Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-24 / 226. szám, csütörtök

5 MOZAIK ÚJ SZÓ* 1992. SZEPTEMBER 24. A RÉGI-ÚJ SZEMLE IRODALMI FOLYÓIRATAINKAT LAPOZGATVA Üj főszerkesztő jegyzi most már az Irodalmi Szemlét, a hatodik számtól kezdődően. Azt is tudjuk, ugye, hogy két irodalmi folyóiratunk lett, s az átalakulások sajátosságát jelzi, hogy az új folyóiratot, a KalligramoX a régi Irodalmi Szemle gárdája szerkeszti, az új-régi Szemlét pedig újabbak vették át. No nem egészen, hiszen Tőzsér Árpád főszerkesztő nem új ember a Szemlében, dolgozott a szerkesztőségben is, s mindvégig rendszeresen publikált az oldalain. Dobos László, Duba Gyula, Varga Erzsébet és Grendel Lajos után tehát ő az ötödik főszerkesztő. Mindjárt tegyük hozzá, hogy a szerzői törzsgárda mindkét lap esetében lényegében azonos, jobban mondva: nehéz megállapítani, a szerkesztői szándék melyik szerzőt' melyik lapba predesztinálja éppen. Maga Tőzsér Árpád például a Kalligram egyik legszorgalmasabb munkatársa iš egyben. Minden bizonnyal az irodalmi élet fokozatosan polarizálódni fog a két lap körül, bár nehéz elképzelni bármifajta kizárólagosságot, erre aligha készül egyik lap is. Legföltünőbb talán a viták hasonlósága, hiszen néhány évtizedes múltunk hagyatékának földerítésén fáradozik a Szemle éppúgy, mint a Kalligram; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Szemlében a Fábrytradícióról folyik a vita, a Kalligram pedig a szellemében hozzá közel álló Peéry Rezső írását hozza. És elérkezett Peéry a Szemlébe is: a 9. számban Köbölkúti József két forrásértékű, visszaemlékező levelét közli, melyeknek megformálása is az esszé nemes hagyományait idézi. Maradva még egy kicsit az összehasonlításnál, néhány szembeszökő különbség máris adódik. A Kalligram alcíme például Művészet és Gondolat. A Szemléé Irodalom. Kritika. Társadalomtudomány. A Kalligramnak látszólag nincs gazdája, a Szemléé pedig a Csehszlovákiai Magyar írók Társasága. A Kalligram tipográfiája jóval élénkebb, a Szemle külseje monoton, bár illusztrációs anyaga - akárcsak a Kalligramé - az avantgárd irányába húz. Párhuzamos olvasás esetén azonban az olvasó alapvető eltéréseket fedez föl, különösen a két folyóirat szellemiségét illetően. Ezt ma még - voltaképpen hat-hét szám alapján - nehéz konkrétan meghatározni, inkább csak sejteni lehet, hogy a Szemle a megállapodottabb értékek közreadója kíván lenni, míg a Kalligram egy izgatottabb, rendhagyóbb vonalat követ, a legeslegújabb megmérettetésére pályázik, akár kihívóan is, nem annyira összegezésre, mint inkább ízlések ütköztetésére összpontosítva. Tőzsér a 6. szám vezércikkében félreérthetetlenül fogalmazott: „Az irodalom... maradjon meg irodalomnak, s az irodalom folyóirata maradjon meg irodalmi folyóiratnak. Nem tartom irodalomidegen tudatformáknak viszont azokat a tudományágakat, amelyeken keresztül az irodalom mintegy átfolyik a társadalomba, s ott ízlés-, sót bizonyos értelemben valóságalakító erővé válik. Hyen tudományágnak tartom például a filozófiai és történelmi esszét, az irodalomszociológiát, az irodalmi publicisztikát, s mindenekelőtt természetesen az irodalomtudományt." A cél s a szándék vonzó, hiszen éppen ezek a műfajok hiányoznak leginkább csehszlovákiai, szlovákiai, pozsonyi szellemi életünkből. Négy szám után nem volna ildomos számon kérni a szerkesztőségtől, miért nem találta még meg e műfajok minden művelőjét idehaza. Egyelőre Koncsol László Szerzetes, tanár, forradalmár című esszéje, Kálnássy Tibor tanulmánya a Posztmodernizmus és a vizuális költészet, valamint Fónod Zoltán és Tőzsér vitája képviseli ezt az irányt. Külön felfigyeltető a 9. számban N. Tóth Anikó Áprily-elemzése, amely ugyan nem esszé, viszont a mü bensőséges értését, a belső azonosulást ugyanúgy megköveteli, mint az a bizonyos nehéz műfaj. Alighanem megjósolható, hogy a szerkesztőségnek éppen ezen a területen kell majd a nagyobb harcokat