Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-05 / 287. szám, szombat

1992. DECEMBERS. ÚJ SZÓL GAZDASÁG 6 UQjflnmX- piacképek A vagyonjegyes privatizáció első hulláma a végéhez Közeledik, s ezzel együtt egyre több a kérdőjel a befektetési alapok működésével, az .értékpapír-kereskedelémmel kapcsolatban. Abból a tényből kell kiindulnunk, hogy a befektetési alapok a jelen pillanatban domináns szerepet kaptak a vagyonjegyes privatizációban. Tulajdonukban van a részvények nagyobb része, és a részvénytársaságok irányításában is döntő szavuk lesz majd. Nem úgy, hogy egy alap irányítja majd a társaságot, hiszen a törvény limitálja az egy alap által birtokolható részvények számát, hanem úgy, hogy több alap - pillanatnyilag hasonló érdekeltségű T tulajdonában lesz a részvények nagyobb része. Az egyéni befektető tehát nem konkurálhat majd velük saját érdekeinek érvényesítésénél. S már itt felmerül egy alapvető kérdés: a ma még hasonló érdekeket képviselő alapok a jövőben egységesek tudnak-e majd lenni a részvénytársaságok irányításában? BEFEKTETÉSI ALAPOK SOK A KÉRDŐJEL . A jelen pillanatban az alapok igye­keznek együttműködni, de sok szak­ember véleménye szerint csak idő kérdése, mikor ütköznek majd az érdekeik. Az első ilyen alkalom a részvénytársaság jövedelmének hasznosításánál jelentkezhet majd. Köztudott, hogy a gazdaságnak el­• sősorban beruházásokra van szük­sége. Ennek nagyobb részét nyu­gatról várnánk, de a tőkeáramlás onnan nagyon lassú, és a politikai bizonytalanság még inkább lelassít­- ja. Így azután attól is függ majd egy­egy társaság jövője, hogy hogyan viselkednek a részvényesei. Az esetleges nyereség jövőbeni felhasználásának problémája lesz tehát a közeljövő legvitatottabb kér­dése. Ha egy társaságnál az alapok a főrészvényesek, akkor tör­vényszerűen osztoznak majd annak jövőbeni sorsa alakításában, a gaz­dasági stratégia kidolgozásában, s ezzel befolyásolják a kifizetett osz­talék nagyságát és a jövedelmező­séget is. Márpedig éppen ez érdekli a leginkább a közvéleményt, hiszen éppen a részvények értékének felté­telezett növekedése és az éves osz­talék reményében váltották ki va­gyonjegykönyvüket. Ne firtassuk most, hogy a vállala­toknak lesz-e egyáltalán pénzük va­lamilyen dividenda kifizetésére. A várható ellentétekben két fő nézet jelenhet meg a jövőben. Az első azoké lesz, akik azonnal pénzt akar­nak látni a kuponjaik nyomán, s szemben velük lesz majd az a cso­port, amelyik úgy véli, amit nem fektet be most azonnal újra, az hol­nap már mit sem ér. A vállalati menedzsment természetesen a le­hető legnagyobb invesztíciókra tö­rekszik majd, de tekintettel arra, hogy a legfőbb részvényeseket - az alapokat - a közvélemény a dividen­da fizetése felé fogja ösztönözni, máris készen van egy konfliktus­helyzet. Emellett azonban az alapok között is ellentétek keletkeznék. So­kuk ugyanis éppen a tőkenöveke­dést ígérte befektetőinek, ugyan­akkor egy részvénytársaságba ke­rülhetnek olyan alapokkal, amelyek éppen ellenkezőleg, dividenda fize­tésével csábították a vagyon­jegykönyvükkel tanácstalanul álló polgárokat. Itt tehát bizonyára olyan komprimisszumok megkötésére le­het számítani, amely a kétféle alap között a minimálisra csökkenti majd a különbséget. Szükség van arra is, hogy a válla­latvezetés felelőssége tudatosuljon. Ugyanúgy, ahogy az egyes részvé­nyesek, ők sem fejthetnek ki maxi­mális nyomást a befektetési alapok­ra olyan céllal, hogy ma a lehető legtöbbet préseljék ki a vállalatból. Hiszen a mai gazdasági helyzetben ez a jövőbeni fejlesztés egyértelmű lehetetlenné tétele lenne. Valószínű tehát, hogy kompromisszum születik majd. A nyereség egy részét újra befekteti, egy részét pedig szétoszt­ja a vállalat. Ha azonban a tőkenö­vekményre orientált alap eleget akar tenni Ígéreteinek, akkor a részvé­nyek után kapott dividendát új rész­vények vásárlásába fekteti majd be. Az már egy másik kérdés, hogy a társaság piaci értéke nem csök­ken-e amiatt, hogy kisebb lesz a ver­senyképessége, hatékonysága, ha befektetés hiányában elmarad a mű­szaki fejlesztés. Az a kérdés is elő­térbe kerülhet, hogy a tőkenöveke­désre összpontosító befektetési ala­poknál az új részvények vásárlása, tehát a portfolió kiszélesítése kel­lően kompenzálja-e az újrabefekte­tés elmaradását ugyanannál a válla­latnál. A nyereségorientált alapok vi­szont amiatt aggódhatnak majd, hogy a befektett pénzzel arányosan csökken a kifizethető osztalék mér­téke. Természetesen nincs értelme an­nak, hogy előrevetítsük a további fejlődést, hiszen még számtalan vá­ratlan tényező befolyásolhatja döntő módon a részvénytársaságok sorsá­nak alakulását. A figyelmeztetés azonban, amely a „menedzsment­tudomány" egyik mai legnagyobb szakértőjétől, Peter Druckertől szár­mazik, mindenképpen helyénvaló: A legrosszabb az, ha a bevételét a vállalat sikeres fejlesztéséhez szükséges befektetések helyett fel­éli anélkül, hogy az valamilyen új hasznot hozna. ÉPÍTŐI PAR Különböző vizsgálatok és a sta­tisztikai hivatal adatai is azt mutat­ják, hogy az építőipar az első olyan iparág, amelynek sikerült elrugasz­kodnia a transzformáció okozta ne­gatív teljesítménygörbe aljától, s elindulnia felfelé. Minden bizony­nyal része van ebben annak is, hogy éppen az építőipart „kapta telibe" a válság, mindjárt az első időszak­ban, és az addigi mamutvállalatok apró cégekre estek szét. A helyzet először éppen ebben az iparágban tisztult ki a magánvállalkozások megjelenésével, a konkurencia megteremtésével. A 80-as és 90-es évek határán még néhány tucat mamutcég domi­nált az építkezések piacán, de mára - ezek osztódással többszörösen megszaporodtak, nagyságuk pedig jelentősen lecsökkent. Ráadásul tel­jesen új magánvállalkozások is lét­rejöttek, amelyek mára mind kapaci­tásukkal, mind műszaki lehetősé­geikkel kemény konkurenciát jelen­tenek még a korábbi nagyvállalatok­nak is. Július végéig 963 építőipari vállalatot jegyeztek be s a számuk azóta is nőtt. Ezekből mintegy 8 szá­zalékkal kevesebb foglalkoztat 200-400 embert, az ezer főnél na­gyobb munkáslétszámú építőválla­latok száma pedig 2 százalékkal kevesebb, mint tavaly. Nőtt viszont a 200-nál kevesebb alkalmazottat számláló cégek száma. Az év elején 71 céget jegyeztek 25-nél alig na­gyobb munkáslétszámmal, s ezek száma mára mintegy 300-ra emel­kedett. A jelenlegi állapot tehát az építővállalatok megszaporodását mutatja, amely cégeknek azonban egyáltalán nem kell félniük, hogy munka nélkül maradnak. A nagyberuházások lecsökkené­se ugyanis inkább a nagyobb válla­latokat érintette, de ezek többsége is idejében lecsökkentette gépparkját, létszámát a szükséges szintre, eset­leg egy kis tartalékot hagyva, ha netán mégis megjönne a várt nagy üzlet. Telítődött ugyan az épületfel­újítások piaca, noha ez még jó pár évig munkalehetőséget ad majd a lakóépületek restitúciója, azok üz­lethelyiségekké, irodákká való átala­kítása miatt, de a közepesnél na­gyobb vállalatoknak is jó lehetősé­geket biztosít majd a jövőben az ország infrastruktúrájának feljavítá­sa, főleg az autópálya-hálózat kiépí­tése. A nagy építőipari vállalatok a kis cégek szolgáltatásaira támaszkod­nak és így mindkét fél jól jár. Közben beléptek a piacra a külföldi vállatok is és a hazai beszállítókra támasz­kodva lényegesen beleszólnak a szállodák, irodaépületek építésé­be, főjeg a nagyvárosok központjai­ban. Érvényes azonban mindez for­dítva is. Nem egy csehszlovák válla­lat talál munkát Németországban, Ausztriában vagy máshol, ahol azonban „az olcsó keleti konkuren­cia" miatt elégedetlenkedő hazai cé­gek nyomására a közeljövőben bizo­nyára a feltételek megszigoradására kell számítaniuk. ÁLLAMKÖTVÉNYEK AJÁNLOTT AJÁNLAT A piaci mechanizmust az állam és a banki szféra különválása, az utóbbinak viszonylagos önállósága is jellemzi. Az állam csak azzal a pénzzel gazdálkodik, amelyet az adókból, elvonásokból és díjszabá­sokból a költségvetésbe sikerül bejuttatnia. Mi van azonban akkor, ha az állami kiadások nagyobbak mint a bevételek? Ki fizeti meg a különb­séget? Ez egyáltalán nemcsak elméleti kérdés, hanem olyan mindennapi valóság, amely a világ talán összes pénzügyminiszterét naponta nyugta­lanítja. A megoldás pedig kézenfek­vő: Az állam - amelynek nincs elég készpénze - nem úgy szerzi be, hogy az állami pénzverdében kF nyomtatja a hiányzó (fedezetlen) összeget, hanem inkább kölcsönkéri azoktól, akiknek van pénzük. Ezek pedig általában a bankok, noha gya­kori jelenség a világban az is, hogy az államkötvényeket nyilvánosan a lakosságnak kínálják fel. (Erre ke­serű ízű emlékei is lehetnek az idő­sebb embereknek itt, Kelet-Európá­ban, elég csak a békekölcsönöket említeni.) A tavalyi többmilliárdos költségve­tési hiányok, mindhárom - még meglévő - kormányunkat, tehát a szlovákot, a csehet és a szövetsé­git is arra ösztönözték, hogy kölcsö­nözzön. De milyen kamatra? Két határ létezik: az alsó, az, amelyért még egyáltalán hajlandók a hitelezők a pénzt az államnak kölcsönadni. Itt vitathatatlanul szerepet játszik a tény, hogy saját államuknak köl­csönöznek, márpedig az államot ál­talában elsőosztályú adósnak tekinti a közgazdaságtan. Másrészt vi­szont, ha tőkehiány van és drága a pénz, akkor az állam sem takaré­koskodhat a kamatokkal. Ezek nem elméleti fejtegetések, hanem ez a nyers valóság. Nem titok például, hogy a szlovák kor­mány által kibocsátott hatmilliárd ko­rona értékű államkötvényekből, amelyek a tavalyi költségvetési hiányt lennének hivatottak fedezni, csak egy tizednyit sikerült eladni október elsejéig. Pontosabban 580 millió korona értékben a névleges és 20 millió korona értékben a névle­gesnél nagyobb összegért. Ezek 15 százalékos évi kamatú vagyonje­gyeket jövedelmeznek s a kamatot félévenként fizeti az állam, lefogva belőle a 25 százalékos adót. A második kamathatár, a felső, nem jár messze az alsótól, hiszen az állam tisztában van vele, hogy a túl­ságosan nagy kamatfizetéssel na­gyon leterhelné az államkasszát. Aki figyeli az ideiglenes értékpa­pírpiacot, észre kellett, hogy vegye az államkötvények egy másik, kü­lönleges fajtáját is, mégpedig a re­habilitációs államkötvényeket, ame­lyeket a belügy-, az igazságügy- és a védelmi minisztérium által jogo­sultnak ítélt személyek kapnak. Ezek 10 százalékos évi törlésztéssel 1991 november elsejétől vannak for­galomban egészen 2000-ig, -és egymilliárd korona értékben adtak ki belőlük. A cseh pénzügyminisztérium nemrégiben ismételten bocsátott ki államkötvényeket a lakásépítés