Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)
1992-08-11 / 188. szám, kedd
1992. AUGUSZTUS 11. A NEMZETEK PONTVERSENYE 1. FÁK 741,75 p. 2. USA 705,75 3. Németország 569,25 4. Kína 342 5. Franciaország 238,5 6. Kuba 211,5 7. Magyarország 203 8. Koreai Közt. 179,5 9. Ausztrália 176,5 10. Spanyolország 175 11. Románia 156,75 12. Olaszország 153 13. Nagy-Britannia 144 14.Japán 137,25 15. Lengyelország 127 16. Kanada 121,75 17. Bulgária 111,75 18. Hollandia 95,75 19. Svédország 92,5 20. Új-Zéland 76,5 21. Csehszlovákia 69,25 22. Észak-Korea 55,5 23. Finnország 51:75 24. Norvégia 51 25. Kenya 49 26. Törökország 45,25 27. Dánia 40,25 28. Brazília 34,75 29. Indonézia 30,5 30. Belgium 26,25 31. Észtország 25,5 32. Irán 25 33. Nigéria 24,75 34. Jamaica 24 35. Svájc 21 36. Ausztria 19,75 37. Marokkó 19,5 38. Görögország 18 39. Független Csapat 17,75 40. Horvátország 17 41. Írország 16,75 42. Algéria 16,5 43. Etiópia 16 44. Litvánia 15,5 45. Lettország 14,75 46. Dél-Afrika 13,25 47. Szlovénia 13 48. Mexikó 10,75 49. Mongólia 10,5 50. Namíbia 10 51. Izrael 9,5 52. Argentína 7 53-58. Peru 5 Tajvan 5 Thaiföld 5 Fülöp-szigetek 5 Kolumbia 5 Izland 5 59. Malaysia 4,25 60-64. Pakisztán 4 Ghana 4 Surinam 4 Bahama-szigetek 4 Katar 4 65. Puerto Rico 3,5 66. Trinidad és Tobago 3 67. India 2,5 68^69. Mozambik 2 Bermudák 2 70-71. Tanzánia 1,5 Dominika 1,5 72. Portugália 1 73-76. Hongkong 0,75 Venezuela 0,75 Amerikai Szamoa 0,75 Seychelle-szigetek 0,75 (c) BARCELONA LEGEREDMÉNYESEBBJEI 1. Vitalij Scserbo (FÁK) torna 600 2. Egerszegi Krisztina (magyar) úszás 3 0 0 Jevgenyij Szadovij (FÁK) úszás 3 0 0 4. Alekszander Popov (FÁK) úszás ' 2 2 0 5. Tatyjana Gucu (FÁK) torna 2 1 1 Lavinia Miiosovic (román) torna 2 1 1 7. Gwen Torrence (amerikai) atlétika 2 1 0 8. Tatyjana Liszenko (FÁK) torna 2 0 1 9. Kay Bluhm (német) kajak-kenu 2 0 0 Darnyi Tamás (magyar) úszás 2 0 0 Nyikolaj Buhalov (bolgár) kajak-kenu 2 0 0 Jun Jon Ho (koreai) íjászat 2 0 0 Torsten Gutsche (német) kajak-kenu 2 0 0 Carl Lewis (amerikai) atlétika 2 0 0 Mike Marsh (amerikai) atlétika 2 0 0 Matthew Ryan (ausztrál) lovaglás 2 0 0 Arkadiusz Skrzypaszek (lengyel) öttusa 2 0 0 Giovanna Trillini (olasz) vívás 2 0 0 Nicole Uphoff (német) lovaglás 2 0 0 Quincy Watts (amerikai) atlétika 2 0 0 NEM POLITIKAI KÉRDÉS A JO SZEREPLES MAGYARORSZÁG ÚSZÓNAGYHATALOM (Budapesti tudósítónk teléfaxjelentése) - Az olimpia előtt mindig össznépi játék indul. A kérdés ugyanaz: vajon hány aranyérmet szereznek a magyar sportolók? Szöul elkényeztette a sportrajongókat a maga tizenegy aranyával, úgyhogy az idén nagy számok röpködtek. Én magam nem hibáztam el a tippelést, és nem az előrelátásom, hanem az óvatosságom miatt. Az ilyen kérdésekre ugyanis mindig azt feleltem: lehet öt is, meg lehet tizenöt is. Mert hát a mai sportban milliméterek és ezredmásodpercek döntenek - és akkor a pontozókról még szó sem esett -, a konkurencia nagyobb, mint korábban bármikor. Ha olyan toronymagas esélyesek elvérezhetnek, mint például