Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-03-27 / 13. szám

MAGYAR TÁBORNAGY A LEGNAGYOBB FRANCIA HADVEZÉREK PANTEONJÁBAN A múltban a kedvezőtlen poli­tikai viszonyok következtében a nemzet számos jelentős fia arra kényszerült, hogy elhagyja a hazáját, s nem egy esetben egész életét száműzetésben él­je le. Ez nemcsak a kommunista vagy a fasiszta diktatúra idősza­kában volt így, hanem korábban is, amikor Magyarországot a Habsburg sas tartotta kar­mai között. így például II. Rákó­czi Ferenc szabadságharcának leverése után is. De sokan az emigránsok közül idegenben is híressé váltak, s emlékük to­vább él a nemzet emlékezeté­ben, akkor is, ha sírjuk messze a határokon túl van. A festő Mányoki Ádám, az író Mikes Kelemen és mások mellett ezek közé tartozik Franciaország le­gendás hírű marsallja, gróf Ber­csényi László, a francia huszá­rok dicsőségének megalapozója is. Bercsényi László a jeles Szé- kesi Bercsényi családból szár­mazott, amelynek tagjai a 16. századtól örökre beírták nevü­ket a magyar történelembe. Leg­inkább László apja, gróf Bercsé­nyi Miklós tábornok. „Hej, Rá­kóczi, hej Bercsényi, dicső ma­gyarok vezéri!“- ezekkel a sza­vakkal kezdődik az az ismert kuruc dal, amelyben Bercsényi neve joggal szerepel a nagy fe­jedelem neve mellett. Gróf Ber­csényi Miklós, aranysarkanytús vitéz és Ung vármegye főispánja ugyanis a legnagyobb részt vál­lalta az utolsó, egyben a legna­gyobb Habsburg-ellenes felke­lés előkészítésében. Még a 17. század kilencvenes éveiben si­került a szabadság eszméi szá­mára megnyernie a fiatal II. Rá­kóczi Ferencet, hogy aztán a lengyelországi száműzetés­ben, majd a Beszkidek emléke­zetes átlépés után 1703 nyarától a felkelés levelérésig ő legyen a mozgalom lelke. A fejedelem tábornokká nevezte ki, egyúttal seregei parancsnokává és Magyarország helytartójává. Nagy sikereket aratott a diplo­máciaterén is. 1707-ben sikerült Nagy Péter orosz cárral egyez­séget kötnie, amely azonban már nem hozott jelentősebb eredményeket. Száműzetésben halt meg a törökországi Rodos­tóban, ahonnan közel két évszá­zad múlva hozták haza földi ma­radványait. Ma nagy barátja mellett alussza örök álmát a kassai Szent Erzsébet székes- egyház kriptájában. Bercsényi László 1689. au­gusztus 3-án született Eperje­sen, az egykori Magyar utca ma már nem létező házában, a- melynek a tulajdonosa nagy­anyja, Eszterházy Mária grófnő volt. Anyja Drugeth Krisztina, e híres nemesi család egyik utolsó tagja. Halála után (1691- ben) elhagyta Eperjest és apja birtokain tanyázott. Iskolába Ungváron járt, majd a kassai egyetemen folytatta tanulmá­nyait. További sorsát aztán je­lentősen befolyásolták a politikai események - a felkelés és kö­vetkezményei. Már tizennyolc évesen belépett II. Rákóczi Fe­renc udvari nemes testőrei közé. Az ország több helyén három nagy csatában harcolt: a mor­vaországi Stráznice községnél (1708. június 28 ), a trencséni csatában (1708. augusztus 3.) és a romhányi csatában (1710. január 22.) A trencséni ütközet­ben külön is kitűnt a fejedelem testi épségének védelmében. A nagy csatákon kívül kisebb verekedésekben, huszárkalan­dokban is része volt. 1711 ele­jén a családi székhely Ungvár várának a védelmét szervezte. FRANCIA HUSZÁROK AZ ÖRÖKÖSÖDÉSI HÁBORÚBAN Tavasszal apját és a fejedelmet kísérte Lengyelországba, ahol Nagy Péter cárral tárgyaltak a katonai segítségnyújtásról. Itt érte öt a felkelés leverésének a hire. A háborút kapitányi rang­ban fejezte be, amikor Rákóczi 1711. április 29-én Szmo- lenszknél szétengedte a nemesi gárdát. Mivel nem volt hajlandó elismerni a szatmári békét, nem térhetett haza. Mint honfitársai Ugyanis már a 17. század első felétől kezdve a sikertelen Habsburg-ellenes felkelések után a hajdúk és a kurucok az Egy kis történelem osztrákok legnagyobb ellensé­gének, XIV. Lajosnak és uralko­dó elődjeinek az oltalmát keres­ték. Először 1635-ben emlegetik állt, s Ráttky ezredes volt a pa­rancsnoka. A törökországi, moldvai és ha­vasalföldi magyar emigránsok­ból alakította meg Bercsényi Franciaországban az 56. királyi huszárezredet, amely az ő nevét viselte. 