Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-31 / 307. szám, csütörtök

7 SZILVESZTERI MOZAIK ÚJ szól 1992. DECEMBER 31. s „ - « < UJSZO -INFORMÁCIÓ Kilátásaink... MEGSZŰNIK AZ ÚJ SZÍ Hetek óra hírlik, hogy valakik valamit terveznek lapunk ellen. Most egy, magát megnevezni nem kívánó magasrangú kormánytisztviselő megerősítette a mende-mondát: január elsejei hatállyal az Uj Szót be­tiltják. Mirít ismeretes, az Új Szó önálló jogi személy és francia érde­keltségű részvénytársaságként működik. Megdöbbenésünk kifejezésé­vel nem kívánjuk felkorbálcsolni olvasóink érzelmeit. Ezúttal is, mint más feszült pillanatokban, az objektív tájékoztatásra törekszünk. Ezért célszerűnek találtuk megkérdezni a csehországi, a szlovákiai, a ma­gyarországi, a romániai és a szerbiai közvélemény néhány ismert személyiségét: mi a véleménye arról, hogy megszűnik az Új Szó? Csurka István, az MDF elnöksé­gi tagja: A tóth giliszták fgy végzik. Jozef Markuš, a Matica sloven­ská elnöke: Csak az apu sajnálja. Még Nyíregyházán szerette meg .a lapot. Bugár Béla, az MKDM elnöke: Csináltak volna autonóm újsá­got... Szilvássy József, ex-főszerkesz­tő: Majd alkalmaz a Népszabad­ság... Václav Klaus, miniszterelnök: Idehozom Ostravába. Itt már jelent meg egy kommunista magyar lap, pardon, Nap. Jeszenszky Géza, külügyminisz­ter: A száznyolcvanöt milliárdos de­ficitből utalunk az Új Új Szó szá­mára is. Somogyi Szilárd (DH-Press): Úgyis miénk a pálya, miénk a tér. Sugár András, tévé-riporter: Mit csodálkoznak? Megtámadták a Pa­norámát! Grendel Lajos, író: Hűha, nem fogja tudni a feleségem, merre já­rok. Or. Karol Wlachovský, a buda­pesti Szlovákiai Kultúra igazgatója: Pedig mindig ingyen nyilatkoztam nekik. Jerguš Ferko, a Koridor főszer­kesztője: Na végre, azonnal szer­ződtetem Marian Feketét! Mészáros János, ex-főszerkesz­tő: Ez az a pillanat, hogy megi­gyam azt a kétéves Szilvát. Václav Havel, ex-elnök: Kár, a Miklósi úr egyszer fizetett egy sört a Vikárkában. Duray Miklós, az Együttélés el­nöke: Tulajdonképpen az Új Ma­gyarországot járatom Gálán Géza, színész és váltako­zó: Ki van zárva. A Lehetőség min­dig adott. Dobos László, a Madách-Poso­nium kft. kurátora: A másság védel­mében ezentúl a Szabad Újság szombati mellékletekónt megjelen­het az Új Szó. Boros Jenő, főkonzul: Megszű­nik? Én is... Ladislav Deák, történész: Tehát Koloman Janiö is? Peter Weiss, a DBP elnöke: Pe­dig volt ott egy kis haverom... Dušan Slobodník, kulturális mi­niszter: Nahát, maradt még a kasz­szánkban 750 ezer koronájuk! Július Binder, a Hydrostav vezér­igazhatója: Milyen rendszeresen dolgoztam nekik! Mr. Morny, az Hersant képvise­lője: Hál' Istennek! Vladimír Mečiar, miniszterelnök: Tudniillik igaz képet akarunk Szlo­vákiáról. Öllős Árpád, polgármester: Bí­zom Lantos Tamásban meg Sörös úrban. Dr. Rudolf Chmel, nagykövet: Egy finnországi svéd lapot ajánlok helyette. Sinkovits Péter (Újvidék, Magyar Szó): Azt hittem, több magyar van nálatok! Gálfalvi Zsolt (Bukarest, a Hét): Szerencsétek van! Mi egyelőre csak szünetelünk. Farkasházy Tivadar, a Hócipő főszerkesztője: Tekintettel a télre, a szerkesztőség minden munkatársá­nak felajánlunk egy pár vadonatúj Hócipőt. Göncz Árpád, köztársasági el­nök: Nálunk az ilyen ügyet hosszas levelezés előzi meg. A szerkesztőség felhívása: is­meretes különlegesen jó viszo­nyunk a PNS-szel, ezért arra kérjük olvasóinkat, hogy január elsején csakazért is kérjék az árusoktól la­punkat. BROGYÁNYI és Tsa Lapkiadó Rt. s.k. HÁROM ÚR TAPOGATÓZIK KAPASZKODJUNK EMELKEDETT BESZÉLGETÉS PRESSBURGOVICS ZUGOLYNOKY HANTA ­KISEBBSÉGI KRIPTOIRODALOM-SZAKÉRTŐVEL ÉS VERSSZÁZLÁB-SZÁMVEVŐVEL - Professzor úr, hogy kellő szinten folyjon a beszélgetés, kö­szöntöm önt a csehszlovákiai ma­gyar Parnasszuson, egy csallókö­zi torony tetején. Ide vagyunk be­zárva, s tegyük hozzá, a legünne­pélyesebb pillanatban, hiszen holnaptól megszűnik a csehszlo­vákiai magyar irodalom. Hogyan látja ön harmindkét dioptriáján keresztül kilátástalanságunk esé­lyeit? - Igen. Látom. De maga hol van? Ja, szemben ül velem? Akkor jó. Nos, a legfontosabb, hogy megmaradjunk, hogy magyarnak maradjunk, s hogy mélyek maradjunk. Miként a kút,­melybe apadó kövek hullnak. Korsze­rű kövek, természetesen. Valamit hal­lottam én is a szóbeszédről, hogy Csehszlovákia azért esik szét, mert elege lett a csehszlovákiai magyar irodalomból. Hogy egy zsidó-pápua­török lobbi, élén Gorbacsowal, kiter­velte, az olyan országot szét kell sze­relni, amelyben trabantok szaladgál­nak és csehszlovákiai magyar írók. Egyik sem gazdaságos, ráadásul szennyezik a környezetet. Hát, kérem, ez egy nagy szamárság! A dolog lé­nyege, kriptopápuául szimplifikálva, másként helyezkedik el: hogyan szűn­hetne meg a csehszlovákiai magyar irodalom, amikor még nem dolgoztuk fel a Negyedik Hervadás időszakának szirom-analízisét, s amikor a Harma­dik Sorvadás fősorvasztóinak értékori­entációja egyértelműen azt bizonyítja, hogy tollforgatóink ismerik az ábécét? Sőt, azt is, van mit mondanunk a vi­lágnak a biciklipumpa és a dinamó sanyarú sorsáról! És még mindig nem született meg a csehszlovákiai ma­gyar Örömóda! Mi megmaradunk an­nak, amik voltunk. - Ön mélyfuratokat végzett ott­hona padlójába, hogy felhozza ér­tékeinket. Mi az eredmény? - Kutatásaim eredményét a kővet­kezőképpen foglalnám össze: három kilónyi egérürülék eltávolítása után rá­jöttem, a csehszlovenszkói magyar irodalom története egy olyan szinusz­görbét rajzol a közép-európai koordi­náta-rendszerben, amelynek egyik vé­gén Márai Sándor helyezkedik el, igaz, csak három éve, a másik végén pedig Grendel Lajos. A görbe két vé­ge kezd összeérni és kört alkotni. Kö­vetkezésképp Grendel és Márai kezd bizonyos átfedéseket mutatni, azaz, kialakul egy kör, amely visszatér ön­magába. De nevezzük inkább gömb­nek, hogy a többiek is belelérjenek. Hiszen meglehetősen fontos értékren­det képvisel teszem azt Győry Attila fülbevalója, Monoszlóy Dezső borosü­vege és Duba Gyula savanyított hu­mora, amelyet újabban bútorfényesítő szerként forgalmaz egy ausztiai káef­té. Nem szabad megleledkeznünk ar­ról sem, hogy Tőzsér Árpád végre el­jutott a szintézistől az analízis antité­ziséig, amely egy korcsolyacipőbe volt elrejtve a szomszéd lakásában. Cse­lényi László pedig szívós kísérlete­zéssel eljutott a közeli buszmegállóig, ahol megtalálta az eldugott oktaéder kőbaltát. Ha ehhez még azt is hozzá számítom, hogy Koncsol László végre vásárolt egy használt autót, csak opti­mista lehetek jövőnket illetően. - Meg tudna említeni néhány mű­vét, amely fennakad az idő rostáján, vagy számíthat arra, hogy az egyete­mes pápua irodalom befogadja? - Az év leifedezése mindenképpen Farnbauer Gábor Az ibolya fitymája című mondolat-regénye volt, olyan átütő illattal, hogy a kisebbségi mo­lyok még most is szédelegnek tőle. Ez a könyv irodalmunk nagykorúságát bizonyítja, hiszen az ifjú szerző felta­lálta az antihős nélküli, sőt, a cselek­mény és a torma nélküli regényt. En­nél tökéletesebb csak az lett volna, ha meg sem írja. Én már százötven lapot nem olvastam el belőle, s a kö­vetkező hetekben a többi százötven lapot nem olvasom el, nagy élvezettel. Lenyűgöző munka. Akárcsak Talamon Alfonz kötete, aki annyit tutajozott a Dunán, hogy végül beleütközött egy elsodort zsilipkamrába, s az ütközés óta Kalka-szindrómában szenved. De reméljük, kiheveri. Csáky Pál regényét említeném még meg hirtelenjében, hi­szen a szerző is elhirtelenkedte kissé, hiába mondta neki Cseres Tibor: Pali­kám, Palikám, nem lúdnak való a szalmacséplés! Hiába, könnyebb a parlamentben kaszálni. De azért nagy jövőt jósolok neki, hiszen világosabb a történelem-érzékelése, mint a többi­eké, és sosem szerette a traktorokat. Tegyem hozzá: Legnagyobb remény­ségünk talán Hizsnyai Zoltán, akiben egy új Bábi Tibor habitusát vélem föl­fedezni. Nagy megnyugvással olva­som írásait, amelyeknek talán össze­foglaló címül ezt adnám: Kitolatás az irodalomból. - Mozdonyra gondol professzor úr, vagy szemek kitolására? Egyál­talán, szükség van-e egymás vaska­lapját kongatni, vagy inkább csendí­teni kellene ez ünnepi végórán? - Ez minden kor velejárója. Minden generáció le akar számolni a bölé­nyekkel, hogy ők lehessenek a bölé­nyek. A baj csak annyi, hogy olykor a tulkokat is bölényeknek nézzük, pedig a Pegazus nem a tehén és a gólya keresztezéséből született. Meg kelle­ne békülnünk egymással. Ki-ki dolgo­zom, ahogyan megszokta: ki a pipató­riumban, ki a kompilatóriumban, ki a rádióban, míg ki nem rúgják. Egyről azonban biztosítom: engem aztán senki fia ki nem ebrudal a csehszlo­vákiai magyar irodalomból, ötven évig tréningeztem, hogy legyen erőm ka­paszkodni a székembe! KÖVESDI KÁROLY Tóth Károly, a Magyar Polgári Párt alelnöke: Duka-Zólyomi Árpád, az Együtté­lés Politikai Mozgalom alelnöke: Farkas Pál, a Magyar Keresztény­demokrata Mozgalom alelnöke:

Next

/
Thumbnails
Contents