Bubka, akkor ki mehet biztosra? Egyáltalán lehet-e biztosra menni? Ebben a hatalmas csatában öt aranyat nyerni is nagyon szép dolog, rengeteg ország büszke lenne rá. Magyarországon viszont Egerszegi és Darnyi hozott ötöt. És akkor nem nyert az úszó Rózsa, aki világcsúcstartóként utazott Barcelonába. Nem nyertek a sportlövők, az öttusázók, az ökölvívó-világbajnok Kovács István, nem nyert a térti kajakosok aranynégyese, és nem nyert a kardcsapat sem. Ha ezt mind összeadjuk, akkor túllépnénk a bűvös tizenhaton, Helsinki rekordján! De hát törvényszerű, hogy egyszerre minden nem jöhet be. Bejöttek viszont olyan kellemes meglepetések, mint a birkózásban Repka Attila, aki korábban nyert már Európa-bajnokságokat, de az olimpián azért nem ö volt a favorit. És nyert Kovács Antal, akinek a nevét is jóformán alig ismerjük. Igaz, a magyar sport mindig is arról volt híres, hogy - ki tudja, honnan - képes előbányászni egy-egy világklaszszist, kitermelni egy-egy tehetséget. Jó lenne azt mondani, mindez a tervszerű kiválasztás, a gondos utánpótlás-nevelés eredménye, de sajnos, nem az. Akárcsak az elmúlt évtizedekben, ma is úgy lesz valakiből olimpiai bajnok, hogy a véletlenek szerencsés összejátszása folytán találkozik egy istenáldotta tehetség és egy zseniális edző. Az ö közös munkájuk a siker, és ha csapatmunkáról egyáltalán beszélhetünk, maroknyi csapat ez. Egyre szűkül a keresztmetszet. A birkózók például állítják, tízegynéhány éves korban már minden tehetség szem előtt van, és mindössze tucatnyi gyereket kell figyelniük, aki a világbajnoki vagy olimpiai dobogó tetejére állhat. Nem százakból vagy ezrekből választódik ki az évek során a bajnok, hanem minden egyes tehetségre nagyon kell vigyázni, minden erővel meg keli tartani, mert nincs helyette másik. Ha a barcelonai eredményekből egyáltalán valamilyen általános következtetést le lehet vonni, az legfeljebb a csapatsportágakra vonatkozhat. Azokban pedig mindössze a vízilabdázók és a kézilabdázók vivták ki a részvétel jogát, az egyik együttes hatodik, a másik pedig hetedik lett. Az úszóaranyakból ítélve Magyarország akár úszónagyhatalom is lehetne! Ezzel szemben az az igazság, hogy a magyaroknak van egy Egerszegi Krisztinájuk, aki három aranyérmet nyert, és van egy Darnyi Tamásuk, aki egyeduralkodó a vegyesúszásban. Mögöttük még ott van Rózsa Norbert, Güttler Károly, Czene Attila és Szabó Tünde - aztán a kör bezárult. A legendás labdarúgócsapat tagjai annak idején még a grundon nőttek fel. A mai élsporthoz azonban már jóval komolyabb feltételek, drága létesítmények kellenek. A pénz egyre kevesebb, az állam évek óta folyamatosan vonul ki a sportból, s már nem élvez elsőséget. A kluboknak, szövetségeknek ki kell gazdálkodniuk a beruházásokat, de még a külföldi utazásokat is! Szöul után azt mondta egy magasrangú sportvezető, hogy a siker hatása négy • évig kitart, a lendület elviszi Barcelonáig a magyar sportot. Nagy kérdés azonban, hogy utána mi következik. Most, hogy az olimpiai szereplés kitűnően