Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-22 / 301. szám, kedd
. ÚJSZÓM HAZAI KÖRKÉP ÜLÉSEZETT AZ EGYÜTTÉLÉS INTÉZŐ BIZOTTSÁGA PARLAMENTI KÉPVISELŐINK JANUÁR ELSEJE UTÁN IS LEGITIMEK Az Együttélés Országos Tanácsának Intéző Bizottsága 1992. december 19-én tartott ülésén megtárgyalt néhány olyan politikai és jogi kérdést, mely kapcsolatos Csehszlovákia megszűnésével. Továbbá megvitatta az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom közös küldöttségének Nyugat-Európában tett politikai missziós útjából levonható tanulságokat. - A helyzetelemzés alapján az Intéző Bizottság megállapította: Kétséges Csehszlovákia megszűnésének és az önálló Szlovákia megalakulásának legitim volta, tekintettel arľa, hogy egy ország megszűnéséről vagy létrejöttéről csak a közvetlen demokrácia útján, azaz népszavazással lehet dönteni. Ily módon fejezték ki önállósulási óhajukat mind a balti államok, mind a jugoszláviai föderációból kilépett országok. A pártok által jelölt képviselők, akik az általános és titkos választások útján kerültek a parlamentekbe csak akkor szereztek volna jogot ilyen döntésre, ha ez a cél szerepelt volna pártjuk választási programjában. Ezzel összefüggésben meg kell állapítanunk, hogy Csehszlovákia megalakulásának és megszűnésének módja ellentétes a népfelség joggal, mert sem az ország megalakulásáról, sem mostani megszűnéséről nem a nép döntött, valamint az államszövetség sem a szubszidiaritás elve szerint alakult ki, hanem a központi hatalom jogköreinek részleges átcsoportosításával a nemzeti tanácsok illetékességében. Ez a tény természetesen nem vonja kétségbe a szlovák nép önrendelkezésére való jogát. Ugyanakkor le kell szögeznünk azt is, hogy az önrendelkezési jog nem kizárólagos jog, hanem általános jog, ily módon vonatkozik a Szlovákiában élő magyarok és más népcsoportokra is, akik e jog értelmében kinyilváníthatják saját helyzetükkel és jövőjükkel kapcsolatos véleményüket és óhajukat. Az államjogi fordulat legitimitásának kérdésével függ össze az eddigi Szövetségi Gyűlés képviselőinek jövőbeni , helyzete is. A képviselők a. néptől, közvetlen választás útján kapták mandátumukat - megbízatásukat a parlamenti munkára. A megválasztásukat szabályozó törvény értelmében (melyet utólagos hatálylyal nem lehet megváltoztatni) ezt a mandátumot senki el nem veheti tőlük - hacsak nem egy népszavazás eredménye. Ezen a helyzeten nem változtat az ország megszűnésének a ténye sem - hangsúlyozottan akkor nem, ha kérdéses a megszűnés törvényessége. Ezért helyzetüket mandátumuk megtartása mellett kell megoldani. Ellenkező esetben kétségessé válik mind a nemzeti tanácsok legitimitása, mind a keletkező új ország jogfolytonossága, illetve utódlási joga. Ennek messzeható negatív következményei lennének a nemzetközi jog terén. A pártvezetők december 14-i trencsénteplici tanácskozásán elhangzott javaslattal kapcsolatban, miszerint bizottságot kell létrehozni a helyi nemzetiségi viszonyok tanulmányozására, az Intéző Bizottság leszögezte: fontosnak tartjuk a párbeszédet, ha az nem formális és nem figyelemelterelő. A nemzetiségi kapcsolatokban lévő problémák megoldását két irányból kell megközelíteni: a helyi kapcsolatok vizsgálatán keresztül és az alkotmányos jogok megfogalmazásán át. Megítélésünk szerint elsőséget kell kapnia a kérdés alkotmányos rendezésének - ez sok helyi