Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-17 / 16. szám
„Feltámadt Krisztus...“ így köszöntik egymást az emberek a zempléni faluban, Imregen és környékén húsvét napján, ezen a szép tavaszi ünnepen. A naptári év két legnagyobb, a kereszténységgel is szorosan összefüggő ünnepe még napjainkban is a karácsony és a húsvét. Sokan a karácsonyt tartják valamennyi ünnepnél jelentősebbnek, meghittebbnek, viszont a kereszténység, az igazi keresztényi felfogás szerint legnagyobb ünnepünk a húsvét: Krisztus keresztre feszítésének, halálának és feltámadásának az ünnepe. Megünnepléséről már a harmadik századból vannak adataink, de abban az időben az ünnepet nem mindenütt tartották egy időben. Bár a nicaeai zsinat már i. sz. 325-ben meghatározta az ünnep időpontját, mely szerint húsvét ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség (március 21.) után következő holdtölte utáni vasárnapon tartassák, ami mindig március 22. és április 25. közötti időre esik. Húsvét ünnepéhez, csakúgy mint a karácsonyhoz az egyházi eredetű szokásokon kívül a népszokások egész sora kapcsolódik, amelyek a hagyományőrző vidékeken napjainkig fennmaradtak. Katolikus vidékeken e jelentős ünnepre való előkészületek már az előtte negyven napig tartó böjttel megkezdődnek. A hústól való tartózkodáson kívül a keresztúti ájta- tosság, a rendszeres templomlátogatás és főleg a gyónás sem maradhat el. A katolikus egyház úgy tartja, hogy minden hívőnek legalább egyszer egy évben gyónnia és áldoznia kell, s ez az egy alkalom a húsvét ünnepe legyen. A böjti időszakban különösen nagy a jelentősége a nagyhétnek, főleg utolsó napjainak nemcsak egyházi szempontból, hanem a szokások, hiedelmek szempontjából is, melyeknek igen sok eleme egyházi eredetű. Valójában nagyon nehéz különválasztani a húsvéti szokáskörben az egyházi eredetű és jellegű szokásokat, mert ezek nagy része, pl. tűzszentelés, vízszentelés, zöldágszentelés, ételszentelés régebbi és általánosan elterjedt „pogány“ képzetekhez kapcsolódik. Könnyen érthető, hogy az egyházi liturgiából visszakerültek a népi gyakorlatba és a mai napig is népszerűek. A hiedelmek szempontjából a legjelentősebb a nagypéntek volt, amikor az Ipoly mentén, Gömörben, a Zoboralján, a Má- tyusföldön számos hagyományőrző faluban még az ötvenes években is szokásban volt, hogy aki csak mozogni tudott, a patakhoz vagy folyóhoz ment mosakodni. Gömörben úgy mondták, hogy addig kell megmosakodni, amíg a holló nem repüli át a folyót. Hollóvíznek mondták a nagypénteki patakvizet, és úgy tartották, hogy attól lesznek szépek, pirosak, egészségesek egész évben. számos helyen a lovakat megúsztatták a folyóban hasonló céllal. A betegeknek hazavittek a hollóvízből, amitől gyógyulást reméltek. Zsitvabesenyőn, de az Ipoly menti falvakban is napfelkelte előtt a folyóparton térden állva imádkoztak a vízbefulladta- kért. Ugyancsak nagypénteken volt szokásban a húsvéti határkerülés, vagy Jézus keresése. Főleg az asszonyok, de férfiak is csoportokba verődve körbejárták a határt, minden keresztnél, szobornál, temetőkapunál megállva imádkoztak. A szokás kereszténység előtti képzetek hordozója, a körüljárt terület, a tavaszi vetések megvédése a gonosz, a fagy, a jégverés ellen. Jézus keresését ezen az éjszakán több helyen azzal magyarázzák, hogy Jézus is virrasz- tott és hordozta a keresztet. Szenvedését, kereszthordozásának útját szimbolizálja ez a szokás. A húsvéti ünnepkör középpontjában mindig a feltámadás állt. A feltámadásra mindig elment az egész faluközösség. Ekkor történt a tűzszentelés is. Ugyancsak a húsvéti szertartásokhoz tartozott és tartozik ma is az étel, a húsvéti bárány megszentelése. Már a 10. században említik a sonkaszentelést is, szokásban volt a kenyér- és a 12. század óta a tojásszentelés is. Több helyen még a közelmúltban is a feltámadásra vitték kosárban a húsvéti sódart (sonkát), tojást, kenyeret, bort megszenteltetni, csak azután ettek belőle a feltámadás, a negyvennapos böjt után először húsfélét. Kassa környékén csak húsvétvasárnap reggelén viszik kosarakban megszentelni a „pászkát“. Nagyszombathoz számos más hiedelem is kapcsolódik. Úgy tartják, hogy ha harangszókor megrázzák a fákat, akkor az évben nagy termés lesz, a gyümölcs nem lesz férges, fzsán a feltámadásra hívó harangszóra körbesöpörték a házat, mondogatva: Kígyók, békák távozzátok, Mert megszólaltak a harangok... A húsvéti ünnepkör legvidámabb napja a húsvéthétfő volt, és még ma is az, bár már megváltozott jelleggel. A hagyományos paraszti társadalomban a húsvéti locsolást a legényegyesület szervezte. Voltak falvak, ahol ilyenkor tartották meg a legénybíróválasztást és a legényavatást is. A locsolás mindig hideg vízzel történt, amiért a legények piros vagy hímes tojást kaptak a lányoktól. Megváltozott társadalmunkban nemcsak a locsolás, de a húsvéti ünnepkör is leegyszerűsödik. Elmaradtak a hiedelmek, a nagypénteki mosakodás, a hidegvíz helyett a szagosvíz jött divatba és a hímes tojásokat a csokoládétojás és -nyuszi váltotta fel. Ezen változtatni már nem lehet, nem is kell, viszont jó lenne, ha a húsvéti ünnepekből tovább ápolnánk azt, ami az emberekben hitet, szeretetet ébreszt. Méry Margit Hitet, szeretetet ébreszt (A CSTK felvétele) I ÉLNEK MÉG A HÚSVÉTI SZOKÁSOK
