Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-17 / 271. szám, kedd

EGÉSZSÉGÜGY iÚJSZÓM 1992. NOVEMBER 17. FÜSTMENTES NÍJAP BÜNTETLENÜL NEM MEGY Az érsekújvári kórház előtt álló fiataloktól kérdeztem, tudják-e, mikor van a füstmentes nap. — Ilyen nincs is — erősködtek kuncogva, s kisgyerek módjára a hátuk mögé tlugták kezüket, amelyben cigaretta parázslott. — Mióta dohányoztok? — faggattam a 15-17 éves fiúkat, lányokat, majd rákérdeztem arra is, mit szólnak ehhez szüleik? A válaszok nem leptek meg. K. István (17 éves) — Három éve napi 15-20 cigarettát szívok el. A fater tudja, tőle szoktam vagy pénzt vagy cigit kunyerálni. Z. Tibor (15 éves) — Egy éve dohányzom rendszeresen. Ha nincs pénzem, megkínálnak a haverok, bár ilyenkor korlátoznom kell magam. Csoda, hogy ideges vagyok? Anyám egyedül nevel bennünket, nincs ideje azzal törődni, cigarettázom-e vagy sem. T. Mária (16 éves) — Csak Mariborot szívok, közel két éve. Szüleim erős dohányosok, s ha összejönnek barátaikkal, a lakásban vágni lehet a füstöt. Amikor rajtakaptak a dohányzáson, kifejtették, hogy ráérek még, de nem tiltották. S mert nem akarják, hogy rossz minőségű cigarettát vegyek magamnak, cigipénzt adnak... A BETEGSEG TAMAD... A kórház 13. emeletén található a tüdőosztály. — A betegek zöme súlyos tüdő-, hörgő-, légcsőelváltozások miatt került hozzánk. A betegség okozója a legtöbb esetben a mértéktelen dohányzás — mutatta be az osztály pácienseit dr. Pavol Demo, ügyeletes orvos, miközben be-benéztünk a kórtermekbe. — A napi 20-30 cigaretta nem szívható el büntetlenül. Sajnos, mi hiába beszélünk a dohányzás káros hatásáról, az emberek többsége csak legyint. Pedig nem árt tudatosítani, hogy a dohányzás okozta daganatos betegségek nem csupán az időseket támadják. Betegeink többsége 30-50 éves. Hangsúlyozni kell azt is, hogy a halálozási lista második helyén a tüdőrák szerepel. Megtudtam, hogy Érsekújvárott járóbetegkezelés keretében is gyógyítani próbálják a dohányzás okozta betegségeket. Megpróbálkoznak a lehetetlennel: meggyőzni a fiatalokat, ne cigarettázzanak. Az eredmény változó! Az orvos nem akart (nem tudott?) sikerélményekről beszélni, hiszen azok csak elvétve akadnak. — A dohányzás, főleg a tizenéveseknél többnyire pótcselekvés. Ha a szülő hajlandó részt venni a kezelésben, gyermeke leszokhat a káros szenvedélyről. Szívesen emlékszem vissza négy fiatal esetére. Krónikus légcsőhurut, reggeli köhögőrohamok miatt kezeltük őket. Tizenévesek voltak csupán, de két és fél éven át napi 20 cigarettát szívtak el. Berendeltem szüleiket is, s nyíltan beszéltem arról, mi vár rájuk. Értelmesek voltak, s bár nem ígérték meg, hogy leszoknak a dohányzásról, megegyeztünk abban, míg tart a kezelés, nem gyújtanak rá. Szerencsés véletlenen múlott, hogy sportolni kezdtek. S mert látták, a sporttal összeegyeztethetetlen a dohányzás, hiszen nem hozták a kívánt — A nikotint egyértelműen drognak tartjuk — vallotta az orvos, — ezért csodálkozunk azon, hogy az országban egyre több a cigarettát népszerűsítő reklám. Igaz, a plakátok alján ott a bűvös mondat: a dohányzás árt az egészségnek, ám az megtalálható a cigarettadobozokon is. Ki figyel oda?! Más, hatékonyabb módszerekhez kell nyúlni, ha azt akarjuk, hogy gyerekeink ne a cigarettát válasszák. Sokan úgy véltük, hogy a dohányáru árának emelése visszatartja a nikotinéhes embereket. Tévedtünk. Aki rá akar gyújtani, nem nézi, mennyibe kerül a füstölnivaló. A rendelőbe látogató 3040 beteg figyelmeztető jelenség. Bár az orvosok e téren nem sokat tehet- _ nek. A társadalom" feladata olyan intézkedéseket hozni, hogy csökkenjen nemcsak az aktív, hanem a passzív dohányosok száma is. Sajnos, keveteljesítményeket, kénytelenek voltak lemondani a cigarettáról. Egészségi állapotuk kifogástalan... — Erős akarat kellett hozzá — kommentáltam az esetet, s az orvos igazat adott. — Mi a jobb? — tette fel a kérdést. Keservesen leszokni, vagy vállalni a 20-30 évig tartó dohányzás (napi 20 cigaretta mellett) következményét: a tüdőben keletkező rákos daganatot. A tüdőrák sok esetben nem műthető. Kemoterápiával, sugárkezeléssel igyekszünk segíteni a rászorulókon, vajmi kevés eredménnyel. Nem titkolhatom azt sem, hogy a kezelés nagyon sokba kerül. A diagnózis megállapítása költséges (körülbelül 20-30 ezer korona)- a kemoterápiás infúziók 60-70 ezer koronába kerülnek és drágák a külföldi antibiotikumok is. A tüdőrákos beteg kórházi kezelése napi 2-3 ezer koronába kerül, s bármennyire is igyekeznek az orvosok, az ápolónők, a túlélés esélye alacsony. Sajnos, hazánkban a fiatalok nem tudatosítják, mit indítanak el akkor, amikor rágyújtanak az első cigarettára. A dohányosok „nehéz fiúk", megragadnak minden alkalmat arra, hogy kijátszva a nővérek éberségét, az orvosok utasításait, kezelésük alatt rágyújtanak hol a mosdóban, hol a kórteremben. sen tudatosítják, hogy azok, akik bár soha nem gyújtottak rá, ám kénytelenek elviselni a dohányfüstöt, szintén veszélyeztetettek. INTŐ JEL: REKEDTSÉG A tüdőosztály mellett található a kórház gégészete. Köztudott, hogy a dohányzás nemcsak a tüdőt támadja meg, hanem a gégét, garatot, hangszálakat stb. — A nyelv, illetve a szájpadlásrák egyre gyakoribb az osztályon — egészítette ki a felsorolást dr. Viera Šumská főorvoshelyettes. — 1974ben tíz, 1985-ben 60(!) 1991-ben 3540 rákbeteget kezeltünk, akiknél a betegség kialakulásának oka bizonyíthatóan a dohányzás volt. Ha a tartós dohányzást a beteg alkohollal fűszerezi, nem csoda, hogy kialakul a rákos megbetegedés. Rámutatott arra, hogy a páciensek többsége a szociálisan szegényebb rétegekből tevődik össze. Ezért van az, hogy sokan kéthavonta jelentkeznek az osztályon bevérzéssel, roszszullétekkel, s amikor felvételt nyernek, továbbra sem tartják be a dohányzási tilalmat. — Volt egy betegünk, aki rákmegelőző állapotban került az osztályra. Meg kellett műteni. Másnap reggel rajtacsíptem, ahogy rágyújtott... De példaerejű egyik szerencsétlen betegünk esete is, akinek gégerákja volt. Nyitrán műtötték, majd az osztályunkon kapott sugár- és kemoterápiás kezelést. Amikor a középkorú férfit haza akartuk engedni, szinte könynyek között bevallotta, nincs lakása, állása, pénze. Beszélt arról, hogy sajnos, ritkán jelentkeznek a betegek akkor, amikor a betegség kimenetele még visszafordítható. Hangsúlyozta, ha az öt éve rendszeresen cigarettázó tíz napon túl rekedt, már fennáll a daganatos megbetegedés veszélye. Ezért azonnal szakorvoshoz kellene fordulnia. Félő, lesznek körzeti orvosok, akik annak reményében, hogy megtartsák a beteget (a kivizsgálásért juttatott pénzt a biztosítótól) a rászorulót nem küldik el időben szakorvoshoz. Pedig az elváltozások megállapításához speciális műszerek kellenek. — Mi a teendő? — Sajnos, tőlünk nem kér véleményt senki. Európáról beszélünk, meg a közelítésről! Franciaországban november 1-től — nyilvános helyen — törvény tiltja a dohányzást. Németországban, ha munkafelvételkor két dolgozó közül kell választani, a nem dohányzó nyer felvételt. Vagy ott van Amerika! Ott divat az egészséges életmód, s az emberek büszkélkednek azzal, hogy leszoktak a dohányzásról. Hazánkban a tizenévesek azzal dicsekednek, ki mennyit szív. Nem csupán a fiúk, egyre inkább a lányok is. Pedig gyakran csak kivagyiságból, nagyzási mániából gyújtanak rá. Emelni kellene az egészségnevelés színvonalát, s a fiatalok körében hatásos módszerekkel kellene népszerűsíteni a füstmentes életmód előnyeit. Ez viszont nem várható el csak az orvosoktól. A felvonóban a gégeosztály betegével utaztam. Amikor beszélt, ujjával befogta a sállal takart gégenyílást. Megmutatta a karján lévő tűszúrások nyomát. — Az infúziók alatt a mozdulatlanságot viselem a legnehezebben — panaszolta. — Alig várom, hogy leszállhassak az ágyról. A felvonó a földszintre ért. Mihelyt kiléptünk a kabinból, útitársam köpenye zsebéből cigarettát kotort elő. Rágyújtott, élvezettel tüdőre szívta a füstöt, miközben ujjával betapasztotta a kanül nyílását. — Ember — szerettem volna rászólni, de csak a homlokomat ráncoltam rosszallóan. A köpenyes férfi észrevette, s halkan csak annyit mondott: Nekem már mindegy. B

orzalmas! Csak ülök, dolgozom, és merő füst vesz körül. Az egyik cigiről a másikra gyújtok. Fuj! Átkos szenvedély! A szakemberek szerint narkomán vagyok. Gyenge jellem, semmi ember? Még belegondolni is rossz. Izgatottan szívok egyet, igen, most egy kicsit megnyugodtam. Tudom, a dohányzás hihetetlenül káros az egészségnek, az érrendszernek, a gyomornak, a tüdőnek, minden porcikámnak. Már akupunktúrára is rászántam magam. Jól megszurkodtak, aztán amikor eljöttem a nagyon kedves orvostól, meditáció közepette rágyújtottam. De talán majd most, a füstmentes napon megfogadom a szakemberek, a barátok, az egészségesen élők tanácsát! Mert egyre hallom, nemcsak saját szervezetünket pusztítjuk, de azokat is, akik szenvedélyünkben vétlenek ugyan, ám passzív dohányossá válnak miattunk, — a bagósok füstölésétől. Tudom, tudom, mindenkinek joga van kellemes körülmények között dolgozni. Nekünk, cigarettázóknak viszont morálisan tényleg nincs jogunk a kollégákat füstben pácolni. Bár, ahogy a WHO főtitkára kifejtette, a munkáltató feladata védeni a kollégák, az alkalmazottak egészségét, akár a passzív dohányzástól is. A májusi dohányzásmentes világnapon mindenhová kifüggesztették a jelmondatot: „A (EGY DOHÁNYOS MONOLÓGJA) dohányzásmentes munkahely biztonságosabb és egészségesebb." Kétségtelenül-igaz mondás, annál is inkább, mert évente a dohányzás három millió ember haláláért felelős. Ahol nagy hagyományai vannak ennek az átkozott szokásnak, ott a tüdőrák miatti halálozás 90 százaléka a dohányzással magyarázható. Mint ahogy a terhesség alatti cigizés is a kis súllyal születéshez, koraszüléshez, halvaszületéshez, vagy a születés körüli halálozáshoz vezethet. És még egy elrettentő tény: a dohányfüstös környezet szemet és torkot irritáló akut hatásain túl a passzív dohányzás a tüdőrákkockázatot és a szív- és érrendszeri megbetegedések előfordulásának gyakoriságát növeli. A környezeti dohányfüstnek két alkotó része van. Az egyik a főáramú füst — a dohányos kilélegzi, — a másik a mellékáramú füst, amely két szívás között a cigaretta égésekor keletkezik. Ez utóbbi könnyebben éri el a levegő minden pontját. Ezért fordulhat elő, hogy a tüdőrák (a nemdohányzók között 20-30 százalékban) a környezeti dohányfüst miatt következik be. Kanadában felmérték, hogy a dohányosok 33-45 százalékkal többet betegeskednek, mint a nemdohányzó kollégáik. De egyéb, gazdasági vonatkozásai is vannak szenvedélyeinknek. A cigarettázás nyomán gyakrabban kell a bútorokat, függönyöket tisztítani, cserélni. És még valami. Németországban az Atari komputergyártó cég hat nap jutalomszabadságot ad a nem dohányzó munkatársainak! Amíg nálunk munkahelyeinken nem ver\ zetnek be — velünk dohányosokkal szemben — szigorító intézkedéseket, addig magunk döntjük el mikor, miként és mennyivel rongáljuk egészségünket. Hogy milyen alapon járulunk hozzá a dohányzástól irtózó kollégáink egészségének romlásához? Ehhez tényleg nincs jogunk! Valamiféle ésszerű kompromisszum kellene, amelyben mi nyugodtan lehetünk őnsorsrontók, ők meg szép rózsaszín tüdejűek. Kátrányozásukról ne mi gondoskodjunk. Legalább ezen a füstmentes napon... Kíméljük őket, ha már annyi kárt tettünk bennük eddig... HUSZONÖT ÉV UTÁN KEZDŐDIK A SZERELEM II. RÉSZ A legtöbb ember természetesen szerelemből házasodik, de 25 évig is eltart, amíg a kapcsolat valóban szerelemmé válik... állítja Maxine Rock amerikai pszichológusnő. Szerinte minden házasság hét — egészen tipikus konfliktusokkal teli — szakaszon megy át. És a házasság minden harmadik évben veszélybe kerül... A nehézségekkel tehát számolnunk kell s úgy kell felkészülnünk a „megváltoztathatatlan" eseményekre, hogy a stressz hatása ne kezdje ki egészségünket, mert akkor a válságok ritmusa is megváltozhat. Nézzük, tehát, mi vár ránk a házasság kilencedik esztendejétől! 9—12 év: Realitás. A beletörődés szakasza. Az álmokat eltemettük. Tudjuk, hogy partnerünk (sokat) nem fog változni már... Ennek az időszaknak mégis van jó oldala. A sok vita összeforrasztja a feleket. Az ember tudja, mivel számolhat, s ha már a házastársak ennyire kiismerték egymást, könnyebb újra összehangolódni, öszszejönni. Veszély: kiszélesedik az unalom. Sokan hirtelen azt firtatják, hát tényleg mindennek így kellett történnie? Ahelyett azonban, hogy válással törnének ki a taposómalomból, kettesben utaznak el, gyerekek nélkül. 12—15 év: Próbaválás A sok együtt töltött esztendő ellenére ez lehet a házasság legnehezebb fázisa. Az egzisztenciát együtt alapozták meg és egy bizonyos vágányra is együtt terelgették életüket. Mégis, ilyenkor kezdenek újra, másfelé, kifelé orientálódni. Ismét fontossá válik a saját, privát kis élet, új kihívásokat, társaságot, új arcokat keresünk. Belül elhatároljuk magunkat házastársunktól és választási lehetőségekről gondolkodunk. A próbaválás nem minden esetben tesz rosszat, hiszen gyakran csak akkor tanulunk meg valamit értékelni, ha nélkülözzük... 15-18 év: Eldőlt a hatalmi harc A házasság nyugodt mederbe jut. Ebben a szakaszban ritka a válás. Kizárt a hatalmi csatározás, a társak külön-külön hozzászoknak a kapcsolatukban játszott saját szerepükhöz. Ismerik egymás gyengéit de jó oldalait is. Mindez jótékony biztonságot nyújt és számos pár ilyenkor kezdi újra fölfedezni egymást. Nyugodtan elengedhetjük magunkat, s élvezhetjük az életet. Veszély: túl könnyen kibillenünk ebből a biztonságból. 18 év fölött: Győzött a szerelem Két embernek majdnem fél életre van szüksége ahhoz, hogy elismerje ós teljesen elfogadja egymást. Tizennyolc év fölött egy kapcsolat sok vihart élt át és túl, ezáltal hozzászokott a mélységhez, feltéve, ha a pár valóban valamennyi válságot közösen győzött le. Ha nem csupán elviselte és hagyta, hogy magától elmúljon. Huszonöt évi együttélés után sok házaspár a második (feltéve, ha volt első) mézesheteket éli át. Az a szép ebben az időszakban, hogy az ember ismeri társát, s nem akarja többé megváltoztatni. Hiszen ez is feltétele annak, hogy együtt boldogok legyenek. Szinte hallom a tisztelt olvasó ellenvéleményét, miszerint egyre több házasság bomlik fel húszegyvalahányéves együttélés után... Való igaz, ám erről az amerikai pszichológusnő mélyen hallgat. Az oldal anyagát irta: PÉTERFI SZONYA Illusztrációs fénykép: Príkler L ászló