fi­nanszírozására, mert - a költségve­tés ismételt visszafogása miatt - ko­moly veszélybe kerülne az új laká­sok építése. Az első ilyen kibocsátás névértéke 5,6 milliárd korona volt és kétéves visszafizetési határidőt je­lentett, a hasznot pedig a befektető számára a 9-11 százalékos kamat - az adó levonása után. Szaporodnak a szlovák pénzinté­zetek tapasztalatai is az államkötvé­nyekkel. Márciustól októberig három tételben 4,2 milliárd korona névérté­kű kötvényt bocsátott ki a szlovák pénzügyminisztérium - Csehor­szághoz hasonlóan a komplex la­kásépítés megkezdett épületeinek a befejezésére. Lefizetési határide­jük 5 év, s mivel jövedelmük adó­mentes, ezért alacsonyabb, 8 szá­zalékos az utánuk járó kamat. Ezeket az államkötvényeket a piac felvásárolta, ellentétben a költségvetési hiány finanszírozá­sára kibocsátott, már említett állam­kötvényekkel. Az érdekesség az, hogy a „költségvetési kötvények" felajánlási feltételei nagyon hason­lók voltak mint a csehországi lakás­építési kötvények esetében. Nehéz megmondani, miért nem találtak vevőre, egy azonban biztos: mind a szlovák, mind a cseh pénz­piacnak vannak olyan sajátosságai, amelyeket nem ajánlatos figyelmen kívül hagyni. Az államkötvény, mint pénzpiaci eszköz természetesen a megszokott piacgazdasági fogalmak közé soro­iódik. De éppen a nyugati gazdasá­gokat jellemzi az, hogy a mai króni­kus költségvetési hiányuk oka a meggondolatlan múltbeli eladóso­dásuk, amely akár jóhiszemű okokra is visszavezethető. Adósságot csi­nálni, hitelre élni természetesen le­hetséges, de csak akkor, ha világos és reális elképzelések is vannak arról, hogyan fizetjük azt vissza. M l N ITESZT NEM MEGY A SZEKÉR? Miért lehet sikertelen egy vállalkozás? A leggyakoribb nyolc okot M. R. Rose vállalkozási tanácsadó az alábbiakban látja: A KELLŐ FIGYELEM HIÁNYA A vállalkozó azt hiszi, hogy a vállalkozásnak csak egyetlen vonatkozására kell odafigyelnie, például a finanszírozásra, vagy a termelésre és nem tudatosítja, hogy a sikerhez minden területnek hozzá kell járulnia. A TERVEZÉS HIÁNYA Lázasan vállalkozni kezd - először egy elmaradt területen, mert ott alacsony a helyiségbérlet, vagy egy új áruház, vagy üzletközpont első bérlőjeként. Csak a vevők maradnak el valahogy. KÖVETKEZETLEN AZ ALVÁLLALKOZÓKKAL Gyengébb minőségű árut, vagy szolgáltatást is átvesz, kevés figyelmet szentel a másodlagos forrásoknak és nem keresi kidolgozott rendszeresség­gel a jó minőségű árut a lehető legolcsóbb áron. A VÁLLALKOZÁS ANYAGI FELTÉTELEINEK NEM ISMERETE Pontatlanok a könyvelési adatai, nincs a nyereségre, a költségekre, a renta­bilitásra, az árakra vonatkozó kidolgozott koncepciója, s az ilyen információk hiányában képtelen intelligens döntéseket hozni. A KONKURENCIA NEM MEGFELELŐ ÉRTELMEZÉSE Mivel nem ismeri saját erős és gyenge oldalait, az ellenfeleivel szemben elveszti az erösebb pozíciók megszerzésének lehetőségét. GYENGE KÉPESSÉGŰ EMBEREK KIVÁLASZTÁSA A vállalkozónak nem sikerül olyan rendszert kidolgoznia az alkalmazottakra vonatkozóan, hogy csapatmunkát tudjon kialakítani. A másik eset, amikor nincs bátorsága elbocsátani a nem megfelelő munkaerőt. A PERSPEKTÍVA HIÁNYA Elveszik a részletekben, nincs áttekintése arról, hogyan halad a vállalkozás egész tevékenysége. NEM JUT KELLŐ FIGYELEM AZ ELADÁSRA A vállalkozó ezzel azt ignorálja, ami a legfontosabb dolog kell, hogy legyen bármilyen vállalkozásban, ha sikeres akar lenni. Az oldai any FELSZÁLLÓ ÁGBAN

Next

/
Thumbnails
Contents