Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-20 / 274. szám, péntek

LAPOZGATO UJ NEMZETISEGI TÖRVÉNY A LATHATARON? GYAKRAN JAROK MAGYARORSZAGRA-DE NEM JOTAKACSOKÉRT 1992. NOVEMBER 20. MEGKÜLÖNBÖZTETNI, KI KICSODA Sokkal korábban elérkezett az idő, mint azt hittük volna, hogy számunkra egyformán fontos túdni, mit beszélnek Prágában és Budapesten. Csakhogy míg cseh barátainkat megértjük, a magyarokkal többnyire nem tudunk mit kezdeni — a politikusok/politológusok, újságírók köeül ki érti a nyelvüket annyira, hogy meg tudja különböztetni mondjuk a magyar Kalvodát az ottani Pitharttól, a budapesti Havelt a pesti Zemantól? Mert egyhamar erre nagyon nagy szükségünk lesz. Mert megkülönböztetni annyit jelent, mint megismerni, nem beszélni általában „a magyar félről", de tudni, hogy ki kicsoda. Ugyanis telje.s biztonsággal állítom, hogy másképpen kell viszonyulni Göncz Árpád köztársasági elnökhöz és másképpen Csurka István képviselőhöz. A szabad demokrata Göncz Árpád Bécsben kijelentette, hogy szerinte naiv dolog olyasmit hinni, hogy „a bősi vízi erőmű körül kialakult konfliktus katonai konfrontációba torkollhatna". Ezzel szemben Antall kormányfő pártjának képviselője ugyanezt a helyzetet mint „a hidegháború ellenséges állapotát" jellemzi. Csurka István, a kormányzó párt alelnöke kidolgozott egy traktátumot, amelyben azzal a váddal illeti politikai partnereit, hogy „védelmezik a zsidóság befolyását az országban". Ez az úr visszanyúlt a régi, jól bevált fasiszta kifejezéshez „életteret követel a magyar nemzet számára". A szlovák alkotmányról azt írta, hogy „az ottani magyar lakosság számára nem biztosít valójában semmilyen kisebbségi jogokat". Nem kellene viszont vele együtt egy Zsákba kötni például Konrád Györgyöt, a PEN klub elnökét, aki tömeges tüntetéseket szervezett Csurka említett írásának tartalma ellen. Lehet, hogy a szerző ennek köszönhetően került napirendre az amerikai kongresszus ülésén, ahol néhány tucatnyi szenátor Csurka Istvánt Mussolinival, Hitlerrel, le Pennel és Miloseviccsel egy sorban emlegette. A budapesti vezető politikusok nézeteit első kézből kell ismernünk. Ha Tamás Gáspár Miklós, az ellenzéki Szabad Demokraták Szövetségének az elnöke azt mondja, hogy a szlovákiai magyar politikusok Budapesten partnereket keresnek, könnyebben érthető, hogy kijelentéseivel kinek akart tetszeni Duray Miklós Genfben. Az olyan állításoknak, hogy a szlovák alkotmány törvényesíti a magyar kisebbség elnyomását, s hogy itt etnikai konfliktusok kontúrjai rajzolódnak ki, Csurka-ízük van. Ez viszont nem jelenti azt, hogy mi emiatt dühbe guruljunk. Ellenkezőleg: Duray úr a személye ellen tanúsított minden inkorrekt hozzáállásnak még a látszatát is szívesen felhasználja bizonyítékként, hogy Genfben a tiszta igazságot mondta. Nem haragudni kell, hanem — ahogy azt annak idején Kádár János mondta Dubőeknek — tudnunk kell, kivel is állunk szemben. MARIÁN LEŠKO Nové slovo, 44. szám. Az oldal anyagát összeállította: KULCSÁR TIBOR A szlovák lapok egyre ismétlődő témája a „magyar veszély", amely Szlovákiát fenyegeti. A lapok általában egyoldalúan és tendenciózusan foglalkoznak ezzel a problémával. A megjelent írások közt kivételt képez a Práca cikke, amelyben Bugár Bélával, az MKDM elnökével és Csáky Pál képviselővel közöl interjút. • Mi vezette önöket a törvényjavaslat kidolgozására, amelyet az Együttéléssel való hosszú tárgyalások is megelőztek? CSÁKY PÁL: A törvénynek komplex módon kellene megoldania minden szlovákiai kisebbség problémáját, tehát nemcsak a magyarokét. Azt szeretnénk elérni, hogy a kisebbségek jogai és kötelességei végre jogi és alkotmányos keretet kapjanak. Ezután már nem lehetne mindenkinek a saját szája íze szerint magyarázni a törvényt... Tárgyaltunk az Együttéléssel, valószínűleg csatlakozik a Magyar Polgári Párt és a Magyar Néppárt is. A törvényjavaslatnak december elején kellene napvilágot látnia. Négy része van: a definíció s a nemzeti kisebbség