problémát is megoldana. A jelen esetben akkor tartjuk szükségesnek egy bizottság felállítását, ha az Szlovákia alkotmánya módosításának lehetőségét fogja vizsgálni. -ÚZÜRICHI VENDÉG OSI N NAGY ÖRÖMET SZERZETT (Munkatársunktól) - A szeretet és ajándékozás ünnepén nemcsak a magánszemélyeknek, az, állami üzemeknek, vállalatoknak is jólesik, ha kellemesen meglepik őket. Dr. Pöthe Imre, a csízi gyógyfürdő igazgató főorvosa örömmel újságolta, hogy az általa vezetett intézet szép karácsonyi ajándékot kapott. Az elmúlt héten látogatott el hozzájuk Werner Rutishauser úr, a zürichi központú Consulting Group AG vállalat képviselője, aki egyben a svájci Stäfában működő, református karitatív egylet aktivistája. Nem jött üres kézzel, mert megbízói nevében a gyógyfürdőnek két - a mozgássérült gyermekek és felnőttek felemelésére, áthelyezésére szolgáló - berendezést nyújtott át. A kádfürdők részlegén alkalmazható berendezés nagyban megkönnyíti majd az ott dolgozó személyzet munkáját. A nem mindennapi ajándék értéke egyébként 111 ezer korona. Az ünnepélyes átadásnál jelen volt dr. Dianiska László Csízből elszármazott svájci állampolgár is, aki az ajándékozás ügyében közbenjárt. (polgári) VELÜNK PEDIG SZÁMOLNI KELL... ... figyelmeztették a kormányt a fémipari dolgozók szakszervezeti szövetségének vezetői minap tartott pozsonyi sajtóértekezletükön. - De nem alázatosan bólogató bábukként! Tűrőképességük végességére hívták fel a figyelmet, mondván: megengedhetetlen, hogy a rendszerváltás szociális terhét a társadalom legveszélyeztetettebb rétege viselje. A szlovák kormány nyeregben érzi magát, félvállról veszi a szakszervezeteket. Úgy látszik, a kormányfő a szakszervezetek konföderációja csúcsvezetésének legutóbbi nyilvános bólogatásából arra következtetett: kezes bárányokként állította a maga oldalára a szakszervezeteket. Néhány minisztere felbuzdulva követte példáját, kiskorúnak minősítve a dolgozók érdekképviseletét. így nem csoda, hogy Jozef Krumpolec elnök és Eugen Škultéty alelnök hazugsággal vádolta Július Tóth pénzügyminisztert, aki sajtóértekezleten nyugodt lelkiismerettel valótlant állított: a szakszervezetek költségvetéssel kapcsolatos minden alapvető észrevételét figyelembe vettük, s érvényesítettük az állami költségvetésben. A szakszervezetek viszont rámutattak: - A miniszterelnöki Ígérettel ellentétben - nem teljesült sok lényeges elvárásunk a költségvetéssel szemben. Felidézték a miniszterelnök azon ígéretét is, hogy a költségvetési javaslatot társadalmi vitára bocsátják. Ez sem valósult meg. Úgy látszik a szakszervezetek - melyeknek, bár tagadják, jelentős szerepük volt a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom választási győzelmében - egyre inkább rádöbbennek: könnyebb nagy hangon választási ígéreteket tenni, mint azokat megvalósítani. Sőt, arra is rátapintottak, hogy a kormány a közvélemény manipulálásától sem riad vissza. Az egyik kassai szakszervezeti tisztségviselő nem kis csalódottsággal fedte fel, hogy Mečiar nagy sikert aratott legutóbbi kelet-szlovákiai nagygyűlésén, mert a konkrét, rázós problémákat egyszerűen figyelmen kívül hagyta. Minden jel arra vall: a szakszervezetek - legalább is a fémipariak - átláttak a kormány kisded játékain. Felháborodva vették tudomásul: Soboňa egészségügyi miniszter azzal dicsekedett, hogy három nap alatt dolgozta ki a nemzeti