1726-ban feleségül vette egy mérnökkari tábornok lányát, Anne-Cathérine de Wiet Girard- ot. Két gyermekük született, Miklós 1736-ban, Ferenc 1744­GARE DE ¡. ESTBEN A HÁTTÉRBEN LÁTHATÓ TEMPLOMBAN TEMETTÉK EL GRÓF BERCSÉNYI LÁSZLÓ, A FRANCIA TÁBORNAGY HAMVAIT közül sokan, ő is a kivándorlást választotta. Rövid lengyelországi tartóz­kodás után a következő évben a fejedelem Franciaországba küldte. Rákóczi tanácsára XVI. Lajos udvari gránátos testőrsé­gének a tagja lett. Csakhamar újra módja nyílt rá, hogy a Habs­burgok elleni harcban kitűnjön, ezúttal a spanyol örökösödési háborúban, amelyből alezredesi rangban tért vissza. Öt év múlva már ezredes volt. 1720 szep­temberében Rodostóba ment, s itt a magyar emigránsokból megszervezte a híres Bercsényi huszárezredet. Bár Bercsényi László a fran­cia huszáregységek megalapí­tója volt, de a gall kakas orszá­gában a magyar könnyűlovas­ság azelőtt sem volt ismeretlen. a franciák a „Cavalerie Hon- groise‘‘-t s a 18. század elején létezett itt egy huszárezred, amely Thököly volt kurucaiból GRÓF BERCSÉNYI MIKLÓS, A NAGY HADVEZÉR APJA ben. 1738-ban XV. Lajos tábor­nokká nevezte ki. Franciaor­szágban Bercsényi egy másik kivándorolttal, Stanislaw Lesz- czynszki lengyel királlyal kötött barátságot, aki egyben Lotharin- gia hercege volt. Főlovászmes- teri címmel ruházta fel és Com- mercy-i uradalma kormányzójá­nak tette meg. Közeli kapcsola­tukat jellemzi az is, hogy Stanis­law király volt a generális két fiának a keresztapja. Bercsényi így új hazájában megtalálta a családi boldogsá­got, a sikert, a rangot és a gaz­dagságot is. Ennek ellenére so­hasem felejtette el a hazáját, s állandóan a hazatérését ter­vezte. Amikor 1740. október 20-án meghalt az utolsó Habs­burg ( férfi ágon), VI. Károly csá­szár, reménykedett a hazatérés lehetőségében. Azonnal írt a ná­dornak, gróf Pálffy Jánosnak. Levelében kegyelmet kért s ha­zatérésének engedélyezését. De választ nem kapott. Az ott­hon kapuja, akárcsak Mikes Ke­lemen számára, előtte is zárva maradt. Pálffy gróf, az öreg la­banc kurucellenes elvakultságá- ban Mária Teréziát, az ifjú ki­rálynőt így minden bizonnyal megfosztotta a kor egyik legjobb hadvezérétől, sőt, ellene fordí­totta. Pedig a királynőnek pont akkor nagy szüksége lett volna rá. 1741-ben ugyanis megkezdő­dött a harc a Habsburg-öröksé- gért, s ez az ifjú királynőnek nemcsak Szilézia elvesztését je­lentette, de mérhetetlen károkat is. Franciaország ekkor Mária Terézia ellenségeinek az olda­lán harcolt. Bercsényi gróf hu­szárjaival részt vett Linz és Prá­ga elfoglalásában, majd később a nyugati harctéren jeleskedett. 1742-ben almarsallá nevezték ki, két évvel később a lovashad­sereg főparancsnoka lett. Érde­meit a király a legmagasabb francia kitüntetéssel, a Szent Lajos katonai érdemrend nagykeresztjével jutalmazta. A háború során különböző okok­ból nagyon sok magyar huszár átállt a franciákhoz. Ezekből az­tán újabb huszárezredeket hoz­tak létre, XV. Lajos hadseregé­ben ezek száma hatra nőtt. A hat ezred parancsnoka Ber­csényi, Ráttky, Eszterházy, Pol- lereczky, Dávid Zsigmond és Dessewffy volt. 1758 márciusá­ban gróf Bercsényi László Fran­ciaország marsallja lett. Folytatódott a háború, de ek­kor Franciaország már Mária Terézia oldalára állt. Németor­szág különböző csataterein ek­kor is példásan harcoltak Ber­csényi huszárjai. Apja ezredé­ben harcolt ezredesi rangban Miklós fia is, aki 1762-ben Han­novernél elesett. A Nagy Frigyes porosz király elleni harcban ta­núsított érdemeiért Mária Teré­zia Bercsényi marsallt és gyer­mekeit 1759-ben amnesztiában részesítette és engedélyezte hazatérésüket. Ezt a lehetőséget azonban Bercsényi már nem használta ki. Haláláig élvezte a királyi udvar kegyeit s az udvar tiszteletét. Franciaország első marcalijaként halt meg 1772-ben Lunevilleben. Felesége mellé te­mették a Gare de L’Est-i temp­lomban, nem messze Luzancy-i kastélyától. Amikor 1789-ben kitört a nagy francia forradalom, a huszárez­redek hűek maradtak a monar­chiához. A marsall fia, Bercsényi Ferenc tábornok ezért kénytelen volt elhagyni Franciaországot. Talán paradox helyzet, hogy ép­pen abban az országban talált menedéket, ahonnan az apjá­nak nyolcvan évvel korábban menekülnie kellett. Ferenc fia, László az osztrák huszárok tiszt­je lett. Nem tagadhatta meg ősei szellemét, s amikor 1831-ben a lengyel felkelők ellen kellett volna harcolnia, inkább szakított a katonai pályával. Kassán halt meg 1835-ben. Mivel nem volt családja, vele kihalt a Bercsé- nyiek férfi ága. Bercsényi László gróf korá­nak egyik legjobb hadvezére volt. Ő az egyedüli külföldi, s az egyetlen magyar, akinek a Ver- sailles-i királyi palotában a marsaitok termében díszes helyen függ az arcképe. Minden dicsősége ellenére sem felejtet­te el soha hazáját és származá­sát. Legjobban bizonyítja ezt a címe és rangja, amelyet halá­láig így használt: Ladislao Com- te de Berchény, Magnat de Hongrie, Maréchal de Francé. Kónya Péter ♦ 8 1992 III. 27 ilasúrnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents