Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-03-20 / 12. szám

Hat óra tájt összeszedték a vacsoraedényeket, s mintha a kanálcsörömpölést és a tejbegrízt sziircsölő hangokat is becsomagolták volna, elvontatták a gulyáságyút. A megürült fennsíkon a nehéz ütegek számára jó hely kínálkozott. A hadmozdulat mégse ment zökkenő nélkül, a havas terepen itt is, ott is elakadtak a lovak. Steinstrasser a folyosó végéről egyenesítgette az arcvonalat. Egyelőre magában dünnyögött, száját csücsörítgette, s egyik kezével kapálódzó igyekezettel pizsamakabátja zsebét keresgélte. Pucher, aki kipárnázott tolókocsiról jól beláthatta a terepet, dühösen figyelte Steinstrasser manőverezését, tudta, addig nem kezdődhet el a támadás, míg annak nem sikerül előkotomi a cigarettát. Kelletlenül feltápászkodott, s elefánttalpakra emlékeztető ortopéd cipőjében óvatosan elindult. Nagy nehezen áttomázta magát a lövészárkokkal feltúrt kövezeten. A többi úgy ment, mint a karikacsapás. Pedig Steinstrasser ide-oda rángatózó feje mozgó célpont volt, s tekintetbe véve a rossz megvilágítási körülményeket, kielégítő eredménynek számított, hogy harmadik kísérletre szájába tudta gyömöszölni a füstölnivalót. Hátra volt még az öngyújtó felkattintása. Ehhez a harci tevékenységhez Pucher csak két mozgatható ujját használhatta, két perc alatt ezzel is végzett.- Kö.. .kö.. .kö... - vigyorgott rá Steinstrasser. A többiek türelmesen vártak.- Harmincöt fok hideg volt - sóhajtott valaki.- Negyven - pisszent rá Kurz, aki, mint egy lábrakelt periszkóp, megállás nélkül fel-alá rohangászott, óriás termetét ez a testtartás még növelni látszott. Az ördögbe is, mekkora lehet, ha kiegyenesedik? - Negyven - ismételte ellentmondást nem túrón másodszor is és kémlelve körülhordozta tekintetét.

Senki sem ellenkezett, a tolókocsijához időközben sikeresen vissza- evickélő Pucher sem. O ült a legmagasabban, parányi tábori székeken kuporgó társaira trónus- és zsámoly viszonylatából pislogott. A láthatár szélén, a folyosó másik végében ágyúk torkolattüzei villantak.- Tra-ta-ta-ta-ss-hrr-bumm-bumm- bugyborékoltak Steinstrasser csücsö- ri szájából a belövések.

Átható füst lengett a sztyeppék felett, a meszelt falak réseibe türem- lett, s ettől a vakolat minden irányban szétrepedt, fehérre festett tankokká változott, a mennyezet is megmozdult, hó és mész színét utánzó bő pufajkákban harcosok ereszkedtek le onnan. Trotyi hasra vágta

magát és Pucher tolókocsija alatt keresgélte a széthullott töltényhüvelyeket.- Tra-tata-tra-tata.- Dadog az a géppuska - fintor- gott Kurz, s mintha gödör mélyéből leskelődne, a mennyezetből előmászó harcosok felé feszítette homlokát. Pucher kibámult az ablakon. Egy közeli tölgyfa felső ágain varjak reszkettették szárnyukat. - Oda nézzetek! - kiáltotta. - Ilyen közel voltak a muszkák! Az én alakulatom ugyanis a legelső védelmi vonal élén táborozott.- Hol? - érdeklődött szelíden Kurz és abbahagyta a rohangászást. Gyomra tájékán enyhe émelygést érzett. Ezek meg vannak kergülve, mind azt állítják, hogy ott voltak, pedig mindössze hatezer tért vissza!

