Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-05 / 235. szám, hétfő

MOZAIK ,ÚJ SZÓM ELÚSZOTT A 750 MILLIÓ, MIVEL HIÁNYZIK A 30 MILLIÁRD NAGYZÁSI MÁNIA VOLT? Pozsony Szlovákia fővárosa, de ezt tulajdonképpen senki sem vette túl komolyan, mivel a világ Európa szívének mindeddig Csehszlovákiát tartotta, és annak fővárosa a száz­tornyú arany Prága. Mára kissé vál­tozott a helyzet, hiszen nyilvánvaló, hogy Szilveszter éjszakáján kettévá­lik az addig egységes ország, és lesz egy cseh és egy szlovák állam, š mint minden államnak a világon, fővárosa is lesz. S egy fővárosnak vonzónak, mutatósnak, működőké­pesnek kell lennie. így logikusnak tűnnek azok a törekvések, melyek Pozsony „naggyá válását" szorgal­mazzák. Csakhát, ha üres a zseb, tökmagra sem telik. Mi tagadás, a város kasszájában alig akad egy­két korona, ezért nehéz megvalósí­tani a fellengzős elképzeléseket, de még a múltból örökölt terveket is. Itt van például a metró, ha úgy tetszik, a könnyű metró (ami azt jelenti, hogy csak egyharmadát ve­zetik a föld felszíne alatt, kétharma­dát meg felette), magyarul: a gyors­vasút. Húsz évvel ezelőtt, amikor a Duna jobb oldalán egyenlővé tet­ték a földdel Ligetfalut, és egy ot­romba betondzsungelt építettek he­lyébe - több mint százezer lakos számára -, 'akkor találta ki valaki (ki tudná megmondani, hogy ki), hogy az ottlakók majd metróval jutnak be a belvárosba, munkahelyeikre, mivel Ligetfaluban jóformán semmilyen új munkahelehetőséget nem létesítet­tek. El is kezdték a munkálatokat, kétszer félbeszakították, mivel a koncepció nem volt világos, és a befektetéshez szükséges pénz is hiányzott. Ez a játék, a látszatkeltés, az emberek ámítása mégis mindmá­ig 750 millió koronába került! Most a probléma ismét az asztalon van. Nyűgként. Amikor még szó sem volt arról, hogy Csehszlovákia kettéválik, és amikor még Peter Kresánek nem is álmodott arról, hogy Pozsony pol­gármestere lesz, már akkor sokan tudták, hogy a metró felépítéséhez a városnak, de az országnak sincs elég pénze, ezért a vállalkozáshoz az akkori tisztségviselők partnert ke­restek. A Matra Transport-Campe­non Bernardra bukkantak. A francia céggel a szerződést 1992. június 1­én már Peter Kresánek polgármes­ter írta alá, mivel akkor még úgy hitte, hogy a szlovák kormány két­millió frankkal hozzájárul a költsé­gekhez, és a garanciát, bizonyos pénzjuttatással, a föderatív kormány vállalja. Ám ígéretét - a helyzet alakulása miatt - az egyik fél sem tartotta be, így Pozsony és annak atyja most viseli a könnyelműen alá­írt szerződés következményeit. Ugyanis az ábra azt mutatja, hogy az eddigi munkálatokra költött 750 milliónak fuccs, mivel a munka befe­jezéséhez szükséges 30 milliárdot sehogysem tudják összehozni, és különben is kiderült, hogy annak a 7,2 kilométernyi szakasznak nincs nagyobb jelentősége, ha nem építik meg a rá kapcsolódó szükséges 40 kilométernyi metrót. Annak terve pe­dig a fellegekben van, és a megvaló­sításhoz szükséges pénz még fel­jebb... A problémával a volt és a mai kormány is többször foglalkozott, de megoldást nem talált, mivel nincs pénze, Pozsony városát, a fővárost, támogatni nem tudja. Ám a polgár­mester nem adja fel a reményt és tovább tárgyal.'Már harminc szlová­kiai vállalatot rábírt arra, hogy építse a metrót, mert így, többek