Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-01 / 232. szám, csütörtök

1992. OKTÓBER 1. ÚJ SZÓ. GAZDASÁG 6 PRIVATIZACIO AZ IDO VAGY A PÉNZ Annak ellenére, hogy az új szlovák kor­mány hivatalba lépése után már nemegy­szer került szóba a privatizáció, s a tárca ve­zetője is többször szerepelt kijelentéseivel a sajtóban, a privatizációról valahogy keve­sebb az információnk, mint annak előtte megszoktuk volt. Meglehet, persze, hogy politikusnak, újságnak a téma lerágott csont már, amivel nem érdemes foglalkozni, de hi­ba lenne teljesen elfeledkezni róla. A priva­tizáció folyamata igencsak jó fokmérője ugyanis a gazdasági reformnak, jól mutatja azt, hogy e nélkülözhetetlen feltétel elég széles körben adott-e a reformhoz. Az már nem titok, hogy a kormány változ­tat a privatizáció eddigi gyakorlatán és a va­gyonjegyes módszert a jövó'ben csak kiegé­szító'nek tekinti, előtérbe helyezve a közvet­len eladást, a versenytárgyalásos módszert, vagy az árveréseket a nagyprivatizációban is. Mindezt annak érdekében, „hogy átte­kinthetőbb legyen a privatizáció folyamata" — hangzott el az illetékes politikusok szájá­ból. Hogy mindezt hogyan is kell értelmez­nünk, arra már kevesebb magyarázatot, út­'mutatót hallottunk. Talán az egyetlen ilyen felvilágosítás nemrégiben hangzott el a tévé rendszeres vasárnap déli vitaműsorában, ahol a nem kormánypárti (de érezhetően kormányba­rát) politikus úgy vélte, a vagyonjegyes módszer, azzal hogy a részvényeket — te­hát a tulajdont — sok-sok ember között oszt­. ja szét, áttekinthetetlenné teszi a tulajdono­sok körét és az ilyen cég nem működhet ha­tékonyan. Ellenpéldának azt a kiadót hozta fel, amelynek most igazgatóként áll az élén, s amely a közeljövőben privatizálódik, még­pedig konkrét vevőnek való eladással. Az - áttekinthetőség érdekében nem közölte, ki a kiszemelt vásárló (ami akár üzleti titok is lehet) és azt sem, hogy versenytárgyaláson nyert-e jogot, vagy ki többet alapon árverésen? Mielőtt ezen „új" privatizációs elképzelé­sek elemzésébe bocsátkoznék, talán csak .annyit kell előrebocsátani, hogy a tőzsdé­ken is rengeteg ember ad-vesz rész­vényeket, s noha a nagyobb rész­vénypakettekkel rendelkező' részvényesek ismertek is, nem akadályozza a társaság irá­nyítóit a sikeres munkában az, hogy a tulaj­donosok akár hatvan vagy hetven százalé­ka névtelen, vagy legalábbis nem aktív rész­vényes. A menedzsmentet ugyanis a vá­lasztott igazgató- és felügyeló'tanács kell, hogy jó munkára ösztönözze, nempedig a közgyűlés. Visszatérve a privatizációhoz. Már a lege­lején hangsúlyt kapott, hogy a vagyonje­gyes módszer azért kiemelt fontosságú, mi­vel a privatizáció standard módszerei (ame­lyeket a jelenlegi kormány preferál) tőke hi­ányában csak nagyon lassan lennének ké­pesek magánkézbe adni az állami rész­vénytársaságokat. Márpedig a cél nem az (volt), hogy az állam minél nagyobb bevé­telhez jusson a gyárak eladásával, hanem, hogy a magánkézbe adás minél előbb meg­történjék. Enélkül ugyanis nincs jól működő piacgazdaság. Hogy a szándék valóban ez volt, azt bizonyítja többek között a vállalati privatizációs tervek megítélése is. Ha az alapvető, tehát a vállalatvezetés által (köte­lességből is) benyújtott terven kívül valaki, egy első