jogainak és kötelességeinek a meghatározása, a nemzetiségi iskolaügyben lehetséges önigazgatás egységes rendszere, a lehetséges kulturális önigazgatás egységes rendszerse, a regionalizmus tökéletesítése az Európa Tanács dokumentumai alapján. Ebben az összefüggésben szeretném megjegyezni, hogy a területi egységeket nem kizárólagosan nemzetiségi szempontból szemléljük, hanem az önkormányzatok természetes érdeklődése alapján. Foglalkoztunk a dél-szlovákiai szlovákok kérdésével is, akik itt kisebbségként élnek. A választási törvény novellizációja esetében elérnék a saját kisebbségi képviseletüket, minden intézményben, a kultúrában és az iskolaügyben is. Az egész törvényjavaslat alapvető filozófiája az, hogy MEGENGED. Lehetőséget ad az entitásnak határozni helyi, regionális vagy országos szinten. • Valószínűleg nem csupán kedvező' fogadtatásra számítanak — akár a kormányban, akár a közvéleményben... — Az a fontos, hogy ne alakuljon ki helytelen nézet, hogy mi valami többet akarunk. Például az iskolai önigazgatás terén azt szeretnénk elérni, hogy olyan községben is, ahol legkevesebb nyolc más nemzetiségű állampolgár él, osztály nyíljon számukra. Ez természetesen vonatkozik a dél-szlovákiai falvakban és városokban élő szlovákokra is. A Demokratikus Baloldal Pártjával e téren szoros együttműködésben egyeztünk meg. A KDM-mel való beszélgetéseink igazolják, hogy nekik sincs kifogásuk az iskolai és a kulturális autonómia ellen. • Hogyan értelmezik a „regionalizmus tökéletesítése" fogalmát? — Az alapvető önkormányzati egységnek a községnek kellene lennie. Egyúttal novellizálnunk kellene a kompetenciák elosztásáról szóló törvényt is, ezeknek a községekre való áthárításával. Az Európa Tanács dokumentumaiból indulunk ki. Feltételezzük, hogy a régiók mintegy 70 százaléka gazdasági és történelmi érdekek alapján jönne létre s csak 30 százalékuk a kétnyelvűség alapján. Remélem, hogy a törvényjavaslathoz hozzászólnak a többi parlamenti pártok is. Az igazat megvallva, szeretnénk már végre ezekben a kérdésekben tisztán látni, fölösleges, felduzzasztott emóciók nélkül. Ezért követeljük a törvényes és jogi biztosítékokat minden nemzetiségi kisebbség számára, minden területen. • Az MKDM viszont a közelmúltban megjelentette Memorandumát, amelyben arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy a magyar kisebbség veszélyeztetve érzi magát... Tekintsük ezt a dokumentumot, úgymond a később napvilágra hozott törvény előhírnökének? BUGÁR BÉLA: Lényegében igen. A Memorandumban a meg nem oldott problémákra főleg a politikai pártokat figyelmeztetjük. Végül is, a DSZM korábban arra szólított fel bennünket, foglaljuk írásba a megjegyzéseinket. Hangsúlyozni szeretném, hogy főleg azokat a magyarokat érintik, akik szlovák többségű országrészben élnek. Dunaszerdahely, Komárom vagy Somorja és környéke lakói nyilván nem érzik magukat veszélyeztetettnek, s nem fognak panaszkodni a diszkriminációra, mivel többségben vannak. Nem beszélhetünk itt nagy problémákról. De ilyenek előfordulnak például Zselizen, Léván, Érsekújvárban, Szencen... A polgárok nem köthetnek házasságot anyanyelvükön, problémáik vannak a magyar keresztnevek beírásával, megszűntek a kisiskolák... Folytathatnám a sort. • A Memorandumban többek között erős kisebbségellenes hangulatokról is szó van... — A magyar kisebbség jogai csorbát szenvedtek. Az asszimiláció következtében csökken a magyarok száma. S az egyyes politikusok által uszított kisebbségellenes hangulatokat nem is említem. A Memorandumban javasoljuk például a magyar iskolai önkormányzat megalakítását, magyar egyetem létrehozását, magyar nyelvű lelkészképzést, a kisiskolák megnyitását. Az új területi elrendezésnél a nemzetiségi szempontokat is figyelembe kellene venni. Azt is szeretnénk, ha bővülne a szlovákiai magyarok rehabilitálása, akik az 1945—48as években kárt szenvedtek, s hogy semmisnek nyilvánítsák a kollektív bűnösség elvét ebbó'l az idö'bóT. Nem ludom, miért lordul