MONOSZLÓY DEZSŐ

És szó se volt visszavonulásról. Az egész 6. hadsereget bekerítették, a 79. páncélgránátos regimentet is, pedig azok érték el először a Volgát... Most Pucherrel szemben helyezkedett el, derékszögű vigyázál- lásban.- A legelső védelmi vonal élén.- Úgy? - helyeselt Kurz és lassan, méltóságteljesen megfordult. Amikor ülepe került feje helyére, irányító mozdulattal hátra mutatott. - Itt voltatok, pontosan itt, annak is a közpében.-Tra-tata... höhöhö... - Steinstrasser géppuskatüze kacagásba fulladt. Pucher sápadtan sandított a virágtartó állvány felé, amelyen kiszolgált palacsintasütő hevert hamutartói minőségben. Felpuffadt balkezével gondolatban megragadta nyelét, az elképzelt csattanás Kurz nadrágján teljesen kielégítette. - A végén, ha így folytatjuk - tette hozzá cseppet sem izgatott hangon - kiderül, hogy nem is voltunk Sztálingrádnál. A szilánkokat is csak álmodtam, a bal karomban, ezért nem lehet elektromossággal kezelni!- Legokosabb lenne, ha közölnéd a Frontharcos Szövetséggel. Felemelnék a pótlékodat... - ezt Fuchs, egy tojásképű, kopasz férfi mondta, aki közvetlen a palacsintasütő mellett a virágállványra támaszkodott.- Nekem is felemelték - bólintott Kurz. A feneke tájéka felé figyelmeztető ujjáról közben elfelejtkezett, s annak lefittyedt irányzéka a kövezet alatt rejtőző szakadékot tájolta be. Hát persze, jutott hirtelen eszébe a hóval telt kád, az alkalmi lőállás, egy összelyuggatott bérház második emeletén. Két ablaknyival feljebb az oroszok géppuskafészekből soroztak az utcára és a szemben levő házra. Szanitér, szanitér, nyögte valaki. Igen, ezt a nyöszörgést hallotta akkor is, amikor megütötte a guta. A később történt és az előbb történt a jeges hólében összefagyott. Lakkcipős orvos és kormosképű ételhordó katona egymás mellett bukdácsolt az utcán. A kádból tisztán kivehető volt mind a kettő. Egyik gulyásbödönt vitt a hátán, a másik magasra tartott kezében injekcióstűt. Harminc év távolsága szaladt egymás mellett, s egyre kattogtak a géppuskák. Az ételhordó katonát aztán találat érte.- A visszavonuláskor sok minden

megtö...tö... - dadogta Steinstrasser.- Sortűz! - vezényelt Pucher.

Fuchs zsemledarabokat szórt ki az

ablakon. A fekete madarak egyenként szálltak le az ágakról.- Mit eteted az ellenséget? - méltatlankodott Kurz. - Megette a fene az ilyen szedett-vedett felvonulást!- Tra-tata... - próbálkozott Steinstrasser. - Tra... - a többi hangot a tizenhatos kórterem ajtócsapódása nyelte el. Az ajtónyílásban egyensúlyt keresve Holobrant igyekezett szétcsúszkáló lábait ráncba szedni. Fejét gőggel a harctér fölé emelte: Most bámulnak, hadd bámuljanak, baj ugye, hogy a Feldpostnál szolgált, meg a párt is baj. Előbb-utóbb tíz ujján számolhatja, hányán léptek be annak idején! Elegánsan kell végigmenni a korridoron. Se jobbra, se balra. Szemvillantásra se méltatni acsürhét!-Telefonálni megy.- Mi közünk hozzá - legyintett ottfelejtett mutatóujjával Kurz.

Pucher azonban nem hagyta magát, elemében volt. - Biztosan valamelyik nagymenő hapsijával beszél, halló, kérlek tisztelettel kedves főtanácsos barátom, ma különértekezle- tünk volt a főorvossal. Közölte, igen hálásak nekem, mivel itt kezeltetem magam a kórházukban. Mire én.. .- Kuss!

A csend szétoszlott. Beitták a falak. Ezúttal nem látszottak a fehérre

festett tankok. Mindenünnen szta- linorgonák sínszerkezete villogott. A visszavonulást mégis be kellett rekeszteni, a légvédelmi ágyúk elszállítására sem maradt idő. Monstrum, az ápoló a csapóajtó mögül előgörgette a spanyolfalat. Világos, hogy mögé kerül az új hulla, persze úgy, hogy senki se lássa. De az ilyen cselezésnek Trotyi se dől be, leguggol a spanyolfal előtt, szalutál. - Willkommen Tod für Vaterland!

Ezt Monstrum nem érti.- Ki halt meg?- Egy néni.

Trotyi többet nem kérdez. Monstrum titokzatoskodhat, felfújhatja magát, ő úgyis tudja, hogy a tizen- nyolcasból a nyugalmazott szobafestőt takarja a lepedő. A csata többi részvevője ennyi érdeklődést sem tanúsít a halott iránt, apókában gyönyörködnek, aki négylábú, ormótlan mankóval a mellékhelyiség felé igyekszik.- Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére - hangzik a biztatás innen is, onnan is. Pucher még megtoldja: Mindent bele, apóka!

Apóka derekasan versenyezett. A mezőny feléig állta a sarat, de a hashajtó hatásának gyorsaságával nem tudott megbirkózni. Hosszú, fehér gatyáján végifolytak az árulkodó csíkok.- Rekord - jegyezte meg Fuchs -, ma három és fél méterrel tovább jutott, mint tegnapelőtt. Kinyitom az ablakot.- Nem, ne etesd az ellenséget!- Csak szellőztetek.- Negyvenfokos hidegben?- Kurz hitetlenkedve meredt az ablak irányába. A tölgyfán túl fehér gomolyagok lebegtek a sötétségben. Ejtőernyők. Valahogy odáig kell jutni. Már az összes lovat felzabálták. Hátha nemcsak Hitler-kép és vaskereszt van a csomagokban. Hátha... Elöntötte a méreg. - Megint nem jutottunk tapodtat sem előre. Két napot úgyis ellőttünk...- A Roncsika miatt - vigyorgott Pucher.-Te csak ne röhögj, úgy hallgattad, mint a messiást, ilyen zöldfülűt, aki nem is volt Sztálingrádnál!- Mindannyian bedőltünk neki- védekezett Pucher. - De amikor tegnapelőtt megjelent a folyosón, azzal a szerencsétlen pofájával...- Vá-vá... várj - buzgólkodott Steinstrasser. - Majd megmutatom.

Fuchs nem figyelt a készülődésre, váratlanul éktelen hamis hangon rázendített: - Die Mauem wir erklet- tem, die Türme wir zerschmettern und in die Stadt hinein, wer uns den Lauf will hemmen, uns sich entge- genstemmen, dér stoll das Teufel sein... Éneklés közben műfogsorába akadt a nyelve, ilyenkor szürcsölve

tört elő az amúgy is nehezen felismerhető dallam.- Ne, most ne ezt, most Roncsikát akarom látni - csapkodta tenyerével a levegőt Pucher.- Akkor viszont át kell adnod a tolókocsidat Steinstrassernek.

Pucher körülményesen föltápász- kodott, Steinstrasser telepedett a helyére.- A másik kezedet is lógasd, ne csak a bénát.- A szádat kissé tátsd el.- Dugd ki a nyelvedet.

Szaporáztak az utasítások, Steinstrasser végül is megfelelő pózban hozzáláthatott a szerepléshez.- Egyik keezemet see tuudom moz- díítani - nyafogta. - Éés a nyelőő- csövem is megbébénult. Egyik nap- róól a má-sikra. Pultiplex heerózám van...- Multiplex szkleroza — szólt közbe Fuchs.- És csak huhuszonnégy éves va- vagyok mindössze, bibizony.- Jé! - csodálkozott Pucher.- Igen, pontosan így csinálta - dühöngött Kurz. — Dicsekedett a nyavalyás, s ettől voltatok úgy oda. Két esténket ellőtte, mintha nem láttunk volna különb dolgokat a fronton.

Steinstrasser még mindig Roncsika szerepében merengett maga elé. Fejét ide-oda kapkodta. Fiatal, nyurga katona szaladt el előtte. Amikor látóterének bal sarkába ért, fél arcát szakította le a srapner. Még bámult volna a sebesült után, de újból kezdődött a képsor, nyári öltözetben a katona, pirosra fagyott fülekkel, a srapner, vár, s aztán már sem a füle, sem a szeme nem látszott. - November húszadikán esett le az első hó- mondta hangosan.- Huszonnegyedikén - javította ki Kurz.- Trata-hrr-bumm-bumm... - tá- pászkodott fel Steinstrasser a tolószékből, s majdnem Danuta nővérre zuhant, aki fehér fityuláját igazgatva megérkezett, hogy átvegye az éjjeli szolgálatot.- Már megint ilyesmit játszani?- Holobrant gőgös fejtartással éppen akkor vonult el mellette. - Holobrant úrnak nem játszani ilyesmit.- Azt a nácit mi be se vesszük. Ő a Feldpostnál szolgált - horkantot- ta Kurz - én azonban katona voltam, végigcsináltam, mert muszáj volt.- De most már nem muszájni...- Akkor muszáj volt - makacsko- dott Kurz.- Én nem érteni magukat, ahelyett, hogy szélütés után kezüket, lábukat tornáztatni, jóvácsinálni...- Hát persze hogy nem érti, maga nem volt ott. De én ott hasaltam egy rosseb kád tetején, negyvenfokos hidegben, a hetvenkilencedik páncélos gránátos regiment tagjaként, égtek az olajtartályok, tudja, milyen füst volt?- Én nem érteni magukat - Danuta nővér egyre izgatottabban igazgatta fityuláját - miért nem emlékezni szerelemre?- Szerelemre? - Kurz hitetlen- kedve meresztette tekintetét a lengyel ápolónőre. - Szerelemre? Látta a feleségem? - Danuta vállat vont.- Na, mindegy. Vagy a Pucherét. Szóval azt se látta? De attól még vén banya marad. Negyvenéves házas vagyok, érti?- Miről beszélgettetek? - kíváncsiskodott Steinstrasser és Danuta és Kurz közé furakodott.- A szerelemről - magyarázta Fuchs. Trotyi röfögve nevetett, Pu- cherhez hajolt. Egy ideig kettesben suttogtak. Pucher kerek arca egyre inkább kiderült. - Ekkora csöcsei voltak annak a harisnyának! - puf- fadt kezét is felemelte, hogy mutassa a körvonalakat.- Bumm-bumm-hrrr... sortűz!- Dér soll das Teufel sein - dúdolta Fuchs.

Az ablakokra rárakódott a zúzmara. A fekete madarak elrepültek a tölgyfáról, helyettük fehér pufaj- kás katonák másztak az ágakra, puskájukkal egyenesen Kurzra céloztak. A falakból fehérre festett tankok dübörögtek elő. Danuta Kurzot figyelte. Óriási kotlósra emlékeztette, aki magot vagy kukacot keres a baromfiudvaron.

Szerkeszti Kövesdi Károly