látásra is használható másik tervet dolgozott ki, akkor a szóban forgó rész­vénytársaságot máris kivették a vagyonje­gyes csomagból, s akár hazai, akár külföldi tőkéért is eladták a komoly szándékú vevő­nek. A vagyonjegyes módszert lényegében tehát csak ott alkalmazták, ahol sem ver­senytárgyalásra, sem árverésre, s egyetlen vevőre sem volt kilátás. Még egyszer hang­súlyozom, hogy lényegében a gyorsaság miatt, de azért is, mert így a lakosság széles rétegei is lehetőséget kaptak a vagyonszer­zésre, tehát közvetlenül is érdekeltté váltak a gazdasági reform sikerében. Az „új" módszer, — amint láthatjuk nem is annyira új —, ha erőlteti a közvetlen eladá­sokat a vagyonjegyekkel szemben, akkor hivatalos véleménnyel ellentétben nem gyorsítja, hanem lassítja a privatizációt, s ez­zel a gazdasági átalakítást is. Ha viszont tá­mogatói döntésüket azért hozták meg, mert tudnak elegendő hazai és külföldi tőkéről, amely szívesen jön hozzánk, és elegendő vállalkozó bankról, amely szívesen kölcsö­nözi a gyár és üzem megvételére azt a pár száz-, vagy csak pár tízmilliót, akkor aggo­dalmam nem helyénvaló, s örvendeznem kell, hogy ilyen ütemben gazdagodik az or­szág, hogy van már miből megvennünk sa­ját gyárainkat. Azonban csak azért várni évekig, hogy valaki a tulajdonát az eddigi közős vagyon­ból sok pénzen és ne jelképes összegért szerezze meg, szerintem ez nem éri meg a vele járó időveszteséget. Ettől a folyamatok lelassulnak, márpedig a lassítás egyik párt programjában sem szerepelt a választások előtt. (szénás!) m ml tavasszal még hihetetlennek tűnt, napjainkra valósággá vált. Cseh­M A Szlovákia lakói néhány hónap leforgása alatt beletörődtek hazájuk ket­JF\ téosztásába.Ehhez, persze, szükség volt a szlovákiai választási ered­ményekre, amelyek láttán nemcsak a Csehországban győztes politikai erőnek, hanem azottani befektetőknek Is azonnal nyilvánvaló volt. bogy a föderáció ke­leti harmadában vége a gyors európai integrálódásnak. A mindkét oldalról kí­vánt válóper tehát gyors fesz, és január 1-jétől mindenki megy a maga útján. Más, persze, a rózsaszín választási kampány, és más áz ígéretek valóra váltá­sa. így aztán lassan Slobodník úr „többségi Szlovákiája" is elkezd gondolkodni azon, mi is vár szűkebb és függetlenebb uj hazájára a szilveszteri óévbúcsúz­tató után. A válasz viszont egyre késik, és az eddigi jelek arra mutatnak, hogy nem azért, mert az országalapítás gondjai között az uraknak nincs idejűk — szintén a kulturális miniszter szavaival élve— „medlailzálódnľV Sajnos, úgy tű­nik, hogy a hallgatásnak sokkal mélyebb okai vannak. Kicsit pesszimistán fo­galmazva azt Is mondhatnánk, Szlovákia halálugrásra készül, és vezetői most ébrednek rá, nemcsak a mutatvány! gyakoroltuk keveset, de a védőhálót is el­vették alólunk. Erről beszél összeállításunkban az ellenzéki padsorokban ülő képviselő, így látja a vállalkozó, s a bizonytalanság érződik a privatizálás foly­tatásáravonatkozó elképzelésekben csakúgy, mint a mezőgazdaság helyzeté­nek javítására vonatkozókban, és — szerencsére — olyan is akad, aki eredmé­nyesen él a tőrvényadta lehetőségekkel... ELŐRE A HARMADIK ÚTON? VLöVfrS p^HXnU. , cU VÁLÁS: G, Az év vége közeledtével egyre több embert foglalkozt is várható a