Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-16 / 296. szám, szerda

RIPORT . ÚJ SZÓM MENNYIT ÉR A KOMP? (HAJNALI TAPOGATÓDZÁS VAJKÁN) Autónkkal ötkor indulunk, hogy több mint száz kilométert megtéve, Bösönkeresztül hat órára, amikor az első járat indulását feltételezzük, megérkezzünk. Meg is érkeztünk. A kikötőben egy lelket sem láttunk, a váróterem ajtajára biggyesztett céduláról viszont megtudtuk, hogy az első járat nyolc órakor indul, aztán óránként, délután fél négyig. Az idő "kedvezett, az égen ott ragyogott a félhold, még látni lehetett a nagy és kis szekeret, a Fiastyúkot. Tegnap akkortájt szélcsend és aránylag meleg, plusz nyolc fok volt. Bámultuk a vizet, a hatalmas vizet, el sem akartuk hinni, hogy ez a Duna. Szinte merev volt, a betonfalak közé szorítva. Nem hömpölygött, csupán szomorúan „állt", viselte a sorsát. A látvány az érzékeny ' . M - Nézem csak, nézem, de fel nem szállok rá, az bizfos - mondja a vajkai bácsi, aki reggelenként kijár és szomorkodik, hogy ilyenné lett az élete emberben szomorúságot vált ki, de a racionálisan gondolkodó azt mondja: ezt már képtelenség visszacsinálni! Mert valóban úgy tűnik, a ránk erőszakolt pillanatnyi helyzetképpel nem lehet mit kezdeni. Bementünk a faluba. Ébredezett. Itt-ott fényt gyújtottak. Néhány pedált gyúró kerékpárost is láttunk. Az élelmiszerüzletbe hozták a friss, még meleg péksüteményt. Az aszszonyok már sorakoztak. - Tessék mondani, a kompjárat megoldotta a falu gondját? Az emberek jót derültek. Noszogatás nélkül mondták a mondókájukat. Panaszkodtak. - Mire jó az a komp, amikor a munkába továbbra is busszal kell bejárni? A gyerekek sem érnek be időben az iskolába, hiszen az első járat nyolckor indul - mondja Kovácsné, aki különben a vízi erőművet építő Hydrostav alkalmazottja. - Ráadásul az emberek félnek, mivel néhány napos üzemeltetés után egy üzemzavar miatt - az egyik motor felmondta a szolgálatot - átélték a halálfélelmet. - A komp üzemeltetésének másnapján átmentem a túloldalra. Nem féltem, hiszen valamikor a Dunát átúsztam, hullámverés közepette áteveztem. Most viszont annyira féltem, mint eddig még sohasem, mert a férjem és az első osztályos unokám a kompon voltak, tetszik tudni, akkor, amikor azt a tákolmányt a nagy sötétben arra sodorta a víz, amerre csak akarta, - panaszolta Hideghéty néni. - Álltam a parton, és tehetetlen voltam. Csak néztem, hogy sodorja a víz a kompot. Valahova messze, a sötétbe. Aztán hazamentem, imádkoztam, tettem-vettem, visszamentem, a komp meg sehol. De senki sem akadt, aki legalább megmondta volna, merre vannak, élnek-e, meghaltak-e. Vagy négyszer-ötször megtettem az utat • a kikötő és a házunk között. Az nyugtalanított a leginkább, hogy egészen Bősig a komp nem tud kikötni. Tessék elképzelni az emberek tehetetlenségét - a nagy vízben, hidegben, esőben. Végre négy óra múltán kikötöttek. Az unokám úgy sírt, hogy nem tudtuk megnyugtatni. Csonttá dermedve, vizesen remegett. Az élemiszerüzlet vezetője Álló Katalin azt mondja, hogy nem találunk a faluban egyetlen embert, aki azt állítaná, hogy a komp megoldotta a problémájukat. A vásárlók bizonygatják szavainak igazát. - Ennél kritikusabb helyzetbe nem is juttathattak volna bennünket - toldotta meg szavait Vonyik János bácsi. - Átkelt már a komppal? - kérdezem. • - Nem is fogok, drágám - válaszolta „bábosán" és hozzátette -," ha rajtam múlna, akkor Mečiar meg Binder urakat fuvaroznám le-föl, huszonégy órán keresztül. A „postáskisasszony", Alló Magda mást is mond: - Egyetlen tüzelőanyagtelep sem