Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-06 / 236. szám, kedd

1992. OKTÓBER 6. iÚJSZÓM KULTÚRA 8 Kis NYELVÍR MOHDANÁK -MONDANÉK Az alábbiakban olyan hibákról esik majd szó, amelyek furcsa módon a nyelvi szabályok betartása miatt alakulnak ki. A beszélő ugyanis nem tudja, hogy egy bizonyos igealak vagy szórend csak a szokásostól eltérő formáfcan szabályos és helyes. Igeragozásunkban teljes egészében érvényesül a magánhangzó-illeszkedés tőrvénye, vagyis mély hangrendű szavakhoz csak mély, magas hangrendű szavakhoz csak magashangzójú toldalék járul, a vegyes hangrendűek pedig — itt most nem részletezendő szabályszerűségnek megfelelően — mind a két "hangröndű toldalékot felvehetik. Jelen esetben elegendő, ha csak az első két esetre hozunk föl példát olvas-ok, olvas-unk, olvas-tam; nézek, néz-ünk, néz-tem. A hangrendi illeszkedés a feltételes mód jelére is érvényes: olvas-na, olvas-ná-nak, - néz-ne, néz-né-nek. Ez alól a szabály alól mindössze egyetlen (!) kivétel van: az igék feltételes módú, alanyi ragozású, egyes szám első személyű alakjához mindig magas - hangrendű módjel kapcsolódik: olvas-né-k, tut-né-k, lát-né-k, vár-nék, ad-né-k, kap-né-k. A beszélő azonban az egyszerűsítésre, a szabályok következetes alkalmazására törekszik, és az általános szabálytól eltérő alakot nem veszi figyelembe. Még a rádióban és a televízióban nyilatkozó riportalanyoktól is hallhatunk ilyen mondatokat „Mondanák is egy példát" (helyesen: mondanék). — „Ha lehetne, én adnák neki még egy lehetőséget" (=adnék). Az ilyen „kivételesen" rossz ragozású igealakok azért nem fogadhatók el, mert egyrészt megbontják a már kialakult, megszilárdult köz- és irodalmi nyelvi normát másrészt pedig megszüntetik a különbséget az én adnék—okádnák, én várnék—ők várnák típusú alakok között. Van olyan nyelvi szabályunk is, amely szerint a megengedő tartalmú Is kötőszó csak az állítmányhoz kapcsolódhat, így csak az után állhat. De ennek a kivételnek ritkán szereznek érvényt a gyakorlatban. Talán azért, mert a főszabály szerint az Is általában mindig az után a szó(kapcsolat) után áll, amelyre vonatkozik: Pista is ott volt. Színes képeslapok is voltak a gyűjteményében. Sok is már ez nekem! A megengedő mellékmondat helyes szórendje az igényes irodalmi nyelvben azonban így alakul: „Akármilyen rossz napom van Is, elmegyek veled moziba." — „Nem maradhattam veled tovább, bármennyire kedvem lett volna is hozzá." — „Ha nem beteg la, orvoshoz kell mennie." A beszélt nyelvben már nemigen számít hibának, ha a megengedő is közvetlenül a hangsúlyos mondatrészt követi, különösen akkor, ha nem okoz félreértést „Ha nem is figyel rám, zavar, hogy itt van." De gyakran okozhat félreértést „Ha hiányos Is volt a beszámoló, elfogadhatjuk." Vagyis olyan, mintha a beszámoló elfogadását az segítené, hogy hiányos volt, jelentése ugyanis: annak ellenére, hogy hiányos a beszámoló, elfogadhatjuk. A másik változatot („ha hiányos volt is a beszámoló...") így értelmezhetjük: bár volt hiányosság a beszámolóban, azért elfogadhatjuk. Az ismert mondás szerint: a kivétel erősíti a szabályt. Amint láttuk, néha fordítva is előfordul. Ilyenkor a szabály ismeretén túlmenően a kivételekről sem szabad megfeledkeznünk. SALGA ATTILA BOLYAITÓL JANKOVICH BÁRÓIG NÉGYSZEMKÖZT CSENDES LÁSZLÓ SZÍNMŰVÉSSZEL Kétségtelen, hogy Csendes László húsz éven át a kassai Thália Színház egyik meghatározó egyénisége volt, emlékezetes alakításai révén a neve elválaszthatatlanul összeforrt ezzel a színházzal. Tíz évvel ezelőtt mégis távozott Kassáról, és magyarországi színházakhoz szerződött. Azóta természetesen sok víz folyt le a Hernádon, sok minden történt vele és velünk Is. A mi dolgainkat úgy-ahogy ismerjük, de az övéit nem. Most, hogy hosszú Idő után október 8-án újra közönség elé lép Kassán, és ráadásul BékelThLajtal A régi nyár című zenés játékát a Thália társulatával ő rendezi, Interjút kértünk tőle. — Indítsam ezt a beszélgetést egy vallomással: számomra a legtragikusabb színházi élményt Kassán midmáig a Bolyai János estéje című monodráma ]elenti. Jól emlékszem ebből a darabból arra a képre is, amikor Bolyaiként azt mondtad: „Az ember akkor igazán ember, ha az összes választási lehetőségei közül a legnehezebbet választja." Mondd, vonatkoztatható ez a te döntésedre is, történetesen arra, hogy tíz éwel ezelőtt elhagytad a Tháliát? — Nézd, mindenképpen kényelmesebb dolog lett volna maradni. Akkoriban sokan fel is tették a kérdést „Bolond vagy, egy biztos helyet feladni a bizonytalanért?

