Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-11 / 215. szám, péntek

1992. SZEPTEMBER 11 HAZAI KÖRKÉP 4 FINTOR „FELEDÉKENYSÉG" Peter Weiss, a Demokratikus Baloldal Pártjának elnöke nemegyszer elmondta, hogy képviselőik meggyőződésük és lelkiismeretük szerint szavaznak a parlamentben. Az alkotmány elfogadását követően mégis ,,meggyóntatta" a négy másként szavazott„ képviselőjüket, s szükségesnek tartotta, hogy a soron következő sajtótájékoztatón ,, minden gyanút eloszlasson", s magyarázattal szolgáljon. Eszerint: Zselenák József és Varjú János magyar, Pavol Bogdán ukrán nemzetiségű képviselők azért tartózkodtak, mert a parlament elvetette Zselenák képviselő javaslatát, hogy az alkötmány mondja ki: a kisebbségek jogait külön alkotmánytörvény szabályozza majd. De miért maradt magára a három képviselő? Társaik közül egy sem akadt, aki egyetértett volna velük, aki támogatta volna őket? Weiss még a negyedik másként szavazó képviselőtársukat, Eduard Bárányt is elhatárolta az előbbi háromtól, nehogy tartózkodását valamiféle szolidaritás jeleként magyarázzák. Sietett felvilágosítani, hogy Bárány képviselő az igazságügyminiszter ,,melléfogása", illetve a szavazás méltatlan módja miatt nem mondott igent az alkotmányra. Peter Weiss először tehát nemzetiségi képviselőtársairól ,, feledkezett meg". A DBP elnöke azt is hangsúlyozta, hogy az alkotmány - állítólag - a parlamenti pártok kölcsönös megegyezésének eredménye volt. Peter Weiss ezzel a kijelentésével másodszor a kisebbségek képviselőiről „ feledkezett meg". A pártelnök elismerte, hogy kedvezőtlen, a nemzetiségek irányában kiélezett, konfrontáciős hangnem uralkodott az SZNT legutóbbi ülésén. Zselenák Józsefen kívül képviselőik közül mégsem tett ellene senki semmit. Jól képzett politikusként látnia kellett a parlamentben, hogy a konfrontációs hangnemet nem a nemzetiségek képviselői ütötték meg, nem ők alkalmazták a ledorongolás módszerét. Peter Weiss tehát harmadszor is ,,megfeledkezett" a kisebbségekről! A DBP pártvezére ugyanezen a sajtótájékoztatón viszont elmarasztalta a magyar parlamenti mozgalmakat, mert - szerinte - az alkotmánytervezethez teljesíthetetlen, koncepció nélküli, átgondolatlan módosító javaslatokat terjesztettek be. így hát Peter Weiss mégsem feledkezett meg a magyar mozgalmakról? A kisebbségek iránti szimpátia ingoványos talajnak tűnik a DBP-honatyák szemében. Pedig látványos nemzetiségi programjukat annak idején nemcsak magyar tagjaik támogatták, mások is sok józan érvvel támasztották alá elfogadását. Úgy tűnik, a Demokratikus Baloldal Pártja mindinkább koloncnak érzi nemzetiségi programját, s mielőbb fátylat szeretne rá borítani. (mázsár) (Folytatás az 1. oldalról) Nem titok, hogy rossz tervek szerint épült, hogy temérdek építőanyag „tünt el", hogy dilettáns módosításokat eszközöltek a tervezeteken, s ennek ellenére senki sem szorgalmazta, hogy a kórház átadása előtt az építő vállalat eltávolítsa a hibákat. Senki sem kíváncsi arra, hogyan történhetett, hogy az egészségügyi intézet ideiglenes üzemelési engedéllyel kezdett működni, s ma sincs végleges engedélye! Miért? Azért, mert nem sikerült eltávolítani a hiányosságokat. S ha az év végéig nem