veszi fel rendeléseinket. Azt mondják, a komp nem szállít teherautót, a körbefuvarozás meg olyan drága, hogy a megrendelő visszautasítja a szállítás költségének a kifizetését. Itt a tél, hát leheHideghéthy Ferenc - a kapitány tünk szén, fa nélkül? Ezt a falut teljesen elzárták a külvilágtól. A kompra hivatkozva, megszüntettek néhány autóbuszjáratot, szombaton meg vasárnap ki sem tudunk mozdulni, a betegeinket sem látogathatjuk meg a somorjai, a dunaszerdahelyi kórházakban. A fiataloknak nincs semmilyen szórakozási lehetőségük. Eddig bejártak Somorjára, de most már azt sem tehetik. Közben 7 óra 15 perc lett. Az üzlet előtt sokan a buszra várnak. Somorjára csaknem 80 kilométert, Pozsonyba több mint százat utaznak. Minden nap bosszankodva,,,morogva". Sajnos, önmagukon segíteni nem tudva. Kimegyünk a kikötőbe. A komp indulására várunk. A kapitány, Hideghéty Ferenc három „matrózával" reggelizik. - A komp nem old meg semmit, az csak szemfényvesztés - hajnalban az élelmiszerüzletben erről beszélnek az asszonyok Prikler László felvételei - Jó reggelt, jó étvágyat. Hogy látja a „kompügyet"? - Én 1979-től kapitány vagyok. Szeretem a vizet, szép munka ez. Tudom, hogy a vajkaiak morognak, mert én is vajkai vagyok, itt él két testvérem, a szüleim itt pihennek a temetőben, a halottak napján Sömörjárói 100 kilométert kellett megtennem, hogy gyertyát gyújtsak a sírjukon, mégis azt mondom: ezt hozta az élet, majd megszokják. Fél év múlva már senki sem beszél róla. A legénység szedelődzködik. Tesznek-vesznek, kötelet bontanak, indítják a motort. Rajtunk kívül csak két utasuk van. Süt a nap, és békés a Duna. Mégis felcsap a víz, átázik a csizmám. Az alkalmazottak egyike, szinte a fülembe súgva elmondja, hogy más napokon akár bokáig is érhet a víz, meg hogy az alacsony nyugati kocsik fel sem tudnak menni a fedélzetre, és hogy a teherautók, mezőgazdasági gépek szállítására egyelőre nincs engedélyük, meg azt, hogy éjjel nappal lesni kell a kompot, ugyanis a móló még nem készült el, ezért a vízállástól függően a köteleket hol megereszteni, hol feszíteni kell. Egyébként a kapitány azt mondja, nem mondhat semmit. A Pozsonyban székelő Dunahajózási Vállalat vezérigazgatója Borošovič úr megtiltotta. Gondoltam, tárcsázok, felhívom, érdeklődök. Végül is nem volt miért, láttam én eleget: az emberek el vannak keseredve, a kompra, még a legszebb időben is felszökik a víz, rajtunk kívül csak két utas vette igénybe, szóval - dísz. Van is, meg nincs is. Az ottlakók véleménye szerint inkább csak azért van, hogy befogják az emberek száját, meg azért, hogy a távolabb élők az újságcikkek alapján azt hihessék, az állam megfelelő mértékben gondoskodik az ottani magyar polgártársakról. Erre szokás azt mondani: nesze semmi fogd meg jól! Mert a komp az ott van. Igaz, nem közlekedhet, ha . a megengedettnél nagyobb a szélsebesség, meg akkor sem, ha köd van, de sötétben sem, és meg kell várnia, amíg elhalad egy-egy hajó, nehogy baleset történjék. Mert ha történne, jaj a fedélzeten levőknek! Vannak ugyan mentőövek, meg egy csónak is, de a hatalmas tározó partján másutt, mint a kikötőben nem lehet „landolni", viszont a partra sem lehet úszni. Aki mégis odáig eljutna, azt tapasztalja, hogy a vízből nem tud kimászni, mert a betonpart magas, csúszós. A vajkaiak mindezt tudják, és a Dunát is tisztelik. Fáj a szívük, hogy őket, az ő akaratukat nem tisztelte, nem tiszteli senki... OZORAI KATALIN MIT KELL TUDNI ADÓÜGYBEN? A január elsejével hatályba lépő új adórendszernek új eleme az útadó. Mielőtt a