Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-09 / 213. szám, szerda

MELYIKÜK TUD KENYERET SÜTNI? Egyelőre a Mečiar-kormány esküszik rá, hogy hamarosan kenyeret is oszt majd a népnek, hiszen ígér a Nemzetközi Valuta Alap, ígérnek az USA egyes szövetségi államai, mint ahogy ígér Franciaország is. (4. oldal) Július Tóth pénzügyminiszter részletesebben ismertette az újság­írókkal az adóigazgatási törvényter­vezetet, melynek kidolgozását és jó­váhagyását az adóreform január el­sejével történő bevezetése teszi rendkívül időszerűvé. Tény, hogy az olyan nagy és fontos gépezet, mint az adóigazgatás, megköveteli a sa­játos irányítást, a törvény pedig pon­tosítja mind az adófizetők, mind az adóbeszedők jogait és kötelessége­A NEMZETISÉGI KÉRDÉS BELÜGY Rudolf Chmel Csehszlovákia magyarországi nagykövete kedden Vladimír Mečiar szlovák miniszter­elnök mai budapesti látogatása al­kalmából sajtóértekezletet tartott. Az, újságíróknak válaszolva el­mondta, a két kormányfő a megbe­széléseken több témakört érinthet. Valószínűleg szó lesz a új határát­kelők megnyitásáról, a gazdasági kérdésekről, a visegrádi hármak ke­retében folytatott együttműködésről és a két kabinet további hosszútávú terveiről. Elsősorban azonban Bős problémája szerepel majd a napi­renden. A nagykövet nem tartotta valószínűnek, hogy a szerdai láto­gatás során rendezik ezt a problé­mát, ugyanakkor abban reményke­dett, sikerül kompromisszumos megoldást találni. A továbbiakban kijelentette: a szlovák kormány a nemzetiségi kérdést belső ügynek tekinti, és a nemzetközi okmányok­nak, valamint a gyakorlatnak meg­felelően kívánja ezt kezelni. Szerda, 1992. szeptember 9. it. Foglalkozik a törvénytervezet az új adószervek létrehozásával is. En­nek értelmében az adóigazgatás ki­kerülne a pénzügyminisztérium ha­tásköréből, és ezt a feladatkört Szlo­vákia Adóigazgatósága látná el. Ami a már májusban elfogadott cseh adóigazgatási törvényhez képest lé­nyeges eltérést jelent, az az, hogy a törvénytervezet lehetővé teszi az adókedvezmények szélesebb körű alkalmazását, éspedig az új beruhá­* Ára 2,80 korona zások létesítésével kapcsolatban. A kedvezmény elsősorban a külföldi beruházókat érintené, éspedig úgy, hogy a cseh törvénnyel ellentétben időben nem határolja be ennek fo­lyósítását. A cseh törvény két évre nyújt ilyen kedvezményt. Elfogadta a kormány azt az alap­elvet is, hogy aki adóügyben elma­rasztalásban részesül, az - akár­csak a bírósági per elvesztésekor - fizeti a kivizsgálás költségeit. E törvény jóváhagyásával tulajdon­képpen az utolsó lépést is megteszi a parlament az adóreform teljes üte­mű érvényesítéséhez, melyre az adóhivataloknak alaposan fel kell készülniük, jóllehet a hátralévő idő erre már nem sok. A miniszter szor­galmazta az ezzel kapcsolatos tan­folyamok szervezését. (Folytatás a 2. oldalon) XLV. évfolyam, 213. szám HÁNYAN VÁLLALKOZNAK? Szlovakia lakosainak 12 szá­zaléka vállalkozik, es további 27 százalék tervezi, hogy a nyom­dokukba lép,; 7 százalék egyelő­re nem döntött. 54 százalók pe­dig nem akar vállalkozni - tűnik ki a Szlovák Statisztikai Hivatal augusztus t'.-i fe méréséből, ami­kor 1149 tizennyolc évesnél idő­sebb személyt kérdeztek meg. Legtöbben (40 százalék) a szolgáltatások es (35 száza­lék)- a kereskedelem területén vállalkoznak. Az ipar ifi száza­lék), tt mezőgazdaság í6 száza­lek) ós az egészségügy (1 sza­zalek) vállalkozási szempontbol kevésbe vonzo turulotok A vállalkozások 62 százaléka egyéni, 19 százaléka pedig csa­ládi jellegű. AZ IGAZSÁGKERESÉS STÁCIÓI Nem tudjuk miként élte volna meg Maiéter Pál a kétkedések újabb stációit - ha életben marad... Mártírhalála megmarad a kötöttségein felülemelkedő igazságkeresés és áldozatvállalás példájának. (7. oldal) NEM EGYEZTEK MEG A Szövetségi Gyűlés Népi, illet­ve Nemzetek Kamarájának