Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-08 / 238. szám, csütörtök

LAPOZGATÓ -ÚJSZÓi 1992. OKTOBER 8. MECIAR TAKTIKÁJA Alighogy jelentős nehézségek után sikerült mégis politikailag eltüntetni a láthatárról a németcsehszlovák szerződést, Csehszlovákiában ez a dokumentum újra az érdeklődés középpontjába került. Ennek oka a szlovák kormányfő javaslata a föderáció szétesése utáni új szerződés megkötésért Bonnal. . Mečiar meglepő javaslatának valódi oka inkább Szlovákia „külföldi politikai felszabadításának" a kísérlete. Pozsony és Budapest között még Szlovákia önállóságának kihirdetése előtt kemény szóváltásra került sor. Az ok: a magyar etnikai kisebbség autonómia-igénye és a hosszan tartó vita a bősi erőműről. Mečiar nyilván arra a meggyőződésre jutott, hogy elérkezett a megfelelő pillanat a lehetséges Prága—Budapest tengely ellensúlyozására. A szabad színtér kialakítására való igyekezetében újra felhasította a német—cseh kapcsolatok nyílt sebét. , A szlovák kormányfő így rátapintott a Cseh Köztársaság jövendő külpolitikájának érzékeny pontjára, mivel a német kisebbség kitelepítése Cseh- és Morvaországból Prágában még mindig égető kérdés. Mečiar hajlandóságot mutatott a felszabadulás után kiűzött kárpáti németek anyagi kártalanítására, s így erkölcsi szempontból megleckéztette a cseheket. Persze jól tudja, hogy a kártérítés, összehasonlítva azzal, amit a cseheknek kellene kifizetniük a kitelepített németeknek, elenyésző. De taktikusan hallgatott arról, hogy Pozsony hajlandó lenne-e kártérítést fizetni a sokkal nagyobb létszámú kitelepített magyaroknak. Der Tagespiegel A szlovák kormányfő a jövő cseh külpolitika érzékeny pontjára tapintott. A német kisebbség Cseh- és Morvaországból való kilakoltatását Prágában változatlanul érzékeny problémának tekintik. Az a tény, hogy a szlövák kormányfő erről a lépéséről nem konzultált a cseh féllel, kétségeket támaszt az iránt, hogy egyáltalán lehetséges volna-e a két köztársaság külpolitikájának egyeztetése szétválásuk után. Hogy Mečiar Csehországot erkölcsi pellengérre állítsa, a kiűzött kárpáti németek kártalanítását ígéri. Ugyanis jól tudja, hogy öszszehasonlíthatatlanul kevesebb ezeknek a száma a cseh országrészekből kitelepítetteknél. Ugyanakkor nagyon körültekintően arról nem nyilatkozott, hogy Pozsony biztosítja-e a sokkal nagyobb létszámú kiűzött magyarnak a kártalanítását. Frankfurter Rundschau Mladá fronta Dnes, 1992. okt. 1. November után összement, de a győztes pártok infantilis politikája s a mi internacionalista ravaszságunk folytán újra növekszik. .. Tibor Horniak rajza Az oldal anyagát összeállította KULCSÁR TIBOR MÉG MEDDIG? „Quo usque tandem..." — még meddig, mondtam magamban hasonlóképpen, mint több mint kétezer évvel ezelőtt Cicero, a római konzul s a kiváló szónok, figyelmeztetve Katalinus összeesküvésére a köztársaság ellen, amikor a magyar politikai pártok parlamenti képviselőinek felszólalásait hallgattam a Szlovák Nemzeti Tanács alkotmányjogi vitájában. E klasszikus indíttasású szavakkal vezeti be egész oldalas eszmefuttatását dr. Viliam Fábry, aki, úgy látszik, újabban a szlovákiai magyarság szakértőjévé avanzsált. Ez év augusztus 27-i számunkban ismertettük a Literárny týždennikben megjelent Az autonómiáról és a reciprocitásról cimű írását, amelyre azóta Janics Kálmán reagált lapunkban, rámutatva