Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-22 / 250. szám, csütörtök

MOZAIK IÚJSZÔM 1992. OKTÓBER 22. NEMCSAK GYAPJA VAN A BIRKÁNAK... I. A FÉNYES MÚLT Ha tájainkon valahol hagyománya van a juhtenyésztésnek, a gyapjúnak, a sajtkészítésnek, akkor áz a hajdani Gömör-megye területe, ezen belül is a jelenlegi Rimaszombati járás. Kitűnőek itt a természeti adottságok, hiszen a zsíros hegyi legelők, a kedvező éghajlati viszonyok ós az évszázados hagyományok léte is ezt bizonyítja, nem is beszélve a szakértelemről, az apáról fiúra szálló mesterségről, mely mind-jnind megalapozója volt az országhatáron túl is ismert gömöri sajtnak és gyapjútermékeknek. A gömöri elsőséget nemcsak a századelő, de a felszabadulás utáni tényanyagok, statisztikák kimutatásai is egyértelműen bizonyítják. Szlovákia legnagyobb gyapjúfelvásárló központja éveken keresztül Rimabánya volt, évi 170 tonna felvásárolt mennyiséggel. Számtalan tudományos dolgozó, jeles külföldi szakember is megtisztelte jelenlétével a rimabányai raktárat. Híresek voltak a klenóci gubakészítők, akik osztályon felüli gyapjút igényeltek. Híres prágai színészeknek, sőt az akkori köztársasági elnöknek is innen küldték a mesterien elkészített faliszőnyegeket. 1987-ig két helyen is vásárolták a gyapjút a járásban, mégpedig Rimabányán és Feleden. A rákövetkező évben a kettőt összevonták és Feleden alakult meg az ország egyik legnagyobb gyapjúfelvásárló központja, ahol évente 250-270 tonna nyersgyapjút vásároltak fel. Az egésznek csak az volt a szépséghibája, hogy a feldolgozó üzemek Csehországban működtek. A gyapjúorientált tenyésztés ennek ellenére még a nyolcvanas években is virágzik, ekkor 170-250 koronát is fizettek a gyapjú kilójáért. A rendszerváltást és a piacgazdaságra való áttérést követően azonban itt is merőben változik a helyzet. 1990-ben felbomlik a liptói székhelyű felvásárlóüzem igazgatósága, a volt szovjet piacok beszűkülése miatt a cseh feldolgozóüzemeket sem érdekli tovább a gyapjú. A felvásárlási árak Gömörben is rohamosan csökkennek, általános tenyésztői érdekeltség kezd mutatkozni, sokan az állományok csökkentése, helyenként felszámolása mellett döntenek. II. A JELEN SZÁRNYPRÓBÁLGATÁSAI Ma egyértelműen válságban a juhászok népes tábora. Igaz, a megtizedelt nyájak még megvannak, de alig van belőlük valami haszon. Az előállt helyzetben, persze, olyanok is akadnak, akik szembenéztek a hazai realitásokkal, s ennek ellenére ki merték mondani: a juhtenyésztésnek igenis van létjogosultsága, csupán más felfogásban kell hozzáfogni, illetve folytatni azt. A tornaijai Interex Kft., mely főleg élőállatok értékesítésével foglalkozik, országos viszonylatban is a legnagyobbak közé tartozik a juh- ós gyapjúkereskedelemben. A Közös Piac országaiba szállított évi 2000 tonna pecsenyebárány egynegyedének külföldre szállítását ők szervezik, főleg Olaszországba szállítanak. Nem véletlen, hogy a kft. egyik társtulajdonosa, Czókoly Albert is éveken keresztül a nagybani állattenyésztés mestere volt. Sokéves tapasztalatát a társulás, a járás és lehet mondani az egész országrész javára most tanácsadóként, menedzserként és üzletkötőként kamatoztatja. A gömöri és szlovákiai juhtenyésztés jelenlegi helyzetét ő sem látja rózsásnak. — Sajnos, továbbra is él a tenyésztőkben az a tévhit, hogy a gyapjú majd megmenti őket. Sokan nem akarják tudatosítani, hogy annak idején is csak különböző állami dotációknak köszönhetően voltak oly magasak az árak. A gyapjúcentrikus juhtenyésztésnek azonban már harangoztak itt, Gömörben is, ennek ellenére nehezen akaiják megérteni, hogy a birkahús és a pecsenyebárányok értékesítése az elsődleges. Míg a gyapjú kilója helyben csak 25 koronáért adható el — beszállítva esetleg 30 koronáért is —, addig az élőbárány kilónkénti felvásárlási ára a 40-50 koronát is eléri. Persze, pecsenyebárányra kell gondolni, tehát 25-28 kg körül mozog