Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-16 / 219. szám, szerda

PUBLICISZTIKA II. „Á MONARCHIAT MEG KELL SEMMISÍTENI" A Magyarország című hetilap a közelmúltban történeti publicisztikai, POGÁNY MIKLÓS íoHábót származó cikksorozatot szérrtett a Csehszlovák Köztársaság létrejöttének. Ennek alapján készült az a révtdttett és szerkeszlctt változat, amelyet három folytatásban közlünk. A TITKOS SZÁRNY Masaryk 1914. október végén vagy november elején rövid időre visszatért Prágába. December első napjaiban még részt vett a dr. Bouőek prágai

1 lakásán szervezett öszszejövetelen; itt a Cseh Nemzeti Szövetség titkos szárnyának vezetői vettek részt a munka elosztásában, és a külföldi propagandát a professzorra, a hazai szervezeteket pedig dr. Benešre bízták. (A Cseh Nemzeti Szövetség titkos szárnyához a cseh nagyiparosok egy köre, sok cseh kormányhivatalnok, több cseh tiszt — közöttük néhány vezérkarnál teljesített szolgálatot — és újságíró tartozott. Beneš egyik könyvéből tudjuk, hogy ez a kör valószínűleg a Monarchia legjobban értesült csoportja volt, Beneš megemlíti például, hogy az osztrák belügyminiszter Kovanda nevű cseh inasa gazdája minden iratát lefényképezte, vagy lemásolta, majd átadta Machar kapitánynak, a szövetség megbízottjának. A Národní Listy című prágai lap 1919 októberében büszkén megírta, hogy a Monarchia hadseregének rejtjelei és azok kulcsai a háború alatt végig ismertek voltak a Cseh Nemzeti Szövetség titkos szárnya előtt — azokat nyilván fel is használták. KIÁLTVÁNYTERVEZET EGY PIPÁBAN A cseh mozgalom vezetői közül a legkevesebbet dr. Beneš tanár tevékenységéről tudtak Bécsben. A szigorúan figyeltKrama'r esetében még felesége levelezését is felbontották (az asszony dúsgazdag kijevi ukrán család lánya volt), de Beneš valahogy kimaradt a bécsi nyomozók látóköréből. Beneš 1915-ben még egy rövid svájci utat tett. Tapasztalatairól beszámolt a szövetség titkos szárnya előtt. Elmondta, mennyire nehezíti Masaryk dolgát az, hogy az antanthatalmak vezető politikusai tájékozatlanok a Monarchia ügyeiben, a közép-európai népek kérdéseiben. Kiderült, hogy a professzor mutatta meg először a Monarchia nemzetiségi térképét Benckendorff londoni orosz nagykövetnek, ő beszélt először Delcassé francia külügyminiszternek Ausztria—Magyarország felosztásáról — ez ugyanis addig nem szerepelt a francia tervekben. Bár a külföldi cseh szervezetekben már megjelent néhány szlovák személyiség is (mindenekelőtt

Milan Rastislav Štefánik, a Franciaországban nevelkedett, a francia hadsereg tisztjeként szolgáló csillagász, aki később repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett, ésStepan Osusky, a chicagói, magyarul is beszélő, szlovák jogász), a szlovákok lakta területekről, mint a tervezett cseh állam részéről, még nem volt szó. Sőt, Beneš írja, hogy Štefánik ragaszkodott a „des Pays Tcheques" (cseh állam) kifejezéshez, mert „a szlovák kérdés a szövetséges országokban teljesen ismeretlen". Beneš sokat emlegetett első, Párizsban 1908ban megjelent könyvében (Le probléme autrichien et la question tcheque) egy szót sem szól a cseh— szlovák rokonságról, sőt, ez a szó: „csehszlovák" elő sem fordul benne. Csak Masaryk használta először 1915-ben Sir Edward Grey angol külügyminiszterhez intézet memorandumában. Beneš könyvében elismeri, hogy a szlovák és a cseh történelem között nincs kapcsolat, hiszen a szlovákok a történelem folyamán sohasem éltek állami egységben a csehekkel. 