között 4500 embernek munkát biztosíthat. Úgy tűnik, az érvek nem elég nyo­mósak, leginkább azért, mert nincs állami- garancia. A nehézségek és a pénzhiány ellenére a franciák haj­landók 18 milliárd frankot adni hosz­szú lejáratú kölcsönre, mivel úgy vélik, hírnevüket öregbíti a metró felépítése és az a tény, hogy egy volt szocialista államon segítenek. Őszintén szólva, a metróügy ho­mályos. Nem született egyértelmű döntés a Szlovák Nemzeti Tanács 11. ülésén sem, ahol e kérdést napi­rendre tűzték. A francia partnerrel a pozsonyi városházán októberben ülnek a tárgyaló felek asztalhoz, és akkor mondják ki - állítólag - a vég­szót. Hogy vélekedik a pozsonyi metró­ról Peter Kresánek polgármester? - Tisztán kellene látnom, ám sok tényező ezt nem teszi lehetővé. Annyit tudok, hogy a városnak a metróprogram megvalósításához nincs elegendő pénze. A szlovák kormány és a Szlovák Nemzeti Ta­nács nem adott egyértelmű választ. A francia fél várakozó álláspontra helyezkedett. Viszont az idő sürget, mert ha még az idén nem erősítjük meg az előzetes szerződést, odave­szik a befektetés, az üzlet, a metró. Bevallom, sokszor már magam is kételkedem abban, hogy kell-e Po­zsonynak a gyorsvasút, mivel ren­geteg pénzbe kerül, és a rá kapcso­lódó folyamatos közlekedés tervét, annak megvalósítását még napi­rendre se tűztük. Ugyanakkor min­den pozsonyi lakos tudja, mennyire elavult a villamos-, busz- és troli­park, milyenek városunkban a köz­lekedési viszonyok. Ehhez már csak annyit kell hoz­záfűznünk, hogy ha a metrót felépí­tik, akkor egyetlen menetjegy Liget­faluból a belvárosba (a mai árak mellett) 35 koronába kerülne. Jogos a kérdés: ki ad ennyit egy, mondjuk 3-4-5 perces utazásért, még akkor is, ha az kulturált, gyors, bizton­ságos? Hát, uraim, gondolják meg... OZORAI KATALIN 1992. OKTÓBER 5. GIOTTO, A SEGÍTŐTÁRS MAMM0GRÁF A POZSONYI RUŽINOV KÓRHÁZBAN Egy kórház életében ünnepnap­nak számít az, ha új, hatásos mű­szerrel könnyíthetik, gyorsíthatják a rák diagnosztizálását. Jó tudni, hogy a pénzínség időszakában is akadnak, akiknek céljuk a betegellá­tás színvonalának emelése. A pozsonyi Ružinov kórház sike­res működését, úgy tűnik, az egész­ségügy irányítói nem nézik jó szem­mel. A rossz gazdálkodás vádjával keserítik az igazgató és beosztottjai életét, ám az ismételt ellenőrzések sem igazolják állításaik valós voltát. Úgy tűnik, „valakik" nem bírják elvi­selni, hogy dr. Pálházy Béla igazga­tó személyében olyan szakember (menedzser) került a kórház élére, akinek van koncepciója, s aki ponto­san tudja, mi kell ahhoz, hogy a kór­ház korszerű intézményként működ­hessen. A korszerűség egyben mű­szaki felszereltséget jelent, ezért az igazgató már sok kiváló műszerrel szerelte fel a kórházat, például töb­bek között létrehozott nem kis erőfe­szítéssel egy korszerű RTG-osz­tályt. A számítógépes tomográf, az urológiai és érröntgen, aszonográf-, az epe- és veseköveket zúzó beren­dezés üzemelésének költségei (de a gépek ára szintúgy) magasak, ám ha az ember egészségéről, ellátásá­ról van szó, szabad-e számokban gondolkodni? A minap az RTG-osztály új, fon­tos műszerrel gyarapodott: az emlő­vizsgálatnál nélkülözhetetlen rönt­gennel, mammográffal. Az olasz gyártmányú Giotto mammográfot a Rákellenes Liga és a Szlovák Biztosító Rt. adományozta a