Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-23 / 225. szám, szerda

MOZAIK iÚJSZÓi 1992. SZEPTEMBER 23. JÖVŐRE LEALLHATNAK A TATRAI KÖTÉLPÁLYÁK? GYALOG MEGYÜNK A KŐPATAKI TÓHOZ... A , Magas-Tátra egyik legtöbb vonzerejét a kötélpályák jelentik. Közvetlenül az óriás hegyság szívében találhatók, s világviszonylatban is különlegességnek számít, hogy 2654 méteres tengerszint feletti magasságig (Lomnici csúcs) viszik lel a látogatót. Bár nyilván százezrek ismerik és"utaztak rajtuk, a rend kedvéért mondjuk el: összesen négy van belőlük, amelyek közül az egyik (Ótátralüred—

Hrebienok) „földi" kötélvasút, kettő Tátralomnicról a Kőpataki tóhoz vezet, a negyedik — a turisták számára legattraktívabb — pedig egyenesen a már. említett Lomnici csúcsra. S mivel a legrégibb még 1937-ben állt forgalomba, nem túlzás azt állítani, hogy a Tátrát több mint egy fél évszázada elképzelni sem lehet a „lanovkák" nélkül. Annál megdöbbentőbb a nagyon is reális lehetőség, hogy jövőre akár mindegyik leállhat... * * * — A kötélpálya is műszaki berendezés, s mint ilyennek, megvan a maga tervezett életkora — mondja Kornel Tkáč mérnök, a poprádi vasúti depó főnöke. — Hogy ez már hányszor járt le, azt inkább nem részletezem. Elég csak arra emlékeztetnem, hogy az első, „egykabinos" függővasút közel hat évtizede közlekedik egyfolytában, s bár toldozgattukfoltozgattuk, morálisan egy elöregedett berendezés. Ami pedig a Tátralomnicról a Kőpataki tóhoz vezető másik, négyszemélyes kabinokból álló kötélpályát illeti, jövő év márciusában, de legkésőbb augusztusában végződik a tervezett élettartama. Az a néhány hónap haladék inkább csak kompromisszumnak tekinthető a szezonra való tekintettel. Arról nem is szólva, hogy a tavalyi tragikus baleset emléke a mai napig kísért... Az egyedüli, amire büszkék lehetünk, az a Kőpataki tótól a Lomnici csúcsra vezető szakasz. Egy svájci cég végezte a rekonstrukcióját, alig három évvel ezelőtt, számítógépes vezérléssel működik. A két kilométeres kötélpályának egyetlen pillére sincs, ezzel együtt abszolút biztonságosnak merem nevezni. No de mire megyünk vele, ha leállítják a Kőpataki tóhoz vezető kötélvasutakat? Pedig éppen ez most a legnagyobb veszély. Hiába állnak már idén májustól a raktárainkban az osztrák Svoboda cégtől 16 millió koronáért megvásárolt új kabinok, amikor a pálya olyan mérvű rekonstrukciójára lenne szükség, amely legkevesebb 300 millió koronát igényelne. Honnan kérjük, kitől várhatjuk? Volt egy ígéretes "partnerünk, a Keletszlovákiai Vasmű, amely hajlandónak mutatkozott átvenni az összes tátrai kötélpályát a Csehszlovák Államvasutaktól. őszintén szólva, nem is csodálkozom, hogy végül is visszaléptek: az állami bürokrácia olyan útvesztőjébe terelték őket, hogy nem is tehettek mást. Létezik ugyebár egy olyan törvény, hogy állami vállalat nem alakulhat át részvénytársasággá. Amíg az erről szóló „blokációs" paragrafus feloldására vártak, amely kivételként kezelheti őket, teltek a hetek és hónapok, az idő pedig mindenkinek pénz, így nekik is. Lehet, hogy presztízszempontok is közrejátszottak, nevezetesen, hogy senki sem kukoricázhat büntetlenül egy ekkora vállalattal, de a fő okot személy szerint inkább a bürokráciában