megvívnia. Egyelőre a hiányt úgy próbálja pótolni, hogy cseh és szlovák esszéket közöl (akárcsak a Kalligram), viszont kiválóakat. Akármennyire szeretjük vagy elutasítjuk így-úgy értelmezett híd-szerepünket, a cseh és szlovák gondolatok közvetítése magyar nyelven a mi nagy feladatunk marad (ami egy magyarországi olvasó számára még különösen vonzóvá teheti a lapot). Az alapvető cél, amelyet a Szemle maga elé tűzött, csak kemény szerkesztőségi munkával érhető el, ehhez türelmet és időt előlegezzünk meg neki, mert a mi szellemi életünk verset, novellát, regényrészletet természetesebben produkál, mint esszét. Összevetve például magunkat a romániai magyar szellemiséggel, meg kell állapítanunk, hogy egyelőre mi kevéssé vagyunk gondolkodó kultúra. Fontos kezdeményezés a 9. szám tanulmány-összeállítása. Lanstyák István a kétnyelvűség és társadalmi érvényesülés összefüggéseiről értekezik, s ezzel érintkező Fónod Zoltánnak a magyarul újabban kiadott Masaryk-kötetekhez kapcsolódó fejtegetése, amely végeredményben ugyancsak helykeresésünk módozatait kutatja. Érzékeny problémát dolgozott fel Szarka László filológiailag is megalapozott írása A magyar politikai közvélemény Csehszlovákia-képe 1938ban címmel. 1938 München és az első bécsi döntés éve, tehát okkal tekintik mind cseh, mind szlovák, mind magyar oldalon kényesnek a témát, Szarka azonban arra mutat példát, hogy tartózkodva az olcsó aktualizálástól, a történelem lezárt periódusainak is lehet mára szóló tanulsága. Vannak a négy számban szépirodalmi meglepetések is. Az egyik éppen lapunkkal kapcsolatos. Keszi Tóth Mihály, az Új Szó jelenlegi főmunkatársa, még valamikor a „prágai tavasz" idején az Új Szó pályázatára irt egy elbeszélést, amelyet aztán ugyancsak az Új Szó már egy másik irányultságú vezetősége - mivelhogy a szerzőt elbocsátották - feketelistára helyezett. „A Bányász" tehát most, csaknem negyedszázaddal a megírása után láthatott napvilágot. Tanulságos, korfestő írás. Nyersen tükrözi azokat a vad időket és nyers erkölcsöket, amelyek egyelőre véget érni látszanak, de bármely totális rendszer azonnal újraélesztheti őket. S ami korántsem mellékes: kitűnő olvasmány. Felfedezés? Mondjam inkább azt, hogy egyelőre elvesztegetett lehetőségeinkre való figyelmeztetés. Szokatlan hang (azazhogy kép) nálunk Juhász R. József költészete. Nem is a verseket értékelném, hanem a szerkesztői tudatosságot. Ezek a költemények ugyanis valahol a vizuális költészet határán helyezhetők el. Erről már közölt tanulmányt a Szemle, s talán ezt a vonulatot erősítik Tőzsér Árpád remek Jirí Kolár tolmácsolásai is. Lehet az új Szemlének egy fontos rovata: a rövid könyvismertetés. Szellemi életünk sürgető feladatai közé tartozik, hogy legalább azt vegyük tudomásul, amink van. A megjelenő könyveket úgyis alig tudjuk követni, megszűnt az egyetlen könyvkiadó monopóliuma, most már nem elég megnézni a pozsonyi Mihály kapu utcai könyvesbolt kínálatát. A kritika, természetesen, nagyobb energiákat kíván, de legalább a figyelemfelkeltés szintjén illik figyelmeztetni olvasóinkat arra, mi mindennel érdemes megismerkednie. Teljességre törekedni, persze, semmi esetre sem lehet, de jelzéseket adni - kötelesség, s nem csupán hazai könyvmegjelenéseinkről, hanem a magyarországi, jugoszláviai, romániai magyar kiadványokról is. Van tehát két irodalmi folyóiratunk. Az új Irodalmi Szemle egyszerre a régi is, hiszen vállalja a régi folyóirat jó tradícióit. A megújulásnak pedig számtalan jeleit észlelheti az olvasó BROGYÁNYI JUDIT MAGYAROK A SZLOVÁK NEMZETI PÁRTBAN? František Bury, a Szlovák Nemzeti Párt központi titkára a közelmúltban két meglepő kijelentést tett. Elmondta, hogy Dél-Szlovákia több járásában magyar nemzetiségű polgárok kérték felvételüket az SZNP-be, s bejelentette, hogy megfelelő körülmények között pártja nem zárkózik el, söt szorgalmazni fogja a kisebbségek kollektív jogainak elismerését. Magyarázatot