Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-02-07 / 6. szám

* Á rkosy Sándor negyven- nyolc éves, szakmai kö­rökben határainkon túl is elis­mert, szegény, mindenkivel ud­varias, munkájának élő, igen te­hetséges gyógyszervegyész volt. Jóképű, fanyar humorú aggle­gény. Nyugati lapokban figye­lemre méltó cikkeket publikált, sok fontos konferencián volt je­len, alkalmanként angol nyelven beszámolót tartott. Kora őszi délutánon, Buda­pesten, csuklójára bilincset rak­FEJES ENDRE tak. A rendőrautóban mindössze annyit mondott:- Szegény Vivaldi. Letartóztatása közvetett oka a mindenben ártatlan Igaz Ist­ván, e szorgalmas, szánalmas számítástechnikus volt. Árkosy Sándor esete a kollé­gák, ismerősök között a döbbe­net erejével hatott.- Hihetetlen. Érthetetlen - is­mételgették napokon át. - Véres álom. Árkosy Sándor barátnője, el­vált asszony, magát is okolta a történtekért.- Hülye tyúk vagyok - mond­ta száraz hangon. - Két kemény pofon segíthetett volna. Az anyja rászólt.- Ne sírj!- De sírok!- Mire mész vele?- A lányodnak sok a könnye. Akinek sok a könnye, sír. Zsebkendővel megtörölte szemét.- Seggbe kellett volna rúgni - mondta hidegen. - Kuka föde­lét rázárni.- Nem értem a vegyész urat. Nem érti senki. Talán zsarolták. Csöndes emberek is zsarolhatók.- Nem tudott rászoruló em­bernek nemet mondani. Most befürdött.- Ezt, lányom, ember nem érti. Pedig ez volt az igazság. Ta­núkihallgatáson, rendőrségen, bíróságon mindenki ezt vallotta. Árkosy Sándor nem tagadott, nem szépített. Szánalommal hallgatták őt a tárgyalóte­remben.- A tény tény - mondta az ügyész. - A gyilkosság gyil­kosság. A törvényszéki elmeszakértő nem tett föl olyan kérdést, mely­re igennel vagy nemmel lehet válaszolni. A szabálynak meg­felelően, cigarettafüst mellett hagyta Árkosy Sándort beszélni, aki Igaz István halálától kezdve a legapróbb részletekig elmon­dott mindent.- Ezt nem Dosztojevszkij írta - mondta az orvos. — Nem volt baltám. Az orvos gépírónőnek diktált. Néhány latin kifejezés kíséreté­ben megállapította, a vádlott hir­telen fölindulásában követte el tettét. Átlagon fölül intelligens. Pszichés zavarra utaló momen­tum nem merült föl. Amikor a fegyőr Árkosy Sándor csukló­jára bilincset kattantott, az orvos csöndesen mondta:-Rossz színdarab, őszintén sajnálom, uram.- Nem gondoltam, uram, hogy így megy le a függöny. Árkosy az ajtóból visszafor­dult.- A védőm nem tudja, tizen­két halott hány halott. Árkosy Sándor háromszobás kertes házban élt, korán meghalt szülei antik bútorai, perzsasző­nyegei, húszezer értékes könyve között. Sokablakos dolgozószo­bájában kétméteres, nádból ké­szített kalitkában tucatnyi tarka tollú madár ugrált, csipogott, trillázott. Árkosy Sándor, ha ideje engedte, bámulta, hallgatta őket. Időnként fütyült nekik. Mosolyogva nézte, ahogy figyel­nek, mozgatják hüvelykujjnyi fejüket. Mindegyiket szerette, de volt egy kedvence. Parányi torkán csodálatos hangok zeng­tek, betöltötték a szobát. A töb­biek halkabban kísérték. Árkosy Sándor a több hangú szólamra fejet hajtott.- Köszönöm, Vivaldi. A te éneked az énekek éneke. Isten­hez szól. Féltette, szerette mind­egyiket. Hetente járt nála az ál­latorvos. Megnyugtatta, semmi bajuk. Ha külföldre utazott, be­járónőjére bízta madarait. A fe­hér hajú asszony tíz éve járt hozzá. Megbízott benne. Ami­kor hazaérkezett, barátnője, az elvált asszony, a repülőtéren au­tóval várta.