kórház­nak, de a költségek részét a Fenice -Hospital orvosi műszereket forgal­mazó csehszlovák cég tulajdonos­nője állta. Dr. Ján Grund, az RTG­osztály főorvosa nagy örömmel mu­tatta be a kiváló felvételeket készítő, szükség szerint mozgatható mű­szert. - Lényeges, hogy a női mellet kevesebb sugárzás éri, ugyanakkor a legapróbb változás is kimutatható. A számítógépes szövetmintát (biop­sziát) vevő berendezés a diagnózis pontosítását segíti, igaz, az RTG­felvételek elkészítése, a mammog­ráf üzemelése többletkiadást jelent. Előzetes számításaink szerint-napi 10 páciens esetében - havi 25 ezer koronát és a karbantartása évente meghaladja a 300 ezret. Viszont vannak pénzzel nem mérhető elő­nyei. A főorvos beszélt arról is, hogy a mammográfiás vizsgálatokkat a 33 éven felüli nőknél végzik, a fiatalab­baknál többnyire („csak" cisztás el­változás megállapítására), elegen­dőnek tartják az ultrahangos vizsgá­latot. — Ha a kórház anyagi helyzete jobb lesz, tervezzük a megelőzést szolgáló szűrővizsgálatok bevezeté­sét is. Reménykedünk, hogy elegen­dő pénzünk lesz a műszer használa­tához nélkülözhetetlen Kodak-film­anyagra. Pénz - egészség. Mennyire za­varos párosítás - gondoltam szavai hallatán, s eszembe jutott a nemrég nyilvánosságra hozott rák-statisz­tika. Szlovákiában évente 19 ezer fel­nőttnél állapítanak meg daganatos megbetegedést (ebből a mellrákos nők száma ötezer), évente 1500 új esetet diagnosztizálnak. S hiába hangoztatják az onkológusok, hogy az időben megállapított rák gyógyít­ható, hogy jók a túlélési esélyek, az emberek egészségtudata alacsony, félelme viszont óriási. Ilyenkor persze nem illik ünnep­rontónak lenni, hiszen látszott, az RTG-osztály valamennyi munkatár­sa örül az adománynak, elmondták, készségesen vállalták - munka mel­lett, többletként - a mammográf ke­zelésének elsajátítását. Hiszik, hogy az olasz Giotto megállja helyét az ismertebb gyártók (Siemens, Phil­lips) konkurenciájában, s bírja majd a gyakori igénybevételt. Valameny­nyien ugyanis jól tudják, hogy a rák­szűrés eredményessége a műsze-. rek pontosságától, minőségétől is függ. (péterfi) Az is lehet, hogy a pozsonyiak tovább is csak így közlekednek majd... ff MOLDOVA GYÖRGY félelem kapuga^ Martin egy pillanatra megállt, azt várta, hogy Szokolai közbeveti Ágota nevét - így bebizonyo­sodhatott volna gyanúja a nő rendőrségi kapcso­latairól. de a tábornok hallgatott, így tovább kellett folytatnia: - Évekkel ezelőtt elváltunk, szándékom szerint véglegesen, de ő ezt nem akarta tudomásul venni. Előbb személyesen zaklatott, aztán mikor lezártam előtte a találkozás lehetőségét, telefo­nálgatni kezdett - szabálytalan időközökben, de gyakorlatilag folyamatosan. Nem örültem neki, de nem is vettem komolyan, néhány héttel ezelőtt azonban változott a helyzet. - Mi történt? - Felhívott a munkahelyemen, és megfenye­getett. Azt hittem, hogy a feleségem vagy a gye­rekem ellen tervez valamit. Az anyámra nem gondoltam, különben figyelmeztettem volna. Szokolai jegyezgetett egy papírra: - Hogy hívják ezt a nőt? - Zentai Ágota. - Megnézzük majd a hölgyet közölebbről is, de őszintén szólva, nem hiszem, hogy ő lett volna. Az orvosi vélemény szerint tőrkést használtak, fűrészes élűt, a csigolyákat is megsértette, ilyen szúrásra csak egy igen erős férfi lehetett