Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-08 / 289. szám, kedd

7 EGÉSZSÉGÜGY ÚJ szól 1992. DECEMBER 8. A BETEG GYEREKEKERT (EGYÉVES A VÁGSELLYEI GYERMEKALAPÍTVÁNY) A vágsellyei kórház gyermekosztályának bejáratán röplap díszeleg. Míg várunk a bebocsátásra, ismerkedünk a szöveggel. Kevés helyen adják közszemlére a Gyermekek Chartája elnevezésű, hazánk által is elfogadott okmányt, amelyben az egészséges, de a beteg gyerekek jogait is rögzítették. Például azt, hogy a kis beteget, ha egészségi, lelki állapota úgy kívánja, az édesanyával együtt kötelesek felvenni a kórházba. Például azt, hogy a legjobb, legkorszerűbb orvosi ellátás jár neki... — Tényleg megoldható mindaz, amit a charta magába foglal? — kérdeztük dr. Lubo Džugan főorvostól. — Van, ami igen, van ami nem. Gyermekosztályunkon — Szlovákiában elsőként — már tíz éve lehetővé tesszük az anyáknak, hogy a kórházban együtt lehessenek beteg gyermekükkel. Nem kis gondot okozva ezzel az orvosoknak, az ápolónőknek, hiszen kevés nálunk a hely. De vállaljuk a többletmunkát, megteremtjük az együttlét feltételeit, így a gyerekek gyorsabban gyógyulnak, s nincsenek kitéve az elválás stresszhatásának. A főorvos gondterhelten beszélt arról, hogy sajnos a charta második pontját, a korszerű ellátás követelményét, pénzhiány miatt, nem mindig tudják biztosítani. — Ha az újszülött légzési rendellenességgel jön a világra — mivel nincs lélegeztető készülékünk — Nyitrára vagy Érsekújvárba kell szállítanunk, miközben a pici babát baj érheti... Sajnos, hiába kérvényezzük az 500 ezer korona értékű műszert, elutasítanak bennünket. A nagyobb gyerekek esetében, szerencsére, kisegít a kórház intenzív osztálya. A felettes szervek támadják osztályunkat az ágykapacitás alacsony kihasználásáért. Nevetséges! Fiatal kollégáimmal vállaljuk a „fekete pontokat", s továbbra is azon leszünk, hogy a kis beteg csak a legszükségesebb ideig tartózkodjék a kórházban. — A vezetőség nem akarja megérteni, hogy a gyerekek lelki állapota fontosabb a kimutatásoknál — gerjedt haragra a főorvos. Szóba hozta az állandósuló gyógyszerhiányt, s nyíltan bevallotta, megalázónak tartja, hogy az orvosoknak megszabják, milyen értékben írhatnak fel gyógyszert. Bár tudatosítják, hogy szegény az ország, a legfőbb gondokat abban látják, hogy az anyagiak elosztása nem megfelelően történik. A világ fejlett országaiban ugyanis a költségvetés kétharmadát a fizetésekre, egyharmadát az intézmények üzemelésére fordítják. Kis hazánkban az arány fordított. Aztán kellemesebb témába kezdett. Beszélt arról a néhány lelkes emberről, aki időt, fáradságot nem sajnálva, egy évvel ezelőtt létrehozták az országos gyermekalapítvány vágsellyei ágát. S Valkóné Kuna Hilda, a kórházi iskola pedagógusának nevét említette. OSZTÁLY A KÓRHÁZBAN A parányi teremben nyolcan foglalnak helyet. Zsúfolt. A pedagógus asztala mögé a legmagasabb tanuló ül. A tanítónő hol magyarul, hol szlovákul szól a gyerekekhez, akiket a kétnyelvűség egyáltalán nem zavar. — A magyar és a szlovák gyerekek kapcsolata harmonikus, az órák hangulata kiváló. Tény, hogy a gyerekek betegen tanulják meg, mit jelent az együttélés a gyakorlatban — vallotta a nebulók előtt Valkóné Kuna