Elnök­sége tegnap nem egyezett meg a szeptember 22-én kezdődő együttes ülés napirendjében. A koalíciós pártok azt javasolták, hogy a kamarák elsősorban azon törvénytervezetekkel foglalkozza­nak, amelyek a DSZM és a PDP politikai egyezkedésének tárgyát képezték - tehát elsősorban azok­kal a normákkal, amelyek a szö­vetségi állam megszűnésével kapcsolatosak -, a népszavazás­ról szóló törvény novellája és to­vábbi javaslatok a későbbi ülések napirendjén szerepeljenek. Most pénteken az államjogi el­rendezésről lesz szó a kamarák együttes ülésén. Az ülés a győz­tes politikai pártok képviselőinek javaslatára délután kezdődik, hogy a parlamenti bizottságok za­vartalanul dolgozhassanak. HOLNAPTÓL OLCSÓBB A GÁZOLAJ A Benzinol tegnap közzétett híre szerint Szlovákiában szep­tember 10-én a gázolaj literének kiskereskedelmi ára (amennyiért a vásárló veszi a töltőállomáson) 15-rői 14 koronára csökken. A szeptember végéig érvényes gázolajutalványok forgalomban maradnak, s vásárláskor értékü­ket az új árnak megfelelően szá­molják át. A benzinol kiskereske­delmi ára nem változik. MICHAL KOVÁČ KANADÁBAN Michal Kováč, a Szövetségi Gyű­lés elnöke valamint Filip Šedivý és Roman Zelenay, a parlament alel­nökei tegnap Ottawában egynapos tárgyalásokat kezdtek a kanadai parlament képviselőivel. A delegá­ciót fogadta John Fraser, a kanadai törvényhozás elnöke és találkoztak az alsóház külügyi bizottságának tagjaival is. A Michal Kováč vezette delegá­ciót a Szlovák Nemzeti Tanács és a Cseh Nemzeti Tanács küldöttsé­gével együtt Quebec tartomány fő­városában ezután részt vett azon a ma kezdődő háromnapos nemzet­közi találkozón, amelyen a demokrá­ciáról, a parlamenti intézményekről, a gazdaságról és a kultúráról lesz szó. A nemzetközi szimpózium tisz­teletbeli elnöke Javier Pérez de Cuellar volt ENSZ-főtitkár. HOLNAPI SZÁMUNKBAN • Érdekesség - Nem bánatában sír (Bud Spencer) - Volt egyszer egy álompár (Olivia Newton-John és John Travolta) - Fa 9 < Dianagate • . ípenj<<i - Szlovákia gőrfje tükörben - Bős-Nagymaros­í V!u!;,,'.<n" gen felbomlása;'.'I • Fogyasztó < yelo ~ Koron Uvagydevizátkérhetnek aluzex-utalványokért VÁLASZTÁSOK KIS JUGOSZLÁVIÁBAN? AZ ENSZ-FŐTITKÁR EGYETÉRT A SZÁLLÍTMÁNYOK LÉGI VÉDELMÉVEL A szarajevói repülőtér környékén tegnapra virradó éjszaka ismét he­ves tűzpárbajt vívtak a szerb és a muzulmán csapatok. A Reuter tá­jékoztatása szerint nehézfegyverek­kel, főleg aknavetőkkel és ágyúkkal lőtték egymást, de tankokat is beve­tettek. A bosnyák főváros más ne­gyedeiben nyugodtabb volt a 'hely­zet. A városi szervek és a nemzetkö­zi békeerők képviselői továbbra is jelentős erőfeszítéseket tesznek an­nak érdekében, hogy biztosítsák a lakosság számára a vízellátást. Egészségügyi szakértők arra figyel­meztettek, hogy a vízhiány miatt sárgaság- és kolerajárvány törhet ki. A szennyezett víz fogyasztása miatt eddig 7000 embernél tapasztaltak gyomorbántalmakat. A boszniai szerbek hírügynöksé­gének jelentése arról számolt be, hogy Olidzsnél jelentős számú mu­zulmán fegyverest tartanak körülzár­va. Ezek hétfőn este Butmírból megpróbáltak áttörni a szerbek által ellenőrzött Iridzs felé, de nem jártak sikerrel. Ugyariez a forrás közölte, hogy az ENSZ-erők megfigyelői hét­(Folytatás a 2- oldalon) INGATLANVASARLAS ES -ELAD AS közvetítésével Ingatlanok eladását és vásárlását közvetítjük, beleértve az ingatlan átruházásával kapcsolatos minden szolgáltatást. NERIM s. r. o., Štefánika 4, Nové Zámky, tel.: 0817/24085 ÚP-1529 SIMONYI ALAPÍTVANY: ÖSSZEGYŰJTJÜK AZ EGYMILLIÓT? CSAK LASSAN GYARAPODIK AZ ALAPTÖKE • Kl SEGÍT A NÉPSZERŰSÍTÉSBEN? Az idei nyár végén gyarapodott a Simonyi Alapítvány számlája. Főleg júliusban és augusztusban, tehát a tanévkezdés előtt, és bizonyára a szlovák parlament tárgyalásának hatására is gondolták sokan, hogy itt az ideje komolyan