- Isten hozott - mondta. — Madaraid jól vannak. Énekszó­val várnak.- Vettem nekik szép hangú furulyát. Te leszel a karmester.- Felejtsd el a furulyát. Nem engedem kínozni őket. Nevettek. Megcsókolták egy­mást. Az úton fanyar humorával szórakoztatta az asszonyt. A házhoz közel komolyra vál­tottak.- Nemsokára itt az ősz- mondta az asszony. - Nyálas lesz a város. A kerted.- Angyalok érkeznek. Haj­nalban ezüst szőnyeggel terítik be a földet.- Ezt magyarul síkos dérnek hívják Nyaktörő szőnyegnek.- A galamboknak, verebek­nek kukoricát, búzát, a cinkék­nek napraforgómagot kell hozat­ni. Meg a csuszkáknak. A rigók mindent esznek. Otthon legyen, mielőtt havazik.- Megrendeltem, míg nem voltál itthon.- A mókusoknak diót, mo­gyorót. Ha bekopognak fázva, éhesen az ablakon, a szívem is megfagy. Nem gondolták, nem gondol­hatták, hogy ez az ősz bilincse­ket hoz. Börtönt Árkosy Sán­dornak. Egy kivétel akadt, a fehér ha­jú bejárónő. Még idejében mondta:- Mérnök úr, a maga türelme nevetséges. Ezt férfi, hiába van diplomája, ilyen tétova bárgyú- sággal, már ne is haragudjon, nem ússza meg.- Nem tehetek semmit- mondta Árkosy Sándor. Igaz Istvánt felszínesen ismer­te. A számítástechnikus az inté­zet emeletén dolgozott. Időn­ként az ebédlőben egy asztalhoz kerültek. Egy alkalommal, őszinte tisztelettel meghívta a gyógyszervegyészt vacsorára. Megemlítette, felesége sokat hal­lott róla, szeretné megismerni. Árkosy Sándor köszönte a meg­hívást. Szabadkozott, nagyon sűrű a programja. Talán majd egyszer, ha levegőhöz jut, meg­látogatja. Erre nem került sor. Igaz Istvánt az intézet lépcső­házában szívroham ölte meg. Árkosy Sándor nem ment a te­metésére. Mesélték, Igaz István felesége elefántcsontszín arccal, száraz szemmel, mozdulatlanul állt a sírnál. Hallgatta a papot. Torokszorító látvány volt.- Nyomorult asszony - szá­nakozott egy férfi az ebédlőben.- Nem áll többé talpra.- Talán az idő segít — mondta Árkosy Sándor. A temetés után alig két héttel Árkosy Sándort nem kis megle­petés érte. Az intézet ebédlőjé­ben középkorú nő, számítás- technikus, közölte, Igaz István özvegye rettenetes idegállapot­ban van. Félő, öngyilkos lesz. Kérte Árkosy Sándort, segítsen. Az özvegy gyakran említi, talán ő megnyugtatná. Hívja meg egy kávéra, beszélgessen vele. Ár­kosy Sándor csodálkozott a ké­résen, hiszen soha nem találko­zott az asszonnyal.- Talán életet ment - mond­ták többen. — Feketekávén, rö­vid beszélgetésen nem múlhat egy szerencsétlen asszony sorsa. Árkosy Sándor este elmondta mindezt barátnőjének.- Hívd meg az özvegyet - ta­nácsolta. - Ha öngyilkos lesz, nem tudod magaddal elszámolni. Ha segítesz, jó. Ha nem, nem okolhatod magadat. Másnap este hét órakor, perc­re pontosan, ahogy telefonon megállapodtak, csöngetett az öz­vegy. A kapuban azt mondta:- Helló, darling! Pocsékul né­zel ki! Nem jársz uszodába?- Nem.- Nem baj, darling. Majd én reggelenként kiviszlek. A dolgozószobában ültek le, feketekávét ittak.- Darling, te madarakat gyűj- tesz? - kérdezte az asszony.- Nem gyűjtöm, szeretem őket.- Ennyi rengeteg könyv. Megöregszel, fölfordulsz, mi lesz velük? Árkosy Sándor cigarettára gyújtott.- Olvastam, ha egy öregem­ber meghal, egy könyvtár tűnik el. Az özvegy nevetett. Kilenc órakor elköszönt.