kértünk hát tőle e két rendhagyó közléssel kapcsolatban. - Több tucat magyar nemzetiségű polgár jelezte érdeklődését, hogy pártunk soraiba szeretne lépni. Legtöbbjük pozsonyi, de vannak Somorjáról, Léváról, Losoncról és Kassáról is. Többségükben vállalkozók. Én ezt az érdeklődést nem etnikai kérdésnek, hanem a szabad választás lehetőségének tartom. Alapszabályunkból ezért annak a tételnek, miszerint pártunk tagjai csak szlovák nemzetiségűek lehetnek, egyszerűen el kell tűnnie. A szlovákiai magyarok pártunk iránti érdeklődését egyébként gazdasági programunk elismerésének is tekintem. Előfordulhat ugyanis, hogy a magyar politikai pártok és mozgalmak inkább a nemzetiségi célokra összpontosítanak, viszont a gazdasági programjuk talán nem tud minden sikeresen vállalkozó magyar nemzetiségű üzletembert kielégíteni. A kollektív jogok kapcsán azt hangsúlyoznám, hogy az élet gyors ütemben változik, így a nemzetiségi jogok európai szintje is módosulni fog. Ha megteremtődnek a szükséges gazdasági feltételek, akkor indokoltnak tartom, hogy az európai minimumnál többet nyújtsunk. Meg kell azonban találni azokat az eszközöket, amelyek a déli járásokban kisebbségben lévő szlovákok jogait is garantálják, például a kétkamarás képviselő-testület formájában. Természetesen ez a máshol kisebbségben élő magyarságra is vonatkozna. Jómagam éppen ezen a területen, a nemzeti és a nemzetiségi kérdések szakértői megítélésében Iátok lehetőséget az együttműködésre a magyar pártokkal. Leglényegesebb, hogy a konfrontációs síkról a párbeszédre térjünk át. Szokatlan dolog az SZNP központi titkárától ilyen szavakat hallani. Szokatlan, mert ellentmondás érződik a párt általánosságban tapasztalt, leplezetlen magyarellenessége és a központi titkár eszmefuttatása között. Őszintén szólva nehéz elképzelni, hogy Bury úr nézeteit osztanák a párt olyan híres-hírhedt honatyái, mint Ján Slota, Vít'azoslav Móric, avagy Igor Chamul'a. No és várjuk ki az SZNP októberi kongresszusának döntését arról: megtűrne-e más nemzetiségű tagokat soraiban? A komáromi születésű František Bury mindenesetre megígérte: ha az SZNP-be jelentkező magyarok beleegyezésüket adják, konkrét nevekkel is szolgálhat. (mázsár) MÉGIS LESZ FLÓRA '93 (Munkatársunktól) - A Zares vállalat szétesése után sokakban felmerült, vajon a nagy érdeklődéssel kísért Flóra virágkiállításról is le kell-e mondaniuk a virágok kedvelőinek, ha már nem létezik a rendezvényt szervező cég. A kétségeket oszlatta el a kedden Pozsonyban megtartott sajtóértekezletén Andrej Kulla mérnök, a Flóra '93 igazgatója. Bejelentette: a kiállításra jövőre, immár a 14. alkalommal is sor kerül, mégpedig április 28-ától május 2-áig a Pozsonyi Művelődési és Pihenőparkban, mégpedig magánvállalkozók szervezésében. - Az előző kiállításoktól kissé eltérő lesz a jövő évi rendezvény - mondotta az igazgató. - A kereskedelmi kapcsolatok felvételére és a szakemberek véleménycseréjére helyezzük a hangsúlyt, és lehetőséget nyújtunk a hazai virágtermesztöknek, hogy a széles közönség előtt bemutatkozhassanak, (deák) JW MOLDOVA ^FM GYÖRGY félelem Borsos állva akarta fogadni a támadást, súlyát ép bal lábára helyezve felemelkedett, de ketten is nekiestek, gyomorszájon rúgták, majd egy ökölcsapástól újra a padlóra került. Egyik ellenfele ráállt a mellkasára és rugózni kezdett rajta. Borsos érezte, hogy megroppannak a bordái. Ismét feltápászkodott, de kicsavarták a karját, és térdre kényszerítették. Megfogták a lemberdzsek gallérját, és fejét a falhoz próbálták verni, az első két taszítást kézzel kivédte, utána arccal nekicsapódott a csupasz tégláknak. A támadók a helyiség közepére húzódtak, vezetőjük a levegőbe emelte az öklét: - Tetves csavargók! Egy fél óra múlva visszajövünk, ha még mindig itt lesztek, nem viszitek el szárazon! - felemelte a fegyverét -, szétlövünk titeket! Az igazolványokat a szoba közepére vetették, és dübörögve