személygépkocsi-tulajdonosok szerencsére nálunk is egyre növekvő tábora megijedne, hogy útadó jogcímén is újabb ezreseket akarnak majd kiszedni a zsebéből, sietve leszögezzük, hogy ilyen adót csakis olyan természetes vagy jogi személy fizet, aki motoros járművét vállalkozói célra használja. És nem képezik az útadó tárgyát a két- illetve háromkerekű motoros járművek, illetve azok, amelyek tömege nem haladja meg az egy tonnát. Az útadóról szóló törvényt egyébként a Szlovák Nemzeti Tanács hozta, éš 319-es számú törvényeként szerepel az adórendszerekről szóló törvények sorában. E törvény filozófiájára is érvényes, hogy figyelembe veszi a szociális és a környezetkímélési szempontokat. Ezt tükrözi egyebeken kívül a törvény 4., az adómentességről szóló paragrafusa is. Ennek értelmében például nem terhelik útadóval az egészségügyben, az állategészségügyben, aszociális szolgáltatásokban és segélynyújtásokban, a védelemben, a tűzoltásban, a postai küldemények szállításában használt gépkocsikat, és nem fizetnek útadót a rokkantak által használt, 02-es jelzésű gépkocsik után sem, nem terhelik ezzel az adóval a hulladék elszállítására használt gépkocsikat, öt esztendeig (a rendszámtábla kiadásától számítva) vonatkozik az adómentesség a villany- és napenergia meghajtású járművekre, a mezőgazdaságban és az erdőgazdaságban használt traktorokat sem terhelik útadóval. Noha a felsorolás nem teljes, egy könnyítésre még felhívjuk az útadó fizetésében érdekeltek figyelmét: kombinált közlekedés esetén a törvény 9. paragrafusát kell ismerni ahhoz, hogy tudja, mennyivel kell kevesebb útadót fi91-től 120 útig 61 -tői 90 útig 31-től 60 útig zetnie. Kombinált közúti fuvarozásnak számít, ha motoros járművét a vállalkozó tulajdonos 50 kilométeren belül használja fuvarozásra, éspedig közút-vasút, közút-vízi út, közút-vasút-vízi út kombinációban, vagyis az árut a gépkocsitulajdonos a vasútra vagy a vasútról, kikötőbe vagy a kikötőből stb. szállítja, a fenti feltétel szerint. Amennyiben a gépkocsit egy év alatt több mint 120 alkalommal használják kombinált közlekedésre (fuvarozásra), akkor az adóhivatal visszatéríti az útadóként befizetett adót. Persze, mint minden egyéb adó fizetésekor, az adózónak bizonyítania kell, éspedig bizonylatok előterjesztésével. Amennyiben nem mutat fel 120 kombinált fuvarozási „esetet", akkor a kővetkező adókedvezményre számíthat a gépkocsi-tulajdonos: 75 %-os kedvezmény az éves adóból 50 %-os kedvezmény az éves adóból 25 %-os kedvezmény az éves adóból Az egyes motorosjármű-típusokra vonatkozó adót egyébként a szóban forgó számú törvény melléklete pontosan meghatározza, s ennek értelmében - a gépkocsimotorok hengerűrtartalmától, illetve a haszonjárművek tömegétől függően 1200 koronától 54 000 koronáig terjedhet az útadó összege. Tehát egy háromtengelyű, 15 tonnát nem meghaladó haszonjármű éves útadója 11 000 korona, és ugyanebben a kategóriában szereplő, de 40 tonnát meghaladó haszonjárműre már 54 000 korona útadót vetnek ki. A fentiekhez talán még annyit, hogy az útadó befizetésének ellenőrzését az adóhivatalok, a vámügyi szervek és egyéb feladataik keretében a Szlovák Köztársaság Rendőrtestületének szervei végzik. A gépkocsivezető illetve az adófizető köteles magánál tartani az adó befizetéséről szóló bizonylatot, és azt kérésre köteles bemutatni a fentiekben felsorolt szervek bármelyikének. Röviden tehát ennyit az útadóról, holnapi számunkban az ingatlanadóról szóló törvényt ismertetjük. -pg1992. DECEMBER 16. VISSZHANG HAJÓZNI TUDNI KELL! Sihedernyi