Hilda. Elmondta, a kórházi oktatás időtartama napi három óra (a beteg ágyánál egy óra), s csak a fő tantárgyakra — anyanyelv és matematika — összpontosítanak. Leíkesedve, örömmel beszélt munkájáról, viszont tényként közölte, a gyerekek tudatos tanulását zavarja az a körülmény, hogy a tanulók másik csoportjához más nyelven szól. Említette ugyan, hogy a gondokat a nyelvi osztályok berendezése kiválóan megoldaná (fülhallgatók), csak hát mindez nem akarat, hanem pénz kérdése. — Ezen az osztályon élem le az életem — fogott bele a tanítás végeztével mondandójába, amikor parányi dolgozószobájába tessékelt. — S mivel nincs családom, talán többet foglalkoztat „gyerekeim" helyzete. Szinte valamennyien érzékeljük, mennyire szegény az egészségügy, az oktatásügy. Egyre csak azt hallom, nincs pénz műszerre, gyógyszerre, oktatási eszközökre. Nagyon bánt, hogy éppen a gyerekek, a betegek szenvednek az eltelt évtizedek bűneiért. Imádok tanítani, alternatív pedagógiai módszerekkel dolgozom, s mivel beteg gyerekekről van szó, relaxációs gyakorlatokkal, meditációval oldom, oldjuk feszültségeinket. Részt vettem az agykontroll tanfolyamon, foglalkozom jógával, s igyekszem megérteni a vegetáriánus filozófia lényegét. Mindezt annak érdekében, hogy képes legyek még jobban segíteni azokon, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. Ezeken gondolkodva döbbentem rá, hogy átfogóbb támogatásra van szükségük. S amikor megalakult a Szlovákiai Gyermekalapítvány, úgy gondoltam, meg kell szervezni vágsellyei „leányágát". A pedagógusnő nem tétovázott, ötletével azonnal a kórház, a gyermekosztály vezetőihez, majd a város polgármesteréhez, Szabó Sándor mérnökhöz fordult. Dr. Szarka László főorvoshelyettessel kidolgozták a koncepciót, összehívták az alapító gyűlést, majd hivatalosan bejegyeztették az alapítványt. — Eleinte — félve és vállalva az elutasítást is — csak a város, a járás üzemeinek vezetőit, a magánvállalkozókat szólítottam meg. Titokban bíztam abban, találok segítőkész felnőtteket, akik célkitűzéseinket megértik. A magánvállalkozók közül, például a galántai Filkop és a selylyei Iris nyomda készségesen vállalta az értesítők, meghívók elkészítését, a sellyei Dantur kirándulni vitte a gyerekeket (magára vállalva a szállítás költségeit), a sellyei virágszalon virágdíszt biztosított a jótékonysági hangversenyre, és Bakó úr (magánvállalkozó) 30 ezer koronát küldött számlánkra. Hiszem, hogy idővel — s majd ha az adórendszer is megváltozik — egyre többen lesznek hajlandóak segíteni azokon, akiknek erre szükségük van. Hiszem, hogy a jószívű, adakozó emberek mindig egymásra találnak, s a kis falvakban és a városokban egyaránt létrehozzák a gyerekeket támogató saját alapítványukat. Számlaszám: SŠS Galanta, filiálka Šaľa č. účtu: 63756-139/0900 IČO 67Ö755 A mamával könnyebb (Prikler László felvételei) A NÉMA JÁRVÁNY NEVE: CSONTRITKULÁS Világszerte jelentősen megnövekedett a halálozást és a különböző megbetegedéseket okozó csontritkulás. Mintegy 75 millió betegről tudnak az Egyesült Államokban, Európában és Japánban — ezt írják a Népjóléti Szemle 4. számában. A szakemberek szerint a jövőben a mainál is nagyobb problémává válik, ugyanis az életkor kitolódásával a