fejeződnek be az átépítési munkálatok... - Be kellene zárni a kórházat? - folytatom az igazgató helyett, aki igenlően bólint. - 1991 -ben az egészségügyi minisztérium a kórház igazgatóját bízta meg azzal, távolIttassa el a hibákat, s biztosította, hogy a számlákat majd a minisztérium állja. Sajnos, csak késve, nagy nehezen fizetett, ami kellemetlen volt az igazgatónak, hiszen mint beruházót őt tartották megbízhatatlannak. Ennek ellenére az átépítési munkák folytatódnak, „potom" 3 miliőért elkészült a tetőcsere is. Ám az összeget a minisztérium javaslatára a kórház költségvetéséből kellett kifizetni azzal, hogy rövidesen a pénzt átutalják. Az Ígéret szép szó, ha megtartják... Az igazgató nyíltan beszélt a gondokról. Arról, hogy közel 100 millióval alacsonyabb a Ružinov kórház költségvetése, mint a kramárei, vagy az egyetemi kórházé. Pedig ha valaki átnézné a kimutatásokat, látnia kellene, hogy több vizsgálatot, műtétet végeznek el, mint kollégáik. Szólt arról is, hogy tavaly több új osztályt sikerült felszerelni műszerekkel, és átadni, de a minisztériumi hivatalnokok az idei költségvetés elkészítésekor „megfeledkeztek" a működéshez nélkülözhetetlen anyagiak kiutalásáról. Pedig a felettes szervek számára biztosan nem titok, hogy a kórházban 1991 első félévéhez viszonyítva 1116-tal több műtétet végeztek. S tudniuk kellene,. hogy ez bizony nem olcsó „mulatság". Az egészségügyi minisztérium vezetői tudnak minderről, hiszen az igazgató levélben figyelmeztetett a kialakult tarthatatlan helyzetre. Hosszas harcok után 1992. június 17-én végre született egy döntés, melynek értelmében a Ružinov kórház és az új gyermekkórház kiadásait a minisztérium vastartalékából fogja rendezni. A gyerekkórház megkapta a 20 millió koronát, ám a Ružinov kórház... - Ha takarékossági vagy egyéb okokból nincs szükség a kórházra, közölni kell a tényeket nem csupán velünk, hanem elsősorban a második városkerület 120 ezer lakosával, illetve Szlovákia betegeivel is. Nem tagadjuk ugyanis, hogy mi nem nézzük, ki honnan jön hozzánk, ha megbízik orvosainkban, szívesen vállaljuk gyógyítását, kezelését. Habár nem hiszem, hogy erre megy ki a játék... -Netán... - kérdezném, de aztán eszembe jutott, hogy nem jó falra festeni az ördögöt. Nem jó emlegetni a leváltást, mert... Éppen ezért, a minisztériumban szerettem volna érdeklődni arról, mik a tervek a kórházzal, s az igazgatóval. Sajnos, a miniszter úr, s Ondrejková mérnöknő gazdasági miniszterhelyettes házon kívül voltak, de akadt néhány magát megnevezni nem akaró hivatalnok, aki enyhe célzásokkal utalt arra, mi is történik valójában. Beszéltek arról, hogy a miniszterhelyettes döntötte el, kinek juttat a vastartalékból, (250 millió korona) anélkül, hogy megbeszélte volna lépéseit a biztosítóval, hogy a Ružinov kórház igazgatója szálka sokak szemében, hiszen mihelyt pénzigényléssel áll elő, gazdasági ellenőröket küldenek a kórházba. Dr. Pálházy Béla nem beszélt szívesen az ellenőrzésekről, de érzéseiről sem. Nem tagadta, hogy a jelek arra utalnak, hogy valakik ki akarják mozdítani az igazgatói székből. Ám az ellenőrzések nem hozták a várt eredményt. A jegyzőkönyv a „hiányosságokat nem tapasztaltunk" mondattal