Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-05-22 / 21. szám

szégyenlősen előadja óhaját a te­nyérnyi nyíláson át tudatában van szinte korlátlan hatalmának, amely egy „nacsalnyiknak“ kijár. Az, ami a benzinkútnál történik, megismétlődik a rendőrségen és az Aeroflot irodájában, a határőrsnél Csehszlovákia irányában Ungvá­AZ ELNÖK GONDJAI Igaz: Leonyid Kravcsuk elnök a hangsúlyozottan „ukrán“, az oroszokat és a moszkvai „birodal­mat“ elutasító politikájával gon­doskodik arról, hogy még az ellen­zék is csendes tisztelettel adózzon Megdöbbentő vélemény: „Joszif Adolfovics Pinochetre van szükségünk“ MINDENNAPOS KÉP A KIJEVI UTCÁN: KÉREGETÓ KOLDUSOK Megint repül egy húsdarab a mérlegre. A dundi eladónő rossz­kedvűen nézi az ide-oda járó mu­tatót, egy darab csomagolópapírra csúsztatja a félkilónyi húst, tompa ceruzával mellékapar egy számot, és a csomagot jobbra taszítja a kol­léganőjéhez. Emez csak akkor ad­hatja ki a zsíros kincset, ha a riadt vevő - a kijevi Krescsatik bevásár­lóutcában, a „központi élelmiszer­áruházban“ - a hangosan odakiál­tott árat a túloldali „hetes pénztár­ban“ kifizette, és a bont bemutatja. Talán még 8—10 húsdarab hever a bádoglapon a papírfőkötős el­adók előtt, amikor a néma, mindig tülekedő embertömegben a pult előtt halk zokogás hallatszik. Egy idős asszony észrevette az árak után tudakozó idegent, és sírva fakadt. Alig lehet érteni panaszára­datát, a körülötte állók mégis nö­vekvő egyetértéssel támogatják. Két fia s ő maga mondja: „De hiszen annyit dolgoztunk a háború óta, és most ki vagyunk semmiz­ve“. Majd folytatja: „Még a hábo­rúban sem volt ilyen drága a ke­nyér, mint most. Ha a faluban nem lenne egy kis krumplink, nem tu­dom, mi lenne velünk". Az asszony nyugdíja 200 rubel, és 200 rubelba kerül egy kiló hús - nem itt, az állami boltban, ahol már csak a január 10-én bevezetett „kupont“, a sebtében kinyomott ukrán pótpénzt fogadják el, hanem pár száz méterrel odébb, a „bessz- arábiai piacon“, amelyet egy me­rész acélszerkezetű csarnokban helyeztek el. Ez az ukrán főváros „rinok“-ja, „szabadpiaca“; a piacot egy ideje szilárdan kezükben tart­ják a Moldvából, Kaukázusból és a közép-ázsiai köztársaságokból jött bajuszos kereskedők, akik ezer kilométereket utazva, repülőgép­pel érkeznek ide, zsákjaikban grá­nátalma, mandarin és dió, fűsze­rek, gyógynövények és kisebbfajta görögdinnyék, amelyek darabjáért 300 rubelt kémek. Itt (szinte) minden bőségesen van: hús, szalonna, zöldség és gyü­mölcs; tej, túró és méz. Ám ezeket a kincseket csak igen kevesen tud­ják megvenni: a külföldiek, a veze­tő tisztviselők, a kis és a nagy bűnözők, akik a valutás szállodák előtt a taxiüzletet éppúgy a kezük­ben tartják, mint a bárokban fize­tőképes nyugati kuncsaftra váró prostituáltak vigasztalan életét. Ki- jev, a 3 milliós város visszafojtja lélegzetét, ez az érzése a pár hó­nap múltán visszatért látogatónak - senki sem tudja, merre visz az út. Miután az oroszországi árfelsza­badításra válaszul bevezették a „kupon“-valutát, a 70 évig ér­vényben volt rubel (a leninpénz, ahogy itt megvetően nevezik), egy hét alatt értékének több mint felét elvesztette. A decemberi bérek egynegyedét már a játékpénzre emlékeztető ukrán pótbankjegyek­ben fizették ki, és ha a francia nyomda elég gyors lett volna, Kravcsuk elnök kijevi kormánya (CSTK felvételek) teljesen eltakarította volna a piac­ról a rubelt. „A moszkvaiak a magas bérük­kel mindent elvittek tőlünk, kénytelenek voltunk védekezni“ — így vagy ehhez hasonlóan indo­kolják hivatalosan a „kuponokat“, a vámellenőrzést az Ukrajnából az orosz fővárosba tartó vonatokon, az élelmiszer szigorú kiviteli tilal­mát. De mit számít a „szigorú tilalom“ egy Franciaországgal azo­nos nagyságú és nagyjából azonos lélekszámú országban, amelynek közigazgatási és kereskedelmi struktúrái vagy még mindig a régi káderek kezében vannak, vagy tel­jesen összeomlottak, egy olyan or­szágban, ahol a rubel és a „kupon“ helyett a német márka és az ameri­kai dollár az „igazi pénz“, ame­lyért van repülőjegy, szállodai szo­ba, taxi és élelmiszer?- Mihelyt valaki ebben az or­szágban olyan funkciót kap, amelyben valamit eloszthat, kiski­rállyá válik - mondja Frank Schlemmer, a hajdani NDK-ból jött programozó, aki évekig dolgo­zott az egykori Szovjetunióban, és most a nyugat-ukrajnai Ivano- Frankovszkban egy belföldi part­nerral együtt „üzleti irodát“ és szállítási céget nyitott. Ő a hírhedt „nacsalnyik“, a „főnök“. De még az a férfi is a benzinkútnál a desz­kabódéban - amely előtt a „vevő­nek“ mélyen le kell hajolnia, hogy neki. ffogy eközben az önálló álla­miság és annak szimbólumai állnak az előtérben, hogy a nemzeti him­nuszról, az itt állomásozó katonák felesketéséről és az állami címerről egység van a parlementben, de még mindig nincs kilátásban az alapvető jogokat rögzítő alkot­mány és független igazságszolgál­tatás, beletartozik abba az ellent­mondásos mozaikba, amellyel a lá­togató Ukrajnában találkozik. A nagyhatalmú bürokrácia to­vábbra is akadályozza a külfölddel kereskedelmi szándékozókat, még mindig nem születtek meg a külke­reskedelmi monopólium hatalmát megtörő rendeletek. Egy bonni diplomata szerint Vitold Fokin mi­niszterelnök kormánya egyetlen tollvonással tudna ezen változtat­ni, és engedélyezni önálló üzletek kötését külföldi partnerekkel; ám ez esetben „az apparátusnak ön­magát kellene megfosztania a hata­lomtól“, és pontosan ez az, amit nem akar megtenni. Az áremelések miatt Kijevben, Harkovban és Hmelnyickijben le­zajlott tüntetések riadóztatták az ügyes, rugalmas Kravcsukot, és ar­ra indították, hogy egy felrázó be­szédet mondjon az ukrán televízió­ban. Köszönetét mondott az embe­reknek „türelmükért“, egyúttal óva intette őket attól, hogy „spon­tán cselekedetekkel“ veszélyeztes­sék a demokráciát vagy a reformo­kat. Leonyid Kravcsuk mindazon­által nem említette, hogy a parla­mentben nagyobb teljhatalmat fog követelni Jelcin mintájára, s emiatt a demokrácia is megtorpan. Nos, az emberek nyugati szem­szögből alig felfogható türelemmel viselik sorsukat. Más a helyzet a katonákkal: nemcsak Oroszor­szág és Ukrajna fekete-tengeri flot­tavitája és a kölcsönös nyilvános felesketések rontják a hangulatot. Az egyenruhások egy országszerte széles körben elterjedt véleményre támaszkodhatnak, amelyet egy so­főr kísértetiesen fogalmazott meg: „Vaskézre van most szükségünk ebben az országban - egy Joszif Adolfovics Pinochetre“. Hans-Helmut Kohl (Frankfurter Rundschau) ron és a Ivovi vámhivatalban, a hajdani Lembergben, amelynek morbid k. u. k. bája az elmúlt (jobb) időkre emlékeztet. A vesz­tegetés lépten-nyomon folyik — szemlátomást ez az első lecke, amelyet a „piacgazdaság“ propa­gálói megtanultak. VÁNDORMUNKÁSOK Hogy valójában olyan társadal­mat hirdetnek, amelyben az ember embernek farkasa, amelyben a gyengék, a szegények és a bete­gek, a fogyatékosok és az öregek kényszerűen le fognak szakadni, pillanatnyilag nyilván senkit nem zavar Ukrajnában. Mit is kezdjen egy paraszt, mint Román Himcsak Szolotveno faluból, az olyan fogal­makkal, mint „árfelszabadítás“ és „piacgazdaság“? 21 éven át mint vándormunkás a bőrét vitte piacra a szibériai olajmezőkön, hogy új házat építhessen. Az eredmény: havi kemény 120 rubelnyi ,já­radék“. De Himcsaknak és feleségének, Irinának, meg fiainak, Olegnak és Románnak még szerencséje van, a ház mögött két disznó szépen gömbölyödik, és a zömök faház alatti pince gabonazsákokat, befőt- tes üvegeket és konzervdobozokat rejt szép számban. Azt is tudják, hogy a faluban mindenki segít egymásnak, mint már az elmúlt években is, mert a férfiak Szibériá­ba mentek pénzt keresni, és az asszonyoknak, a gyerekeknek és az öregeknek kellett egyedül gaz­dálkodniuk. Román Himcsak most döntés előtt áll: visszamenjen-e munkahe­lyére, a sarkköri Jamal-félszigetre, hiszen ott csak annyi pénzt keres, amennyiért a községi közigazgatás januárban 200 kupont tudott adni, míg ő három hónapon át keményen dolgozott érte mínusz 50 vagy 60 fokos hidegben. És ahogy az ö szá­mára egész életében számító egyszerű értékek eltűntek („a kol­bász azelőtt 20 rubel volt, most pedig 120, a kenyér 20 kopejka volt, ma pedig 1,80 kupon“), ugyanúgy nemzeti, állami szinten is lejtőre jutott a társadalom. A „KUPON-PÉNZ“ A RUBELT HELYETTESÍTŐ UKRÁN KUPONOK. „UKRAJNÁNAK A FEKETE-TENGERI FLOTTÁT!" - KÖVETELIK A KIJEVI TÜNTETŐK, MINTHA EZ LENNE A LEGFONTOSABB. IñM,

Next

/
Thumbnails
Contents