a kiviteli súlykategória. Jelenleg 18-20 ezer juh van a járásban, de nyugodtan lehetne 30 ezer is. A juhtej feldolgozása, sajnos, országos méretben is megoldatlan. Járásunkban iparengedélyt váltott ugyan egy magánvállalkozó Tiszolcon, de nem győzi, kicsi a kapacitása a feldolgozáshoz. Bizonyított tény viszont, hogy két év alatti három elletés sokkal kifizetődőbb, mint a fejés. A bárányhús iránt pedig Nyugat-Európa országaiban óriási a kereslet, hiszen ott ez csemegének számít. Ill A JÖVŐBEN ÍGY KELL(ENE) Magam is láttam és tapasztaltam egyes szövetkezetek tanácstalanságát. Az állományok elöregedettek, s mivel a gyapjú nem kell és a sajtkészítésnek sincs különösebb hagyománya, sokan úgy érzik, zsákutcába jutottak. Mivel a hazai piacon nagyon kevés bárányhús értékesíthető — külföldre viszont csak a pecsenyebárányok kellenek — saját vágóhídjaikon tizedelték meg a nyájakat. Ilyen formában a juhtenyésztés kezd a ráfizetéses ágazatok közé besorakozni. De van-e kiút, mi lenne a teendő és hogyan, miképpen segíthet ebben az Interex? — kérdeztem Czókoly Alberttől. — Egyértelmű, hogy a gyapjút csak melléktermékként értékesíthetjük. Mi évente 800 ezer darab pecsenyebárányt tudunk eladni a Siciliani cégnek, de ezt a számot még növelni is tudnánk, ha... Most Gömörben — és merem állítani Szlovákia-szerte — az a teendő, hogy erős állományokat, fajtiszta törzsállományt neveljünk ki. Mi ebben minden érdeklődőt maximálisan segítünk. Jó példaként említhetném a Szkárosi Állami Gazdaságot, ahol a mi utasításaink és felügyeletünk mellett sikerült új alapokra helyezni ezt az ágazatot. Az értékesítést is teljes mértékben vállaljuk, és egy év tapasztalata alapján mondhatom, kölcsönös az elégedettség. Szkároson már olyan az állomány, hogy jerkéket — anyajuhokat — más állományok megalapozásához is tudnánk onnan biztosítani. Jó a kapcsolatunk a sajógömöri, a runyai, a gömöralmágyi szövetkezetekkel, de ezeken kívül is, ahol csak kell, zootechnikai felügyelettel segítünk, természetesen a magángazdálkodókat is beleértve. A bárányok értékesítését bárkinek vállaljuk, és akik velünk üzletelnek, azoktól a gyapjút is felvásároljuk. Ugyanezt teszi a velünk kapcsolatban lévő külföldi ügyfél is. Mindezen túl egy saját törzsállomány létrehozásán is fáradozunk. Több ezer darab juhról van szó, s szeretnénk fajtiszta egyedeket kinevelni, melyeket aztán magántenyésztők számára is hozzáférhetővé, megvásárolhatóvá tennénk. Szeretnénk megmutatni a széles nyilvánosságnak és a földműveseknek is, hogy itt, Gömörben igenis lehet nyereségesen gazdálkodni. Sokaknak azt is tudatosítaniuk kell, hogy a gyapjas négylábúak tenyésztése, nevelése bizonyos befektetéseket is igényel. Sokan ugyanis még napjainkban is sajnálják a takarmány mázsájáért a 600-800 koronát, de nem is érik el, hogy a bárány 8-10 hetes korára már előnyösen eladható legyen. POLGÁRI LÁSZLÓ (Méry Gábor illusztrációs felvétele) Drámai Jelenet a várkapitány-helyettes (Skronka Tibor) és a francia hadak feje (Holocsy István) között (Nagy Tivadar felvétele) JUBILEUMI BEMUTATÓ A JÓKAI SZÍNHÁZBAN A Magyar Területi Színház - a Komáromi Jókai Szinház elődje - negyven évvel ezelőtt, 1952 októberében alakult. A szeptemberben elkezdődött 92/93-as évad ennek a kerek évfordulónak a jegyében zajlik. A tervezett ünnepségsorozat első állomása az október 23-ai jubileumi bemutató: Illyés Gyula Tiszták című tragédiája lesz. A Tiszták - az író megfogalmazásában - ,,egy elpusztult népről szól, de még élő népeknek, közösségeknek. S így személy szerint nekünk is." Népünk sorskérdéseiről, jelenéről és jövőjéről, túlélési lehetőségeiről, küldetéséről is beszél, felmutatva egyúttal a politikai józanság, a tisztesség, a következetesség és a tolerancia fontosságát. A Tiszták cselekménye azokban az időkben játszódik, amikor Magyarországot a tatár hordák dúlták. Nyugat-Európában ekkor egy kis nép, a provanszál és