Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-21 / 300. szám, hétfő

1992. DECEMBER 21. ÚJ SZÓL MOZAIK 6 EGY LEVÉL NYOMÁBAN FOGADÓNAP NINCS, MÉGIS VAN Egyik olvasónk azzal a panasszal fordult hozzánk, hogy restitúciós követelésének ügyében a törvények szerint akart eljárni. Levelével a Rimaszombati Állami Jegyzőségen tapasztalt elutasító bánásmódra hívta fel a figyelmet, holott az év végi záros határidő sürgeti az ügyintézésben. A részletek tisztázása és a közjegyzői hivatal jelenlegi ténykedéséről való hivatalos tájékoztatás ügyében az. állami jegyzőség vezetőjétől, dr. Kovács Jánostól kértünk felvilágosítást. — Noha januártól ilyen formában nem működünk tovább, az év végéig a legszükségesebb esetekben így is az ügyfelek rendelkezésére állunk. Ebben a sürgés-forgásban ugyan megtörténhetett, hogy munkatársaim valakit a helyzetre való hivatkozással elutasítottak,, de még egyszer hangsúlyozom, a kárpótlásokat, a restitúciós kérvényeket — abban az esetben, ha jogos a kérés — előnyösen intézzük, ugyanis mi is tudjuk, hogy december végéig kell ezeket beadni. Sajnos, ebben az időszak-ban kell mind az alakuló kataszteri hivatal, mind a bíróság részére is dolgoznunk, illetve saját érdekünkben lezárni és átadáshoz előkészíteni az aktákat. • Tehát mindezt úgy kell értelmezni, hogy fogadónap nincs, de szükség esetén van? Legalábbis december végéig. — így van. Fogadónap hivatalosan nincs, de senkit sem utasítunk vissza, ha például valakinek végrendeletet kell írni, okmányokat, aláírásokat hitelesíteni, és más, a restitúcióval kapcsolatos ügyintézést is vállalunk. Ha esetleg a jövőben valamelyik munkatárstól elutasító választ kapnának — amit kétlek, hiszen mindenkit felvilágosítottunk — akkor nyugodtan jöjjenek hozzám. Ez azonban egyszerű telekkönyvi kivonatra nem vonatkozik, azt a majdani'kataszteri hivatalban kell intézni, és a hagyatéki tárgyalásokra sem. Mi januártól új formában, új munkaterv szerint működünk tovább. Az említett hivatallal, a bírósággal és a földhivatallal azonban szoros kapcsolatban leszünk és továbbra is várjuk az ügyes-bajos földügyekkel, hagyatéki kérdésekkel és egyebekkel hozzánk érkező ügyfeleket. Sajnos, most, az év végén összejöttek a dolgok, ezért kell kölcsönösen megértőknek lennünk egymáshoz. (polgári) FÖLDÜGYBEN D.K., Kassa: Amint írja, annak idején „tudatlansága" miatt nem jelentkezett a mezőgazdasági szövetkezet transzformációjába. Mit tehet? — kérdezi. Semmit. A törvény nem ismerete a kötelezettségek alól senkit sem mentesít Ebből olyan kára van, hogy a szövetkezet működése alatt létrejött vagyonból a nevére nem írnak részt, s ennyivel kisebb lesz a vagyoni betéte, amit, amennyiben jogosult, kárpótlása 'fejében kaphat. Feltéve, hogy az erre vonatkozó határidőt, 1992. december 31-et már nem mulasztja el, vagyis az említett időpontig benyújtja kárpótlási igényét. DR. VILÁGI OSZKÁR Dunaszerdahelyen a Fürdő utcai pékségbe a friss kenyér illata vezetett. A ház lakószoba-irodájában is ez az illat terjeng. Nem csoda, hiszen Ambrovicsék házuk alagsorában sütik a lágy kenyeret, a ropogós péksüteményt. — Vajon mi késztette, kényszerítette őket arra, hogy belevágjanak a nagy ismeretlenbe, hogy eladósodjanak, hogy otthagyják biztos állásukat, megszokott életstílusukat? — tudakoltam Ambrovics Ferenc mérnöktől. — Szerettük volna tudni, mire vagyunk képesek. Egyáltalán képesek vagyunk-e változtatni megszokott életvitelünkön. Érdekes volt, hogy a bátyámmal egyszerre döbbentünk rá, mozdulni kellene. A sógornőmmel egy munkahelyen dolgoztunk, ezért elsőként vele közöltem vállalkozói szándékomat. Ő pedig elmondta, bátyám előző este ugyanilyen ötlettel állt elő. Egyetértettünk a pékség gondolatában is, a sógornőmmel azonnal számolni kezdtünk. Arra kerestük a választ, hány órás üzemeltetés, árumennyiség mellett biztosíthatjuk be a két család tisztességes megélhetéséhez szükséges anyagiakat. 1991 február végén kezdtünk foglalkozni a pékség gondolatával, s a márciusi brünni vásárra már kész elképzelésekkel mentünk. Körülnéztünk, tárgyaltunk a külföldi kiállítókkal, majd hazatérve újból számításokat végeztünk. Másodszor is elutaztunk Brünnbe, s üzletet kötöttünk a franciákkal. Persze, így elmondva, minden egyszerűnek tűnik. De aki nem kezdett vállalkozni, fogalma sincs arról, hogy az induláshoz mennyi iratra, engedélyre van szükség és természetesen pénzre, illetve hitelekre. Mosolyogva beszélt arról, hogy éjt nappallá'téve dolgoztak, hogy a július 15-i indulástól jó fél évig napi tizenkét-tizenhat órán át kenyeret sütöttek és kifliket formáztak. Ketten. — A Dunaszerdahelyi járásban huszonkét pékség működik — magyarázta —, egyszerűen nem volt pékmester, aki az Ambropekben szerette volna kamatoztatni tudását. Szerencsére részt vehettünk a Potravinoprojekt vállalat által szervezett iskolázáson, s külföldi partnereink, mind a franciák, mind az osztrákok vállalták betaníttatásunkat. Nekem ma már senki sem mondhatja, hogy ezt vagy azt nem lehet megsütni. Fogom a fehér köpenyt, s odaállok a gépek mellé. — Azért nem ilyen egyszerű az egész — vezeti vissza a földre öccsét a pékség másik tulajdonosa, Ambrovics György. — A törvények, a hivatalok — kivéve a munkaügyi hivatalt — nem segítik a kisvállalkozókat. A konkurencia is óriási, egymás farkasai vagyunk. A jó külföldi kapcsolataink révén — s ebben közrejátszott a szerencse — láthattuk - tapaszta I hattu k, hogy bár Ausztriában nem rajonganak, de megférnek egymás mellett á pékségek. A piacot felosztják. Kishazánkban más a helyzet. Ha történetesen új termékkel jelentkezem, néhány hét (nap) alatt a többiek lekoppintják. Mondhatok példát. A járásban mi kezdtük a szójazsemle sütését. Eleinte naponta háromezer darabot dobtunk piacra, ma csak valamivel több mint ezret. Mert mások is elkezdték sütni. Ismerni kell a vásárlóközönség óhaját, ízlését, s bővíteni a kínálatot. Másfél éve üzemelünk, s bármennyire hihetetlen, 90 százalékban megváltoztattuk a termékstruktúránkat. Persze, vannak próbálkozásaink, amelyek nem mindig sikeresek. Ismét mondok egy példát. Úgy gondoltuk, hogy manapság, amikor divat a korszerű táplálkozás, új péksüteménnyel, az ún. Kornspitzcel kedveskedünk az embereknek. A titka az, hogy kiegyensúlyozott a szénhidráttartalma, az átlagosnál több ballasztanyaggal rendelkezik (búza, rozs, szójadarabok, lenmag, malátapehely és fűszerek), s ezzel élvezetesebb az egészséges tálplálkozás. Nem olyan a kereslet, mint ahogy reméltük. Nem sorakoznak érte a vásárlók, bár az igény változó. Pozsonyban nagyobb az érdeklődés. — Csak nem szállítanak a fővárosba? — kérdezem, s azonnal fejszámolásba kezdek. De nyomban abba is hagyhatom, mert hallom a magyarázatot. - Két gépkocsival harminc üzletet látunk el, s ez napi 300 kilométert jelent. Ezt