biztosítóról szóló törvénytervezetet. Azt is furcsának tartották, hogy a kormány által jóváhagyott költségvetési javaslatot nem kapták kézhez. Ezek után az sem okozhatott meglepetést a szakszervezeteknek, hogy a múlt hétre tervezett háromoldalú érdekegyeztető tanács ülését tudtuk nélkül napolták el. A fémipari dolgozók érdekképviselete megértette: a kabinet elnéz fejük felett, nem hajlandó korrekt kapcsolatokra. Pedig a pohár hamarosan betelhet. Ennek bizonyítéka a válságbizottság létrehozása. A fémipariak elsőrendű feladatuknak mondták tagjaik felvilágosítását: milyen szociális terheket jelent a január elsejétől bevezetendő adórendszer, beteg- és nyugdíjbiztosítás, illetve egyéb törvények életbe lépése. Vajon ugyanígy félvállról veheti-e majd a kormány azokat a százezreket, akik megtapasztalják, milyen további áldozatot kell vállalniuk, s hallattják majd hangjukat. MÁZSÁR LÁSZLÓ AJÁNDÉKOT ADNI... VAQYONNEVESITES KELETEN MOST MÁR FELELŐSSÉG IS Év végére az ors2ág keleti felében is utolsó felvonásához érkezett a szövetkezeti vagyon nevesítésenek folyamata, amellyel az előzd negyven ev során e t tieň az Ungvidékl és bodrogközi emberek közül is ún. nincstelenekből vagyonosokká válhattak azok. akik érdekeltek voltak a vagyonnevesítésben. A törvény alapjan ugyanis a szövetkezeti vagyonból megszabott arányok szerint jutott a kél keze munkájából élő ..nincstelen" szövetkezeti dolgozoknak és a vagyonos, am eddig kisemmizett földtulajdonosoknak egyaránt. . 1992. DECEMBER 22. HOL VAGYTOK KASSAI POLGÁROK? Életképek - Ezt a címet adta a szlovák televízió egy kassai festőművész • bemutatásához. Leírnám a nevét, de nem tudom. A nevét azt igen,' egyedül azt nem tudom, hogyan írja. Magyarul, vagy szlovákul. Kassai gyerekkorunknak voltak közös pillanatai. Villanások, benyomások, az emberben legerősebben élő emlékfoszlányok. Akkor nem volt kérdéses a neved, István. Úgy írtad, mint a család, a rokonság többi tagja. Az idők folyamán ez a család szanaszét szóródott. Te korán árva lettél, úgyhogy megpróbáltál a nagynénivel élni, az unokahúgokkal, a nagybácsival is egy darabig. Beilleszkedési nehézségeid ma is tanulságosak számomra. Múltak az évek, tehetséged nehezen hagyták kibontakozni, Lenci néni sem él már, pedig micsoda sómacfier volt, a régi kassai társaságok bűbájosa, aki mindig kitalálta, kit, hogyan lehet bosszantani, megtréfálni, pellengérre állítani. Velem mindig németül társalgott, hiszen ha valaki német szakos, kutya kötelessége németül visszabeszélni Lenci néninek. Laci bácsi, az ügyvéd remekül zongorázott és a kassai ifjak vegyeskórusát vezette, aztán még egyszer szerencsét próbált, új életet kezdett Lengyelországban. Te is sokat hányódtál, István, most elismert 'festő vagy Kassán. Unokahúgaid kassaiakhoz mentek férjhez, szlovákokhoz. Egyiküknek két leánya nem beszéli már a nyelvünket, másikuk pedig - nos, megtanította férjét magyarul. Később gyerekeikkel együtt kivándoroltak Kanadába, és most már annyiféle nyelven beszélnek, hogy csuda. Magyarul is. Mind. Bizony. De hát ők - kanadaiak. A kassaiák pedig? Azt mondták mindig a büszke kassai polgárokról, őnekik nem nemzetiségük van, ők egyszerűen - kassaiak. Lehet, hogy egy festőnek fölösleges a nemzetiségét firtatni. Ö fest, és kész. Az ecset nyelve nemzetközi. Nyelveken fölötti. A festő figurái pedig nem szólalnak meg. Sok figurát