborban: húst eszünk! Az impalát és a varacskost a két sátor elé helyezték, s mellettük új tábortüzet raktak, amelyet Lanyunak, Jozefnek és a nyomke- resőknek egész éjjel élesztgetniük kellett, nehogy a ragadozók odamerészkedjenek. A tábori vászonlavórban megmosakodtam, azután sátramba vonultam, s behúztam bejáratának cipzárjait. Az egyre erősebben zuhogó eső kopogtatta sátramat, és ettől hamar elaludtam. Éjszaka kiáltásokra, kiabálásra ébredtem. A terepjáró motorja berregett. Széthúztam a sátor cipzárjait. Odakint zseblámpa fénye villogott. Felhúztam vászoncipőmet, hátamra dobtam viharkabátomat és kiléptem a sátorból. Észak felől sakálok vonítását hozta a szél. Nagy Endre zseblámpájával a környéket pásztázta: mintegy huszonöt méterről sárgás szempár villogott felénk, aztán láttuk, hogy egy sörényes oroszlán felemelkedik és elindul a tó felé.- Ott zabáinak a tolvajok - mutatott a varacskos disznót marcangoló sakálokra.- Az eső eloltotta a tüzünket, és a sötétben idemerészkedtek. Jozef és Lanyu vacogott a hidegtől, amikor kimásztak sátrukból. De a várható szidástól is tarthattak, amiért elaludtak és a tüzet is hagyták kialudni. Az impalát majdnem egészben találtuk, az oroszlán csak belekóstolt, de a va- racskosnak már csak a két mellső lába, a feje és a gerince maradt. A zabáló tolvajok pedig megszöktek... Odaveszett a másnapi ebédünk! * * * Afrika tehát nem véletlenül él úgy ma is a köztudatban, mint a szafárik, oroszlán- és elefántvadászatok világa, a sivatagok és az őserdők földje. Aki a vadállatoktól (s persze a rablóbandáktól) való félelmében a sátrát nem merné felállítani az afrikai szavannában, ám mégis a ragadozók közelében szeretne aludni, annak ajánlom a Kenyában, Nyeri közelében magas faoszlopokra, a fák tetejére épült 43 szobás Treetop Hotelt. A szobákból reggel és este jól láthatja a sóval odacsalogatott vadakat, különösen az elefántokat. Királyok és milliomosok szemlélték innen a nagyvadakat. II. Erzsébet királynő - akkor még hercegnő - 1952-ben itt tudta meg, hogy meghalt az édesapja és ö örökölte Nagy-Britannia trónját. A Treetop vendége bárki lehet - csak sok pénz kell hozzá!... A timbuktui „karaván-szálló“ - a szeráj - az agyagból döngölt házak és falak között 1992. VI. 5. A nairobi Hilton Szálló Sátram és a terepjáró a Manyara-tónál