az írás felületességeire és torzításaira. Újabb írásában Fábry szónoki kérdésként négy alcímben is megismétli: még meddig? Kifogásainak, bírálatainak éle a magyar parlamenti képviselők ellen irányul, akik szerinte állandóan a szlovákiai magyarok jogainak csorbításáról beszélnek, anélkül, hogy ezt akár egyetlen konkrét példával tudnák alátámasztani. A szerző felsorolja, hogy a szlovákiai magyarok 432 óvodával és 257 alapiskolával rendelkeznek, s mintegy hatvan középiskolával (ide szá mítva persze a közös igazgatású intézményeket is). Az adatok felsorolásakor természetesen diszkréten elhallgatja, hogy az alapiskolás korú magyar nemzetiségű gyerekek közül több mint 16 ezer szlovák iskoiá ba jár, ez a populáció mintegy harmadrészét jelenti. írása több vonatkozásban is tendenciózus, egyes állításai erősen demagóg hangvátelűek és megkérdőjelezhetők, így pl. a szlovákiai magyaroknak az ausztriai magyarsággal való összehasoniítá sa, amely enyhén szólva történelmietlen. Egy több mint félmilliós népcsoportot, amelynek szülőhazája a mai Szlovákia, nem lehet összehasonlítani a csupán néhány ezres burgenlandi magyarsággal, sem a bécsi „bevándorolt" magyarokkal. A szerző írása bevezetésében a köztársaság elleni összeesküvéssel való történelmi példálőzása akár becsületsértésnek is minősíthető, nem más, mint a magyar nemzetiségű parlamenti képviselők megrágalmazása. Még meddig fognak tehát az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői a szlovákiai magyarok jogainak korlátozásáról Jaeszélni, anélkül, hogy egyetlen konkrét példát felhoznának? Hogy őszinte legyek, nem is csodálkozom ezen, mert olyan példákat, amelyekkel alátámaszthatnák a polgári, emberi és kulturális jogokra vonatkozó, általános frázisokkal átszőtt felszólalásaikat, a szlovákiai magyarság gyakorlati életében aligha találnának. (Itt következik az iskolák részletes felsorolása — K. T.) Persze, nincs egyetemük, de a magyar iskolák pedagógusai két szlovák főiskolán is tanulhatnak (a magyar nyelv és irodalom tanszékein), s nem mondhatjuk, hogy itt elnemzetietlenítenék őket, mert munkájuk „produktumai", az alapés középiskolák tanulói nem sajátítják el rendesen a szlovák nyelvet. A magyar képviselőknek ezért üdvözölniük kellett volna a Szlovák Köztársaság Alkotmányának azt a formulációját, amely a nemzeti kisebbségek számára a saját nyelvükön való művelődés joga mellett biztosi- , tja „az államnyelv elsajátításának" a jogát is. Ennek a jognak az érvényesítését ugyanis minden demokratikus államban a nemzetiségi kisebbségek természetes kötelességüknek tekintik. Szinte önkéntelenül fel kell tennem a kérdést: Még meddig fogják akadályozni a magyar politikai pártok képviselői polgártársaikat, hogy úgy elsajátítsák a szlovák nyelvet, ahogy ők maguk elsajátították? Kénytelen vagyok ugyanis megállapítani (s bevallom, hogy egy kicsit sajnálkozva is), hogy néhány kivételtől eltekintve a magyar pártok képviselői a Szlovák Nemzeti Tanácsban jobb szlováksággal beszélnek, mint a szlovák nemzetiségű képviselők többsége. (Ők vajon nem a szlovákiai magyar iskolákban tanultak meg ilyen jól sziovaKui, eikepzeineto, hogy mindnyájan szlovák iskolába jártak? — K. T.) Vajon miért nem akarják, hogy választóik s általában a szlovákiai magyarok úgy megtanuljanak szlovákul, hogy érvényesülhessenek, ha nem is mint képviselők, de úgy, mint teljes értékű polgárok bármilyen foglalkozási ágazatban és Szlovákia bármelyik részén? Például Bugár képviselő „a többségnek a kisebbség által való veszélyeztetettségének a légköréről" beszél, s a kisebbség alatt nyilván a dél-szlovákiai szlovákokat érti. (Ez ellen határozottan tiltakozni kell, mert az államalkotó nemzet a saját államában nem lehet sehol sem kisebbség!) (...) A magyarok többsége a sajtóban, a rádióban és a tévében elhangzott nyilatkozatok alapján nem érzi magát jogait illetően veszélyeztetettnek. Veszélyeztetve érzik .magukat inkább a képviselők, akiket talán az aggaszt, hogy a szlovákok és a magyarok harmonikus együttélése esetén bekövetkezhet hogy a kővetkező választások alkalmával nemzetiségüktől függetlenül a „saját" pártjukra voksolnak majd a választók, a párt programja szerint, úgy mint általában a fejlett demokráciákban. Tudatosítsuk azt a tényt, hogy DélSzlovákiában alig akad olyan szlovák, aki ne tudna magyarul, viszont sok magyar évtizedek alatt sem tanult meg szlovákul! Alapjában véve ezt nem kell sem tragédiának felfognunk, sem olyan jelenségnek, amely kizárná az együttélést. A szlovákok jobban tudatosítják azt az ismert igazságot, hogy ahány nyelvet tudsz, annyiszor vagy ember. Ezt nem kellene elfelejteniük a magyar képviselő uraknak sem. Ők ugyanis más tényeket sem hajlandók tudomásul venni, ezért fel kell tennem a kérdést: Még meddig fogjuk tőlük hallgatni, hogy nem teljesítjük a nemzetközi megállapodásokat az emberi és a nemzetiségi jogokról, s hogy nálunk a nemzetiségieket alacsonyabbrendű állampolgároknak tartjuk? (Itt ismét felsorolja a szerző, hány iskolája, sajtóterméke, kulturális intézménye, parlamenti képviselője van a szlovákiai magyarságnak. — K. T.) Tehát milyen elnyomás, milyen diszkrimináció, hol van a kormány elutasító magatartása a magyarok követelményeivel és jogaival szemben. Ezért kérdem: Még meddig fognak a Szlovák Köztársaság megfelelő szervei védekező álláspontra helyezkedni ezeknek a nemzetiségi kérdéseknek a magyarázatában? Szándékosan' csak magyarázatról beszélek, mert megoldásukban messze nemcsak Magyarország, hanem számos más európai állam előtt haladunk. A közeli és távoli világ erről azonban keveset tud. 1989-ig ezeket a kérdéseket, bár már akkor is lett volna dicsekedni valónk, a proletár nemzetköziség eszméjével lepleztük. Az elmúlt két évben a volt kormány a kérdést szintén lebecsülte. De a mostani kormánynak, a Külkapcsolatok Minisztériumának már végre eléggé hangosan kellene tudtára adni a világnak a valódi igazságot a szlovákiai magyarok helyzetéről. Ha mi hallgatunk, a világ azt hiheti, hogy a magyarok nálunk alapvető jogaikért küzdenek. El kellene érni a hangunknak Prágába is, ahonnan '„a magyarok elnyomásáért" az Európa Tanács szankcióival fenyeget minket a cseh külkapcsolatok minisztere, Pavel Bratinka, de az Európa Tanács szerveibe, sőt az USA-ba is. (...) S ha én lennék a kormányelnök vagy a külügyminiszter, egyáltalán nem gondolkodnék azon, hogy meghívjak Szlovákiába egy semleges nemzetközi testületet, hogy vizsgálja felül a szlovákiai magyarok életének politikai és kulturális feltételeit, amely aztán az összehasonlítás kedvéért esetleg átmenne Magyarországra is. S ebben az összefüggésben szükséges lenne pontosítani a szlovákiai magyarok létszámának adatait is. Az 1991-es népszámlálás adatai szerint Szlovákiában 566 741 állampolgár jelentkezett magyarnak, ez a lakosság 10,76 százaléka. Tehát nem lehet beszélni 600 000-es, sőt nyolcszázezres szlovákiai magyarságról, ahogy azt nemcsak Budapestről, de hazai magyar képviselőink szájából is halljuk. Ehhez meg szeretném jegyezni, hogy ha növekszik a jövőben a romák öntudata, s a 250—300 ezerből nem csak 80 ezren vallják magukat saját etnikai csoportúkhoz tartozóknak, a magyarok számaránya jelentősen csökken. (Ha Fábry úr utánanézett volna, melyek azok a járások, ahol a romák aránya magas, ezt nem állítaná, mert nem váíószinű, hogy Kelet-Szlovákia északi járásaiban, ahol nagyon magas az arányszámuk, magyarnak jelentkeznének. A romák öntudatosodása a szlovákságot hat-hétszeresen nagyobb mértékben érintené. A csallóközi romák kevesebben vannak, s többségük szlováknak vallja magát »pl. Nagymagyar« — K. T). Végül szeretném megjegyezni: 1985-ben és 1989-ben a Kulturális Minisztérium megjelentetett két kiadványt a nemzetiségek helyzetéről Szlovákiában. Aszerint, hogy mit tud Szlovákiáról a külföld, úgy vélem, ezek a kiadványok nem nagyon juthattak el a határon túlra. Javaslom egy hasonló, új tényekkel kiegészített kiadvány mielőbbi megjelentetését a külföld számára. Ha annyira igyekszünk Szlovákiát „láthatóvá tenni", ez bizonyára hasznos lépés lenne. Mert valóban: még meddig fogunk hallgatni, akkor, amikór mások rólunk hazugságokat terjesztenek? Dr. VILIAM FÁBRY Koridor, 1992. szeptember 21. A szlovák lapok szinte kivétel nélkül beszámoltak a komáromi városi egyetem megalakulásáról. Egyes lapok meglepetten, mások csodálkozva vagy megdöbbentem reagáltak a tényre. Az írások alaphangulata, hogy „már megint mit akarnak ezek a magyarok"! A legrészletesebben a problémával a Slovenský denník foglalkozott. • Nemrégen értesült a közvélemény a komáromi városi egyetem megalakulásáról. A hír — mondjuk így — nagy vihart kavart. Mi az ön véleménye az egész ügyró'l? — A városi önkormányzat képviselői ez év július 16-i határozatukkal megalakították a városi egyetemet mint önálló jogi szubjektumot. A nálunk ismert City University típusáról van szó, amilyen pl. Pozsonyban és Poprádon is működik mint olyan intézmény, amely a felnőttoktatás különböző formáit biztosítja. Az alapító levelet elküldtük a pozsonyi kerületi bíróságnak bejegyeztetés céljából, s várjuk a választ. Az egyetem csak ezután kezdheti meg a működését. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy a Schola Comaromiensis alapítvány, amely körül úgyszintén bizonyos pontatlan érelmezések jöttek létre, rendesen be van jegyezve. Komárom város, a Csemadok és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége hozta létre. Az oktatásra szánt anyagi eszközök gyarapítása az alapítvány feladata, a juttatásokról a kuratórium dönt. A városi egyetemnek, úgy, mint más szubjektumoknak is, kérnie kell a hozzájárulást. • De a városi egyetem egyeló're még nincs bejegyezve. így tehát de jure nem létezik. Ön annak elBESZELGETES PÁSZTOR ISTVÁNNÁL, KOMÁROM POLGÁRMESTERÉVEL AZ EGYETEM lenére a megalakulásáról és a jogi szubjektivitásáról beszél. — Jogi szubjektivitást a kerületi bíróságon való bejegyzése után nyeri el. Ezután kezdi meg a működését.• Az iskolaszék azon a véleményen van, hogy a komáromi városi egyetem esetében külföldi felsó'oktatási intézmény működtetéséró'l van szó a mi államunk területén. Pontodabban — két magyar főiskola kihelyezett osztályáról a mi minisztériumunk törvényesítése és jóváhagyása nélkül. — Ezt Pius úr állítja (Miroslav Pius, a pozsonyi VII. tanügyi igazgatóság igazgatója — a szerző megj.). Én ezzel nem értek egyet. Úgy, mint más városi egyetemek, szerződéses alapon akarjuk biztosítani az oktatást, természetesen külföldiekkel is. A győri Tanítóképző Főiskola 50 távhallgatót vett fel Dél-Szlovákiából, a kecskeméti egyetem harmincat kertészeti és szőlészeti szakra. Itt csak arról van szó, hogy a hallgatóknak ne kelljen Magyarországra utazniuk, hanem a tanárok utazzanak ide. Ez lényegesen csökkentené az utazási és az elszállásolási költségeket. Mellesleg, a béreket és a további kiadásokat természetesen a magyar fél téríti. Pius úr megtiltotta, hogy a középiskolák erre a célra tantermeket adjanak kölcsön, ezért más megoldást kellett keresnünk, s ez a gyűgyi üdülőközpont. Ehhez, véleményem szerint nem szükséges az iskolaügyi minisztériumhoz kérvénnyel fordulnunk, hogy engedélyezze. • Ki bérli ezeket a helyiségeket? — A győri főiskola. Amint az egyetem jogi szubjektummá válik, bérbe veheti a helyiségeket. • Kitó'l kapják majd a hallgatók a főiskolai diplomát? — Azoktól a főiskoláktól, amelyekre jelentkeztek. Eddig kettő van, a győri és a kecskeméti, tárgyalásokat folytatunk a nagyszombati gépészeti-technológiai karral és a (pozsonyi) Közgazdasági Főiskolával. A szerződéseket — ismétlem — csak azután köthetjük meg, ha a városi egyetem be lesz jegyezve. • A gyó'ri és a kecskeméti fó'iskola diplomái nálunk is érvényesek? — A nemzetközi egyezmények alapján igen, ha csak addig törvényes úton nem jön létre egy új főiskolai törvény, amely ezt megváltoztatná. • Es a külföldi tanároknak nincs szükségük engedélyre ahhoz, hogy egy idegen állam területén oktassanak? — De, hiszen a hallgatók ugyanannak a főiskolának a kötelékébe tartoznak, ahová az előadók... • Az iskolaév csak októberben kezdó'dik. A hallgatóknak az első' konzultációkra Gyó'rbe, illetve Kecskemétre kell utazniuk? — Nem ismerem pontosan minden tárgyalásnak az eredményét. A városi egyetem ideiglenes igazgatója az Együttélés volt képviselője, Szabó Rezső úr. De a beiratkozás és az imatrikuláció már megtörtént. • Miért éppen a gyó'ri Tanítóképző' Főiskolához fordultak? Hiszen Nyitrán is van pedagógiai kar. — Célunk a magyar tannyelvű alapiskolák 1.—4. évfolyamaiban mutatkozó növekvő pedagógushiány megoldása. Minthogy a nyitrai karral két éven át folyó tárgyalásaink után sem sikerült a helyzeten változtatni, s növelni a végzett hallgatók számát, máshol kerestünk segítséget. Talán nem olyan nagy bűn, ha három-négy éven belül szinte ingyen főiskolai végzettséggel rendelkező emberekkel gazdagodunk? • A gyó'ri főiskola jövendő' végzett hallgatóit itt, Dél-Szlovákiában kívánják alkalmazni? — Mindnyájuknak a saját falujukba kellene visszatérniük. • Magyarországon tanulnak. Nem okoz majd problémát nekik a Szlovákiában érvényes tantervek alapján tanítani? — Nem vagyok pedagógus, de nem tételezem fel, hogy ez problémát okozhatna. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, amely a tanulásnak ezt a lehetőségét megszervezte, minden bizonnyal előre gondolt arra, hogy a végzett hallgatók majd ne kerüljenek megoldatlan helyzetbe. KATARÍNA OTTOVÁ Slovenský denník, 1992. szeptember 28.