Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-15 / 20. szám
EB 15 — ¿rigóknak azokat a népcsoportokat nevezzük, ame- wO lyek elvándoroltak, „elcsángáltak“ a magyar, illetve a székely közösségtől. Többféle csángó is van, Igazi csángóknak azonban a moldvaiakat szokás nevezni. Arra a kérdésre, mikor telepedtek le először az egykor magyar fennhatóság alá is tartozó, és csak a 14. századtól nevet és önállóságot kapó Moldvában, nem könnyű a válasz. Egyes kutatók a besenyők és a kunok maradványainak tartották őket. Az 1959-ben kiadott Új Magyar Lexikon azt tartja valószínűnek, hogy ott a honfoglaló magyarság Etelközben visszamaradt töredékei telepedtek le, s a 10. századtól kezdve a kunokkal keveredtek. EB 1992. V. 15. A következő évszázadokban a moldvai csángók száma végül Is 200-250 ezerre emelkedett, amiben nemcsak az egykor jó megélhetést biztosító szántóföldeknek, legelőknek és erdőknek volt nagy szerepük, hanem a magyar, illetve a székely földről történő tömeges meneküléseknek Is (mint pl. a 18. században, a mádéfalvl veszedelem néven ismert tömegmészárlás alkalmával). Tudomásom szerint a csángókról először Ryechersdorff György, I. Ferdinánd császár moldvai követe írt, aki tapasztalatait 1541-ben Bécs- ben bocsátotta közre. Az értékes adatokat Schwandtner a magyar történetírók gyűjteményében újra kiadta. A 16. század végén Broniovius Márton gyűjtött adatokat a csángók akkori állapotáról. A következő században Scoplal Bandin Márk érsek írt latinul Moldváról egy munkát, melynek a csángókról szóló részelt a Magyar Tudós Társaság lefordította, s 1838-ban Geg’b Elek: A moldvai magyar telepekről című művéhez csatolva kiadta. A moldvai csángókról a legtöbben a 19. század vége felé, illetve a századfordulón írtak. Azokban az időkben telepítették vissza az akkori Magyarországra a bukovinai székelyek egy részét, s akkor került - eredménytelenül - szóba a moldvai csángók hazatelepítése is. MÁR CSAK A RÉGI SÍRKERESZTEKEN? A moldvai csángók a mai Romániában, a Szeret és mellékfolyóinak (Szucsava, Moldva, Veszterce, Tat- ros, Milkó, Putna, Buzeó, Tászló) közelségében laknak, s északi, valamint déli csángókra oszlanak. Volt egy harmadik csoport Is, egészen a román-orosz határon, Husi központtal, ahová a Magyarországról kiüldözött husziták menekültek. Az északi telepek központja Román, a délieké Bakau. „Amint az ember Bakauból délre elindul a Szeret partján - írja 1900-ban Rublnyí Mózes csángókutató sorra éri el a Lúzi Kalugers, Bogdánfalva, Nagypatak, Forrófalva, Klézse és egyéb magyar falvakat.“ Az északi csángók főhelye Szabófalva, amely a jobb parton, Romántól északnyugatra fekszik. A legnagyobb csángó helységnek számított, 1900-ban 3400 csángómagyar lakott benne. Körülötte is színtiszta csángó falvak helyezkedtek el. A román (oláh) hatás mégis Itt volt a legdöbbenetesebb. Egész falvakra akadtak a kutatók, melyek hiába voltak csángó eredetűek, bennük magyarul már a századfordulón sem tudott senki. A nagyarányú asszimiláció természetesen nem a véletlen műve. Az oláhok, illetve a románok mindent elkövettek, hogy a csángók mihamarabb elfelejtsék az ősi kultúrát, a vallást és az anyanyelvet. Obedenaire, az egyik román szaktekintély, a „La Roumenle economique“ című művében is kifejezte azt a reményt, hogy a csángók már nem sokáig állhatnak ellen az elrománosításnak („lls ne resisteront pás longtemps á la roumanisation“). „Borzong a hátam, ha moldvai emlékeimre gondolok - írja a csángókat szintén felkereső György Endre. - Emlékeimben megjelennek a szegényes fatemplomok és a temetők, ahol a régi kereszteken még minden szó magyar, az újabbakon pedig már csak román... Elszomorodom, ha emlékemben megjelennek a hulladozó falevelek között a talpai templom vagy a tatrosl kolostor bomladozó falai. A szegény, elhagyatott barátok lelkei, ha ide visszatérnek, már csak rideg, elszomorító idegenbe térhetnek vissza.