Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-15 / 20. szám
Szerkeszti Kövesdi Károly S űrűn kopogtak a telexgépek, a rádió- és a tévéállomások műsorukat megszakítva közölték, hogy Homola Ede, az atlétika nagy ígérete, 277 (azaz: kétszázhetvenhét) centiméteres új, fantasztikus világcsúcsot javított magasugrásban. Az ifjú üstökös még csak 21 éves, de a neve már be van írva a sporttörténelembe. Olyan magasság ez, hogy legalább egy nemzedék számára elérhetetlen lesz. A televízió jóvoltából, különböző kameraállásokból, többször is megismételték az ugrást. Előbb a nekifutást megelőző pillanatokat mutatták (mély lélegzetvétel, hintázás: előre-lábujjhegyre, hátra- sarokra, távolba mutatása mutatóujjal, harci felhorkanás), aztán a ruganyos futást, majd a dobbantást és a hátra szaltót. „Aranylábak, melyeket bronzba kéne önteni“ - kiabálta magánkívül a riporter. „Hazánknak nagyszerű dicsőséget szerzett! Csodagyerek, akinek tehetsége és képessége van arra, hogy megközelítse a három méteres magasságot! Ilyen csoda mindössze egyszer történik egy évszázadban...“ Ilyen és hasonló szalagcímek, kiragadott mondatok áradoztak róla. A sport iránti tisztelet és rajongás megtanultatta nevét a nagyvilággal. Az ünneplők elragadtatott hangja mellett azonban fel-feltűntek, persze jóval szerényebb számban és tompítottan, kétkedő megjegyzések is. Hogy tudniillik túlságosan elkényeztetik a lapok és tömegtájékoztató eszközök az ifjú sztárt; dédelgetik és állandó zaklatásaikkal kimerítik a riporterek meg az autogramkérók, de a legmerészebb az a - talán az atlétikát nem is igen ismerő - laikus volt, aki azt követelte, hogy ezt a fantasztikus világcsúcsot ne hitelesítsék, mert több évtizedre visszavetheti a sportág fejlődését. Talán az volt a szerencséje a merész kijelentőnek, hogy sem mint újságírót, sem mint riportert nem ismerték a bennfentesek. Homola Ede, a testnevelési főiskola harmadéves hallgatója ez alatt meglepő ötlettel állt elő. Tudta, hogy az ember életében csak egyszer képes ilyen hatalmas erőkifejtésre. Ez az ugrás tulajdonképpen elég volt ahhoz, hogy nevét szárnyra kapja a világ. Ezentúl még az edzésekre is rendszertelenül járt, erősítő gyakorlatokat pedig egyáltalán nem végzett. Olyan szenzációra készült, amely inkább akrobatikának felel meg, semmint a szó szoros értelmében vett atlétikának. Néhány hét múlva közölte is elhatározását edzőjével. Szája sarkában apró vonaglás halt el, de uralkodott magán:- Ha ilyen elhatározásra jutottál, akkor jobb is, ha nem folytatod tovább. Mert... neked csak a legnagyobb versenyeken lett volna szabad veszteni... - és menni készült.- Mielőtt végképp visszavonulnék, szeretnék újabb világcsúccsal búcsúzni. Az edző elképedve nézett rá.- Az öcsém hatéves vézna fiúcska. Vele együtt akarom átugrani a magasságot. Már beszéltem vele; beleegyezett. A műanyag rudat közönséges akácfával helyettesíteném. Kezdenénk mondjuk 235 centis magasságon. Aztán emelhetnénk öt KÖBÖLKÚT! JÓZSEF Világcsúcs centinként... Tudom, plusz 20 kilóval nem lesz könnyű dolog... Az edző fintorából látszott, hogy kergeségnek tartja az egészet, rögeszmének, amitől nem szabadulhat az ember, bár értelmetlenségét maga is tudatosítja. Nem is vállalta a felkészítést. Ede nyilvánosan is bejelentette az elképedt riportereknek és újságíróknak, hogy két hónap múlva, július közepén versenyen kívül indul az országos atlétikai bajnokságon. A rendezők furcsállották Homola elképzelését; egyesek felháborodtak és a verseny megszentségtelenítésé- ról írtak és beszéltek, mások annál kíváncsibbak lettek a produkcióra. Bár az ellentábor hangja erősebb volt, mégis helyet adtak kérésének. Ezentúl már semmi sem érdekelte. A riportereket és az újságírókat visszautasította, nem nyilatkozott nekik, s edzésmódszereiról sem beszélt. Egyre csak azt hajtogatta, hogy a versenyen minden kiderül. Hagyják békén, mert kiegyensúlyozottan, jó idegállapotban szeretne a közönség elé állni. Legalább erre a rövid időszakra kíméljék meg mindennemű zaklatástól. Zászlók lobogása és a versenyzők tarka egyvelege jelezte, hogy kezdődik a viadal. Homola lámpalázasan érkezett, s beszédén is érezni lehetett a finom