szövetségi állam megszűnése után, milyen vákiának, hogy polgárainak a csehországihoz legalább hasonló életszínvonalat biztosítson. A helyzet Ilyen alal hatalmi garnitúra tagjai mindezidáig nem tettek közzé s zést a várható fejleményekről, bár ez a tény, párosítva f lanságukkal, szintén sok mindent elárul. Szerencsére helyet foglaló ellenzéki képviseló'knek semmi okuk sir szín szemüvegen keresztül tekintsenek e jövőre, ezért n Istvánt, az Együttélés SZNT-beli képviseló'jét, aki „civil Pozsonyi Közgazdasági Egyetem docense, hogy jellei Szlovákia gazdasági kilátásait. — Gazdasági szempontból az or­szág kettéválása Szlovákia számára határozatlanul előnytelen. Egyálta­lán nem osztom azoknak a szlovák közgazdászoknak a véleményét, akik szerint ily módon könnyebben megoldhatók a felgyülemlett problé­mák. A szétválás ezzel szemben gazdasági áldozatokat fog követel­ni, a lakosság pedig határozott élet­színvonal-csökkenéssel számolhat. Sőt, ha nagyon borúlátó akarok len­ni, akkor azt mondhatom, hogy po­tenciálisan fennáll Szlovákia gazda­sági összeomlásának veszélye. • Mire alapozható ez az előrejel­zés? — Csehszlovákia megalakulása után senki sem számolt az ország szétesésével, így a gazdaságot is úgy fejlesztették, hogy a két köztár­saság kiegészíti egymást. 1918-ban Csehszlovákiában maradt a monar­chia gazdaságának legfejlettebb ré­sze, és Szlovákiában ezután egy ezt kiegészítő gazdaságot alakítottak ki. Jelenleg Csehországban nagyon kevés ágazat hiányzik teljes mérték­ben, Szlovákia viszont egyáltalán nem rendelkezik az önálló állam szá­mára szükséges gazdaságszerke­zettel. Az emiatt szükségessé váló gyors fejlesztést vi za a tőke, az új t« know-how hiánya, mány, persze, abb hogy ezt külföldi t megoldja. Én vis; hogy a politikai bi; vetkeztében és a ki att ez nem fog a S2 ben idetódulni. Ez I távon képzelhető el jelentkező problérr vid távon kell me( színvonal-csökkené lis feszültségekből következmények let után a demokrácia diktatórikus rfidsz< • Az ország jövőj fontosságú a költsé Ön a költségvetési, ke, és parlamenti el valyi, illetve az idei is. Milyenek e tekint ink? — Én már a tavs megtárgyalásakor hogy annak kiegye fajta kincstári optim Hasonlóképpen tört ségvetés összeállítá előző kormány ugyi MERRE TART, HOVA JUT(HAT) A SZLOVÁK MEZŐGAZDASÁG Az 1990-ben beindított gazda­sági reformot a hazai mezőgazda­ságban elsősorban a liberalizált árrendszer és a termelésre fordít­ható állami szubvenciók draszti­kus leépítése jellemezte, ami tör­vényszerűen vezetett a jelenlegi válságos állapotokhoz. Igaz ugyan, hogy a reform célkitűzései alapjában véve helyesen mérték fel a tervgazdálkodásról a piac­gazdaságra való átmenet feltétele­it, azonban a liberalizált árrend­szer olyan helyzetet teremtett, hogy a termelők zöme kény­szerpályára szorult. A szabaddá tett árak és a piaci viszonyok ön­szabályozó szerepébe vetett feltét­len bizalom megbosszulta magát, s bizony statisztaszerepre kárhoz­tatta a termelőket, akik az elmúlt két esztendőben példátlan mérté­kű recesszió nyomán mintegy 40 százalékos termeléscsökkentést voltak kénytelenek végrehajtani. Ma már ott tartunk, hogy a mező­gazdasági termelőüzemek csak­nem 90 százaléka ráfizetéssel még úgy-ahogy termel, de szinte mind­egyik fizetésképtelen. A liberalizált árviszonyok hatá­sait jól jellemzi az a tény, hogy míg az ágazati teljesítmények 25 milli­árd koronával csökkentek, a költ­ségeket csak mintegy 7 milliárd koronával sikerült visszafogni, s a reform bevezetése előtti időszak­ban kimutatott több mint 4 milliárd koronás nyereség röpke két év alatt 8 milliárdos veszteségre vál­tozott. Természetesen ehhez az is kellett, hogy az ágazatra fordított állami támogatások mértéke több mint a felére csökkenjen, hogy a mezőgazdasági termelők által vá­sárolt anyagok ára 80 százalékkal emelkedjen, miközben a mező­gazdasági termékek értékesítési árai alig 10 százalékkal növeked­tek, hogy a bértömegadó, az üzemanyagárak és a hitelkamatok úgy alakultak, ahogy alakultak. Válság van, figyelmeztettek már tavaly a mezőgazdasági üzemek vezetői (akik nem hagytak ott csa­pot, papot, s felcsaptak vállalkozó­nak), s az egészben az az aggasz­tó, hogy még a legjobb termeszté­si feltételek között gazdálkodó üzemek sem tudnak ötről hatra jut­ni. Ők is veszteségesek. Ilyen gaz­dasági feltételek között ez nem is csoda, hiszen az idén várható mintegy 36 milliárdos ágazati telje­sítménynek egyharmadát azonnal elviszi az adó- és kamatfizetés, to­vábbi 8 milliárdot a bérekre kell költeni, 4 milliárdot pedig a hitelek törlesztésére kell fordítani. Az így fennmaradó 12 milliárd korona még a 6 milliárdos állami támoga­tással kiegészítve sem fedi az éves anyagi ráfordítások költségeit, hi­szen erre a célra még tavaly is 28 milliárd korona jutott. Az ágazat­nak 9-10 milliárd koronára lenne szüksége ahhoz, hogy az életké­pességét megőrizze. A gondokat tovább fokozta az idei szárazság, amelynek következményeit mint­egy 3,5 milliárd koronára becsülik. Nem csoda tehát, hogy nehéz helyzetben van a tárca vezetése és a kormány is, ha ezeket a kedve­zőtlen feltételeket ígéreteihez hí­ven megpróbálja megváltoztatni, vagy legalább a következménye­ket enyhíteni. A kormány program­nyilatkozatában kötelezte magát, hogy megállítja az ágazat hanyat­lását, egyúttal helyreállítja a meg­bomlott ár- és piaci egyensúlyt, mi­közben az elsőrendű célt, Szlová­kia élelmiszerekkel való ellátásá­nak biztosítását tartja szem előtt. Ennek szellemében a tárca vezeté­se által elkészített és a kormány ál­tal jóváhagyott válságkezelő prog­ramcsomag megvalósíthatósága elsősorban az egyes tárcák között (főleg a pénzügyi tárcával) való ér­dekegyeztetések eredményétől függ. A válságkezelő intézkedések alapvető filozófiája arra épül, hogy az ágazati termelők számára ter­melői biztonságot teremtsen. Eh­hez elsősorban a legégetőbb problémákra kell megoldást talál­ni. így a javaslatok két idősíkra ve­títve próbálják meg befolyásolni az ágazat jövőjét. A rövidtávú azon­nali intézkedések célja az ágazat megbomlott pénzügyi helyzetének helyreállítása. Ebbe beletartozik az eddig béklyóként ható adóelvo­nások és hitelfizetések ideiglenes, állami garanciával vállalt átüteme­zése, az életképes termelővállala­tok hitelmentesítése is. A meg­bomlott árviszonyok helyreállítása érdekében a régóta várt minimális árak is bevezetésre kerülnek. Ezenkívül a szövetségi hatáskörbe tartozó üzemanyagárak kérdésé­ben egyezségre jutunk a cseh partnerrel, éspedig a forgalmi adó