“ KÜLKAPCSOLAT - NEMZETI ÖSSZETARTÁS A moldvai csángókat az is megkülönbözteti a románoktól, hogy mind római katolikusok. Ez a tény nagymértékben összefügg a moldvai katolikus missziók történetével. Még IV. Béla király Idejében állapították meg az „Episcopatus Cu- manorum“ nevű püspökséget, amely különálló volt a szintén Kumá- niában levő milkól püspökségtől, s később a szereti és bákól püspökségek között oszlott meg. Moldvának és Oláhországnak (amik Románia név alatt 1862-ben egyesültek), előbb mint Kumániának és Havasalföldnek, tehát külön katolikus püspöksége volt, amely hosszú időkön át szellemi és érdekkapcsolatban állt a kinevezett magyar püspöki karral. A románok azonban korán felismerték, milyen nagy akadályt jelent erőszakos beolvasztási politikájukban, ha a csángók a hitkapcsolat által nemcsak lelki vigaszt, hanem segítséget is kapnak a nemzetiség megóvásában. Ezért zárták ki a magyarországi katolikus befolyást, s helyezték a lelkipásztorkodást a római misszió kezébe. Az olasz papokat semmilyen magasabb érdek nem vezette. Lelkipásztorkodásuk alatt a csángók gyorsan vesztették el az ősi nyelvet és a vallást. Az 1830-as évek végén a Magyar Tudós Társaság a székely származású Gegő Eleket küldte a csángók közé, hogy megnézze telepeiket, és azokról részletes beszámolót készít/ * too ZOO km i / y VzT '\T ® Budapest * Dttorecen jy'Sk — V ÍM A cif A R-/ ^ 0 r sSz Á g/ 0RS*) Szegedi Marosvásárhely ERI "Jf v V \ \ • Temesvár- \ Ä kjjJLlLL 4 '^k 'V ' *.y* * 'W í. ® Bukarest °un. Techijghio.' BULGÁRIA sen. Gegő még 15 magyar plébániát számolt össze Moldvában (Bogdánfalva, Csutafalva, Forrófalva, Doma- falva, Galacz, Gorzafalva, Holo- csest, Huss, Jászvásár, Kalugerpa- tak, Klézse, Prézest, Pusztina, Szabófalva és Tatros). A 15 plébániában, 70 filiális helységben, 7 magyar minorista felügyelete alatt éltek a csángók szétszórva Moldvában. Ezek - ahogy Gegő jelentésében olvasható - élesen eltértek a többi moldvaiaktól a munkásság, a venKülsőrekecsini asszony hímes ingben, katrincában, fején kerpával, 1981 (Halász Péter felvételei) dégszeretet, a nemzeti összetartás, s külső-belső tisztaság nemes vonásaiban. A Jassiban székelő püspök a „schematizmusban“ évről-évre kimutatta az ott „ungurnak“ nevezett lakosok számát. 1844-ben pl. csak a besztercei kerületben több mint 18 ezret számoltak össze. A kalugyeri egyház maga 3740 ilyen hívőt mutatott ki. A jászvárosi egyházkerületben majdnem hatezren, a szeretiben tlzenháromezren, a tatrosiban pedig több mint hétezren éltek az ungurnak nevezett csángók közül. 1868-ban a Szent László Társulat küldöttsége indult a csángók földjére, főképpen azért, hogy a magyar püspöki kar elveszett befolyását visszaszerezze, és elősegítse a plébániák magyar papokkal történő ellátását. A Társaság azonban alig ért el eredményt, az oda Induló protestáns misszió is csak keveset. A csángók közül néhányan áttértek a protestáns hitre, mert így legalább magyar hitoktatásban és nevelésben részesülhettek. ERŐSZAKOS BEOLVASZTÁS A román kormány az állami nevelést bevezetve a csángó falvakban is mindenütt felállította a népiskolát, és odarendelt egy tanítót, aki nem ismert más nyelvet, csak a románt. A csángó községek gyermekei ugyan nem értették meg azt a nyelvet, de eljött az az idő, amikor a kényszerítő körülmények hatására sokan azt a saját anyanyelvűkkel cserélték fel. A gyerekek felnőve román katonák lettek, s „gyakran simogatta hátukat a puskatus, ha nem értették a kommandót“. Ilyen vigasztalan helyzetben azonban az Is előfordult, hogy valamelyik bátor, különösen rátermett és kitartó papnak sikerült magyar iskolát alapítania. Ezek közé tartozott pl. a klézsei Kárpáti atya, aki 1900 körül kezdte meg a magyar nyelvű tanítást. DALLAMVILÁGUK SZOMORKÁS A moldvai csángók ősi telepeiken, nagyrészt már elrománosodva élnek, és földműveléssel, állattartással és háziiparral foglalkoznak. Leginkább az Ismeretes róluk, hogy feltűnően érdekes szőtteseik, színes, szemet gyönyörködtető ruháik vannak. Dallamviláguk kissé szomorkás, tánckultúrájuk egyszerűségével gyönyörködtet. A századfordulón, s később is, a férfiak hosszú, vállon elomló hajat viseltek, „gagyát“, vagyis gatyát és széles övét hordtak. A szabófalvi csángók ingének keskeny gallérjáról sohasem hiányozhatott a veres hímzés. A könnyű, libegő, rikító selyem nyakkendő pedig a déli csángók jellegzetességei közé tartozott. Az asszonyok „kerpának“ nevezett érdekes fejkendőt, gyönyörűen hímezett blúzt, és „katrlncs“ nevű, 'derékhoz csavart és kötött szoknyafélét viseltek, illetve viselnek. Érdekes, hogy a „szoknya" szó náluk egészen mást jelentett: így nevezték a vastag, daróc télikabátot. A legények kalapját gyöngysor, a „gájtán“ díszítette. Ezzel azt is jelezte viselője, hogy van már szeretője. A legények maguknak ugyanis sohasem vásároltak „gájtánt“. A legények egyébként elég korán, már 18 éves korukban megnősültek, s a leányok már 14 évesen, szégyenkezés nélkül nevezték meg szeretőjüket. A moldvai csángó költészet Is román hatás alatt áll. A már említett Rubinyi Mózesnek Bogdánfalván a lányok csak egy rövidke magyar szöveget énekeltek: „Dzsivófából csinátasson koporsót, / Arany szég- vel írja rivá a jelszót; / Édes anyám kosutczuczár nem leszek, / A csákómba kakastollut nem teszek.“ MARADT 90 EZER Hozzánk, dél-szlovákiai magyarokhoz a csángókról a legtöbb információt Halász Péter, budapesti agrármérnök, lapszerkesztő hozta el. A baráti körökben „csángológus- nak“ nevezett fiatalember még a legvadabb román diktatúra idején Is szorgalmasan járta, kutatta a csángómagyar falvakat, s az eredményekről nagy érdeklődést kiváltva számolt be a Csemadok-rendezvé- nyek résztvevőinek. Halász Péter és társai filmeket Is készítettek, melyek közül a moldvai csángókról szólót ez év február 9-én mutatta be a Magyar Televízió. A nevezett kutató a filmben beszélt, illetve beszéltetett Klézséről, Reken- csinről és többek között Pusztináról. A legszomorúbb képek a román iskolákba járó csángó gyerekekről készültek. Ők a beléjük nevelt lélektani megfélemlítés miatt alig merték használni a magyar nyelvet, és amit a szörnyű gátlásokat leküzdve mégis ki tudtak engedni a szájukon, az is majdnem érthetetlen volt. Napjainkban a magyarság már mindenképpen akar, s reméljük tesz Is lépéseket a csángó-magyarok érdekében. A Münchenben megjelenő Nemzetőr című újság idei márciusi számában „Majdnem csángóslrató" címen a következőket olvashatjuk: ,,... A több mint negyedmillió, magát katolikusnak valló moldvai közül ez . Idő tájt még kb. 90 ezer ért vagy beszél magyarul. Vajon a 90 ezer Szeret menti magyar számára nem járnának-e legalább olyan emberinemzetiségi jogok, mint amilyenekkel élnek, élhetnek a magyarországi románok...“ „... Ne engedjük, nem engedhetjük, hogy ez a - gyökereivel Etelközig nyúló legkisebb, s egyre hervadó - ág (mint hetedik Illyés Gyula sípján) végképp elszáradjon, elnémuljon...“ Tok Béla Babcsépelő asszony, Pusztina, 1978