festesz, István. Zsúfoltak a képeid, kártyaparti kibicekkel, kocsmai jelenet, lóverseny, esküvő, sakkozók, farsangi társaság, kávéház és ilyenek. Tele emberrel. Ugyan miért érdekel, hogy a figuráid, ha beszélnének, milyen nyelven szólalnának meg? Balga kíváncsiság. Ezért inkább azt kutatom a családfa ágainak-bogaínak számbavétele után, ugyan melyik leszármazottal tudnék most magyarul szólani? Talán - a kanadaiakkal. A nemzetiséget, az anyanyelvet nem lehet számon kérni. Magánügy, ahogyan a tehetség is, amely a vásznon ölt testet. De hol ölt testet a magyarságunk? Ez hát életünk képe? Hogy ily könnyen váltunk nyelvet, nemzetet, hagyományt, kassai történelmet? Hol vagytok híres kassai polgárok? Magyarok és nem magyarok? De akik engem kiváltképpen érdekeltek, magyarok?Hol vagytok? (brogyányi) TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY A Zselizi Városi Művelődési Központ 1993 márciusában megrendezi a „RITMUS" könnyűzenei tehetségkutató verseny III. évfolyamát. Az amatőr énekesek, zeneszerzők és együttesek seregszemléjére az érdeklődők 1993. január 31 -ig személyesen, írásban vagy telefonon jelentkezhetnek a következő címen: Mestské osvetové stredisko: 937 01 Želiezovce, telefonszám: 0811/2323, ahol bővebb felvilágosítást kapnak. Várunk minden tehetséges fiatalt! Kétségtelen, hogy a transzformációs törvény rendelkezései nem mindenben és nem mindenki számára szolgáltattak megfelelő elégtételt az elmúlt időszakban elszenvedett sérelmekért. Jóllehet a napokban zajló második transzformációs közgyűlések egyetlen feladata a benyújtott transzformációs tervezetek elbírálása és elfogadása, a tanácskozások légkörére még mindig az említett sérelmek jóvátételében érzett hiányosságok és a belőlük fakadó indulat nyomja rá a bélyegét. Abarán 831 jogosult személynek kellett volna határoznia két szomszédos falu, Nagyráska és Abara közös mezőgazdasági szövetkezetének további sorsáról. A tanácskozás iránt azonban, úgy tünt, a jogosult személyek jelentős része nem mutatott érdeklődést, végül is úgy kellett összeverbuválni az embereket és a megbízottakat, hogy a közjegyző határozatképesnek minősít- » hesse a tanácskozást. Újlaki Géza, a transzformációs tanács elnöke ismertette a választott testület által elvégzett munkát. A csaknem 3 ezer hektáron gazdálkodó szövetkezetben a különböző tételek leszámítása után mintegy 48 millió korona került felosztásra a jogosultak között, ebből az ún. nincstelenek egy-egy ledolgozott év után 1223 korona vagyonértékhez jutottak. A bevitt észközök értéke a szövetkezet gazdálkodásának eredményeként 6,45-szeresére emelkedett. Ö ismertette a szövetkezet vézetése által benyújtott transzformációs tervezetet is, amely a tulajdonosok szövetkezetévé javasolta átalakítani a közöst. Meghitt, ünnepváró hangulatban fogadta Tőmnöl Zsuzsa klubvezető a környező községekből érkező kisiskolásokat a gömörhorkai kultúrházban nemrég megtartott karácsonyi koncerten. A rendezvényt a segítőkészség, a«jóakarat és a zeneszeretet hozta létre. A kis nebulók - Samu Katalin gondosan összeállított műsorterve alapján - a nagy művészre, Kodály Zoltánra emlékeztek. Zeneszerető gyerekek találkoztak itt; visszhangzott a terem a horkai, dernői, pelsőci és lekenyei gyerekek szépen szóló énekétől. Szólt a síp, a furulya és a zongora. A betlehemesek.