csonttörések száma gyarapodik. A legtöbb csontritkulásos halálért, vagy az időskori mozgáskárosodásért a combnyaktörés a felelős. Statisztikák bizonyítják, hogy a combnyaktörést követő egy éven belül a balesetet szenvedettek 12— 20 százaléka meghal, s az arány az életkor előrehaladtával csak romlik. A szövődményekbe több nő hal bele, mint az emlő-, méhnyakés méhtestrákba együttesen! Akik viszont túlélik a törést, gyakran szorulnak mások ellátására, felügyeletére. A gerinckomproessziós törések fájdalmasak, deformitással járnak, nem ritka a testmagasság csökkenése és a mozgáskorlátozottság sem. Az emberi csontváz 206 darab különálló csontból áll, a csontokat szalagok, inak kötik össze, melyek tartó, s egyben védő funkciókat látnak el. A csont 30 százalékban szerves — sejtes, csontfaló, csontképző és valódi csontsejteket — elemeket, 70 százalékban szervetlen anyagokat — mint például kálciumot és foszfort — tartalmaz. A csontok alkalmazkodva a statikai és a mechanikai igénybevételhez, eltérő szerkezetűek és különböző alakúak. Vannak rövid, köbös és hosszú csöves csontok, melyeknek szövetei állandóan újraképződnek. E folyamatokat végső soron a csontsejtek száma és aktivitása szabályozza. Az egészséges felnőtt csontállományának legalább kettő—öt százaléka egyetlen év alatt újraképződik, a csonttömeg pedig a maximumát a 25—30. életévre éri el. Nagysága függ a nemtől, a különböző embertípusoktól, az életmódtól, a testmozgástól, az alkohol-, a kávéfogyasztástól, a dohányzástól és a táplálkozási szokásoktól. Egy évtizeddel később viszont növekszik a csontlebontás, a nőknél nagyobb mértékben, mint a férfiaknál. Az egyik legnagyobb probléma, hogy a csontritkulásra képtelenek vagyunk időben felfigyelni, pedig a késedelem helyrehozhatatlan kárt okozhat a szervezetben: a beteg esetenként élete végéig gondozást igényel. Hátfájással kezdődik, ám amikor már komolyabb a baj, az elváltozások visszafordíthatatlanok; nemcsak a csigolyákon, de a combcsonton, a csuklón is gyakoriak a csonttörések. Az elváltozás más betegségekkel társulva — például gyulladásos izületi, daganatos, vesemegbetegedések —, hosszabb ágyhozkötöttség vagy bizonyos gyógyszerek tartós szedése nyomán léphet fel, az esetet másodlagos csontritkulásként tartja nyilván a szakirodalom. A nemzetközi statisztikák szerint az elmúlt három évtizedben megduplázódtak az idősebb kori combnyaktörések. A nőknél e betegség kockázata 15, a férfiaknál csak 5 százalék: hazánkban a 35 év felettieknél évente 8-10 ezer új törés fordul elő. És nem jobb a helyzet, bár ezek következménye jóval enyhébb, a csuklótáji töréseknél sem. Hogyan, milyen módszerekkel előzhető meg a csontritkulás? Sajnos, a betegség évtizedekig „néma" marad és a folyamat, a „hallgatás" időszakában egyre súlyosabb. Ezért a küzdelemhez a jelenleginél nagyobb orvosi odafigyelés, szakmai összefogás szükséges. Népbetegségről lévén szó, járványtani módszereket kell alkalmazni: a nagyon fogékonyakat, a betegség korai szakaszában levőket ki kell szűrni, s megelőző kezelésben kell részesíteni. S annak ellenére, hogy nem olcsók a szűrővizsgálatok, lépni kell, hiszen a kezelés, a megrokkant egészség karbantartása nagyon drága. Miután a csontritkulás