1915 augusztusának végén a prágai csoport megadja a felhatalmazást Masaryknak, hogy nyíltan lépjen fel a cseh függetlenség ügyében. A felhatalmazást dr. Beneš viszi Svájcba — a küldött nem is tér vissza Prágából, Párizsban telepszik meg, ő lesz Masaryk legfontosabb támasza. Még 1915 kora nyarán küldte haza Masaryk Prágába egy Vojta Beneš nevű idős, Amerikában élő cseh tanítóval a Monarchiával való szakítást bejelentő kiáltvány tervezetét. Dr. Račin, aki akkor még szabadlábon politizált, azt gondolta, hogy az őt felkereső idős férfi provokátor, tűzbe hajította azt a pipát, amelybe a párizsiak a kiáltvány szövegét elrejtették... 1915 novemberében jelent meg a Zahraniční Výbor Československý, a Külföldi Csehszlovák Bizottság kiáltványa egyszerre Svájcban, Franciaországban, Angiiéban, Oroszországban és az USA-ban. „Nincs többé megegyezés, nincs félmegoldás. A háború előtt a különböző cseh politikai pártok követelték az osztrák— magyar dualizmus átalakítását föderatív monarchiává, mely az állam különböző nemzeteinek széles körű autonómiát ad, biztosítja jogaik tiszteletét. Ma ez a torz megoldás lehetetlenné vált... Amit ettől fogva követelünk, az a teljesen független csehszlovák állam..." — mondja a kiáltvány, amelyet a külföldi cseh mozgalom bizottsága nevében írt alá tizenhárom személy. A szövegben nincs szó külön a szlovákokról; a mozgalom vezetői még nem tudták, miként foglalkozzanak a szlovák problémával... BRIAND NYILATKOZATA 1916. január végén Masaryk Londonból Párizsba érkezett, és már február 4-én tárgyalt Aristide Briand miniszterelnökkel. Masaryk a pángermán veszedelemről beszélt a francia kormányfőnek, és azt fejtegette; a pángermán törekvések fő támogatója Ausztria—Magyarország, tehát ezt az államot meg kell semmisíteni — a Finn-öböltől az Egei-tengerig olyan közép-európai államokat kell szervezni* amelyek Franciaország és az új Európa érdekében tevékenykednek. Az Ausztria—Magyarország romjain szervezendő új államok már puszta létükkel is természetes szövetségesei Franciaországnak. Briand felelt és kijelentette: „Mi, franciák mindig rokonszenveztünk a cseh néppel... Franciaország nem feledkezik meg az önök törekvéseiről, teljesen osztja azokat, és mindent elkövet, hogy a csehek önállósághoz jussanak. Részletekről most ne beszéljünk. Fő követelésük dolgában teljesen egyek vagyunk." Ez már — együftAsquith angol miniszterelnök korábban elhangzott nyilatkozatával — a teljes nemzetközi elismerést jelentette. 1916 februárjának végén aztán Párizs székhellyel megalakult a Conseil National des Pays Tcheques, a Cseh Államok Nemzeti Tanácsa. Elnök Masaryk, alelnök Dürich, főtitkár Beneš lett. A szlovákokat Milan Rastislav Štefánik képviselte. (Štefánik ajánlotta a „cseh államok" kifejezést, mert, ahogy mondta, a szlovák kérdés nyugaton ismeretlen.) Masaryk Briandnál tett látogatása után a cseh emigráció vezetése a mozgalom katonai bázisának megteremtését tekintette egyik fontos feladatának. Beneš szerint Masaryk kifejtette neki; „...ha hadsereget állítunk fel, egészen új jogi helyzetbe kerülünk mind Ausztriával, mint a szövetségeseikkel szemben. A további lépés azután az volna, hogy esetleg formálisan hadat üzenünk Ausztria—Magyarországnak... ha katonáink vannak, sem a szövetségesek, sem Bécs nem térhetnek fölöttünk napirendre..." Kamii Krofta „A csehszlovák történelem kis tükre" című könyvében elmondja: már a Nemzeti Tanács megalakulása előtt létrejött — esetiekből és szlovákokból, hadifoglyokból és az átállt katonákból — az önkéntes hadtest, ám ennek csak a zboroví csata, 1917. július 2. után lett önálló, cseh parancsnoksága. (Ebben a csatában nyújtottak először értékelhető segítséget az orosz hadseregnek.) „1917 végén Franciaország is hozzájárult önálló csehszlovák hadsereg felállításához s 1918 nyarán követte Itália, ahol csehszlovák hadifoglyok ezrei gyűltek össze. E csehszlovák haderő egyes osztagai csakhamar kitűntek a különböző harctereken, s különösen az oroszországi csehszlovák légiók egységei irányították magukra 1918 nyarán az egész világ figyelmét nagy és sikeres szovjetellenes akciójukkal Szibériában" — írja Krofta. WSLSON VÉLEMÉNYT VÁLTOZTAT Az emigráció felfokozott tevékenységét a hazaiak aktivizálódása kísérte. A cseh közvéleményben egyre erősödik a dinasztiától való elszakadás gondolata. 1918 júliusában már Prágában is dolgozik a Cseh Nemzeti Tanács, élén dr. Kramar áll. Masaryk amerikai látogatása idején született meg, 1918. május 30-án az amerikai cseh és szlovák szervezetek képviselőinek a két háború között sokszor emlegetett — de soha meg nem valósított — pittsburghi nyilatkozata, amelyben már az önálló állam gondolata úgy jelenik meg, hogy az a cseh országrészekből és Szlovákiából álló demokratikus köztársaság lesz, ebben Szlovákia autonómiát kap majd. Wilson amerikai elnök pár hónappal korábban még azt mondotta: „Az Osztrák—Magyar Birodalmat nem kívánjuk sem gyöngíteni, sem átalakítani." Masaryknak nem kevés erőfeszítésébe került, hogy Wilson elnöknek ezt az állásfoglalását megváltoztassa, és az elnök szinte valamennyi, a nemzetiségek jogait biztosítani kívánó nyilatkozatát, az önrendelkezési jognak a népszavazással történő kifejezését támogató álláspontját olyanokkal cserélje fel, amelyek a cseh emigráció terveit, az új álam megteremtését célzó munkáját támogatják. (Befejezés pénteken) 1992. SZEPTEMBER 16. A BETEG LÁTJA KÁRÁT? Az 1989-es novemberi változások után az egészségügyi dolgozók (is) abban bíztak, hogy rövidesen megjavulnak munkakörülményeik, hogy végre a szakma visszakapja és visszaszerzi régi becsületét. De hiába indult el az egészségügyi reform, forradalmi változásokról nem beszélhetünk, sőt, mintha az utóbbi hetekben rosszabbodott volna az orvosok, gyógyszerészek, s általában az egészségügyben dolgozók közérzete és helyzete. (A betegéről már nem is szólva!) A kórházak, egészségügyi intézetek eladósodtak, s érthető, hogy sokuk nyugalmát megbolygatta az egészségügyi miniszter igazgatócsere-hulláma. Az elégedetlenség, de a fennálló állapotok tisztázásának szándéka vezette az Egészségügyi Dolgozók Szlovákiai Szakszervezeti Szövetségének Végrehajtó Bizottságát, hogy rendkívüli összejövetelére meghívja dr. Viliam Soboňa egészségügyi * minisztert és dr. Roman Kováč kormányalelnököt is. A szövetség elnöke, Daniel fíepáň indítványozta, hogy kertelés nélkül, nyíltan beszélgessenek el a gondokról, hiszen az elégedetlenség sztrájkkészültségbe kergette az egészségügyieket, mert annak ellenére, hogy tizenegyszer találkozott a miniszter úrral és sok mindenben megegyeztek, kézzelfogható eredményről nem tájékoztathatja az egybegyűlteket. A miniszter úr először szélesebb összefüggésekben beszélt a reszort gondjairól, a biztosítóról, a privatizációról, de a piszkos anyagiak hiányáról is. Némi figyelmeztetés után, a konkrét kérdések nyomására konkrét válaszadásra kényszerült. Be kellett vallania, hogy a biztosító optimális működése 1994. második félévében várható, de azt is, ha nem folytatódna az egészségügyi reform, számos, kórházat, rendelőintézetet bezárás fenyegetné. A gyógyszertárosok biztosan csalódottan fogadják a hírt, hogy a patikák privatizálásakor nem részesítik előnyben a gyógyszerészeket. Nem tagadta, mivel értesülései vannak anyagi visszaélésekről, ellenőrizteti a gyógyszertárak gyógyszergazdálkodását. Megemlítette, az egészségügyi minisztérium, osztrák szakemberek bevonásával, tervezeteket készített a gyógyszertárak, az egészségügyi központok privatizálásáról, de foglalkoztatja az is, miként lehetne privatizálni a kórházakat. A kormány alelnöke, dr. Roman Kováč semmi jóval nem bíztatta a találkozó résztvevőit. Nyíltan megmondta, hogy üres az államkassza, sőt a tavalyi költségvetési hátralék 8,5 milliárd korona. Megérti ugyan a kollégák fizetésemelési igényeit, de jelenleg nincs miből rendezni a jogos követeléseket. Szerinte az egészségügyi reszortnak szánt pénz okos újrafelosztásával lehetne csak némi anyagiakhoz jutni. Reméli, hogy a gondokat enyhíteni fogja a biztosító s a privatizáció. Arra a kérdésre, vajon igaz-e a hír, hogy a kormány az ezer sebből vérző egészségügy költségvetését fél milliárd koronával csökkenteni akarja, taktikusan csak annyit válaszolt, hogy mindez még nem biztos, keresik a fájdalommentesebb megoldási lehetőségeket. Sajnos, a résztvevők nem tudták meg, mikorra készül el a teljesítmények pontrendszere, nem volt szó a privatizáció beindításának időpontjáról, s nem hangzott el egyértelműen az sem, ki fizeti ki a kórházak felgyülemlett adósságait. Az egybegyűltek kifogásolták, hogy a minisztérium és a régió között nem működik a visszajelző rendszer, hogy a felettes szerv nem ismeri el az érdekvédelmi szervezeteket (Orvosi Kamara) sem. A bírálatot a miniszter azzal utasította el, hogy a szakszervezet, az Orvosi Kamara ne gazdasági, hanem szakmai kérdésekkel foglalkozzon! (Ejnye!) Engem, mint kívülállót zavart, hogy nem oldódott meg semmi sem Az egészségügyi dolgozók követeléseit jogosnak tartottam, hiszen a személyi érdekeken túl, a betegellátás szívonalát kívánnák emelni. (péterfi) Cseh térképek a Monarchia felbontására A Francia—Cseh Liga térképe a Párizsban 1915 májusától megjelenő La Nation Tchéque c. folyóirat belső címlapjáról való (1). A térkép többékevésbé a szlovák—magyar etnikai vonalat követte. Ez volt irányadó a cseh—szlovák törekvések számára az 1916 decemberében közölt BeneS-féle térkép megjelenéséig. A BeneS-féle térképen (2)ésaT.G. Masaryk által 1916-ban saját kezűleg rajzolt térképen (3 J — amelyei Frantiíek Houdek, a párizsi csehszlovák békedelegáció szakértőjének „Vznik hranie Slovenska" f Szlovákia határainakkeletkezése) , Bratislava, 1931. c. munkájából vettünk ál (301. I.) — egyaránt szerepel Beneš és Masaryk közös elképzelése, a csehszlovák —jugoszláv korridor. E terület — a korridor — nyugati határát a Morva folyó torkolatától Bruckig, majd a Lajta-hegység gerince mentén egészen a Rábca felső folyásáig húzódó vonal alkotta volna. A déli határ a Rábca Kapuvártól délre esö szakasza, mig a keleti Kapuvártól keletre, északi irányban ismét a Rábcáig, majd annak mentén Moson községig, innen pedig északkeleti irányban továbbhúzódva Vajkával (Vojka nad Dunajom J szemben érte volna el a Duna vonalát. A korridor tehát magában foglalta volna az egész Fertő-tavat, Sopront, Magyaróvári, Kapuvárt stb. A Masaryk- és a BeneS-féle térkép közötti lényeges különbség, hogy mig BeneSé az ún. földrajzi határt — tehát: Vácig a Duna vonala, majd a Cserhát és a Bükk-hegység gerincén át Miskolctól keletre egyenes vonalban a Hernád menti Gesztelyig, innen a Hernádmentén Aszalóig, tovább a Tokajihegység gerincén át Sárospatakig. majd a Bodrog, illetve a Tisza mentén a magyar—román halárig —, addig Masaryk térképe többé-kevésbé a mai határvonalat követi. Mindkét térkép jelzi a napjainkban az NDK-hoz tartozó luzsicai szorbok állal lakott területek iránti cseh érdeklődést is. Ugyanígy igényt tartottak a történeti CsehSzilézia egész területére is. Érdekes még, hogy Masaryk nagyvonalúan a Gyékényes — Kaposvár — Szekszárd vonallal jelölte meg a magyal— „jzerb" határvonalat. SZ. L. A soha be nem tartott pittsburghi nyilatkozat