Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-08 / 238. szám, csütörtök

KÜLTURA ÚJ SZÓ— KELL-E TANULNI A JÁTÉKOT? ÉS AZ ÉLETET? DRÁMAPEDAGÓGIAI TÁBOR POZSONYEPERJESEN tója és az Origó Gyermekszínpad rendezője, valamint főiskolás lánya, Szakall Eszter foglalkoznak. A legkisebbekkel Baranyai Gizella drámapedagógus játszik, akik Arany János Rege a csodaszarvasról című elbeszélő költeményét'dolgozzák fel. A legnagyobbak Tóth Zoltán budapesti rendező irányításával Pázmány lovag történetét szeretnék eljátszani. xxx Szikhad Zsuzsa, az alistáli alapiskola színjátszócsoportjának a rendezője évtizedek óta foglalkozik a témával. Számára már aligha ismeretlen fogalom a drámapedagógia. Mégis, mit adhat a tapasztalt pedagógusnak egy-egy Hyen tábor? - Tanulni mindig lehet, és a drámapedagógia terén igencsak sok újat ad. Az önálló alkotás, a felszabadult játék minden korosztály esetében más-más megközelítést kíván a pedagógustól. Ráadásul, ha ilyen neves előadók tartják a foglalkozásokat, és mindjárt a gyakorlatban bemutatják módszereiket, sokkal közvetlenebbek a tapasztalataink. Mindenesetre, az én számomra ennyi év elteltével is számos új dolgot kínál egy-egy foglalkozás. Végeredményben már maga az a tény izgalommal tölt el, hogy a saját csoportom gyerekeivel egy számukra idegen pedagógus mennyire oldottan tud alkotni. Ez is bizonyítja a drámapedagógia hallatlanul nagy fontosságát az emberi kapcsolatteremtésben, amely nélkül aligha nevelhetünk felszabadult lelkületű fiatalokat. xxx S2akall Judit nem először vendége a dunaszerdahelyi pedagógusoknak, s többször is tagja volt a Duna Menti Tavasz színjátszócsoportjait értékelő zsűrinek. Mindaz, amit a pozsonyeperjesi drámapedagógiai táborban bemutatott, gazdag pedagógusi, rendezői tapasztalatokon alapul. - Ez egy mánia, aminek a lényege a meggyőződésem: a gyerekek sokkal többet tudnak, mint mi. Sokkal több van bennük annál, amennyit mi gondolunk. Felnőtt aggyal manipuláljuk, idomítjuk és betanítjuk őket mindenfélére. Ezzel szemben, ha a gyerekre odafigyelünk és megpróbálunk segíteni abban, hogy ki tudja fejezni saját tapasztalatait és érzéseit, mindezt a gyakorlatok során megmutatja nekünk és társainak. Romlatlan világából olyan dolgokat varázsol elénk, amelyeket mi már el sem tudunk képzelni. Meggyőződésem, hogy sokkal jobban kell épiteni az ösztönös alkotóképességre, amelyet születése óta természetes szükségletként fejleszt ki magában, amikor játszik. Erre a dologra rá kell segítenünk, hogy később is megélhesse önmaga teljes világát. Nem én mondom, hanem Mérei Ferenc mondta, hogy nem feloldani kell a konfliktusokat, hanem meg kell élni valamennyit. Ha kezelni tudja azokat a helyzeteket, amelyekbe gyerekként bekerül, amikor becsapják és hazudnak neki, akkor nem lesz baja önmagával. Abban kell segítenünk, hogy elviselje életét úgy, ahogyan az számára megélhető. - Évek óta jár hozzánk, mindig új gyerekekkel és pedagógusokkal foglalkozik. Észlel-e olyan változást, ami értelmet ad munkájának? Érzödik-e hatása, van-e eredménye, vagy csupán elhangzik, eljátsszák és feledésbe merül? - Nehéz erről beszélnem, mert itt más típusú gyermekszínjátszás van, mint Magyarországon, legalábbis a magyar kisebbség esetében bizonyosan így van. Nagyon jó színvonalú színjátszásban igyekeznek a csoportvezetők, a rendezők mindazt fel- és megoldani, ami ahhoz » kell, hogy színházi jellegű gyerekelőadás szülessen. Ez a dolog színvonalas része, ami mögött rengeteg erőfeszítés, munka van. A módszert tekintve ez az a fajta színjátszás, amely elsősorban a pedagógus instrukcióira épül. A betanítás eredményeként születik meg a színpadi játék. Az pedig, amiben én hiszek, egy más típusú színjátszás. Az alkotókészség kibontása során nem biztos, hogy olyan szintű produkció születik, mint egy profi betanításkor. Fésületlenebb, ziláltabb lesz, de a gyerekek személyiségéből sokkal több jelenik meg majd benne. Itt viszont a színházi indíttatású gyerekszínjátszás dominál, mivel a hétköznapokban nincs lehetőség arra, hogy heti három próbával a drámapedagógia alapján alkotókészséget, kapcsolatteremtést fejlesszen ki a gyerekben a pedagógus. Nincs idő, pénz, energia, ember, s az iskolák sem veszik szívesen az ilyen - látszólag öncélú - dolgok művelését. Nekik még fontosabb a produkció. A gondom az, hogy ezt a két törekvést nagyon nehéz ötvözni. - A Duna Menti Tavaszon is ezt tapasztalta? - Igen, mert ott az elvárások nagyok, s az a csoport eleve kilóg a sorból, amely ellenkezve a színpad törvényeivel, megszegve azokat, kizárólag a gyerekből indul ki. Mindezt el kell választani a színpadi produkció felé orientált törekvésektől, mert ezek a pedagógusok a gyereket fejlesztik. Az ilyen gyerek kezelni tudja önmagát, szüleit, társait, mert erre van kondicionálva, s ezt én fontosabbnak tartom a színpadi előadásnál. Bár jómagam is rendezek, nálam minden előkészítési folyamat fontosabb, mint a végtermék, ha egyáltalán születik előadható játék. MENNYI MŰHOLD(ADÓ)? Ha nem is teszik, már tudják. Legalábbis azok a pedagógusok, akik a szlovákiai magyar gyermekszínjátszás részesei. A drámapedagógia fogalma azt a nevelési folyamatot fedi, amely a színházhoz közelítő, a közönségre mindig számító színjátszást - mint produkciót - megelőzi. Talán éppen ezért, kevesen alkalmazzák a gyermekek közönség előtti színjátékának legfontosabb előzményeként. Olykor szori'1 az idő, máskor a sürgetővé vált bemutatkozás gátolja. Pedig a drámapedagógia ma már mást is jelent. Egyre több európai országban alkalmazzák a tanítás mindennapjaiban, mint a gyermekek nevelését, az oktatást szolgáló, illetve a mentális korrekciót elősegítő módszert. Mégis, mindeddig egyetlen regionális művelődési központ, a dunaszerdahelyi fordít gondot a pedagógusok rendszeres továbbképzésére. Idén ősszel már nemcsak a pedagógusok, de néhány élegyüttes is részt vehetett a drámapedagógiai táborban. Szabó Jolánt, a művelődési központ munkatársát az anyagi háttérről kérdeztem. -Természetesen az államtól is kapunk támogatást, így ötven-hatvan gyereket is meg tudtunk hívni Pozsonyeperjesre. A nagy-nagy odafigyeléssel megtakarított összegekből szintén jut erre a célra. A vezetőim is tudják, hogy van értelme ennek a formának. Mostanság fontosak azok a vállalatok és magánvállalkozók, akik támogatják törekvéseinket. Szeretnénk, hogyha ezek a támogatók egyre többen lennének. Közülük elsősorban a nagymegyeri Milexet említeném, amely júliusban a bábos táborunkat segítette, de támogatták néptáncosainkat és kézműveseinket is. A Déli Hírlap, a dunaszerdahelyi húsgyár, a Varia Kft., a légi Agrokombinát, a vásárúti szövetkezet, de említhetném a csallóközkürti és a nyárasdi szövetkezeteket is. Tulajdonképpen ezek a vállalatok azt adnak, amilyük van, mint ahogyan a szállásunkat a járási építőipari vállalat finanszírozta, mert övé a tábor. Félretéve az elengedhetetlen anyagiak kérdését, elmondhatom a tábor filozófiáját is. Harmadszor rendezzük meg, s ez első két alkalommal az alapozás volt az elsődleges. Kapcsolatteremtő játékok, helyzetgyakorlatok ós a készségfejlesztés után idén a tábor szakmai vezetői úgy döntöttek, hogy egy-egy kiválasztott irodalmi művet, például a Rózsa és Ibolya című magyar népmesét próbálják a dramatikus játék eszközeivel megeleveníteni, s ezt befejezésként szeretnék előadni: Három korcsoportban dolgoznak, a középső csoporttal Szakall Judit, a budapesti Marcibányi téri Szabadidő Központ igazgaA közelmúltban - elsősorban ellenzéki körökben - meglehetősen nagy vihart kavart, hogy a magyar kormány alapítványt létesített a magyar műholdas sugárzás megindítására, ezt követően megalakult a Hungária TV, amely - a hírek szerint - novemberben kezdi meg kísérleti adásait, hogy január elején beindulhasson a napi nyolcórás „égi" műsor. Ugyancsak sokan összekapcsolták ezt a hírt a független magyar műholdadó létesítésére kinyilvánított szándékkal, amely néhány hónappal ezelőtt a Nemzetközi Transsylvánia Alapítvány kebeléből indult és a szeptember 17-i sajtókonferencián kapott először széles nyilvánosságot. Erről az eseményről az Új Szó olvasói is értesülhettek. Október 3-án, a Dunasat Alapítvány bemutatkozásán néhány újságíró ismét ilyen irányú kérdésekkel bombázta Ábrahám Dezső alapítót, a független magyar (nem hivatalos) videózás ós filmezés nagy öregjét, műsorszervezőt, több kulturális alapítvány kuratóriumi tagját. Válaszul ő magasba emelte a Dunasat alapító okiratának egy példányát, bizonyságul, hogy ezúttal pártoktól, mozgalmaktól, a végrehajtó hatalomtól független magánkezdeményezésről van szó, amelynek célja a magyar kulturális értékek megőrzése, továbbfejlesztése és közvetítése más népek irányába, valamint a szomszéd népek szellemi értékeinek felmutatása a magyar nép előtt. A Dunasat Alapítvány nemcsak műsorok készítésével, terjesztésével akar foglalkozni, de szerte Európában támogatni kívánja azokat a magánstúdiókat és különféle kezdeményezéseket, amelyek videószalagra vagy mozifilmre Veszik fel a nemzeti értékeket, hagyományokat, műsoraikkal a szomszédos népek megértését szolgálják. A szakmai, művészi és anyagi segítségnyújtás mellett vállalja az elkészült műsorok terjesztését, továbbá - amennyiben erre igény mutatkozik - a vele kapcsolatot felvevő szerkesztőségek, alkotócsoportok, magánstúdiók érdekvédelméről is gondoskodik. A Dunasat Alapítvány tevékenységének költségeit az alapító által felajánlott tőkéből, saját, non profit gazdasági tevékenységének értéktöbbletéből, természetes és jogi személyek hozzájárulásaiból, külföldi alapítványok, intézmények juttatásaiból fedezi. A kilenctagú kuratórium három ország televíziós szerkesztőiből, szakembereiből áll. Már az a tény is biztosítja pártoktól való függetlenségét, hogy elnöke Boros Zoltán, a bukaresti tévé magyar szerkesztőségének vezetője, tagjainak csaknem fele Magyarország határain túlról érkezett. Ennek a szervnek a munkáját segíti a tanácsadó testület, amelyet az illyési „ötágú síp" talán legnagyobb tekintélyű külföldi íróképviselői alkotnak: Szépfalusi István (Bécs), Sütő András (Marosvásárhely), Dudás Károly (Szabadka), Dupka György (Ungvár) és Dobos László (Pozsony). A kuratórium „triumvirátusa" - Boros Zoltán elnök, Szokai Imre ügyvezető elnök és Cselényi László főtitkár - első és legfontosabb feladatul kapta, hogy a közeli napokban kezdeményezzen tárgyalásokat a Magyar Televízió, a Hungária TV és az egyes pártok, mozgalmak képviselőivel az együttműködés lehetőségeiről, az alapító okirat szellemében. A közeljövő eseményei, az anyagi lehetőségek esetleges bővülése dönti majd el, mennyire marad meg a Dunasat a kis stúdiók támogatásánál - ugyanis azt vallja, hogy - Milyen út vezet idáig? Miként lehet legyőzni az iskolákbeli közegellenállást, hiszen a pedagógusok mindezt nagyszerűnek tartják, csak nem képesek már megvívni harcukat az elvárásokkal szemben? - Nagyon tanulságos példa, hogy nálunk tudok olyan iskolát, amelyben megőrizték a hagyományt, s minden évben, minden osztály készít olyan előadást, amit együtt hoznak létre. A színház közösségformáló ereje a meghatározó. Felfigyeltető eredmény, hogy tavaly ennek az iskolának a tanulói jobbak voltak, mint a budapesti fesztivál csoportjai. A mennyiség valahol átcsapott minőségbe. Fontos tény, hogy itt sok helyen dolgozik színjátszócsoport, amely nagyon meghatározó erő lehet. Érvényesül a nyelv, a beszéd, a hagyomány megtartó ereje. A közegellenállás esetében fontos meglátni, milyen irányból érkezik. Sokan vesznek részt a kurzusokon, a továbbképzéseken. Ha vannak emberek, akiknek mindez pedagógusként, tehát a gyerek felől közelítve fontos, akkor már van értelme a munkánknak. Amit szeretnék elterjeszteni, annak a lényege a türelmes és kitartó munka, hiszen azzal mindent ki lehet a gyerekből bontani, ha elhitetjük vele az ő egyedüli fontosságát. Csak így lehet felszínre hozni szorongásait, félelmeit, hogy feldolgozhassa azokat. Ennek során bekövetkezik egy pont, ahol az oldott állapot átcsap kreativitásba, amelyet a drámapedagógusnak irányítania kell. - Mit tehet a szülő? - Ha semmi mást nem tesz, mint hogy elfogadja a saját gyerekét olyannak, amilyen, s megpróbálja a maga számára megérteni gyereke viselkedését - azt is, például miért ideges, miért rosszkedvű - akkor a legtöbbet teheti gyereke számára. Az a harmonikus elfogadás, ami a szülőtől a legfontosabb, lehetővé teszi a gyerek boldogságát, aki boldogan, felszabadultan vesz részt közös játékokban, színjátszócsoportokban és felismeri képességeit, adottságait. A korlátok lebontása, a gátlások feloldása minden szülőnek eredendő feladata kell, hogy legyen. Ezzel segítheti a pedagógust, aki a megszokottól különböző módszerrel törekszik ugyanerre. xxx Az utóbbi két évben történtek próbálkozások, hogy meghonosítsák a drámapedagógiát a nyitrai Pedagógiai Kar Magyar Tanszékén belül. Konkrét eredményekről mindeddignincs tudomásunk, bár Laczkóné Erdélyi Margit tett lépéseket a módszertan oktatásának a bevezetésére. Mindeddig a Csemadok és a művelődési intézmények szárnyai alatt fejlődött a maga módján a drámapedagógia. Szerencsére, már van olyan pedagógusunk, aki a budapesti Színművészeti Főiskola drámapedagógiai szakán tanul... DUSZA ISTVÁN a legjobb műsorokat a helyben élő szerkesztők képesek készíteni, nem egy központi televízió -, együttműködésük összehangolásánál, és milyen mértékben kér magának helyet a műholdas műsorszórásban. Ez utóbbit tekintve, aligha kell a többieknek - a konkurenciának - attól tartaniuk, hogy a közeljövőben önálló műholdadást indít. Ehhez óriási anyagi háttér (milliárdos nagyságrend forintban) kell, viszont az már most a tervei között szerepel, hogy műsoridőt igényel magának az üzembe helyezendő magyar műholdadásban. Ennek megfelelően a címben feltett kérdésre - legalábbis néhány éves távlatban - mindenképpen az a válasz, hogy egyelőre csak egy magyar nyelvű csatorna beindulására van realitás. Azonban ez minden bizonnyal nem lesz egysíkú („egyszínű"), tekintve, hogy jelen pillanatban is már ketten szeretnék műsorokkal ellátni. Rajtuk kívül ilyen irányú kifejezett szándéka van a Mozi és Video Vállalatnak, valamint várható a Magyar Televízió jelentkezése is. Ahhoz képest, hogy a csatorna még ki sincs bérelve, ez nem kevés. A szám januárig minden bizonnyal geometriai sorként fog növekedni a nézők nagy örömére, hiszen végső soron ők látják majd a nemes versengés hasznát. OZOGÁNY ERNŐ 1992. OKTÓBER 8. MADACH-BIBLIOTEKA GÉCZI LAJOS: CIVILEK HADIFOGSÁGBAN GÉCZI LAJOS CIVILEK „Malenykij robot" - sokak számára fájó emlékeket idéz ez a fogalom. Sokáig elhallgatták, mi is történt azzal a több ezer emberrel, akiket 1944-45-ben a Szovjetunióba deportáltak. Géczi Lajos négy évtizéd után idézi meg a múltat. Könyve önéletrajzi ihletésű, megrendítő vallomás egy tizennyolc éves fiú hányattatásairól, akit több társával együtt hurcoltak el Délkelet-Szlovákia egyik kis falujából, Mokcsakerészről 1944-ben a Don-medencébe, munkaszolgálatra. A „behívó" először három napra szólt, végül öt keserves év lett belőle. Az író - a nagykaposi gimnázium tanára - hitelesen, élményszerűen tárja az olvasó elé a munkatáborok nyomasztó légkörét, az ott élők mindennapjait. A könyv tizennyolc éves hőse is nehezen birkózik meg az embertelen körülményekkel. Fiatal kora ellenére kemény megpróbáltatásoknak van kitéve: nehéz munka, éhezés, nélkülözés, s bizony a halállal is nemegyszer szembe találja magát. Meghatározó számára ez az öt év. Fiúból itt válik férfivá, itt ismerkedik először a szerelemmel is, s ez egy időre elviselhetőbbé teszi számára a fogságot. A gyötrő honvágy azonban egy percre sem szűnik meg, s a fiú a „szerencsések" közé tartozik. Túléli a megpróbáltatásokat, öt év múlva végre hazatérhet. A fájó emlékek azonban kitörölhetetlenek. Az író emlékezik és emlékeztet. Arra a sok ezer beregi, ungi, zempléni és abaúji magyarra, akiket ártatlanságuk ellenére elhurcoltak, s akik közül sokan nem tértek többé vissza. A könyv, amely a Madách Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1992-ben, 19 Ung-vidéki és zempléni település (Abara, Bés, Csicser, Mátyóc, Vaján stb.) elhurcolt lakosainak a névsorát is tartalmazza. (dzs) DUNA PARTI TÖRTÉNET A túloldalra igyekeztek az öreg (?) diákok - a másik Komáromba. Itt, a Jókai Színháztól nem messze a hatvanegy (!) éves érettségi találkozójukat ünnepelték... Talán a gyorsan felhajtott aperitif, a becherovka tette? Talán a szokatlan, szeptember végi rekkenő napsütés, vagy az izgalom - az a kellemes, a nagy találkozástól - vagy a drukk: elérik-e odaát a vonatot? A dereshajú nebulók egyikének rendetlenkedni kezdett a szíve; elbizonytalanodtak a térdek, és sápadt-vértelenre váltott az arc. - Fiúk! Le kell ülni. - De már csaknem fekvés lett az az ülés, és zihált a tüdő, dőlt a veríték. Aztán a fiúk - kipróbált régi piarista srácok - akcióba léptek: szív-, majd tarkómasszázs, csukló-, kézfej-, arcbőrfrissítés, néhány korty víz következett. .. Percek múlva aztán szépen rendbejött minden. Az épp időben induló esztergomi vonathoz már nevetve, ruganyos léptekkel bandukolt a vén diák, és a vonatablakból sokáig mosolygósan integetett. Vasárnap volt - kora ősz - és mennyi jó vasárnap következik még; hisz' olyan szép az élet. MÉDLSÁNDOR