sikerült, ráadásul, ezúttal felhőtlen volt az öröm, mert nem árnyékolta be a négy évvel ezelőttihez hasonló doppingbotrány. Az aranyérmek csillogásától elkápráztatva talán nem is illik kételyeknek hangot adni, pedig hát kételyek vannak bőséggel. Egészségesebb lesz-e a magyar fiatalság? Lesz-e több tornaterem, uszoda? Életben maradnak-e az egyesületek, a szakosztályok? Csak reménykedhetünk az igenlő válaszban. Az országnak szüksége van a sikerekre, és ha a gazdasági életben nehezebben megy, annál jobban örülnek az emberek a sportsikereknek. Ma már nem politikai kérdés a jó olimpiai szereplés, legalábbis nem az ország külpolitikai elismertsége függ az olimpiai aranyérmek számától. Az eredményesség még mindig hangulati tényező, az emberek többsége igenis vágyik a sikerekre. Aki átélte azokat a pillanatokat, amikor Paks hazavárta cselgáncsozó olimpiai bajnokát, Kovács Antalt, annak nem kell magyarázni. Jóval éjfél után többezren ünnepeltek a város fö terén eufórikus hangulatban, ajándékokkal halmozták el, örültek, hogy a közelében lehetnek. Nem protokolláris rendezvény volt ez, senki sem vezényelte ki az embereket a bajnok fogadására, mentek maguktól, mert úgy érezték, a siker egy kicsit az övék is. Ezt a hangulatot, ezt a tizenegy aranyérmet kell meglovagolnia már most a magyar sportvezetésnek az atlantai sikerek érdekében. LÉPESFALVI ZOLTÁN A MILLIOMOS KISEMBER HÁLÁJA Nairn Süleymanoglu annak idején üstökösként robbant a súlyemelők közé: már 15 évesen felnőtt világcsúcsot javított és ez példátlan a sportág történetében. Ivan Abadzsijev mágus tanítványai akkoriban csodákat műveltek. A 148 centiméter „magas" kisember többnyire ott kezdi a versenyt, ahol a többiek már abbahagyták. Így volt ez a barcelonai olimpián is, ahol 15 kilogrammot vert a 2. helyezettre. A török nemzetiségű sportember a bolgár hatóságok nyomására Nairn Szulejmanov helyett a Naum Salamonov nevet vette fel, és 1986-ban a melbourne-i Világ Kupa után rejtélyes körülmények között eltűnt. Elöször az a hír járta, hogy elrabolták. Aztán kiderült, török segítséggel előbb Londonba, majd Ankarába utazott, ahol kijelentette: „Saját elhatározásomból választottam új hazát!" Törökországban már nagyon várták, nem csoda, hogy tejbe-vajba fürösztötték, egyszeriben dúsgazdag lett, kapott lakást, villát... Érdekességnek számit, hogy Turgut özal miniszterelnök a fiává fogadta. Már csak egy - nagy - probléma akadt, a bolgár szövetség mikor adja meg az engedélyt arra, hogy új színekben léphessen dobogóra. Hosszú alkudozás után 1988-ban 1 millió dollárért(l) beleegyeztek abba, hogy Nairn Süleymanoglu indulhasson a szöuli olimpián. Sokáig még felfedezőjét, Abadzsijevet is kerülte, ám később már tisztelettel beszélt róla. „Köszönetet kell mondanom egykori mesteremnek, mert nélküle nem lehettem volna olimpiai bajnok. Sohasem fogom elfelejteni, amit értem tett!" Nairn igyekezett meghálálni a törődést, egyre-másra nyerte a viadalokat. Athénban, a világbajnokságon aktív részese volt a szovjet Hafiz Szulejmanov