foglalkozni egy önálló magyar felsőoktatási intézmény létrehozá­sával, s ezt pénzadományokkal is előmozdítani. Ennek köszönhetően mintegy 150 ezer koronával gyarapodott a számla. Az összegnek azonban el kell érnie az egymillió koronát - az alapszabály értelmében csak akkor lehet a számlán levő pénzt érdemi lépésekre (iskolák, diákok megsegítésére, ingatlanok vásárlására, beruházásra, vállalkozásra stb.) fordítani. Szeptem­ber 7-én 376 ezer korona volt a rimaszombati takarékpénztárban elhelyezett számlán. Messze még tehát a bűvös határ. Pedig többször elhangzott a felhívás: ha minden szlovákiai magyar csak 10 koronával járulna hozzá a közös ügyhöz, máris előreléphetnénk, talán már működhetne is az egyetem. Nemrég Habodász úr, magánvállalkozó felhívással fordult társaihoz: kövessék példáját és küldjenek egy ezrest az alapítvány számlájára. Ibos László mérnök, a Simonyi Alapítvány ügyvezető igazgatója örömmel újságolta, hogy a felhívás nem talált süket fülekre. Szinte naponta érkezik valahonnan kisebb-nagyobb adomány. Említést érdemel Marcelháza köz­ségi hivatalának segítsége: augusztus végén 5280 koronát utalt át a szám­lára. Habodász úrnak is akadtak követői, így több ezerkoronás hozzájárulás érkezett az utóbbi hetekben. A többség azonban továbbra is közömbös, csendes szemlélőként figyeli az alapítvány alakulását. (Folytatás a 2. oldalon) A ntall József meghívására Vladimír Mečiar ma r\ Budapesten tesz egynapos hivatalos látoga­tást. Gond, feszültség annyi van a két ország viszonyá­ban, hogy egy hétig is lenne miről tárgyalniuk. Ebből következik, mennyit lehet várni ettől az egy naptól• Aki nagyon optimista, annyit vár, hogy legalább néhány területen elkezdődik a közeledés. Erre talán gazdasá­gi-kereskedelmi téren van a legtöbb esély, hiszen VÁRAKOZÁS a gazdasági kapcsolatok jelenleg messze elmaradnak a lehetőségektől. De ami bennünket is különösen érint: például Bős vagy a nemzetiségek kérdésében az ember nem lehet bizakodó. Talán ildomosabb volna azt mondani: várjuk meg a tárgyalások eredményeit. Ezt is tenném, ha az utóbbi napok eseményei csupán mákszemnyi optimiz­musra is okot adnak. De az alkotmányvita másnapján Mečiar elutasította a magyar külügyminiszter arra vo­natkozó javaslatát, hogy a két ország kössön megálla­podást a kisebbségekről. Hétfőn, a magyar újságírók­kal megtartott találkozóján már azt is kizárta, hogy a jövőben sor kerülhetne ilyesmire. Ugyanekkor - s mi­vel a szlovák-magyar csúcs alkalmából nyilatkozott, ezt jelzésértékűnek kell tekinteni - ismét támadta, szeparatizmussal vádolta a pozsonyi parlament ma­gyar képviselőit, megint megkérdőjelezte legitimitásu­kat. Azt, hogy joguk van-e az itteni magyarság nevé­ben beszélni. Ami Bőst illeti: nem zárta ki ugyan a megállapodás lehetőségét, de értésre adta, nem hajlik a kompromisszumra, Budapesttől vár engedmé­nyeket, mondván: a magyar'térféten van a labda. Aki ilyen fontos találkozó előtt így beszél, az nem éppen a megállapodás készségét demonstrálja. Mégis jó, hogy ma tárgyalni fognak. Minél gyakoribb párbe­széd kell ide, mert csak úgy lehet tisztázni a vitás kérdéseket. Ezért végül mégiscsak azt mondja az ember, hiszen mi mást tehetne: várjuk ki a végét. (-nák) KÖTVÉNYEKBŐL SZEREZNEK PÉNZT BŐSRE? A SZLOVÁK KORMÁNY ÜLÉSE A KÖLTSÉGVETÉS VÁRHATÓ ALAKULÁSÁRÓL AZ ADÓIGAZGATÁSRÓL ÉS EGYÉB KÉRDÉSEKRŐL (Munkat ársunktól) - Nem szerepelt sok pont a szlovák kormány ülésé nek napirendjén, megvitatásuk azonban eléggé vontatottan haladt: A szokásos délutáni sajtótájékoztató időpontjáig mindössze két kérdéssel foglalkoztak érdemben, éspedig az adóigazgatási törvényja­vaslat pontosításával és a köztársasági állami költségvetés első félévi alakulásáról é s a második félévre vonatkozó költségvetési gazdálko­dási szigorító intézkedésekről.

Next

/
Thumbnails
Contents