1 Hát, én ezt a biztonságot feladtam a bizonytalanért. — Mert... — Mert egyrészt tanúja voltam az idősebb kollégák megkeseredésének, és én nem akartam ugyanarra a sorsra jutni. Másrészt, akkoriban a magánkapcsolatok is megromlottak a színházon belül, és nem akarták, lehet hogy nem is lehetett volna orvosolni őket. A legfőbb gondom persze az volt, hogy sokáig egy taposómalomban léteztem. Kis együttes lóvén, a Tháliában évről évre meglehetősen egyforma színek uralkodtak. — Ezt hogy érted? — Hiányoztak például azok a színek, amiket a nagy királydrámák jelentenek, továbbá azok a darabok, amiket az akkori ideológiai trend tiltott. Én tulajdonképpen hálás vagyok azért, hogy el tudtam innen menni, hogy túl tudtam tenni magam azon a fajta kötelessógtudaton, amely húsz évig ide kötött. Természetesen mindez nyomtalanul nem múlt el bennem. — A szakmai, művészi okfejtéseidet értem és megértem, de kérdezzem meg azt is, hogy távozásodnak volt-e politikai színezete? Kérdezem ezt azért is, mert előtted Gágyor Péter rendező, Szigeti László dramaturg sem éppen jószántából vált meg a Tháliatól? — A színház részéről talán az én távozásomat is megpróbálták politikai színezetűvé tenni, de ezt a léggömböt nem tudták felfújni, s én ezt Schönherz Klárikának és Rudolf Blahónak, az akkori ideológiai párttitkárnak köszönhetem. Ezt nem muszáj megírnod, csak neked mondom. — Úgy emlékszem, mintha olyasmivel is vádoltak volna, hogy kirohanásaid voltak Miroslav Válek, az akkori kulturális miniszter ellen. — Ez légből kapott dolog, egészen más történt. Az igaz, hogy egy olyan illető darabját játszottuk Kassán, aki a kulturális minisztériumban dolgozott. Ma sem akarom minősíteni azt a darabot, de az igaz, hogy kikeltem magamból, ós ebből konfliktus keletkezett. Nos, akkor néhányan a színházon belül úgy gondolták, ha elküldik jelentésüket az štbre, akkor majd engem elővesznek. Elő is vettek persze, de jóval később, és alighanem más megfontolásokból. — Akarsz erről beszélni? — Annál is inkább, mert felháborodással vettem a hírt, hogy állítólag az ón nevem is szerepel valami olyan listán, melyen az ügynökök nevét tüntették fel. Ez abszolút rágalom! Én soha, senkiről nem adtam jelentést, az ilyesmi teljesen ellentmond azoknak az alapigazságoknak, amik szerint berendeztem az életem. Hangsúlyozom: se az ember, se az emberiség, se a magyarság ellen soha nem tettem, nem vétettem, írók és politikusok kapcsolatáról, azt válaszoltam, hogy vajmi keveset, még annyit sem, amennyi a sajtóban megjelenik, mert nem érdekel. Ez volt minden, ón semmit nem írtam alá, semmilyen együttműködésre nem voltam hajlandó. — Térjünk vissza inkább a színházhoz. Egy évtizede játszol Magyarországon. — Nagyon sok szép dologra tudok visszaemlékezni. Először Kecskemétre szerződtem, a Katona József Színházhoz, ahol Jancsó Miklóssal dolgozhattam. Élmény volt. Ekkor ismertem meg azokat a darabokat, amelyeket itthon tiltottak. Gelman és mások műveire gondolok. A magyar kultúrpolitika mindig is liberálisabb volt, mint a miénk. Jó volt ott felszabadultan játszani, tetszettek a profi körülmények, az hogy a színházban minden a színészért történik, nem ellene. Két év után aztán Debrecenbe mentem a Csokonai Színházhoz. Ott megint sok szép feladatot kaptam, de amikor szóba került, hogy Egerben újra kellene alakítani a Gárdonyi Géza Színházat, tízegynéhányan Thirrlng Violával A régi nyár próbáján tiszta a lelkiismeretem. Az ügyvédem szerint arra a listára nemcsak a megfigyelők, de egyes megfigyeltek is felkerültek, főleg a közéleti személyiségek közül akarnak nem egyet így kompromittálni. Remélem, a jogrend rövidesen lehetővé teszi, hogy ártatlanságomat nem nekem, hanem annak kell majd igazolni, aki ilyen vádakkal illetett. — Értem, de az előbb valami olyasmit is mondtál, hogy elővettek a belügyesek... — Már Magyarországon dolgoztam, és amikor hazajöttem látogatóba — nyilván, mint sok más külföldön dolgozót — engem is beidéztek kihallgatásra. Ez elől nem lehetett kitérni. Az első kérdésük az volt, hogy megy a fiamnak a tanulás a főiskolán. Értettem a célzást, tudtam, hogy az ilyen ravaszsággal szemben nagyon okosnak kell lenni. Mikor azt kérdezték, hogy mit tudok BősNagymarosról, a magyarországi (Bodnár Gábor felvétele) odamentünk és vállaltuk. Azóta is ott vagyok, jól érzem magam, zsinórban játszom végig az évadot. — A tíz év alatt egyszer rendeztél itthon egy mesejátékot. Játszani nem hívtak. Vagy nem akartál jönni? —* A rendszerváltás után hívott Beke, az Egerek és emberekben kínált szerepet. Nagyon jó darab, de akkor nem tudtam jönni mert agyhártyagyulladással kórházba kerültem. Komoly volt a dolog, egy egész évadra kiestem, szinte újra kellett tanulnom járni, újból kellett mindent kezdeni. — Mondtam, bennem úgy élsz, hogy Bolyaiként mentél el, es számomra eléggé meglepő, hogy báró Jankovichként jössz vissza, merthogy ezt a szerepet játszod az általad rendezeti A régi nyárban... — Én is úgy érzem, hogy a Bólyai művészileg egy érett előadás volt, mély gondolatokat hordozott, különféle emberi problémákról szólt, meg magyarságról, alkotó emberről — szóval sok rétege volt annak a darabnak, mégis kálváriát kellett vele járnom, mert nem kellett senkinek. Nem kellett még annak a rétegnek sem, amelyről az ember feltételezné, hogy igényli ezt a műfajt. Féltek tőle! Menekültek előle! Ebbe maga az előadó belepusztul, mert nem éri el azt a hatást, amit egy ilyen előadás megérdemelne. Ezután, persze, mégis megcsináltam egy másik hasonló monodrámát, a Van Gogh-ot. Az eredmény ugyanaz! Ekkor határoztam el, hogy nem csinálok több ilyen komor, nézőt és alkotót is egyformán igénybe vevő, nehéz produkciót. — Nem hinném, hogy hallgatni tudnál! — Hallgatni természetesen nem akarok. Jó két éve Shakespeare-rel foglalkozom. Egy előadást készítek az összes műveiből, amely alighanem érdekes lesz, hiszen gondolatokat figurákat hol az egyik, hol a másik darabjából veszek. — Ez léhát szerkesztett műsor lesz? — Igen, de műfajilag szinte meghatározhatatlan. Ezt készítem most. Bővebben erről egyelőre nem akarok beszélni, annyit viszont elárulok, hogy két nyelven: angolul és magyarul csinálom meg, így is írom. Szeretnék továbbá egy country-ősszeállítást is csinálni, mégpedig azért hogy azt a gondtalanságot amit az amerikai hobók el tudnak érni, mi is legalább másfél-két órára átvegyük. Mi ugyanis túlságosan kötve vagyunk mindenhez, nem tudunk felszabadultan nevetni, kacagni. — Lényegében A régi nyár megrendezését is ezért vállaltad el a Tháliában? — Szeretek csemegézni a komoly, mély dolgokban, de számtalanszor ón is igénylem, hogy feledkezzek már meg a mindennapok borzalmairól, azokról, melyek kinyitva a rádiót a tévét az újságokat — előntenek. Ekkor elkezdtem gondolkodni: miért ne adjunk a színházban