elő annyi kifogás a kétnyelvűség ellen, amikor a hivatalos iratokon az első helyen a szlovák nyelv szerepel. Nemrég kaptam egy levelet egy szlovák hölgytől, ő végre megértette, hogy mi egyáltalán nem akarjuk Szlovákiában hivatalos nyelvként bevezetni a magyart...! A téves információk gyakran negatív álláspontokat hoznak létre. Memorandumunk célja egy komplex kisebbségi törvény elfogadása Szlovákiában. • Májusi találkozásunk alkalmával azt nyilatkozta, hogy az önök mozgalmának nincs szüksége a magyarországi politikusok tanácsaira és irányítására. Az utóbbi időben többször is hivatalosan látogatott Budapestre. Fenntartja korábbi állítását? — Ez jó kérdés, legalább sok feltevés világossá válik. Hivatalosan Budapesten a Coexistencia klub találkozóján voltam, amelyen részt vett Antall, Göncz és Jeszenszky úr is. Részt vettem a nemzetiségi kisebbségekről és az önkormányzatok lehetőségeiről rendezett konferencián is. Igaz, hogy néha havonta kétszer is utazom Magyarországra. Itt a magyar keresztény irányzatú pártok képviselőivel szoktam találkozni. A hasonló gondolkodású politikusok találkozói az egész világon természetesek. Egy politikai pártnak sem kellene megengednie, hogy valaki utasításokkal lássa el. Akár itthon, akár külföldön. Nem szerepelek a magyarországi lapok címoldalán, nem vagyok a Magyar Televízió gyakori vendége... • A magyarországi kapcsolatokkal összefüggésben — mi a véleménye Csurka István militáns és antiszemita fellépéséről a magyar parlamentben? — Nem érdemlik meg, hogy részletesebben foglalkozzam velük. Semmiképpen sem értek vele egyet, elsősorban mint egy keresztény mozgalom képviselője. Úgy tudom, Magyarországon nem élvezik a többség támogatását. De ha netalán Csurka úr és hívei szóhoz jutnának, Magyarország menten a nemzetközi elszigetelődés állapotába kerülne. De azt a tényt is meg akarom említeni, hogy a magyar politikusok is felkavarják a dél-szlovákiai viszonyokat, lehetséges konfliktusokról szóló szókapcsolatokkal vagdalkoznak. (Tudok Duray úr nem minden esetben helytálló kijelentéseiről is.) A másik oldalon néhány szlovák politikus kijelentései Magyarország és az itteni magyar kisebbség címére minden más, csak nem békeszerető megnyilvánulás. Figyelmet érdemel a katonai konfliktus négy típusáról szóló megállapítás is, amelyeket semlegesíteni kellene. Ezt a Szlovák Nemzetgyűlés petíciós, jogvédelmi és biztonsági bizottsága mellett működő állandó honvédelmi bizottság vázolta fel. A bizottság elnöke J. Slota. A katonai konfliktus egyik oka — ha a szlovák hadsereg a belső stabilitás tényezőjeként hatna — az etnikai ok, amely az etnikum lojalitása következményeként alakul ki az adott — ez esetben nyilván szomszédos — állam ellen... Miként gondolta ezt Slota úr, nehezen megmondható. De hogy nem bizalomkeltő megnyilvánulás, az biztos. KATARÍNA MATEJČÍKOVÁ Práca, 1992. november 11. SOR KERÜLHET-E A HÁBORÚRA MAGYARORSZÁGGAL? Az a tény, amelyet a szakemberek már második éve jósolnak, az amiről lapunkban a tavasz folyamán írtunk," lassan valósággá válik. A bpsi vízi erőmű lehet az a szikra, amely lángra lobbanthatja a Dunán a háborús konfliktust. A bősi tároló üzembe helyezése a megallomániákus C változat szerint, amelynek a kérdésében teljesen egy húron pendültek a Čarnogurský testvérek Vladimír Mečiarral, ugyanis távolról sem csupán két szuverén állam határainak megváltoztatásához vezet. Amint azt a probléma egyik legnagyobb cseh ismerője, Josef Vavroušek volt szövetségi környezetvédelmi miniszter állítja, a C változat a kutak kiszáradásához vezethet a Duna magyarországi partján. Emberek tízezrei máról holnapra víz nélkül maradhatnak. De van itt más lehetőség is. A befejezetlen gát nem lesz képes felfogni a Duna megemelkedett vízszintjét, Pozsony dél-keleti részét árvizek fenyegetik. Az árt a Duna fő sodrásán kell majd leengedni. Egészen Budapestig... Ez a két, vagy bármilyen más változat természetesen csupán az ürügy lesz majd. Jómagam nem hiszem, hogy