egy eretnekké nyilvánított vallási mozgalom, a kathárok, vagyis a „tiszták" vívták reménytelen szabadságharcukat. Utolsó ellenállási fészkük Montségur vára volt 1200 méter magasan, a Pireneusokban. A francia király és a pápa megadásra szólította fel őket. Perella várkapitány egy éven át harcolt a roppant túlerővel szemben, várva a provanszál felmentő sereget. Fegyverével védelmezte a várába menekült „tisztákat" is, akik hitük szerint még önvédelemből sem fogtak fegyvert. Mivel e segítség nem érkezett meg, e provanszál nép önállóságát jelentő várat végül is föl kellett adni. A katonák szabadon elvonulhattak, de megtehették volna ezt a „tiszták" is - ha megtagadják tanaikat. Aki erre nem volt hajlandó, arra tűzhalál várt. „Ezrek és ezrek mentek így voltaképpen önként a tűzbe" - írja Illyés Gyula előszavában.,,Milyen meggyőződés birtokában? Erről egy betű nem maradt meg: nem menekült meg a lángtól. Éppily keveset tudunk a lelkületéről ennek a hősi népnek, mely két-három századdal megelőzte korát, s melynek legjobbjai ugyancsak önként, emelt fővel mentek a halálba, mintsem visszahátráljanak az időben, ellenfeleik szintjére." Illyés Gyula darabját Beke Sándor rendezésében láthatjuk a komáromi színpadon. Zenéjét Zsákovics László szerezte. A dramaturg és a rendező munkatársa Horváth Lajos. A díszletet a budapesti Nemzeti Színház tagja, Kemény Árpád m. v., a jelmezeket Papp Judit m. v. tervezte. A főszerepben Papp Jánost m. v. (Perella) láthatjuk. Partnerei: Cs. Tóth Erzsébet (Corba), B. Kovács Ildikó (Azalais), Skronka Tibor (Mirepoix), Boráros Imre (PierreAmiel), Holocsy István (Des Arcis), Varga Tibor (Vilmos molnár), Ropopg József (En Marty, kathár püspök), Boldoghy Olivér (Gérard lovag), továbbá: Bajcsi Lajos, D. Németh István, Pőthe István, Vörös Lajos, Kukola József, Bugár Gáspár, Bugár Béla, Tóth László. Közreműködnek még a színház stúdiósai: Balázs László, Ferencz Bálint, Fekete Zoltán, Kecskés Marika, Tóth Gábor, Agócs Judit, Reiter Zoltán, Keserű Márta, valamint Rozsár Tamás m. v., Siposs János m. v., Kozári Péter és Bock Andrea. A Jókai Színház társulata a darabot a budapesti Nemzeti Színházban, az Illyés Gyula születésének 90. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen is bemutatja, november 1-jén. (Szén-y) A DZSESSZ VAGÁNYA John Birkes Gillespie igazi vagány volt. Vagyis egész szélsőséges viselkedése, mely azért a megengedhetőség határán belül maradt, roppant tehetséggel párosult, sőt azzal az érzéssel, hogy személyében nemcsak kiváló zenész, hanem a zenében „újat mondani tudó" egyéniség jelentkezett. Ha Louis Armstrongnak még bizonygatnia kellett a dzsessz eredeti mivoltát, hogy igenis helye van a szmokingos környezetben, a koncerttermekben, Gillespie már más körülmények között élte meg a néger zenészek és a zenéjük térhódítását. Olykor-olykor kivételes helyzetek is adódtak. Gillespie trombitás volt, s hangszere kissé felfelé kunkorodott, mert a vonatban valaki ráült és megnyomorította. Az utánzók közül sokan azt hitték, hogy ezzel új hangokat csalhatnak elő. Igaz ami igaz: amikor valaki arra figyelmeztette, hogy ne rakja a lábát a székre, Gillespie a kottaállványt vette célba. Szólista társait gyakran felállva parodizálta. így érdemelte ki a ,,

Dizzy" becenevet, amit ő szemrebbenés nélkül hozzákapcsolt a saját nevéhez, s így lett - Dizzy Gillespie. Olyan volt, amilyen, de mindenképpen újítónak számít. A dzsessz forradalmasításának éllovasa volt, a modern dzsessz első jelentős stílusának a „bepopnak" az úttörője. Nem véletlenül nevezik a modern dzsessz klasszikusának, mert Gillespie végül is határeset, a New Orleans-i hagyományok és a modern dzsessz választóvonalán. A dixieland és a swing kora mára már a hagyományos dzsessz korszakává vált. Most, Gillespie 75. születésnapján talán az a legstílusosabb, ha föltesszük és végighallgatjuk valamelyik lemezét. OLEG SZEMAK TISZTÁK