koromban négy éven keresztül az almásfüzitői olajfinomítóban dolgoztam. Háborús éveket éltünk, a gyár katonai parancsnokság alatt üzemelt. Ez azt jelentette, hogy a telep dolgozói katonás fegyelemben éltek, illetve dolgoztak! A hiányzást is katonásan büntették, így - akármilyen hihetetlen - a négy év alatt egyetlen igazolatlan napot sem hiányoztam! Hej, pedig micsoda telek voltak akkortájt?!... Mármint a negyvenes évek első felében. Ráadásul a gyár a Duna jobb partján, a mi falunk meg a bal parton volt! Munkába menet és jövet naponta kétszer kellett ladikon átkelni a folyamon. Esőben, hóban, viharban, ködben, sőt, még jégzajlás idején is! Ködös időben, ha iránytűnk volt, nem okozott gondot az átkelés. De iránytű nélkül már kellett hozzá némi navigációs tudomány! Ez abból állt, hogy az evezőlapátok által két oldalon hajtott vízgyűrűk állandóan arányosan fogják közre a ladik farát, mert akkor tudni lehetett, hogy a jármű nem fordult el se jobbra, se balra, hanem szépen, a helyes irányba halad. Jégzajlás idején már bonyolultabb, emberpróbálóbb volt az átkelés! A Duna szélén tíz-húsz méternyi szélességben karaj-jég húzódott. A ladikot körülállva, széleit megragadva húztuk be az álló jég széléig. Ott egy hórukk kiáltással vízre taszítottuk, miközben fürgén a ladikba ugráltunk. Ezek után az előre megbeszélt módon megragadtuk az eszközeinket: evezőt, csáklyát, csákányt és a tapasztaltabbak irányítása mellett megkezdődött a jeges folyóval való küzdelem! Ezt az ötven évvel ezelőtt megtörtént víziutazást korántsem azért idéztem fel, hogy az olvasóban bámulatot keltsek a hajdani életrevalóságom iránt!... Dehogy!... Csak olvastam az Új Szó-ban, hogy „Vajkánál elsodorta az ár a kompot"... És az utóbbi időben kezdjük megszokni, hogy minden eseményt, megtörtónt dolgot, addig kell kapargatni, míg a kiváltó okát meg nem leljük!... Ezt a kompos históriát én a következőképpen próbálom kapargatni: A folyamok vizével küszködő embereknek ismerniük kell(enel) a víz tulajdonságait! Többek között azt is, hogy sodor! S ha a víznek sodró kedve támad, akkor nincs tekintettel hidegre, melegre, gyerekre, betegre, a meghibásodott motorra, sem a vízijártassággal nem rendelkező komp vezetőre!... Mert a víz tudja, hogy rajta keresztül csak a jó motor hajtotta, jó szakember vezette komppal lehet átkelni! Most is csak úgy, mint ötven évvel ezelőtt lehetett!... Egyébként, erről jut eszembe, amit - bár be nem tartottak - már egy másik rendszerben is hangoztattak: mindig lebegjen a szemünk előtt, megfelelő embert a megfelelő helyre! Ha lehet Vajkára, sőt Bősre is! KOVÁCS JÓZSEF TEGNAP IS TÜNTETTEK Hétfő után tegnap délelőtt is megjelentek a Pozsonyban tanuló külföldi diákok - összesen mintegy százan - a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának épülete előtt. Transzparenseiket is ugyanazok a jelszavak díszítették: Le a rasszizmussal, Fékezzétek meg az erőszakot és hasonló. Daniel Florián szerint, aki a külföldi diákok koordinációs bizottságának elnöke, a tüntetés válasz volt az ismétlődő fizikai támadásokra, amelyeket a bőrfejűek követnek el, főleg az afrikai és a délamerikai diákok ellen. A tüntetőket a második napon meglátogatta Angyal Imre alezredes, Pozsony város rendőrparancsnoka. Közölte velük: eddig még senki nem tett hivatalos feljelentést testi sértésre való hivatkozással, s egyben felkérte a diákokat, tegyék ezt meg. ígéretet tett arra, hogy minden ilyen ügyet alaposan kivizsgálnak majd, mint ahogyan azt is, miért nem avatkoztak be az esetekhez kihívott rendőrök.