csökkentését illetően. Mindehhez természetesen pénz kell. Költségvetési keretből, vagy pedig bankhitelekből. Amint azt Peter Baco szlovák földműve­lési miniszter a közelmúltán hang­súlyozta, a tárca vezetésének sike­rült ráébresztenie a bankokat arra, hogy ha a jelenlegi szorult helyzet­ben nem segítenek, az esetleg ed­dig befektetett pénzük is kárba veszhet. A termelés folyamatos működéséhez szükség van a fize­tésképtelenségből eredő hitel­blokk feloldására, elsősorban az őszi munkák, a jövő évi termés megalapozása érdekében. A leg­közelebbi közös tanácskozásra már mindkét fél konkrét javaslatok­kal és használható pénzcsomag­gal érkezik. Ide tartozik a biológiai készletek finanszírozására nyújtott hitelek csökkentett kamatlába (6 százalék), valamint az előző rend­szerben felvett kedvező kamatlábú hitelek eredeti kamatlábainak visszaállítása, amely 1 milliárd ko­ronát hozhat az ágazatnak. Az eddigi kedvezőtlen tapasz­talatokból kiindulva az ágazatnak jobban kell törődnie a feldolgozó­iparral való kapcsolatépítésre is. A termelés és a feldolgozóipar ösz­szefonódását a tőkebefektetések szintjén Is szorgalmazni kell, ebbe a különböző önigazgatási szervek (kamarák és tőzsdék) segítségét is bevonni. Ezek a kérdések termé­szetesen már a hosszabb távú el­képzelések közé tartoznak, ame­lyek az ágazati jövőkép formálásá­ban jutnak szóhoz. Ebben a témá­ban érdekes próbálkozásnak tűnik az az elképzelés, amely révén a mezőgazdasági termelőüzemek pénzügyi követeléseit a feldolgo­zóiparral szemben ezek privatizá­lása során részvényekkel válthat­nák meg. Köztudott ugyanis, hogy a termelők mintegy 10 milliárd ko­ronával tartoznak szállítóiknak, de nagyjából ugyanennyi a követelé­sük is a feldolgozókkal és a keres­kedelemmel szemben. A fizetésképtelenség kezelése nemcsak az ágazat továbbélése szempontjából szükségszerű. Ta­valy például-csaknem 18 milliárd koronával kevesebb értékű más ágazatból származó anyagot használt fel az ágazat, ami az ipa­rágak munkatermelékenységét te­kintve hozzávetőlegesen 40 ezer munkahely megszűnését is ered­ményez(het)te. Ezért a mezőgaz­dasági termelés felfi ágazatban is elindí nyos fokú élénk szetesen a tárca v ban van azzal, ho helyzetben a mező lalatok 70-80 százai látni a feladatokat, eredmények aztmu nem kapnak segíti százalékuk lesz kép dásra. Az október e lépő csődeljárási tői ra jó néhány fizetés lat csődbejutását lej dés az, hol lesz a h járás megindítását még senki sem tud [ a földművelésein! csődeljárás konsz nyok között a gazd séhez vezet, ám elg ha a vállalatok csak léka érett erre a meg lük mindenképpen lesz szükség. A kormány tudt helyzet komolyságé lenére nemcsak az e ponti beavatkozási mazza. Erre valószíi sem lenne elég. Petí többfajta megoldás gondok enyhítésére, piac szervezettségét tőségét kell biztosíts vetési támogatások tunk, a vállalatokon csökkentő intézkedő jelenleg a transzforrr rendelkezése miatt ŕ ingatlanok értékesíti valamit a konyhára, belüli szerkezeti-sze sok úgyszintén hozzí fellendüléshez. Optir ha mindezeket az e! maradéktalanul siker tani, még akkor is jó eltart, főleg a leé| lomány esetében, hc mezőgazdaságot az emlegessék, mint ami rárreformot mec. tó'z< volt. Bár talán már nei

Next

/
Thumbnails
Contents