a magyar vagy a szlovák félnek érdeke lenne a valódi háborús konfliktus. Viszont mind a két félnek többé vagy kevésbé jó arra, hogy növelje a két állam közötti feszültséget. Vladimír Mečiarnak ugyan az utóbbi időben sikerült meggyőznie saját nemzetét arról, hogy a köztársaság szétválásáért a cseh politikai reprezentáció tehet, de nem sikerült a csehek ellen nagyobb mértékű gyűlöletet keltenie. A nemzet ellenségére viszont mindenképpen szüksége van, csak annak a szélárnyékában sikerülhet neki átevickélni a közelgő gazdasági válság s az ország szétválásával járó problémák megpróbáltatásain. Ezért nagyon jól jött a sokéves ellenség, amely iránt a szlovákok nagyjából azonos történelmi bizalmatlansággal viseltetnek, mint a csehek a németek iránt. Sem a futballmeccsen és a körülötte lejátszódott események, sem az államnyelv körüli huzavona nem volt képes annyira kiélezni a két állam kölcsönös viszonyát, mint a bősi vízlépcső esete. Már az előző kormány „okos" politikája képes volt a szlovákok többségébe beleszuggerálni, hogy Bős nélkül nem tudnak létezni. Elültette a fejükben azt a nagyon is kézzelfogható érvet, hogy az erőmő építésére fordított 25 milliárd korona lőleg az ő zsebükből ment, s hogy a kommunista C változaton kívül más változat nem jöhet számításba. Az átlagos szlovák így már az idei év kezdetétől természetesen visszatetszéssel figyeli a Greenpeace és más ekológiai szervezetek tiltakozásait, amelyekre lelke mélyéről mint együgyű, naiv próbálkozásokra tekint. A szlovák nacionalista teli szájjal üvölti a jelszavakat: „Budapest, Prága, Szlovákia elárulása!" S tüntet a vízi erőmű C változat szerinti befejezése mellett, amelyet még a The Financial Times című brit konzervatív lap is egyszerűen bolsevista molochnak nevezett. Vladimír Mečiarnak így tehát megvan a maga ellensége, s oka is van, amelyet már a közel kétszáz kilométernyi méreteire való tekintettel sem lehet figyelmen kívül hagyni. „Budapest álnok politikai játékára" hivatkozva meg lehet magyarázni nemcsak az országra ráerőszakolt kényszerválás következményeiként jelentkező gazdasági nehézségeket, hanem az Európai Közösség egyre hűvösebb magatartását a Pozsonnyal való szorosabb együttműködés és a szerződéskötések teréri. Viszont Budapest sem egészen ártatlan. Itt is elhangzanak — kisebb vagy nagyobb mértékben — nacionalista irányzatok s nem egy magyar politikus titkon azt reméli, hogy az elkövetkezendő időszakban sikerül újra Magyarországhoz csatolni nemcsak a szlovákiai magyar kisebbséget, de mindenekelőtt a szerbiai, romániai és kárpátaljai magyarokat. Bőst mint a Kádár-rendszer totalitása elleni tiltakozás jelképét a magyarok is nagyon intezíven élik át, s így az ő esetükben is a Szlovákia elleni sokkal agresszívabb fellépés eszközévé válhatna, mint eddig. Ha ehhez hozzászámítjuk azt a több tízezernyi embert, akik víz nélkül maradtak... Hogy mennyire könnyen kirobbanhat a nyílt katonai konfliktus, azt napjainkban nemcsak az egykori Jugoszlávia példáján láthatjuk. Szlovákia s nyilván Magyarország számára is egyaránt megsemmisítő lenne, mint Horvátország számára, függetlenül attól, melyik oldalról dördülne el az első lövés. Hosszú évekre eltolódna a fejlett Európával való együttműködés lehetősége, njindkét állam gazdasága romokban heverne. Más szemszögből nézve, a háborúkat általában más okok miatt robbantják ki, mint saját országuk felemelése. A Cseh Köztársaság számára — ha ebben az irányban fejlődnének a dolgok — nem maradna más, mint keserű emlék a hetvenéves múltra, s a végletekig való törekvés, hogy egyik fél által se hagyja magát bevonni egy ilyen konfliktusba. Ez végül is olyan pozíció amit Bőssel kapcsolatban az eddigieknél következetesebben kellene érvényesítenie. Bár a cseh fél a legnagyobb európai vízi erőmű építésével kapcsolatban a DSZM-nek már korábban mérsékeltebb álláspontot ajánlott, de az is előfordulhat, hogy még az idén fegyverkezni lesz kénytelen. MARTIN MRNKA Reportér, 44. szám.