látom. A Csehszlovák Államvasutak a mai napig a szövetségi kormány hatáskörébe tartoznak, és éppen ott késett a döntés, nem mondom, hogy célzatosan, de mindenesetre meghozta az „eredményt". Most tehát, miután tavaly óta rendbehoztuk, amit lehetett, várjuk az illetékes szervek jövő évi döntését. Ha nemet mondanak — leáll a két kötélpálya Tátralomnic és a Kőpataki tó között. S őszintén szólva, semmi esélye nincs annak, hogy mást mondanának, mert a tavalyi baleset éppen eléggé rádöbbentett mindenkit, hogy a biztonságot komolyan kell venni. Marad az Ótátrafüred—

Hrebienok kötélvasút, amely attraktivitásában meg sem közelíti a másik kettőt, ami pedig a Lomnici csúcsra vezető kötélpályát illeti — a Kőpataki tóhoz valahogy fel kell jutni. És nem mindenki vállalja a kétórás megerőltető gyalogtúrát. Persze, mindezzel együtt az a valószínűbb, hogy a jövő nyáron is üzemelni fog valamennyi tátrai felvonó: de tényleg ez lesz az utolsó szezon, amikor a biztonságot már nem lehet kockára tenni. S hogy utána mi lesz? Vagy kapunk pénzt valahonnan — legalább 400 millió koronára lenne szükség —, vagy gyalogszerrel lesz csak megközelíthető a Kőpataki tó... Ez mindenképpen nagyban csökkenti majd a Magas-Tátra vonzerejét. VAS GYULA A Kőpataki tó (A szerző felvételei) rf MOLDOVA ^mm GYÖRGY félelem Behúzott nyakkal, zsebre dugott kézzel körülnézegetve, egyenként hagyták el a házat. Borsos nehezen botorkált el az autóbuszig. Lement a városba, egy közfürdőt keresett, ahol megtisztálkodhat. Begipszelt lába miatt a pénztárosnő elutasította, később is csak borravaló ellenében volt hajlandó jegyet adni. Elsőnek alsónadrágját mosta ki, a fűtőtestre terítette száradni, utána megborotválkozott, és rendbe hozta a külsejét. Kivárta, amíg a kabinos rákopog, csak akkor kezdett öltözködni, alsónadrágja még nedves volt, mikor felvette. Reggelizni egy első osztályú eszpresszóba ült be, úgy gondolta, itt kevésbé fenyeget a veszély, hogy igazoltató rendőrökkel találkozik. Citromos teát ivott, mikor elvitték tőle az üres edényt, Borsos kirakta maga elé a verseit, majd az asztal alatt megszámolta a pénzét: ötszáz forintja maradt. Kutató tekintettel nézett körül: az eszpresszóban már megkezdődött a délelőtti forgalom; a sarokban egy fiatal pár bújt össze, a másik asztalnál egy idősebb, hivatalnok külsejű férfi újságot olvasott. Borsos elszánta magát, felkelt a helyéről, ós egyik kéziratával a fiatal párhoz lépett. Nagyot nyelt, hogy meg tudjon szólalni. — Költő vagyok, de nem adják ki a verseimet. Kérem, hogy segítsenek ki egy pár forinttal. A férfi, aki nagyjából egy idős lehetett vele, idegenkedve nézett fel, majd egy százforintost lökött felé: — A verseit megtarthatja magának! — mondta és visszafordult a lány felé. Borsos zsebre gyűrte a pénzt, ós botjára nehezedve a másik asztalhoz botorkált. Az idősebb hivatalnok eltűnődött, hogy adjon-e, végül egy húszforintost vetett a márványlapra. A pincérnő észrevette, hogy kóreget, kiutasította az eszpresszóból, Borsos elégedetten távozott. Azon a napon még két helyre ült be, és kínálta eladásra verseit a vendégeknek, több mint hétszáz forintot szedett össze. Vigyázott rá, hogy mindegyik kéziratból megőrizzen egy-egy példányt, úgy gondolta, reggel elviszi egy sokszorosító irodába. A pénzből ötszázat elrakott, megnyugtatta, hogy ezer forint lapul a zsebében, a maradókon felvágottat, kenyeret vásárolt, ós román utcai árusoktól egy üveg rumot. Egy kocsmába, behúzódva várta ki, amfg besötétedik, fél kilenc körül kiutazott Pesthidegkútra. Óvatosan megállt a kerítésnél, rosszkedvűen konstalálta, hogy a hó még nem lepte be a reggeli lábnyomokat; egyenest a ház felé mutattak. Abban bizakodott, hogy ilyenkor már senki sem jár a környéken, akinek feltűnhetne. A két öreg csövest már ott találta az alagsori helyiségben, leült közéjük, középre rakta a magával hozott ételt ós italt. Ezen az estén hoszszan elbeszélgettek, Borsos megmutatta a „Falusi Élet"-ben megjelent verseit, a csövesek elismerően bólogattak: — Nagyon szépek. Te olyan költő vagy, mint annak idején Villon volt. Lent élsz a mélyben, a csavargók között. Az egyik öregnek állást kínáltak egy csökkent munkaképességűeket foglalkoztató szövetkezetnél, felajánlotta, hogy szólni fog a fiú érdekében is. Borsos megtörölte a rumosüveg száját, ós ivott egy kortyot: — Kösz, de miattam ne törd magad. Én nem maradok itt. — Hová mész? — Ki akarok menni Franciaországba. Jelentkezem az idegenlégióba. — Fogod bfrni? Azt mondják, kegyetlen a kiképzés, minden altiszt szadista. A másik hozzátette: — A sivatagban harcolnak, Vietnamban pedig a mocsarakban. — Ha nem bírom, legfeljebb lelépek. — Az nem olyan egyszerű. A légió húsz évig nem felejt, ós bosszút áll a szökevényeken. A csövesek fantáziáját a gyakorlati részletek foglalkoztatták. — És pénzed lesz hozzá? Legalább százezer forint kell, hogy eljuss Franciaországba. — Forintot talán tudok szerezni, de dollár kellene. — Ha ismersz zsidókat, tőlük kérj, nekik mindig van. Borsos a rumtól kábultan igazat adott neki. Sorra vette ismerőseit, Martinra gondolt, úgy érezte, joga van pénzt kérni tőle, mert nem adta vissza a verseit, és ezért ő külön munkára kényszerült. Már éjfél is elmúlt, mire aludni tértek. Borsos a hó ropogására ós fojtott, de mindinkább közeledő beszélgetésre ébredt. Feltápászkodott ós felriasztotta a két öreget is. — Keljetek fel! Jönnek! Holmijukat összekapkodva menekülni próbáltak, de a lépcső feljáratánál négy férfi zárta el az útjukat. Visszaterelték őket a szobába, elemlámpájukkal a csövezők szemébe világítottak. Borsos hiába kísérelt meg a fény mögé nézni. — Igazolványokat! Borsos karja moudult, hogy előrántsa Rambo-kését, de a támadók kezében pisztoly körvonalait látta, értelmetlen lett volna szembeszállni velük! Átadta a személyijét, benne a félretett ezer forinttal. — Feküdjetek le hasra! Kezeket a tarkóra! Hogy ellenőrizhesse az adatokat, a jövevények vezetője lefelé fordította a lámpáját, a fiú felismerte benne az épftkezóst irányító művezetőt, emlékezete szerint szürke, vastag munkaruhát viselő emberei is a brigádhoz tartoztak. — Az adatok, úgy látszik, stimmelnek — mondta a művezető —, de mert önkényesen beköltöztetek más házába, megkapjátok a magatokét. (folytatjuk) GYAKORI AZ ÁRDRÁGÍTÁS, SOK A ROSSZ ÁRU Itt az ősz, a hagyományos vásárok ideje. Igaz, már nem kell ezeken a boltokból hiányzó árut hajszolni, de mégis sokan szívesen keresik fel e