zárul. Ahhoz, hogy a Ružinov kórház továbbra is színvonalasan, korszerű eszközökkel lássa el a betegeket, s gyógyítsa őket, ki kell egyenlítenie - önhibáján kívül - felgyülemlett tartozásait. Annak ellenére, hogy néhány szponzor segíti a kórházat s az igazgató kolduló dervisként az adakozók sorai bővítésén fáradozik, a betegellátás terhei alól az állam nem vonhatja ki magát. xxx A cikk írása közben értesültem arról, hogy dr. Viliam Soboňa egészségügyi miniszter fogadta a Ružinov kórház vezetőit, ám a gondok orvoslásáról döntés nem született. Dr. Pálházy Béla ennek ellenére nem veszít küzdőkedvéből. A napokban a biztosító igazgatóját látogatja meg... PÉTERFI SZONYA JOGÁLLAMOT ÉPÍTÜNK? A választások után várható volt, hogy az új kormány(ok) útilaput köt(nek) számtalan tisztségviselő talpa alá. A jelenlegi menesztési hullám azért mégiscsak meghaladja az elviselhetőség mértékét. Igaz, nem is annyira az elbocsátottak számával, mint inkább menesztésük módjaival vannak gondok. A felmentéseket, elbocsájtásokat ugyanis szigorú törvények szabályozzák, pontosan meghatározva, ki, mikor, milyen indokból válthat le valakit, illetve szüntetheti meg munkaviszonyát. A mai legfelsőbb politikai és állami vezetés azonban már Jakeš módszereihez közelít. Az előző kormány által kinevezett, beiktatott, funkcióba helyezett emberek leváltása kapcsán a törvényesség látszatát sem nagyon próbálja megőrizni. Ráadásul olyan emberekkel szemben teszi ezt, akiket egyáltalán nem lehet a pádállam kiszolgálásával megvádolni, ugyanakkor olyan funkcionáriusok járnak el ellenük, akik közül nem egy az állampárt utolsó mohikánjai közé tartozik. A legutóbbi botrány, dr. Anton Hajdúknak, a nagyszombati egyetem rektorának leváltása is egészen sajátos nüanszokkal tarkított. Slobodník miniszter úr ügyészséggel, rendőri beavatkozással fenyegeti a Váelav Havel által kinevezett egyetemi rektort. Más kérdés, hogy az ügyészség és a rendőrség a miniszter úr első szavára nem ugrott, ami azéd a Husák- és Jakeš-féle rendszerben nem történhetett volna meg. Dr. Anton Hajdukot a köztársasági elnök nevezte ki, a nemrég megalapított nagyszombati egyetem rektorává. Ezzel állítólag megsértette a főiskolákról szóló törvényt, amely leszögezi, hogy egyetem élére csak egyetemi docens vagy professzor nevezhető ki. Anton Hajdúk, a tudományok doktora viszont ilyen kiváltságos címmel nem rendelkezik - talán azért sem, mert az egyetemi címek elnyerésének törvényes feltétele volt a marxista-leninista eszmék iránti hűség bizonyítása. Szakértelmét, nemzetközi hírnevét azonban még Slobodník is elismeri. Slobodník úr vetette fel először azt a megfogalmazást, hogy az államfő általi kinevezés semmis. Azaz nem létező. Amíg csak ő állított ilyen jogi képtelenséget, érdektelen volt az ügy. Ma azonban már Jan Stráský szövetségi kormányfő (aki Havel elnök lemondása után a köztársasági elnöki funkciók egy részét is ellátja) átvette Slobodník érvelését. A szövetségi kormányfő szintén semmisnek, nem létezőnek tekinti a Václav Havel által aláírt kinevezési okmányt, s igy véleménye szerint a nagyszombati egyetemi rektort nem is kell visszahívni. Mindebből nyilvánvaló, hogy a szövetségi kormányfő sem