ósi dallama fennen hirdette más egyéb mellett azt is: ,,Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának." E nagy igazságot sikerült Csicsákné PalCsó Edit tanítónő műsorvezetőnek a gyerekek nyelvére lefordítani és a pedaA vitában elsősorban a tervezet részletesebb feltételeit hiányolták a bírálók. Jassó Albert például szívesen hallotta volna, milyen bérleti díjat szán az új szövetkezet azoknak, akik nem válnak tagjaivá, de a földjeit művelni fogják. Hatvanyi László az alternatív javaslatokat hiányolta. Felmerült a kérdés, hogyan mondják meg nyíltan, milyen előnye lesz annak, aki belép az új szövetkezetbe. Az érezhetően feszült légkörű vitából úgy tűnt, mintha a tulajdonosok nem bíznának meg teljes mértékben a jelenlegi vezetés munkaés gazdálkodási módszereiben. A transzformációs tervezetet azonban jelentős szavazattöbbséggel elfogadták. Az ebédszünet után immár alakuló közgyűlésre ültek össze a tulajdonjoggal rendelkező jogosult személyek. Hosszas ügyrendi vita után Dzsogány Imre, a szövetkezet elnöke ismertette az alapszabályt és a vezetés által kidolgozott elképzeléseket, amelyek szerint az új szövetkezet gazdálkodni szeretne. Többek között a tagviszonyt 30 ezer korona értékű vagyoni betéthez kötik, ennek teljes összegével felelnének a tagok az új szövetkezet gazdálkodási eredményeiért. Ezenkívül gógiai művészettel megérintve, minden kis szívnek átadni. Bensőséges hangon szólt Máté László iskolaigazgató is a hallgatósághoz, aki a nagy zenepedagógus életét és munkásságát ismertetve kiemelte a „csak tiszta forrásból" mélységeit és a ma nemzedékéhez szóló üzenetet. A nevelői koncert egyik színfoltja a kassai Csengettyű kórus fellépése volt, Homolya Éva tanárnő vezetésével. Az őszinte és tiszta előadásmód lelkeket melengető hangulatot árasztott. A gazdag programmal zajló összejövetel közös énekléssel zárult. Jó érzés volt önfeledten tapsolni, látni, megélni, hogy ezen a találkozón mindenkiből sugárzott a szeretet. Tanító, tanuló egyaránt azon versengett, hogy minél szebb ajándékot nyújtson át a másiknak. PÉTER LÁSZLÓNÉ összesen 10 ár földet személyes használatba is kapnának a tagok. A fokozatosan elfajuló, személyeskedő vita során sokan kifogásolták, miért e nagy sietség az átalakulásban, ezenkívül új vezetőség felállítását is követelték. Végül is 109 személy, aki aláírta a belépési nyilatkozatot, elfogadta az alapszabályt, elvileg megalakította az új szövetkezetet. Ennek elnökévé titkos szavazással Újlaki Gézát választották. Nagykaposon 6 falu közös szövetkezetének vagyonát 1531 jogosult személy között kellett elosztani. A városi művelődési hájban tartott közgyűlésen ismertetett transzformációs tervezet szerint mintegy 173 millió korona került felosztásra a törvény által meghatározott szabályok alapján, A ledolgozott évek után itt már 2374 korona jutott egy-egy évre, s a bevitt vagyon értéke több mint a tízszeresére emelkedett. A jóval nyugodtabb légkörben folyó tanácskozáson André János, a szövetkezet elnöke méltán hangsúlyozta, hogy az általuk javasolt új szövetkezetben a tulajdonosnak nemcsak joga, de felelőssége is lesz a gazdálkodás menetéért. Itt is 30 ezer koronás alapbetét beviteléhez kötik a tagságot. A jelenlegi bizonytalan gazdasági feltételek között csak vázlatosan ismertetett gazdálkodói elképzelésekre, egyúttal a teljes transzformációs tervezetre döntő többséggel igent mondott a jogosult személyek közgyűlése. -tszl-