vállaltuk, ezt kell lennünk. Nem tetszik viszont az, hogy az üzletben nem tüntetik fel, hogy a termék mely pékségben készült. El kellene érni, hogy az üzletvezetők külön (kijelölt) rekeszekben árusítanák a magánpékségek termékeit, s ezáltal láthatóvá válna a fogyasztás és a kereslet. Beszélgetőtársaim bevallották, többet s jobbat akartak, akarnak ma is. Nem sajnálják a fáradságot, (a költségeket sem) s ellátogatnak a különböző élelmiszeripari kiállításokra. — Nincs megállás — szögezte le Ambrovics Ferenc mérnök, majd bemutatta új gépsorukat. A francia Bongard cég croissant készítő (francia kifli) berendezésébe egyszerre „szerettek" bele. Úgy gondolták, az édesszájúak kegyeit ezzel az áruval biztosan elnyerik. Főleg akkor, ha gyártani és árusítani fogják mélyhűtött változatát. — A franciák elküldték a berendezést, én meg fogtam a fehér munkaruhámat, beöltöztem, és elkezdtem sütni. A tízféle francia péksütemény jelenleg elegendőnek bizonyul és boldogok vagyunk, hogy óriási az igény. A mélyhűtött pékáru otthoni tárolásra alkalmas, a háziasszony tizenhét perces sütgs után tálalhatja az omlós ropogós édességet — büszkélkedett Ambrovics Ferenc. Elmondta azt is, hogy a pékségben, a bérelt élelmiszerüzletben és a francia kifli részlegen húsz munkanélkülinek adtak munkát. — Ha valaki belép hozzánk, azt szoktuk neki mondani, hogy akár vezérigazgató is lehet. Igaz, először söpör, aztán kisegít, rakodik, később a keverőgép mellé kerülhet, majd mesterré, illetve műszakvezetővé válhat. Tapasztalatunk, sajnos az, hogy senki sem akar főnök lenni — közölte kissé szomorkásán. A beszélgetést a hivatalokból hazatérő Ilona asszony szakítja félbe. Irathalmazt szór az asztalra, s társai, férje és sógora, kénytelenek ügyintézni. — Nem sejtettük, hogy ennyire nehéz, bonyolult lesz. Bár elosztottuk a tennivalókat, ki sem látszunk a munkából. Nekem a könyvelés, a hivatali ügyintézés jutott, férjem a szállításért, anyagbeszerzésért felel, a sógorom pedig vagy intézkedik vagy süt. Bánt hogy ebben a nagy hajszában nem tudom rendesen ellátni háziasszonyi teendőimet, hogy nincs időm beszélgetni tizenkilenc és huszonegy éves gyerekeinkkel. Lehet, hogy idővel megtaláljuk azt az optimális tempót, ami mellett lesz időnk kikapcsolódni is. Megváltozott az életünk és gyakran vesz rajtunk erőt a csüggedés. Ilyenkor egymásra nézünk, s megállapítjuk, hogy a másfél óv alatt munkánk meghozta a gyümölcsét. És büszkék vagyunk pékségünkre. PÉTERFI SZONYA Méry Gábor felvétele Lelkes Mónika és Balogh Mária szeretik a kenyér illatát MUNKÁT ADUNK, S KENYERET Újra hallgatom a SZER-t Igen, a Szabad Európa Rádió magyar, szlovák és cseh adásait, a SZER még mindig a legmegbízhatóbb, a legpontosabb és a leggyorsabb hírforrás. Még akkor is az, ha éjfél felé bejelentik, hogy a független rádióállomást az Amerikai Egyesült Államok szenátusa és kormánya tartja fenn az Államok adófizetőinek pénzéből. Még mindig.. S igazuk van, mert a.Szlovák Televízió már elhallgat és manipulál. A rádió hullámsávjain igen nehezen tudom behangolni a cseh adókat, a magyar adók az URH-sávokon Pozsonyban és környékén egyre nehezebben foghatók a „rosszul" beállított helyi és körzeti adók miatt. Marad tehát a jó öreg SZER, amely nem szervilis a kormányok felé, nem szertelen imádója politikai pártocskáknak, de még csak nem is szeret elhallgatni. Elhallgattatni meg pláne