hajlandó vállalni a törvényes visszahívással járó jogi procedúrát. A DSZM részéről a jogsértő leváltásokat, visszahívásokat megszoktuk. Teljesen érthetetlen azonban, Jan Stráský hogyan adhatta nevét hasonló jogtalansághoz, hogyan minősítheti Váelav Havel elnöki dekrétumainak bármelyikét is semmisnek, nem létezőnek. A jogelmélet, s főként a joggyakorlat éles határokat húz a törvénysértők, az érvénytelen és a semmis jogi nyilatkozatok között, ugyanakkor viszont a jogrend pontosán szabályozza az ilyen nyilatkozatok jogkövetkezményeit. Semmisnek minősül például, ha Fácánfalva önkormányzata köztársasági alkotmányt bocsát ki. Ehhez ugyanis sem hatásköre, sem jogköre nem volt. A köztársasági elnök hatáskörét azonban senki sem cáfolhatja. Ha a hatáskörén belül kiadott jognyilatkozat során törvényt sértett, azt csak törvényes úton lehet orvosolni. Veszélyes precedenst teremtene, ha ebben az országban bárki törvényes eljárás nélkül felülbírálhatná bármely jognyilatkozat jogerejét. Ha ma Slobodník úr, vagy Stráský kormányfő semmisnek tekint egy jognyilatkozatot, holnap bárki, bármely bíróság, közigazgatási, vagy törvényhozó szerv jogi aktusát önmagára nézve semmisnek nyilváníthatja, ha bármiféle ügyrendi, eljárási szabály megsértését fel tudja róni. Ilyen megfontolások alapján semmisnek tekinthető lenne a Szlovák Köztársaság Alkotmánya is, hiszen a házszabályokat nyilvánvalóan megsértették elfogadása során. Jogállamot építeni ilyen hozzáállással elképzelhetetlen. Amennyiben a mai kormány a lakosságtól elvárja a törvények megtartását, elkerülhetetlen, hogy a törvényeket maga is megtartsa. FEKETE MARIAN AHOGY ÉN LÁTOM BÁTORÍTÁS PRÁGÁBÓL ÉS BUDAPESTRŐL Egyszer valaki majd megírja a szlovák szeparatisták bátorodásának és bátorításának tárgyilagos történetét, és kétségtelen, hogy e vaskos tanulmánykötet egyik első fejezetének ez lesz a címe: Szlovákdollár. Ezt a pénznemet úgy 1989 legvégén és 1990 első felében hozták forgalomba. A „jegybank" kormányzója a Szlovák Nemzeti Párt központi irodájában székelt, Vít'azoslav Móric pártelnök dolgozószobájának tőszomszédságában. A nemzetibb irányvonalú újságok egyre-másra közöltek tanulmányokat, riportokat sikeres kanadai, amerikai, argentínai, nyugat-európai szlovákokról, akik a tanulmány- és riportírók szerint már tűkön ültek, és alig várták, hogy hazafiúi és honleányi indulataiktól vezérelve, csapot-papot hátrahagyva és dollármillióikat az óhazába hozva felvirágoztassák Szlovákiát. Mint mindennek, ennek az eufóriának is végeszakadt egyszer. Hamarost végeszakadt. Azzal, hogy az egyik nagyon prosperáló kanadai vállalat szlovák tulajdonosa egy 20 ezer dolláros alapítványcsekk aláírása után így szólt az irodájában lelkesedő és dollármilliók átutalását sürgető hazafiaknak: „De uraim, vegyék végre tudomásul, hogy én nem Vöröskereszt vagyok". Ami hejszlovákra lefordítva azt jelenti, hogy más a jótékonykodás és egészen más a nagyvállalkozás. Az eredmény: rövid úton kivonták a forgalomból a Szlovákdollárt. A szeparatisták bátorodásának és bátorításának következő időszaka nagyjából a kétéves választási ciklus első esztendejére esik. Pozsonyban a Szlovákdollár alapos leértékelődése után is kitartóan ütötték a vasat. Prága pedig többé-kevésbé hallgatott. De hiszen ežfek megijedtek tőlünk - vonták le vaslogikájukkal a következtetést Prokešék és Meóiarék. És még bátrabbá váltak. Egészen addig, amig Prágában el nem hangzott, mégpedig a parlamentben is, az a hírhedt mondat: Když chtéji, af jdou! Szállóigévé vált, talán felesleges is magyarra fordítani. A folyamat azzal érte el csúcspontját, hogy Csehországban Váelav Klaus nyerte meg a választásokat, és nyomban kijelentette: Senki által nem hagyja veszélyeztetni a lassan beinduló gazdasági reformot. Ebből még a leghejszlovákabb pozsonyi politikus is értett. És még egyértelműbbé vált a klausi tétel, amikortól a győzedelmes cseh párt a Mečiarékkal folytatott tárgyalásokon mindenbe simán beleegyezett, amit a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom a szövetségi kormány funkcióinak elosztása során követelt. Szlovák lehetett például a védelmi miniszter, minden huzavona nélkül szlovákot neveztek ki a Szövetségi Hírszerző Szolgálat élére, sőt, még arra is hajlandó most Váelav Klaus, hogy úgy állítsa be a dolgot, mintha a Csehszlovák Sajtóiroda vezérigazgatóját cseh érdekeknek megfelelően váltanák le. Holott mindenki tudja, hogy Petr Uhl, a demokrata és humanista már kezdettől fogva szálka volt a szlovák nemzetiek szemében. Az új cseh kormány a szó szoros értelmében a kedvében jár Meőiaréknak. Ez már nem is bátorítás. Klaus már annyira készséges, hogy az még a legromlatlanabb lelkű szlovák számára is gyanús. Az indítóok teljesen nyilvánvaló: a Polgári Demokratikus Párt nem szeretné kitenni magát Pozsony visszatáncolása veszélyének. Megígéri, hogy lesz vámunió, lesz közös pénznem, fenntartják a vállalatok közötti évtizedes kapcsolatokat, csak az istenért, semmi se veszélyeztesse Csehszlovákia kettészakadását. A szlovák vezetők most már nem tehetnek mást, mint hogy jó képet vágnak a mindent megígérésre alapozott komédiához, és győzelemként próbálják feltüntetni a rájuk kényszeritett megoldásokat. A győztes cseh párthoz közelálló sajtóban már nagyítóval sem talál senki utalásokat Szlovákia geopolitikai adottságaira. Arra például, hogy több száz kilométeres határa van Magyarországgal. Mindez pedig - mondom - történik a szlovákok bátorítása érdekében. Még pikánsabbá teszi a helyzetet, hogy az utóbbi hetekben Budapest is hozzáfogott Mečiarék bátorításához. Aligha volt a véletlen műve, hogy a budapesti külügyminisztérium államtitkárhelyettese szinte csak úgy mellékesen kijelentette: Lehet, hogy Magyarország lesz az első, amely az önálló Szlovákiát elismerL A lényegen alig változtat, hogy rövidesen módosították a nyilatkozatot. igy: Magyarország más államokkal egyeztetve ismeri el Szlovákiát. Nem lehet észre nem venni, hogy ugyanaz a magas beosztású magyar külügyminiszteri vezető is Szlovákia bátorítói közé tartozik, aki egészen félre nem érthető Trianon-tanulmányok írásával kereste évtizedeken keresztül a kenyerét. Szlovákiában a győztes politikai párt saját maga szempontjából is túlságosan nagy győzelmet aratott. A csallóközi kisember pedig - történelmi tapasztalataiból kiindulva - így teszi fel a kérdést: Mi lesz ebből, uramisten? TÓTH MIHÁLY BEZÁRJÁK A RUŽINOV KÓRHÁZAT?