képes. Nincs ilyen az ismerősei között? - Nem tudok róla. - A fiúk beszéltek a szomszédokkal a házban, egyikük emlékezett rá, hogy péntek délután, a gyilkosság feltételezett időpontjában egy ala­csony, begipszelt lábú férfit engedett be a házba, és úgy látta, hogy ez a férfi az anyja lakásába csengetett be. Használható személyleirást nem tudtunk kapni, legalábbis egyelőre, csak annyit mondott, hogy az illető huszonkét-huszonöt év körül jár, bajuszt visel, sportosan öltözik, barna bőrű, lehet, hogy cigány származású. Erről sem jut eszébe valaki? - Senki. - Legyen meggyőződve, hogy most nem a „Jelzőtűz" munkatársainak névsorát akarom kiszedni magából. N - Nem erre gondoltam. Egyszerűen arról van szó, hogy sok emberrel találkoztam. Szokolai végigfutott az előtte heverő listán: - És mi a véleménye egy bizonyos Borsos Ferencről? Martin megdöbbenve nézett fel, nem értette, honnan ismerhetik a fiút, aztán eszébe jutott: Borsos maga is elmondta, hogy behívták a rend­őrségre kihallgatni. Úgy gondolta, nem sokat kockázatat, ha engedi elmenni Szokolait ebbe az irányba. - Lehet, hogy illik rá a leírás, amit mondott. - Milyeij kapcsolatban állt vele? Ha jól vagyok értesülve, többször is találkoztak. - Semmi különösről nem volt szó. Verseket hozott a „Jelzőtűz"-be. - És lehozta őket? - Egyet sem. - Miért nem? A politikai felfogása eltért a ma­gukétól? Martin legyintett: - Vagyok annyira profi irodalmár, hogy ez nem érdekelt volna. De ezek a versek nem ütötték meg a minimális színvonalat sem. - Ő hogy fogadta ezt az elutasítást? - Látta, hogy nem megy semmire sem, és lassanként elmaradt. - Mikor találkoztak utoljára? - Nem emlékszem pontosan, talán egy fél évvel ezelőtt. - Azóta nem jelentkezett? -Anyám említette, hogy többször is keresett nála, üzeneteket hagyott. - Mivel kapcsolatban? - Néhány kézirata nálam maradt. Szokolai felnézett: - Meg tudná mutatni ezeket? - Nem őriztem meg őket. - És az üzeneteket? - Azokat sem. - És az üzenetek hangnemére hogy emlék­szik? - Elég kellemetlen volt, kötekedő. - Azt mondja, hogy Borsos többször is felke­reste az anyját? - Igen. - Lehet, hogy valamilyen szorosabb kapcsolat is kialakult közöttük? Martin szárazon felelt: - Ha arra gondol, biztos vagyok benne, hogy az anyám nem tartott szeretőket. - Nem akartam megbántani, de ez egy olyan lehetőség, melyet körül kellett járnunk. Tud vala­mit Borsos tartózkodási helyéről? - Úgy emlékszem, hogy egy újpesti munkás­szállóban lakott. - Onnan már rég eljött. Utoljára a lőrinci lakó­telepen bérelt egy szobát, de onnan is elköltözött, már hetek óta nincs bejelentett lakása. Martin töprengve nézett maga elé, felfogta, hogy Szokolai a kérdéseivel csak őt akarta el­lenőrizni és lehetőség szerint megingatni, valójá­ban már egy előre kialakított elképzeléssel és jól tájékozottan ült le vele szemben. Nem lehetett kiszámítani, hogy milyen kártyákat tart még a ke­zében, ezért Martin visszahúzódott, jellegtelen félmondatokkal válaszolt. Szokolai egy idő után elunta a faggatódzást, félretolta a papírokat ma­ga elől: - Látom, fáradt. Most elengedem, pihenje ki magát. Remélem, mostanában nem tervez na­gyobb utazást. - Nem. - Holnapután tíz órára újra be kell jönnie. Addigra talán már többet tudunk. (folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents