Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-28 / 9. szám
ISKOLA A MÉLYBEN i segít a rimaszombati gyerekeken? Aligha éneklik vidáman manapság Rimaszombatban a régi dalocskát, mely szerint legszebb város Bátyi. Ferenczy Istvánnak, a magyar szobrászat egyik úttörőjének mellszobra is keserűen szemlélheti egykor lenyakazott, majd előkeritett és visszaragasztott fejével az újkori dúlást: a Főtérből nyíló piacot, a város szívében éktelenkedő, félbehagyott téglamonstrumot, mellette a stílustalan stílusban épült szállodát, s magát a nyitott főteret, amely, megcsonkítva, szégyenében talán már legyalogolt volna a Rimába, ha nem állná útját a futószalagon legyártott kockarengeteg, amely a hangulatos folyóparti utcácskákat törölte el végérvényesen a föld felszínéről. Gibala elvtársnak, a járás utolsó hűbérurának és az előtte tevékenykedő garnitúráknak az „eszmei öröksége“ egy roncsolt, eklektikus, szétdobált városthagyott maga után, amely az ország legnagyobb bűnözési arányát, legmagasabb munkanélküliségét, egyik legelhanyagoltabb egészségügyét és oktatási állapotait tárhatja a világ elé. A város magyar (Folytatás a 4. oldalon) GRENDEL LAJOS A berlini liftek Gulliver nem járhatott még a liftek országában, ez a sors nekem jutott osztályrészül. Hamburgból Berlinbe érkezve - hogyan, hogyan nem - Mándy Iván elvarázsolt világába kerültem, amelyben a tárgyak is élik a maguk észrevétlen életét. Ahhoz tényleg Mándy Iván szeme kell, hogy lássuk, a tárgyak is élnek, beszélgethetünk velük, sőt olykor megtréfálhatnak bennünket. Mint engem a berlini liftek. Berlinben a Magyar Kultúra Háza központi helyen van, az Alexander- platz szomszédságában. Kurucz Gyula, az új igazgató életet is lehelt belé, s rendezvényeire mind többen látogatnak át az egykori Nyugat- Berlinből is. Szomszédságukban a lengyelek eladták már a földszintet. Dicséri a magyar kulturális kormányzatot, hogy ők nem fukarkodnak a támogatással. Néha az a benyomásom, a mi kormányaink illetékesei nem igazán ismerték föl, hogy ezek a külföldön működő kulturális intézmények milyen fontos missziót tölthetnek be a jövő Európájában. Na de vissza a liftekhez, és félre a politizálással! Az történt, hogy a Magyar Kultúra Háza mellett, egy tizennyolc emeletes bérház ötödik emeleti kétszobás lakásában szállásoltak el arra a néhány napra, amíg Berlinben tartózkodom. A ház maga a szocialista bérkaszárnya. Nehéz, üvegtelen, tömött vaskapun kell bemenni, hogy egy másik vaskapuhoz érjünk. Ha ezen is átjutottunk, beérünk a lépcsőházba. Itt beszállunk a liftbe, amely lumbágós jajgatással becsukódik mögöttünk. Fölérünk az ötödik emeletre. Jobbra és balra irdatlanul hosszú folyosó, a folyosók két oldaláról nyílnak a lakások. Ez a megoldás engem kollégiumi szállásra emlékeztet inkább, mint bérházra. Csakhogy itt kísértetiesen kihaltak a folyosók, az ember legföljebb gyanítja, hogy az ajtók mögött emberek laknak, és talán éppen tévéznek, szerelmeskednek, a gyerekek pedig a házi feladatukat írják. Iszonyúan szocialista ez az egész. És akkor a liftek közbeszólnak. Négy van belőlük. Beszállok az egyikbe, úgy érzem, egyedül vagyok az egész tizennyolc emeletes épületkolosszusban. Megnyomom a földszinti gombot, s mit tesz Isten, a lift fölvisz a tizennyolcadik emeletre. Nyílik a liftajtó, majd becsukódik. Senki sem szállt be, ha csak nem a ház szelleme. Újra megnyomom a földszinti gombot, elindulunk. Megállunk a hetedik emeleten. Az ajtó nyílik, a folyosón senki. Csak a ház szelleme száll ki. Csukódik az ajtó. Újabb kísérlet, végre a földszinten vagyok. Kinyitom a belső nagy vaskaput, és azt látom, hogy a külső nagy vaskapu éppen becsukódik. A dologban az a legkülönösebb, hogy a külső vaskapun senki nem jött be, de senki nem is távozott. Talán megint a ház szelleme? Mert olyan huzat nincs, még hurrikán sem, amely ezeket a kapukat csak úgy megmozdítaná. Mindez megismétlődik másnap és harmadnap. A földszint helyett vagy a tizenharmadik, vagy a tizennyolcadik emeleten kötök ki. Ha úgy tartja kedve, a külső vaskapu is beszáll a játékba. Olykor lakókkal is találkozom. Vagy talán nem is lakók, csupán eltévedtek? Nem kell hozzá különösen éles szem, hogy az ember észrevegye a kontrasztot az egykori Kelet- és Nyugat-Berlin között. A régi Berlin szívét, az Alexanderplatzot Ulb- richték falanszterként építették újjá. Csupán a városháza környékén rekonstruáltak néhány valóban hangulatos utcácskát - tenyérnyi felületen. Kelet-Berlinből csináltak egy irdatlan nagy lakótelepet. Nyu- gat-Berlint viszont valóban felépítették. A Kurfürstendam elegáns és drága utca. Nyugat-Berlin központja, az Európa Center és az állatkert környéke, új épületeinek stílusával és rengeteg fénylő reklámjával amerikai metropolisokra emlékeztet. Mégis emberszabásúbb itt minden. A Nationalgalerie-ban megnéztem a század egyik nagy német festőjének, Ottó Dixnek az életmű-kiállítását. A kiállítás november óta tart nyitva, ennek ellenére óriási tömeg látogatja, zömében fiatalok. Berlinnek ez a fele az európai kultúra másik nagy központja Párizs mellett. Kelet-Berlin viszont este nyolc órakor csaknem kihalt város már. Az emberek gondterheltek, ingerültek vagy szomorúak, s van is rá okuk. Ám a régi Nyugat-Németor- szág 150 milliárd márkát fektet be a keleti országrészbe, hogy a következő öt évben rendbe hozza a lepusztult egykori NDK-t. Kelet-Ber- linben állítólag rosszabb a közbiztonság, mint a szomszédos, zömmel törökök lakta Kreuzberg kerületben, amely azelőtt Nyugat-Berlin- hez tartozott. Berlini barátaimnak szóba hoztam a lifteket. Valami programozásról beszélnek. Műszaki analfabéta vagyok, nekem aztán mondhatják! Nekem elég, hogy a liftek élnek, slussz-passz. Az egyik este a Magyar Kultúra Házában megnéztem Erdély Miklós két kitűnő filmjét. Tizenegy óra felé visszaballagtam a szállásomra. Éppen jön az egyik lift. Megáll, csönget egy picit, kinyílik. Nincs benne senki. Lejött, pedig nem hívtam. Előzékenyen beereszt, megnyomom a gombot, és csodák csodája, éppen az ötödik emeleten áll meg. Lám, mégis megbarátkoztunk. Egyébként Berlin, kulturális szempontból, a jövő városa. Ezt jó lesz észben tartani. A SZEMÉLYISÉGKÉP KÉPTELENSÉGEI Kádár-Husák párhuzamok Kiss József írása a 6. oldalon ZILAHI ANZIKSZ Szaszák György riportja az Erdélyben járt Csengettyű kórusról a 8. oldalon A TÁRSADALOM KICSINYÍTETT MASA... (Méry Gábor felvételei)