remegést. Levetett trikóját sem találta, s öccsét is többször erélyesen figyelmeztette, pedig szegény fiú mindvégig cövekként állt a bátyja mellett. Ez az ideges hangulat aztán kiterjedt Homola közvetlen környezetére. Még a zsinórokat is otthon hagyták, amikkel az öcsköst Ede mellkasához erősítik. Elfelejtették a szögescipőket is; a rudat meg - mert inkább rúd volt ez a simára csiszolt léc - valaki megroppantotta. Sőt, ami aztán szörnyű káromkodást váltott ki belőle, a rendezők már arra sem emlékeztek, milyen alapmagasságon kíván kezdeni. A gyors intézkedés azonban végül is meghozta az eredményt: vadonatúj szögescipőt és zsinórokat kapott. Megfelelőbb lécet azonban hirtele- nében nem tudtak szerezni. Aztán duzzogva végül megmondta az alapmagasságot is: kétszázharmincötön kíván először ugrani. A bírók alaposan meghökkentek. Addig viszont Homoláéknak rengeteget kell várniuk, mert a többiek már a kétszáztizenhármas alapmagasságon is ugrani akarnak. Addig lazíthatja izmait, figyelheti a többieket. öccse közben felbátorodott a jelenlegi semmittevéstől, s fel-alá futkosott a pályán. Lassan közeledett a kétszázharmincöt centiméteres magasság. A rendezők segítségével öccsét magára hurkolta. Neki sem járt több előkészületi idő, csak két perc. Még az addig zsibongó nézőtér is elcsendesedett. A sörivó kezében megállt a fiaskó. Egy emberként mindenki öt nézte. A gyermek mukkanás nélkül tűrte a gúzsbakötést, hisz annyi edzés alatt volt már ideje megszokni a helyzetet. Nekikészülódött a magasságnak, ölében a gyermek még inkább összekuporodott. Homola Ede most a szemét is behunyta; mindig így szokta, amikor futáshoz készülődött. A legkellemetlenebb érzés az, amikor az ember átdobja magát a lécen, s hanyatt esve a bukfencből talpra áll. Mintha az agyveleje szakadna ki. Az öcskös végtagjai már elzsibbadtak; nem érzett mást, csak azt, hogy szíve a torkában dobog. Ki kell bírni, aztán lehet lazítani!... Ede nekifut a majdnem kétemeletes magasságnak. Az öcs a szemét is behunyja. MONOSZLÓ Y DEZSŐ Disszonancia Köralakú swimmingpoolban úsznak a tavirózsák kis gimnazistaként Dvorzsák Humoreszkjét játszottam az évzáró zenevizsgán egy kislány szeretett akkoriban lehetett kilencéves ígérte hű szeretőm marad halálig anélkül hogy előlegként ihattunk volna egymásból gyűszűnyi nászi mézet Oszolj el régi kép a tavirózsák tapinthatók - fiatalodsz — suhan a víz felett a felesleges és talmi bók BOZIDAR MILIDRA GO VIC * Cím nélkül Oly könnyű voltál mint gerle lehulló tolla Azt hittem vak pacsirta vagy Ki véremet issza A szószátyár szarka kint várt A tekintet meg titokban tükörnek ütközött Haraszti Mária fordítása * szerb költő MÉSZÁROS LÁSZLÓ Aforizmák- Szeretnék önnel négyszemközt beszélni. - Közben úgy tett, mintha ez a mondat rendkívül nehezére esett volna, de mivel régóta hordozza magában, most végre ki kellett mondania. Az öregben szemlátomást felengedett a feszültség, ám arcizmai még kínlódásról tanúskodtak. Végre megszólalt, végre belátta a hibáját, minden bizonnyal lelkiismeret-vizsgála- tot végzett, s jó útra akar térni. Az edző kíváncsian fürkészte a fiút. Elhatározásán úgysem fog változtatni ... Egy világcsúcs még nem jelenti, hogy megszűnik a macerálás... Tovább hajtanak, gyötörnek, akár az igáslovat. Hát nem, nem és nem!- Mester, ugye nem haragszik meg az őszinteségért?- Mondjad csak, fiam, hallgatlak!- A világcsúcs után már nem érzem magam erősnek arra, hogy tovább versenyezzek. Ennél már képtelen lennék magasabbat ugrani. Kérem, az esedékes meghívásokat is tessék lemondani. Akár a virginiai, akár a burgasi, septében összehozott tornán is bárkitől vereséget szenvednék. Nem teljesítem az edzésadagot sem... Nem hajszol a vágy az eredményekért ... Az edző lemondóan legyintett, s szeme körbeszaladt a futópályán. Addig azonban naponta becsületesen edzett. Mikor az öccse megjött az iskolából, Ede vállára vette a lécet, s már indultak is a pályára. Késő estig maradtak és mindannyiszor csuromvizesen tértek haza. Miként az árkon-bokron át nyargaló ló, megérkezett július közepe. Az ugrás után Homola Ede halódon jajgat, egész teste vitustáncot jár, tehetetlenül vágódik jobbra, balra, farokcsigolyájában a léc egy darabjával. A kiálló lécdarab parittyaként lövell fűcsomókat a magasba. Az új világcsúcsot jelentő magasságba. A sakk jól bizonyítja, hogy nem az nyer időt, aki gyorsabb, hanem az, aki jobb lépést tesz. * * * Ez is nyelvtani szabály lehetne: a mondat hossza és a gondolat nagysága nem egyenesen aránylik egymáshoz. * * * Vannak hírek, amelyeket nem terjesztenek, hanem gerjesztenek. D „ermekkoromban i VÍV gol-búr háborút tünk. Az egyik fél volt a , nyi szabadságszerető bú a másik az angol, a „zsamc lábbal tiporja a hősöket. Egy vasárnap, minekelőtte templomba mentünk volna, az osztályban gyülekeztünk. Akkor is kitört az angol-búr háború. Általában mindenki búr akart lenni. Az erősek, a markosok, az erőszakosak azonnal kinevezték magukat búr fölkelőkké, harcosokat toboroztak zászlójuk alá, s az a néhány fiú, aki tétovázott, elmélázott, a gyönge és csenevész, a természeti kiválasztódás és a többség rémuralma folytán angol lett. Nekem is többnyire ez a szerep jutott. Ezt annak idején váltig szégyelltem. Nem is mertem bevallani senkinek. Csak most beszélem el, miután időközben sikerült tájékozódnom, hogy nem is olyan roppant szégyen ahhoz a néphez tartozni, mely megteremtette a szabadelvűséget, a világkereskedelmet, és olyan férfiakat ajándékozott a világnak, mint Hume, Newton és Shakespeare. Hogy a búrok A „maroknyi szabadságszerető“ nép basáskodott, püfölte-pofozta az angolokat, gyomrozta a zsarnokokat, akik szegények már az első pillanatban a földön hevertek. Én is így feküdtem lenn a tanterem padlóján, fölöttem egy csomó vastag kamasztesttel, mely mozgó, izgatott rétegekben helyezkedett fölém. Egyszerre nyílt az ajtó. LatintaKOSZTOLÁNYI DEZSŐ mit műveltek azalatt, arról nincs tudomásom. Aztán az iskolai viadalokban a harc eshetősége olyan volt, hogy több hősiesség kellett angolnak lenni, mint búrnak. Az arány itt tudniillik teljesen megfordított. nárunk nyitott be, az osztályfőnökünk. Papok tanítottak bennünket, derék, tudós papok, akik mind testi, mind lelki jóvoltukra atyai szeretettel ügyeltek. Latintanárom különösen szigorú volt. Megkövetelte, hogy még álmunkban is elfújjuk a rendhagyó igéket, és jaj volt annak, aki valamit elvétett. Ezt gonosztevőnek nevezte. Nem türelmetlenségből vagy elvakultságból. Belül, a lelke mélyén valóban meg volt győződve, hogy aki nem szereti a latin nyelvet és nem hordja szívén a rendhagyó igék ügyét, az a társadalom szemete, gonosztevő és hazaáruló. Amikor ő feltűnt az ajtó keretében, az ellenségek, akik az imént még oly ádáz küzdelemben gaba- lyodtak össze, a megegyezés minden reménye nélkül, hirtelen békét kötöttek. Ki-ki a helyére ugrott. Én tápászködtam fel utoljára, mert legalul kerültem. Nem szólt semmit. Gúnyosan a fejét csóválta, rosszallóan pillantott utánam, amint hajlongva padomba sompolyogtam. ,M, szobra. Ez a: szújának «c lom alatt, s emeltek fölé ven év múl s ezt a feliré örökké él.“ állítottak: e; széttépi lánc rétében leple 1955-ben. S zott el, rengi rút hoztak. Egy idő r nyolc nővén kifejezi hóc előtt. Arany: oly mélység előadásaival, összegyűltek egy koszorúi tottak, s elim Az első c termetű, söté szembe vele őket, majd n vette a cső] Ságból. Az Óváro emberek ner megszokták A Főtéren alig néhány i bafőtt Szent hány hivatal! kított ház^ Mikor a s kabátos férfi dett hozzájul- Erőt, e| - Hódolatun] helyes. Évfi Annyi a do pontosan...- Nem, m ta az egyik fi- Hogyhoi félre a férfi JULIC Lu LUCAS ÁL Néha az az kerülgető harc san a középp megfeszülő va De felébred, ne áldozatát, és c a karmok szag kellene elkép: lehetetlen. Sejl álmon át elhú: tetlen halogat! közeledésnek kisiklik a kéz ennek a viss a vadállat-e az hogy újraéli nemiség, anya, szodómia? Mii az volna a fe neki a vadállat és akkor ez az a leopárd tóvá zését, és neki tisztás felvilla árny homályos szagát hagyja i tetés, meglehel keként, mert 1 tudni, hogy a i Csak a mi hogy új tar ezen a napo elszakadt. Ki nagy hasadás Tudtam, Apám, ha m rágol. Egyelt tottam rá, mi gyógyuljon, róla a tényé rült beteg ke gyógyíthatatl Mise után a latintanáro- Miért sír nyen.- Eltépték tattam.- No la« demelted, ha bátom, valan- Gyere v Mentem a Luzsicza Árpád rajza