olyasmit a nézőnek, amit kér?! Beül két órára a színházba és egy picikét legalább kisimulnak a lelkén a ráncok. Világos színekkel is lehet képeket festeni! — Értem, de még azt áruld el, hogy mien pont A régi nyárra esett a választásod? — Azért mert erre a darabra tudtam megkérni Thirring Violát akit én olyan kvalitású művésznőnek tartok, aki nélkül sem ez a nemzetiségi színjátszásunk, sem az összmagyar színjátszás nem teljes. Egyilyen kvalitású művésznőt nem lehet nélkülözni, igenis, feladatokkal kell eHátni — és, ha ezt nem teszik meg az anyaországban, akkor tegyük meg mi. — Befejezésül már csak egy kérdés: milyennek szeretnéd látni a kassai Thália Színházat? — Szeretném, ha profi módon működne, de a profizmust én a szó jó értelmében gondolom. Szeretném, ha nem prostituálódna a szakma, ha nem prostituálódnának a színészek. Szeretném, ha azok szeme előtt akik ide jönnek dolgozni, nem a hollywoodi milliomos színészek lebegnének példaként, hanem igenis a szakma, az a templom, amit a színház jelent amihez kellő alázattal kell viszonyulni. SZASZÁK GYÖRGY „HOL VAN AZ A NYAR?" Bemutató a kassai Thália Színházban Tomboló sikerű bemutató volt 1928-ban a Budai Színkörben, ebben a Horváth-kerti nyári színházban. A közönség ünnepelte a fiatal tehetséges szerzőpáros, Lajtai Lajos és Békeffl István új darabját A régi nyárt, ünnepelte a primadonnát Honthy Hannát, dúdolta a fülbemászó dallamokat: Hol van az a nyár, hol a régi szerelem?, Legyen a Horváth-kertben, Budán... A Színházi Élet kritikusa, Heuman Károly így írt „A rég! nyár nem ad Időt gondolkodásra, töprengésre. Szövegkönyve friss, meséje egészséges, a szívből jövő kedves szentimentalitást kacagtatóan humoros részek váltják föl, zenéje pedig új, üde, ha kell, pattogó, ha kell, finoman dallamos." A sikeres ősbemutató óta sokszor és sokfelé játszották már a színházak ezt a kedves darabot. 1983-ban a budapesti József Attila Színház A régi nyár primadonnájaként Törőcsik Marinak tapsolt a közönség, aki Szegeden is eljátszotta ezt a szerepet. Veszprémben 1989-ben Rátonyi Róbert rendezte az előadást, amelyben Tiboldi Mária alakította a „híres" színésznőt. A régi nyár sem kerülhette el a sikeres darabok „sorsát"; 1941-ben filmet forgattak belőle Honthy Hannával a főszerepben. 1970-ben a magyarsvéd koprodukcióban készült tévéfilmben Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán játszotta a szerelmüket tizennyolc éven át is megőrző színésznő ós hódolja hálás szerepót. A történet most a Kassal Thália Színház színpadán elevenedik meg, ahol Mária, a híres színésznő alakítója régi kedves ismerős, Thirring Viola. A hangulatos, némi nosztalgiával átszőtt zenés játékot a „vendégként hazalátogató" Csendes László állítja színpadra, s ő játssza a tizennyolc év után újra felbukkanó hódoló szerepét is. Jelentős feladatot kaptak a társulat tapasztalt művészei: Gombos Ilona és Várady Béla. Mellettük a színház fiatal színészei szerepelnek még A régi nyárban: Rajczl Adrienn, Nagy B. András, Sz. Danyl Irén, Bartollas Katalin, Tóth Éva, Illés Oszkár és Kassai Csongor. A rendező Csendes László a siker érdekében olyan kiváló munkatársakat hívott segítségül, mint Pilinyl Márta díszlet- és jelmeztervező, Szabados György zenei rendező, Szekeres József koreográfus és Szakái Gábor korrepetitor. A bemutató október 8-án, csütörtökön, ós 10-án, vasárnap lesz a Kassai Thália Színházban. -tó