megszöktetésében, bár ezt ö tagadja. Két éve Süleymanoglu bejelentette visszavonulását. Hónapokon keresztül egymással ellenkező hírek érkeztek róla. Voltak akik azt állították, sérült, mások pedig, hogy nem beteg, csak elege van a súlyemelésből. A kiváló súlyemelő igy nyilatkozott: „Orvosaim figyelmeztettek, ha nem hagyom abba az aktív sportolást, akár mozgásképtelenné Is válhatok." Aztán a tavalyi Eb-n váratlanul visszatért. Persze ismét ő állhatott a dobogó legfelső fokára, bár meszsze elmaradva egykori legjobbjától. Az idén kellemetlen meglepetés érte a kontinensviadalon, ugyanis 1980 óta először - igaz, csak nehezebb testsúlyával - kikapott volt honfitársától, Pesalovtól. Ezek után többen kételkedtek benne, hogy ő nyeri az olimpiai aranyérmet. Szöulban 342,5 kilogrammot teljesített, s 30 kilogrammal előzte meg a bolgár Topulovot (a 3. helyezettet több mint 55-tell), most 320 is elég volt az elsőséghez. (Pesalov 305-öt emelt). Süleymanoglu 1967. január 23án született a bulgáriai Pficsorban. Jelenlegi egyesülete: Ankara Bank. Dicsőséglistája szinte példátlan, emlékeztetőül idézzük fel: 1982 - junior világbajnok, 1983: vb- és Eb-ezüst, 1984: Európabajnok, 1986: világ- és Európabajnok, 1988: olimpiai arany, 1989: világ- és Európa-bajnok, 1991: világ- és Európa-bajnok, 1992: Eb-ezüst és olimpiai arany. Pályafutása során 34 világcsúcsot állított fel, ennél több csak Alekszejev (a FÁK jelenlegi edzője) 79, Rigert 53, Vardanyan 43, Talts 41, Zaharevics 38 (valamennyien a volt Szovjetunió versenyzői) nevéhez fűződik. Az utóbbi évek doppingbotrányai hatására alaposan megszigorították a vizsgálatokat, és a teljesítmények visszaestek. Ha csak valami súlyos sérülés nem jön közbe, nem látszik valószínűnek, hogy a közeljövőben valaki is megszorítja a 25 esztendős „minida(szabó) MÄR TUDNAK VÁLT ANI AZ AMERIKAIAK HÁROM VILÁGCSÚCS A SPORTOK KIRÁLYNŐJÉNEK A futószámok az atlétika egyik alappillérének számítanak. Athén óta elmaradhatatlan velejárói az olimpiáknak, igaz, a repertoár alaposan kibővült. Az ilyen hosszú múltra visszatekintő sportágban, amelyet milliók és milliók űznek, nagyon nehéz világcsúcsot javítani, különösen az olimpián, ahol elsősorban a győzelem a fontos. Ennek ismeretében a három szenzációs rekord is szép fegyverténynek számít. Nem vitás, a rövidebb távokon az amerikaiak „vadászterülete" a csúcsjavítás, nem volt ez másként Barcelonában sem. A férfi 400 m-es gátfutásban „szakálas" rekord dőlt meg, még a legendás Edwin Moses nevéhez fűződött 1983-ból. Honfitársa, Kevin Young olyan kecsesen és olyan lendületesen repült, suhant át a gátak fölött, hogy ellenfelei még a nyomába sem értek, s mellékesen 47 másodperc alá szorította távja legjobb teljesítményét. A célegyenes előtt már boldogan emelte fel a karját, mit sem törődve azzal, értékes tizedmásodperceket veszít. A férfi 4x100 m-es váltó végre gyógyírt hozott az amerikai sprintereknek: Burrelnak és Mitchellnek a 100-as döntőjében elszenvedett fiaskójára, míg C. Lewisnek New Orleans-i