eltávoztak. Borsos megnézte a személyijét: hiányzott belőle az ezer forint. Társait ugyancsak megverték, lepedődarabokkal törölgették le arcukról a vért. - Ne hagyjuk ennyiben. - Mit csináljunk? - Jelentsük fel őket a rendőrségen. Én felismertem a vezetőjüket, dolgoztam nála. Az öreg csöves legyintett: - Azt hiszed, hogy te itt okos lehetsz?! Tudod mit kapnál a rendőrségen, ha bemész? Ennek a verésnek a párját. Tűnjünk el innen minél hamarabb. Egymásra támaszkodva kapaszkodtak fel a lépcsőn. A busz még nem járt, gyalog kellett nekivágniuk a Pest felé vezető útnak. A Szobi utcai Mentőkórházban jelentkeztek kötözésre. Az ügyeletes orvos megdöbbenve vizsgálta meg Borsost; arccsontja eltörött, bordáiról több helyen is levált a porc. Be akarta fektetni az egyik kórterembe, de a fiú kérte, hogy bocsássák el. A kezelés után leült a kórház előterében, egy alacsony, kövér asszony, az éjszakai takarítónő a műszak végeztével épp feltörölte a padlót. - Nagyon fáj? - kérdezte a fiút. - Nehezen kapok levegőt, szúr a bordám. - Hívjak taxit? - Nem kell. - Nincs pénze? - Nincs hová mennem. - Se családja, se felesége? - Senkim. A nő megállt előtte, alig volt magasabb az ülő Borsosnál, arca rézvörösen fénylett az italtól: - Ha akar, hozzám eljöhet egy pár napra. Kis lakásom van kint Rákospalotán, de megvan benne minden, ami kell. Persze, majd be kell szállnia a költségekbe. Van kedve hozzá? Borsos bólintott. - Várjon meg itt. Egy fél óra múlva végzek. TIZENKILENCEDIK FEJEZET Mint ahogy az előzetes ajánlatban megszabták, Martin szeptember elején lépett a követség szolgálatába. A magyar alkalmazottaknak kialakított irodák egyikében kapott egy íróasztalt. Hetenként háromszor járt be elkészíteni a sajtószemlét és referálni róla az illetékes követségi titkárnak. Egyik munkanapján egy városi telefonhívást kapcsoltak át hozzá a központból, név szerint kérték őt. Csodálkozva vette fel a kagylót, családját megkérte, hogy itt senki se keresse, ismerősei közül pedig csak Vojtekovszky ismerte a számát. - Tessék, Martin György. Ágota jelentkezett. A nő máskor két-három sietve elhadart mondat után lecsapta a telefont, most, a kényszerű hallgatás alatt felgyűlt indulattal, hosszan átkozódott és fenyegetődzött, kitörései szinte áriákra emlékeztettek. Martin csak sokára tudta elszánni magát, hogy megszakítsa a beszélgetést, a telefon újra és újra felberregett, de nem vette fel a kagylót. Be kellett látnia, hogy a nő eddig is nyilvánvaló idegbaja újabb, veszélyesebb szakaszába lépett. Képtelen volt figyelmét az előtte fekvő újságokra összpontosítani, ült még néhány percig az asztal mellett, aztán elrakodott. Nem szerette volna, ha a felesége megérzi rajta a nyugtalanságot, gyalog ment hazáig, hogy kiszellőztesse a fejét. Otthon - megkönnyebbülésére - Vojtekovszky várta, mikor magukra maradtak, beszámolt neki a hívásról. A költő összehúzott szemmel hallgatta: - Nem kellene hagynod, hogy így a fejedre nőjön. - Már mondtam neked, hogy egyszerűen megbénulok, ha elkezd átkozódni. Mit csináljak? - Fel kellene venned a szövegét magnóra, és megijeszteni, hogy feljelented rágalmazásért. - Mit szólnának hozzá bent a követségen? - Nem kell, hogy megtudják. Játszd a saját magnódra. Nem olyan bonyolult, egy kis mikrofonnal és egy sima csatlakozó kábellel meg lehet oldani. - Ezek ávós módszerek. Vojtekovszky széttárta a karját: - Mint tudjuk: ellenségeinktől tanulhatunk a legtöbbet. Ha ez nem jó, amit ajánlok, akkor mihez akarsz kezdeni? Ez a nő eddig mindenütt bemószerolt, számíthatsz rá, hogy a nagykövetet is megkeresi, és feljelent nála. - Ettől nem félek, látni fogják, hogy komplett örült. Különben sem tudom megakadályozni, hogy akár holnap beállítson hozzá. Csak két dologtól félek. Először attól, hogy a rendőrség kapcsolatot talál vele, és valamilyen formában felhasználja ellenünk. Megpróbálnak erkölcsileg lejáratni a nyilvánosság előtt. (folytatjuk)