oka az, hogy kevesebb csont képződik újból, mint amennyi elveszik, mindenekelőtt a csontvesztést gátló szereket kell adagolni a betegnek: egyebek kőzött ösztrogéneket, hiszen a petefészek ösztrogén hormonjai képesek megállítani a csontok leépülését! Az is bebizonyosodott, hogy ez a hormon nemcsak a csontritkulásra hat jótékonyan, hanem néhány szív- és érrendszeri megbetegedésre is. ORVOSI TANÁCSADÓ ÉDES ÉLET Szombat délután van — ülünk a tévé előtt és a kezünk szinte automatikusan nyúl a tál felé: cukorka, keksz, csokoládé, egyik a másik után. A kalóriák szépen halmozódnak, a zsírréteg növekszik, az erek szűkülnek. Mindenki tudja, hogy a sok édesség teljesen fölösleges, mégsem vagyunk képesek ellenállni. Mi lehet az édesség utáni sóvárgás oka? Miért lehet a sfró kisgyereket csokoládéval felvidítani? Betegségről van-e szó, vagy pedig csupán rossz szokásról? A kérdésre az egyik legdinamikusabban fejlődő tudományág, a neurobiokémia találta meg a választ. Mozdulataink, gondolataink, érzéseink — mind agyunk működésének termékei. Ez az alig másfél kilogramm súlyú szerv 5 milliárd idegsejtjével és sejtenként átlag tízezer kapcsolatával magasan felülmúl mindent, amit a számítógéptechnikusok képesek voltak és lesznek összeeszkábálni. Az idegsejtek kémiai anyagok — úgynevezett mediátorok — segítségével érintkeznek egymással. Ezek közül néhány szoros összefüggésben áll a hangulattal. (A computernek soha sincsen jó vagy rossz kedve, de az ember hangulata nagy mértékben befolyásolhatja cselekedeteit.) Minden élő szervezet állandó harcban áll környezetével — tudományosabban fogalmazva, különböző stresszhatásoknak van kitéve. Ha sikerül legyőznie a nehézségeket, akkor jó a kedve, ha nem, akkor szomorú, lehangolt lesz. A dolog fordítva is érvényes — ha jó kedvvei küzdünk, valószínűbb a siker, mint amikor eleve lógó orral nézünk szembe a problémákkal. Az egyik mediátomak, amely az idegsejtek parányi végződéseiben termelődik, pontosan az a feladata, hogy közölje a többi idegsejttel, hogy minden rendben van, jól érezzük magunkat. Ez az anyag a szerotonín, amely a fehérjékben található triptonfából keletkezik. Ehhez az átalakuláshoz szénhidrátok szükségesek. Édesség (gyorsan felszívódó szénhidrát) hatására néhány percen belül megnő az agyban a jó hangulat hírvivőjének a mennyisége. A tudomány tehát felfedezte azt, amit a fagyi, krémes, csokoládé szerelmesei (és a síró kisgyerekek) már régen tudtak — a finomságoktól elmúlik a rosszkedvünk. Az édesség utáni vágy tehát nem rossz szokás, nem is betegség, hanem természetes élettani jelenség. Veszélyessé csak akkor válik, amikor a torkoskodás öncélú rászokássá, kábítószerré lesz. Aki sok cukorkát eszik, az elhízik és ha benéz a tükörbe elszáll a jó kedve — ezért aztán újabb szénhidrátbombával emeli agyának szerotonín szintjét. Az ördögi körből nehéz kitörni, de ha tudatosítjuk, hogy a jókedv hormonjainak termelését más módon — futással, úszással, természetjárással, tánccal, jó könyvek olvasásával, zenehallgatással, baráti beszélgetéssel, sőt (uram bocsá'!) szerelmeskedéssel is lehet emelni, akkor talán erre a problémára is van megoldás. DR. RÁCZ OLIVÉR Az oldal anyagát írta ós összeállította: PÉTERFI SZONYA