kudarcára. Kerek egytized másodpercet faragtak le saját rekordjukból és Lewis immár nyolcadik aranyérmét könyvelhette el (Los Angelesben 4-et, Szöulben 2-őt szerzett). Az atléta éremkollekciójával a minden idők legeredményesebb sportolóinak listáján az ötödik helyre tornázta fel magát, és hajráemberként bebizonyította, mennyire igazságtalan egyetlen válogatóverseny alapján kiválasztani az olimpiára indulókat. A férfi 4x100-as amerikai kvartettje érte el a harmadik rekordot, nem csoda: Quincy Watts olimpiai csúccsal nyerte a 400 m-t, Steve Lewis lett a második, míg Michael Johnson a 200-as kudarca után a bizonyítás lázában égett. Régebben azt tartották, az amerikaiak futni ugyan tudnak, de váltani nem. Most alaposan rácáfoltak e csípős állításra. Persze az Egyesült Államok sprintereinek sem sikerült minden. A férfi 100 méter döntőjében, ebben az óriási presztízsű számban, amelyben különösen jól szoktak szerepelni a csillagos-sávos lobogó képviselői, most óriási kudarc érte őket. Elsősorban Leroy Burrellt, aki C. Lewis örökébe szeretett volna lépni, e mellett a Santa Monica Track Club összes futócsodája leszerepelt. A brit Linford Christie minden idők legidősebb 100-as bajnokaként (32 éves) ért elsőként a célba. Később ő is meggyőződhetett róla, hogy a szerencse forgandó: a 200 m-en nem verekedte be magát a fináléba. Vele együtt e táv legnagyobb ásza, Michael Johnson szintén kudarcot vallott. A hölgyeknél fordított volt a szereposztás, nem várt amerikai sikerek születtek, a jamaicaiak pedig elmaradtak. Merlene Ottey - talán durván hangzik - csak a különböző nagydíjak bajnoknője, olimpián, világbajnokságon mindig elúszott számára az aranyérem. Árnyéka mögül azonban kilépett honfitársnője, Cuthbert, aki mind 100-on, mind 200-on ezüstérmet szerzett. Az amerikai Devers - korábban súlyos betegséggel küszködött - csípte el előlük a rövidebb távon agyőzélmet, sajnos, öröme nem lehetettfelhőtlen; a 100 m gát döntőjében vezető pozícióban elbotlott az utolsó gáton, és a duplázás elmaradt. Negatív élményként marad meg az emlékezetben a férfi 10 000 méter döntője. Csúnya kötélhúzás folyt a marokkói Skah és a kenyai Chelimo között, illetve a sportvezetők között, kié is legyen az aranyérem. A nem éppen sportszerű marokkóiak (egyik versenyzőjük akadályozta Chelimot) végül visszakapták az érmet, erre a kenyaiak bojkottal fenyegetőztek. Szerencsére az értelem diadalmaskodott az érzelem felett, bizonyára a kenyaiakra jótékony hatással volt a 3000 m-es akadályfutásban elért hármas sikerük. A végére maradt a leghosszabb táv, a férfi maratoni futás, ami vasárnap lapzárta után ért véget. Az elsőséget a dél-koreai Jung Ho Hvang (2:13,23) szerezte meg - ezzel az éremtáblázaton Dél-Korea megelőzte Magyarországot -, másodikként a japán Morisita (2:13,45), míg harmadikként a német. Freigang (2:14,00) ért célba. A további sorrend: 4. Nakajama (Japán) 2:14,02, .5. Bettiol (Olaszország) 2:14,15, 6. Kokáich (Marokkó) 2:14,25... 19. David (Csehszlovákia) 2:16,34. (sidó)