- Köszönöm az estét - mond­ta a kapuban. - Darling, jó itt nálad. Autóba ült. Lipcsey György: Anyánk (Fogas Ferenc felvétele) Jóformán mindennapos ven­dég lett. Esténként váratlanul beállított. Nem zavarta, ha láto­gatókat talált, vagy Árkosy Sán­dor barátnőjét. Bőrfotelba süp­pedt, ha kellett, kávét főzött. Mindenről volt véleménye, min­dig el is mondta. A kapu előtt, mikor autójába bújt, kijelentette:- Darling, jó itt nálad. A ma­daraidon kívül kit szeretsz?- A madaraimat - válaszolt Árkosy Sándor.- Drága mafla vagy, darling. Árkosy Sándort szelíd szóval nyugtatta a barátnője.- Előbb-utóbb talál magának férfit. Minden nő ráhajt valakire. Férjhez megy, eltűnik a sze­münk elől.- Soha - mondta a bejárónő. — Beköltözik a mérnök úr ágyába. Nevettek. Másnap nagy, zörgő dobozzal állított be. Egyedül találta Ár­kosy Sándort.- Ajándékot hoztam, darling. Csókot kérek érte.- Esztendeje nem mostam fo­gat. Tavasszal hozzálátok. Az özvegy a dobozból hatal­mas, sokszínű madarat emelt ki. Keményen, katonásan lépege­tett, hangos, kereplő hangokat adott. Az özvegy kinyitotta a kalitka ajtaját, begyömöszölte ajándékát. Pillanatok alatt, bea­vatkozásra sem volt idő, nagy, sárga csőrével a jövevény egy szálig agyonverte az apró éneke­seket.- Láttál már, darling, ilyen mérges madarat? Szemétlapátot hozott, egyen­ként kiemelte a halottakat. A konyhában a szemétvödörbe öntötte.-Ne bánkódj, darling. Ve­szünk tucatnyit. Közel lépett Árkosy Sándor­hoz. Nyakáig fölhúzta blúzát. Két meztelen melle előbukkant.- Az egyik a tiéd. A másik a tiéd. Puszit kérek rájuk. A tárgyaláson, feszes csönd­ben, a bíró megállapította, a vádlott súlyos, márvány hamu­tartóval az áldozat arcába súj­tott.- Többször ütött? - kérdezte.- Egyszer — mondta Árkosy Sándor. - Elég volt. A iilkonyoi Csend ve keidőkből e Kezembe szúrós fen^i Összetör ágak és fati sa borult. A távo messzeségb Csajkovs A tisz a klaviatúra vai konzen jén roham; porlepte a hangszer dálatosképp Abban a törzskar. A szétlőtl A telefonosl Az asztal ti. A világos a királynőt, magát. Megi A kapitái mondta, ho| faluban nén tudja biztos; függ az égés Azt mór mondtam? Parancs, k A zene ej Kinyitotta bán le is húr Miért? Mert... m Fekete H mon, megpc mát szaglász Nem sejte ka képében < Világított reszkáló fém Megragad és földhöz v költ, s én a hosszú, \ a mancsával S akkor rr Szelíd har kor a szellő játszadozik,; szik.- Ne bánt a hangocska. Gyerekhai Ha megfoi Megmond: bántom, csak A kandúr rét nyalogatt- Galileón a hangocska, gyere... hop] A kandúr eltűnt a szem- Tudd m az életünket Kis ideig c- Nézd csa ta egy másik Nem tud be: embereket é; lyikük kiabál!- Lehet, he kor megszjj^s beszélni. Az ; a nagymamán otthon voltak tanítottak - n- Ugyan. I Méghogy ez k- Én... én.- Hallgass, vagy, a legb erdőben. Csendes síi rú lettem. Talán, meri Meg akart; hogy ne gyöl csak egy katoi katona, ebbei bán milliószán olyan hangot amely egy esi hanghoz, s tál; mert a lányka beszélni kezdi kellett, hogy i és szavak érte- Hé, te N - kérdezte a f Megmozdít!- Mábel csa tudom, hogy t jöttél. Azért ’ kiégett lyuk. hogy minden, ide, mielőtt le a levegőben, érnek földei1® apukám kiism A csillagvizsgá egy hatalmas gálta a csillagoi (Hrapka Tibor felvétele) Lipcsey György: Alázkodók

Next

/
Thumbnails
Contents