hangulatos árusító helyeket. Jóhiszeműen válogatnak a sok-sok termékből, nem is sejtve, hogy esetleg csapdába esnek. Mert nincs minden rendben a vásárokon, s ezt a Szlovákiai Kereskedelmi Felügyelőség munkatársainak tapasztalatai is bizonyítják. A besztercebányai radványi vásáron, valamint a privigyei és a nagykürtösi bányásznapon az ellenőrző vásárlásaik 64,3 százalékánál tapasztaltak árdrágítást. Szinte semmi sem változott: az ügyeskedő kereskedők továbbra is nagyon sok minőségileg kifogásolható árut kínálnak a standokon. A villamossági cikkeket például használati utasítás, jótállási levél és az előírt ellenőrzés elvégzése nélkül árusítják. Arra is kevesen gondolnak a vásárláskor, hogy a vásáron megvett árut tulajdonképpen nem is lehet reklamálni, mert ki jegyzi meg az árus címét, akinek talán nincs is boltja. Az ellenőrök azon is megütköztek, hogy a higiénikus engedélye nélkül árusítják a murcil. Sajnos, a fogyasztókkal a boltokban sem bánnak sokkal jobban. Erre is következtethetünk a felügyelőség tapasztalataiból. A 440 felkeresett kereskedelmi egységben 446 vásárlás után nézték át alaposabban a számlát. S az eredmény? Minden második esetben árdrágítást állapítottak meg. Az áru minősége sem volt minden esetben a kívánt szinten: 40 799,30 korona értékű élelmiszert kifogásoltak emiatt, 85 889,50 korona értékűt pedig a fogyaszthatósági határidő után kínálták az eladók, sőt 13 176,70 koronájuktól el is búcsúzhattak — ennyi volt a helyszínen megsemmisített élelem értéke. Az iparcikkek közül 74 féle értékesítését tiltották meg, összesen 360 425 koronáért. A számok után érdemes néhány konkrét megállapításról is szólni. A pozsonyi Šustek utcai vendéglőben 895 liter romlott sört találtak. A 17 542 korona értékű italt nem az előírásoknak megfelelő hőmérsékleten tárolták, valószínűleg ezért romlott meg, de a söntés tisztaságával sem voltak elégedettek az ellenőrök. A trencsénteplicei Jalta Szálló éttermében, ahol 240,85 koronáért fogyasztottak, 7,75 koronával csapták be őket: az el sem fogyasztott kenyeret is számlázták és a felszolgált kolbász súlya kevesebb volt a kelleténél. A Zvolenská Slatina-i Ľubica motelban is felárral számoltak: a 82,80 koronás vásárlásra 30,20 koronát „tettek" rá jogtalanul. Az ételt megdrágították és ráadásul szűken is mérték. A hroneci Kamenisté turistaházban több fogyatékosságra mutattak rá: a 160 koronás vásárláskor 22 koronával kértek többet, hiányzott az étlap, tízféle olyan árut tároltak, amelynek lejárt a fogyaszthatósági ideje. A mérleg és a súlyok sem voltak hitelesítve. A szállodai részben sem volt minden rendben, sőt inkább azt mondhatnánk, alig volt valami is szabályszerű. A privigyei Hamilton butikban több mint 20 ezer korona értékű ruházati cikk forgalmazását állították le, mert hiányzott róluk a használati útmutató. A kassai Karcsi élelmiszer-magánkereskedő sem örült az ellenőröknek. A hűtőszekrényben szeszes italt, drogériái cikkeket és zöldséget is találtak, és e furcsa árukeveréken kívül még 2598,50 korona érétkű romlott élelmiszert is felfedeztek nála. Remélhetőleg a 100 ezer koronát alig meghaladó helyszíni bírságokat megsokszorozzák a felügyeletek igazgatói és az érintettek okulnak belőlük. D. T.