nem. Rövid hullámon: magyarul. Csehül és szlovákul: a középhullámon is. Igaz, nem a legzavartalanabb a vétel. Miért is lenne az? Légköri zavaroknak álcázott idegen sugárzóforrások mindig akadnak. Demokrácia ide, szólásszabadság oda, szabad információ-áramlás meg legfeljebb a lehallgatókészülékeket elhelyezők számára kizárólagos jog. Teszik ezt azon az amerikai konzulátuson, amelyet ugyanazon adófizetők pénzéből tartanak fenn, mint a SZER-t. Hát nem aranyos az információ-vadászok szertelen hírszeretete? Aligha, hiszen akkor nem eldugott műemlékvédelmi raktárakból figyelnék, mit mondanak azok, akik maguk is amerikai adófizetők, s ugyebár a pénzükből ők is a SZER-t... De hát ez már ismert mondat ama éjfél utáni elköszönésekből, melyek után már nincs kedvem tovább SZER-telenül rádiózni. Azzal a tudattal fekszem le: holnap az estémet újra vele töltőm, s megtudom azt, amit újra elhallgatnak, újra elhazudnak előlem. Újra. Sajnos. Bevallom, 1989. december 31-e után jó két esztendeig nem hallgattam a „Szabadot", mert a „Szabad" sem tudott többet mondani, mint az állami hírközlő eszközök Magyarországon és Csehszlovákiában. Szerencsére Magyarországgal kapcsolatban még nem változott a helyzet, viszont Csehszlovákia megszűnik. DUSZA ISTVÁN ÉVFORDULÓ AZ EMBER BELSŐ VILÁGA A lapok különösebb figyelme nélkül töltötte be nemrégiben 70. életévét Kurt Vonnegut, az a kivételes amerikai író, aki minden népszerűsége ellenére sem részesül kellő elismerésben, sem otthon, sem a világban. A csodálat es ugyanakkor a művei „komolysága" iránti jó adag kétely abból fakad, hogy az irodalmi olümposzra a science-fiction révén került. Mert amikor harmincévesen a Generel Electric sajtófőnöki karrierjét feláldozva, az irodalomra adta fejét, tisztában volt vele, hogy az író szava csak akkor ér valamit, ha van, aki befogadja. A fantasztikumban találta meg a lehetőséget, hogy vonzóan, sokak számára hozzáférhetően írjon, s napjaink problémáit meghökkentően groteszk fénybe állítva rákényszerítse az olvasót az élet filozófiája feletti elmélkedésre. Például arról: mi az élet értelme, miért szerkeszt az ember rendkívül elmés gépezeteket, miután teljesen értelmetlenül használja fel azokat? írói hitvallásához elválaszthatatlanul hozzátartozik a „vonneguti szleng" és a híres fekete humor. A Playboy például azt a kérdést tette fel neki, hogy vajon a közösülések növekvő számával arányban lehet-e egyre jobban megismerni a partnert. Vonnegut többek között azt válaszolt: „A válás után megmaradt utolsó garasómat is odaadom annak, aki bemutat nekem egy filmklipet arról, hogy Frank Sinatra miként is csinálja Nancy Reagannel. Azt hiszem, ennél komikusabbat nehéz lenne elképzelni." Vonnegut az amerikai Indiana államban született. Biokémiát és antropológiát tanult. Részt vett a második világháborúban, hadifogolyként élte meg Drezda bombázását, amit később az Ötös számú vágóhíd című regényében örökített meg. Több mint tizenöt évig tartott a siker felé vezető út. Könyvei hamarabb lettek népszerűek, mint ahogy a kritika hajlandó volt elismerni azok irodalmi értékét. A moralista és kétkedő alapállásból született, valójában filozófiai mélységű írásaiban az ember boldogulásáért száll síkra. Igyekszik megmutatni, hogy az ember bármi új és ismeretlen felé vezető úton sem feledkezhet meg arról: számára a mindenkori legnagyobb rejtély önnön belső világa(szemak)